Előörs, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-05 / 1. szám
lériája, feledtethet e a magyar társadalommal azt az egyszerű, kétszerkettőnél kétségtelenebb tényt, hogy Rotheremere lord angol politikus és valójában Angliát akarja elsősorban szolgálni a magyarságért való harcaiban is; és azt az ősi igazságot, hogy nem méltó az életre az a faj, az a nemzet, amely a maga véréből nem tud vezért állítani. Röviden: Rothermere lord bizonyára jóval kevesebb rajongással is megelégedett volna 1927 Pünkösdje óta s ez érzelmi túlbuzgás helyett alighanem inkább több pozitív támogatását zárta volna akcióinak; viszont most joggal elvárhat annyi természetes tiszteletet, hogy bíráló megjegyzéseit is összevágott bokával hallgassuk meg. II. De igaza van-e bírálatában , és üdvösek-e tanácsai? — vetődik fel a másik kérdés. Amit Rothermere lord a Habsburgok restaurációjáról mond, azt mindenesetre magyar ember másként fogalmazta volna meg, de ítéletének ebben a kérdésben épen az ad súlyt és különös jelentőséget, hogy kívülről, tehát elfogulatlanabból nézi a fejleményeket. Lényegében pedig igaza van még akkor is, ha, — szerintem egészen, valószínűtlen eshetőség számára — nem akarnánk teljesen elzárni az útját egy habsburgi megoldásnak sem, ha egyszer, mégis, a mai auspiciumokkal szöges ellentétben, valami váratlan, előre nem látható, ma szinte el sem képzelhető fordulat következtében a magyarság és az ország érdekében való volna valami formában a Habsburg-restauráció, amit ugyan nem hiszek. Mert a Lord főleg az agitáció ellen emel szót, melyet a legitimista és egy másik Habsburg trónjelölt érdekében folytatnak idehaza; az említett távoli és valószínűtlen, inkább csak akadémikus tehetőség pedig ugyancsak kevéssé tesz megokolttá és elfogadhatóvá bármi agitációt. Épen ez a mindenfelé észlelhető nyílt vagy csöndes agitáció fogja előbb-utóbb arra az elhatározásra vezetni a magyarság a hangtalan tömegeit, hogy egyszerűen és kertelésnél kiadják Rothermere lord nyomán a jelszót: „Jos vonsburg!” És pedig minden Habsburgtól elothermere lord érvei súlyosak és kivédhetetlenek így Albert gróf közjogi finomságaival szemben, ele érvel a magyar történelem szelleme és minden nálsága és minden egyetemes, nagy államférfiúi de Mohács óta, Zrínyi Miklóstól a Blick-jét ,chenyi Istvánig és Kossuth Lajosig. De vele tolini hozzánk való barátsága, mely az olaszok közösség rmékeny talajából nőtt ki és óceánon tutorolt magyar milliók ki-ágyőződése segít készsége is; azoknak az kivert magyarokra: kéle visszavágyó, visszaérző hazafisága és kiirthatna. . H Habsburg-gyűlölete, kiket a mi nemes angol barátunk mindenki másnál jobban ismer, hiszen Cuba szigetétől Egyiptomig ő fedezte fel ezeket az elhagyott magyarokat, kikkt a hivatalos Magyarország és az óhazai magyar társdalon? mai nemzedékünk örök gyalázatára, előtte még csak tudomást sem vett. Még kézenfekvőbb a Lord igaza gazdaságpolitikánk lesújtó bírálatában. Vagy talán akad valaki aki tagadni merné ,,az állami kiadások terén megnyilvánuló szükségtelen és fényűző pazarlást,” ,,a nyugalom és megelégedés hamis látszatának felkeltése érdekében való fölösleges hivatalok létesítését," vagy „a gazdasági közéletben itt-ott megnyilvánuló korrupciót”? Vagy cáfolni azt az igazságot, hogy „ha Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzete megrendülne, az nemcsak az eddig nagy áldozatok árán elért összes eredményeket veszélyeztetné, de Magyarországot egy még sokkal veszett elvebb