Előörs, 1930 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1930-01-04 / 1. szám

III. évfolyam 1. szám Előfizetés Félévre Negyedévre , Egy hónapra mm­ára: 10.— P 5. - P 2.- P mm Szerkesztőség és ki­­adóhivatal: Budapest, I. Krisztina körút 159. Telefon: Aut. 508—15. tetolo/mrkuitd: k­ikz&awyMiiwfMifedre tartalomt vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Ujesztendő. Eckhardt Tibor: Jóvátétel és döntőbíráskodás. Julier Ferenc: A feldunai magyar sereg átszervezése. (­i .o.): A szegedi dzsungelből. Ajtay Miklós dr.: Bethlen Gábor, történelmi utas... (vl): A „Titán“. Jámbor-Faragó József: A Zeppelin, a traktorok kapasz­kodói, a kör négyszögesítése és egyebek. Féja Géza: József Attila: Föld népe. Fábián Dániel: A mezőgazdasági munkás­kérdés történelmi fejlődése. Liszkay W. László: Két szövetkezet. Levél a Tiszahátról. Heti figyelő: Vetélő. — Eltűnt egy okmány, mely a délvidéki nagy­birtok hazaárulását bizonyította. — Adriai­­ útatüntetés. Uj esztendő írta: vitéz Bajcsy •Zsilinszky Endre A félreszorított és elvonult életnek is megvan a maga külön öröme: nem zavar és nem undorít a kon­venció. Nincsenek muszáj-beszédek és muszáj-köszö­­netek és ezekből adódó szörnyűséges közhelyek. Nem kell részt venni a mai vulkánra ágyazott potemkini közélet sivár egy­mást ünnepléseiben, nem kell látni a kályhán költött műtekintélyek ízetlen domborításait, nem kell mosolyt húzni a lélek önkéntelen, ösztönös grimaszai fölé, mikor a töméntelen egymásnak hazu­­dozás és közéleti sületlenség fölött elfogja az embert az u­ndorodás. Az újesztendő első reggelén ezek a gon­dolatok jártak eszemben, mikor bekopogott hozzám hét budapesti munkás. Egyszerű magyar munkásemberek, akikkel itt­­ott már találkoztam és beszélgettem is az ő napi ro­botjuk s az én munkám röpke üres köreiben, akikkel néhányszor már némi lelket derítő eszmecserét is folytattam a magyar munkáskérdésről. De soha értük semmit nem tettem, nem­­is volt módom rá, de nem is várhatják tőlem, hogy én magános és befolyás nél­kül való helyzetemben bármi lényegeset lendítsek mai nehéz sorsukon. Mégis éppen ők jöttek el hozzám és egyszerű szavakkal elmondották, mi hozta őket, boldog új esztendőt kívánni. Azért jöttek, hogy megmondják nekem: bíznak abban az irányban, melyet az Előőrs képvisel és hiszik velem együtt, hogy a munkáskérdés szerves része az egész magyar problémának, ezért csak együtt oldhatók meg. Azért jöttek, mert az az érzésük, hogy ebben az új esztendőben történnie kell valaminek, va­lami lényegesnek és döntőnek a föltorlódott gazda­sági, szociális és nemzeti problémák megnyugtató megoldása felé s el akarják mondani, hogy rájuk, mint a magyar ügy harcosaira, az események minden fordulatában számítani lehet. úgy éreztem, hogy szimbólikusan szebbé semmi sem tehetné az én magános új esztendőmet, mint ezek a szívből fakadt, őszinte, okos szavak s a hitnek, bizalomnak az a meleg, derűs csillogása, mely a ka­­rácsonyfa gyertyáinak fényéhez volt hasonlatos ben­nük. Íme a nemzeti gondolat harcosát köszöntik an­nak a munkásosztálynak képzett és válogatott fiai, akik a szociáldemokráciának iskolá­ját járták és talán évtizedeken keresztül meggyőződéses és céltudatos harcosai voltak a nemzettől elszakított szociális esz­mének. Az időknek milyen messziről hangzó figyel­meztető harangszava ez! Meghalljuk-e várjon elegen és még idejében ezt az újévi harangszót? És fölfogjuk-e szimbolikus jelen­tését? A magyar szívek áramlását, a magyar izmok feszülését, a magyar kérdés egyetemes, osztályok fö­lött való megoldódása felé?­­ Elsimult lelkemben szempillantások alatt az egész esztendő minden tehetetlen dühe, káromkodása, vergődése. A megnyugvásnak olyan meleg hulláma öntött el, mint a hófúvásban célt vesztett utast, mikor távolról megpillantja a falu széle első kivilágított ab­lakának parányi fénypontját. Íme: mégis jó úton já­runk, mégsem tévedtünk el. De vájjon eljöttek volna-e hozzám ilyen ösztönös ide­találással ezek a magyar munkásemberek, ha az elmúlt évben másokra hallgatok s beállok annak a divatosra forduló úti osztálypolitikának hangosai közé, akik a mai „polgári”nak mondott szűk osztály­­politika sebeit az álforradalmak, „munkás“-nak ken­dőzött osztálypolitikája után, most valami újfajta „paraszt“ osztálypolitikával szeretnék gyógyítani? Az én munkásbarátaim azt mondják, hogy ők, akiket a­ becstelen 67-es korszak épúgy kergetett ki a magyarság, a magyar nemzet szent közösségéből, szo­ciális értetlenségével, szívtelenségével, önző osztályér­dekeket kendőző álnacionalizmusával, mint ahogy az Óperenciás tengeren is túlra hajszolt át két-há­­rom millió jó, dolgos magyart, részt kérnek és részt akarnak a magyarság kérdésének népi, szociális, gaz­dasági, nemzeti és állami, területi megoldásában. Aki pedig őket ettől a történelmi feladatvállalástól 1030. Január 4 MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Egyes szám Ára: 30 fillér

Next