Előörs, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-05 / 1. szám

lériája, feledtethet e a magyar társadalommal azt az egyszerű, kétszerkettőnél kétségtelenebb tényt, hogy Ro­­theremere lord angol politikus és valójában Angliát akarja elsősorban szolgálni a magyarságért való harcai­ban is; és azt az ősi igazságot, hogy nem méltó az életre az a faj, az a nemzet, amely a maga véréből nem tud ve­zért állítani. Röviden: Rothermere lord bizonyára jóval kevesebb rajongással is megelégedett volna 1927 Pünkösdje óta s ez érzelmi túlbuzgás helyett alighanem inkább több pozi­tív támogatását zárta volna akcióinak; viszont most jog­gal elvárhat annyi természetes tiszteletet, hogy bíráló megjegyzéseit is összevágott bokával hallgassuk meg. II. De igaza van-e bírálatában , és üdvösek-e tanácsai? — vetődik fel a másik kérdés. Amit Rothermere lord a Habsburgok restaurációjáról mond, azt mindenesetre magyar ember másként fogal­mazta volna meg, de ítéletének ebben a kérdésben épen az ad súlyt és különös jelentőséget, hogy kívülről, tehát elfogulatlanabból nézi a fejleményeket. Lényegében pe­dig igaza van még akkor is, ha, — szerintem egészen, valószínűtlen eshetőség számára — nem akarnánk tel­jesen elzárni az útját egy habsburgi megoldásnak sem, ha egyszer, mégis, a mai auspiciumokkal szöges ellen­tétben, valami váratlan, előre nem látható, ma szinte el sem képzelhető fordulat következtében a magyarság és az ország érdekében való volna valami formában a Habs­­burg-restauráció, amit ugyan nem hiszek. Mert a Lord főleg az agitáció ellen emel szót, melyet a legitimista és egy másik Habsburg trónjelölt érdekében folytatnak ide­haza; az említett távoli és valószínűtlen, inkább csak aka­démikus tehetőség pedig ugyancsak kevéssé tesz meg­okolttá és elfogadhatóvá bármi agitációt. Épen ez a mindenfelé észlelhető nyílt vagy csöndes agitáció fogja előbb-utóbb arra az elhatározásra vezetni a magyarság a hangtalan tömegeit, hogy egyszerűen és kertelés­nél­­­ kiadják Rothermere lord nyomán a jelszót: „Jos von­sburg!” És pedig minden Habsburgtól el­­othermere lord érvei súlyosak és kivédhetetlenek így A­lbert gróf közjogi finomságaival szemben, ele érvel a magyar történelem szelleme és minden nálsága és minden egyetemes, nagy államférfiúi de Mohács óta, Zrínyi Miklóstól a Blick-jét ,chenyi Istvánig és Kossuth Lajosig. De vele tolini hozzánk való barátsága, mely az olasz­­ok közösség rmékeny talajából nőtt ki és óceánon tu­torolt magyar milliók ki­-ágyőződése segít készsége is; azoknak az kivert magyarokra: k­éle visszavágyó, vissza­­érző hazafisága és kiirthatna. . H H­absburg-gyűlölete, ki­ket a mi nemes angol barátunk m­indenki másnál jobban ismer, hiszen Cuba szigetétől Egyiptomig ő fedezte fel ezeket az elhagyott magyarokat, kikk­t a hivatalos Ma­gyarország és az óhazai magyar társ­dalon? mai nemzedé­künk örök gyalázatára, előtte még csak tu­domást sem vett. Még kézenfekvőbb a Lord igaza gazdaságpolitikánk lesújtó bírálatában. Vagy talán akad valaki aki tagadni merné ,,az állami kiadások terén megnyilvánuló szükség­telen és fényűző pazarlást,” ,,a nyugalom és­ megelége­dés hamis látszatának felkeltése érdekében való fölösle­ges hivatalok létesítését," vagy „a gazdasági közéletben itt-ott megnyilvánuló korrupciót”? Vagy cáfolni azt az igazságot, hogy „ha Magyarország gazdasági és pénz­ügyi helyzete megrendülne, az nemcsak az eddig nagy áldozatok árán elért összes eredményeket veszélyeztetné, de Magyarországot egy még sokkal veszett elv­­ebb és