és nehezebb helyzet elé állítaná, mint amilyen ammunizmus után előállott rettenetes helyzet volt”? Ezért a revíziót és gazdasági helyzetünk javítását ajánlja nagy barátunk a magyar politika két sarkalatos pontjául, legfőbb törekvésének tárgyaiul. Ép ilyen kevéssé lehet cáfolni a harmadik súlyos megállapítását: „Az az impresszió, amely szerteszét úgy Európa, mint Amerika hivatalos köreiben és közvéleményében fennáll s amely már-már azt mondja, hogy az összeomlott Bratianu-rezsimhez hasnlítható magyar választási rendszer s a véleménynyilvánítás fennálló erős korlátozásai mellett a magyar nép igazi hangulata nem juthat szabadon kifejezésre, semmiképpen sem kedvez Magyarország érdekeinek és tekintélyének.” Tanácsa: hűség Kossuth Lajos szelleméhez. Rothermere lord tehát a Habsburg-agitációk és restaurációs előkészületek beszüntetését, a túlzott, korrupciót termelő, pazarló etatizmus mérséklésével egészséges termelő és gazdaságpolitikát, valamint becsületes, a tömegekre támaszkodó, a tömegek érdekeit képviselő igazi demokráciát ajánl nekünk. Semmi olyasmit, amit magunk ne vallanánk és hirdetnénk, de főleg semmi olyat, amiben a legfinomabb műszerrel is meg lehetne állapítani egyetlen atomját külső erők ránk nehezedő érdekellentétének vagy kényszerének. Nem olyan jótanácsok ezek, melyek bármi kis mértékben is kompromisszumot jelenthetnének külföld és belföld, Európa és Magyarország, világpolitika és magyar belpolitika között. Egyszerűen lehetetlen itt anyagot találni a tiltakozásra: annyira természetesen, szinte kézzelfoghatóan igaz a Lord minden megállapítása s annyira a belülről fakadó magyar érdekkel egyező minden tanácsa. III. És a következések? Mert hiszen lehetetlen, hogy egy ilyen hatalmas úrnak, aki az angol birodalom politikájába igen nagy súllyal szokott beleszólni s aki csak legutóbb is sikerrel fúrta meg az angol-francia flottaegyezmény mögött meghúzódó Amerika- és olaszellenes tendenciákat s aki a roppant befolyást, mely elsősorban az egész angol-szász világot behálózó lapvállalatainak szellemi hatalmából adódik, valóban nagyúri nagylelkűséggel állította a magyar ügy szolgálatába: véleménye és tanácsa minden nyom nélkül úgy tűnjék el a magyar közélet süllyesztőjében, mint ahogy az a hatalom híjján képviselt igazságok sorsa szokott lenni ősidőktől fogva, de soha inkább mint ma, idehaza szép Magyarországon. Az első mindenkitől és minden elhatározástól független, épen ezért elháríthatatlan következés: a kormány súlyos presztizscsorbulása. Rothermere lord ma nemcsak Csonkamagyarországon, de mindenütt a nagy világban, ahol magyarok élnek, a legnépszerűbb ember. Természetes és valóban megérdemelt népszerűségét különös színnel ékesíti és egyenesen fantasztikus méretekre növeli a magyarság sajátságos hajlama a politikai bálványimádásra és a megtiport, kétségbeesés felé hajló ember könynyen gyúlása túlzott reménykedésekre. Rothermere neve, presztízse a magyar közvélemény előtt s a hozzáfűzött tömegreménységek elkerülhetetlenül éreztetni fogják hatásukat a lelkekben élő e nem hivatalos közvélemény viszonyában a kormányhoz és a rendszerhez. Ha ma titkos népszavazást rendeznének minden magyarok számára, ki a legnépszerűbb ember, semmi kétség, hogy Rothermere kerülne ki győztesen a szavazásból és nem Bethlen István. Elképzelhetetlen tehát, hogy ennek a férfiúnak nyílt állásfoglalása a mai rendszer rikoltó kinövéseivel szemben, bármi érveléssel, a legragyogóbb okfejtéssel is kiegyenlíthető volna.