nehezebb helyzet elé állítaná, mint amilyen a­­m­muniz­­mus után előállott rettenetes helyzet volt”? Ezért a reví­­ziót és gazdasági helyzetünk javítását ajánlja nagy ba­rátunk a magyar politika két sarkalatos pontjául, legfőbb törekvésének tárgyaiul. Ép ilyen kevéssé lehet cáfolni a harmadik súlyos megállapítását: „Az az impresszió, amely szerteszét úgy Európa, mint Amerika hivatalos köreiben és közvélemé­nyében fennáll s amely már-már azt mondja, hogy az összeomlott Bratianu-rezsimhez hasnlítható magyar vá­lasztási rendszer s a vélemény­nyilvánítás fennálló erős korlátozásai mellett a magyar nép igazi hangulata nem juthat szabadon kifejezésre,­­ semmiképpen sem kedvez Magyarország érdekeinek és tekintélyének.” Tanácsa: hűség Kossuth Lajos szelleméhez. Rothermere lord tehát a Habsburg-agitációk és res­­taurációs előkészületek beszüntetését, a túlzott, korrup­ciót termelő, pazarló etatizmus mérséklésével egészséges termelő és gazdaságpolitikát, valamint becsületes, a tö­megekre támaszkodó, a tömegek érdekeit képviselő igazi demokráciát ajánl nekünk. Semmi olyasmit, amit magunk ne vallanánk és hirdetnénk, de főleg semmi olyat, amiben a legfinomabb műszerrel is meg lehetne állapítani egyet­len atomját külső erők ránk nehezedő érdekellentétének vagy kényszerének. Nem olyan jótanácsok ezek, melyek bármi kis mértékben is kompromisszumot jelenthetnének külföld és belföld, Európa és Magyarország, világpoli­tika és magyar belpolitika között. Egyszerűen lehetetlen itt anyagot találni a tiltakozásra: annyira természetesen, szinte kézzelfoghatóan igaz a Lord minden megállapítása s annyira a belülről fakadó magyar érdekkel egyező minden tanácsa. III. És a következések? Mert hiszen lehetetlen, hogy egy ilyen hatalmas úrnak, aki az angol birodalom politiká­jába igen nagy súllyal szokott beleszólni s aki csak leg­utóbb is sikerrel fúrta meg az angol-francia flottaegyez­mény mögött meghúzódó Amerika- és olaszellenes ten­denciákat s aki a roppant befolyást, mely elsősorban az egész angol-szász világot behálózó lapvállalatainak szel­lemi hatalmából adódik, valóban nagyúri nagylelkűség­gel állította a magyar ügy szolgálatába: véleménye és tanácsa minden nyom nélkül úgy tűnjék el a magyar köz­élet süllyesztőjében, mint ahogy az a hatalom híjján kép­viselt igazságok sorsa szokott lenni ősidőktől fogva, de soha inkább mint ma, idehaza szép Magyarországon. Az első mindenkitől és minden elhatározástól függet­len, épen ezért elháríthatatlan következés: a kormány sú­lyos presztizscsorbulása. Rothermere lord ma nemcsak Csonkamagyarországon, de mindenütt a nagy világban, ahol magyarok élnek, a legnépszerűbb ember. Természe­tes és valóban megérdemelt népszerűségét különös szín­nel ékesíti és egyenesen fantasztikus méretekre növeli a magyarság sajátságos hajlama a politikai bálványimá­dásra és a megtiport, kétségbeesés felé hajló ember köny­­nyen­ gyúlása túlzott reménykedésekre. Rothermere neve, presztízse a magyar közvélemény előtt s a hozzáfűzött tömegreménységek elkerülhetetlenül éreztetni fogják ha­tásukat a lelkekben élő e nem hivatalos közvélemény viszonyában a kormányhoz és a rendszerhez. Ha ma tit­kos népszavazást rendeznének minden magyarok szá­mára, ki a legnépszerűbb ember, semmi kétség, hogy Rothermere kerülne ki győztesen a szavazásból és nem Bethlen István. Elképzelhetetlen tehát, hogy ennek a férfiúnak nyílt állásfoglalása a mai rendszer rikoltó ki­növéseivel szemben, bármi érveléssel, a legragyogóbb ok­fejtéssel is kiegyenlíthető volna.

Next