Előörs, 1931 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1931-04-26 / 17. szám

A FÖLD NÉPE 99 Fönt jártam Budapesten Egy fiatal tarpai kisgazda, aki életében először járt a fővárosban, beszámol pesti benyomásairól (Az Előprs tudósítójától.) Egyik tarpai ba­rátunk, név szerint Varga György kisgazda a mezőgazdasági kiállítás idején feljött Buda­pestre. Jelentős élmény volt számára ez a pesti látogatás, mert — mi is csak most tud­juk meg, — Varga akkor járt először a ma­gyar fővárosban. Mivel Varga alul van még a harmincon, háborús katona sem lehetett, hogy legalább a hadiszolgálat mozdíthatta volna ki falujából. Mi pestiek föl sem tudjuk kellőkép gondolni, hogy az egyszerű falusi ember bensejében milyen nagy lelki felkészü­­lődés előz meg egy ilyen nagy ekszpedíciót. Emberünk például kis iskolás kora óta vá­gyódon erre a látogatásra, vagyis mintegy másfél évtizede. Gondolhatjuk, hogy nem kis élmény lehetett most a valóság ránézve. A sok iír benyomás, tapasztalat és horizonttá­gulás majd csak ezután fog otthon feldolgo­­zódni benne, bizonyára évekre szóló meg­­emésztődésre szolgáltatván anyagot. Mi nem kértük őt sem eleve, sem utólag, hogy küldjön tapasztalatairól beszámolót, megírta ő ezt magától is, s igy annál jobb, annál érdekesebb, annál eredetibb az. Az első napon minden gyönyörű . Gyerekifjú koromban mily örömmel tanul­tam régen az iskolában, hogy Budapest hazánk fővárosa, mily gyönyörű látványosságot nyújt remek palotáival, az Orsz­ágházával, az Erzsébet- és Lánchíddal a nevezetes Gellértheggyel és a ragyogó Dunaparttal. Hát meg a budai Vár! — kezdi részletezni Varga György az elemi iskolás emlékeket. — Mennyire vágyódtam abban az időben arra, hogy megláthassam hazám fővá­rosát.­­ És most egyszerre robog vele a vonat (a «sebes gőzös», ahogy ő mondja) s ő gondo­lataiba merülve, szinte meg sem hallja, ami­kor a kalauz Budapestre figyelmezteti az uta­sokat. A következő percben már be is fut a keletibe a vonat. — Budapest! Hideg borzongás fut rajtam kc- IVS/t­ul. Gyorlalatos! Mennyire vágytam ide vala­mikor és most, amikor végre itt vagyok, nem tu­dok örülni rajta. Miért van ez? Hiszen itt csak több boldogság lehet a palotákban, mint otthon a falusi viskókban? No, majd meglátjuk. A gróf Telekiről elnevezett téren... Ez első estén csak egyetlen megállapítása van, nem engedi több szóhoz jutni elfogódott­sága. Csak ennyit ír róla: Valóban gyönyörű itt minden. Másnap már csillapodik a benyomások első ingere s föltör benne a józan falusi judicium. Kezd és mer az úri fővárosban dolgokat és embereket elemezgetni. Elször természetesen a kiállítást csodálja meg. — Van itt minden, ami az ember figyelmét megragadhassa, — számol be róla, — minden, ami szemének-szájának tetszik. Csak pénz le­gyen hozzá. Persze, ezzel egy kis hiba van, mert épp ez van a legkevesebb. Legalább is nekem, ami tán még szerencse is, mert meg vagyok mentve attól, hogy ügyeljek rá, hiszen a pénz akaratlanul is könnyen gazdát cserél Pesten. Megtekintvén a kiállítást, elindult a «Bel­város» felé. A Belvárost még kissé elírja, mert kiderül, hogy a Teleki-teret nézte annak. — A Teleki-téren óriási kirakodóvásár tárul szemem elé, de úgy látom, az árusokat nem igen zavarja vevő. Ki tudja miért? Be van tán sze­rezve mindenki szüksége darab időre? Bármerre nézek, kétségbeesés tükröződik az arcokon. Amikor továbbhaladok, mellém szegő­dik egy tisztességesnek látszó ember. — Nem veszen zsebórát? — súgja felém. Venni való szándékom nincs persze, de azért kiváncsi vagyok, milyen lehet az az óra. Mondom hát neki, mutassa. Erre bevezet egyik kapu alá s elővesz egy finomművű aranyórát. — Mennyiért adná? — Huszonnyolc pengő. — De nekem nincs annyi pénzem, barátom. — Hát mennyit adna érte. Hogy szabaduljak tőle, ígérek neki két pengőt Ez használt, mert erre szépen ott is hagy. Ez hát Budapesti! — Odább egy nő jön szembe velem — írja tovább, — nem lehet több 28—30 évesnél, de bi­zonyára sokat szenvedett és nélkülözött, mert görnyedt alakja 40—45 évesnek látszik. Kosár a karján s szappant kínál, hogy vegyek. Vonakodom a vételtől. — Vegyen, az Isten áldja meg, alig bírok már járni az éhségtől. Kénytelen vagyok venni tőle, de meggyorsítom lépteimet. Amott meg egy 65—70 év körüli öregember új­ságot árul, torka már berekedt a nagy kiabálás­tól, de nem igen akar vevőre kerülni. Veszek hát tőle magam egyet s megkérdem hozzá: — Árult-e már sokat? —• Árulni árultam, csak vevőm nem igen ke­rült még, — feleli fanyar mosollyal. — Maga a harmadik vevőm. Ezek után már szét sem igen nézek, úgy me­gyek a komor falak közt, hogy balsejtelem szállja meg szívemet. Istenem, hát ilyen Budapest? Nem ilyennek képzeltem én. Én megelégedést véltem, hogy találok itt, meg csupa boldogságot. ”( TAMÁSI ÁRON ÚJ REGÉNYE Irta: FÉJA GÉZA. „Kedves könyvem olyan vagy, mint a jó­fajta paripa... nem szereted, ha szádba akarják vetni a zabolát, amelyen századok rozsdája utánozza az aranyszint. Nem szere­ted a leigázolt gebeket, sem az ökrök ké­rődző nyugalmát, sem a szamarak vízhordó faját... Futsz lobogó sörénnyel és nem en­geded, hogy megfogjanak a magyar állatte­nyésztők, akik szeretnének csordába vetni.­­Táncolj, rúgj, harapj. És fuss a te gazdád füttyszava szerint, mert arrólfelől fog fel­jönni veled szemben a nap.“ A regény bevezetéséből valók ezek a sorok. S csakugyan: feljött benne a nap, a magyar regény sokáig nyugvó napja. Eseményt je­lent irodalmunk mai zűrzavarában és elal­­jjasodásában. Tamás Mihály megcsinálta a végső sűrűségű, drámai arcú kisregényt, Isyire és Tamási Áron a novellát vitték eddig új ormok felé. De az új, nagy re­­génykompozíció: Eötvös József, Móricz Zsig­­mond és Szabó Dezső útjának folytatása ké­sett. Akadtak töredékszerű kísérletek, kije­lentett s be nem váltott szándékok, de a Címeresek végre örvendetes egész és komoly emberi lett! E regény szándéka nagyon „százados“ szándék. Eötvös Józsefig kell nyúlnunk, ki­nek jelentőségét és apaságát eddig egyedül Szabó Dezső látta meg. Jókai színültig telve volt ama nagy magyar álomvilággal, mely lelkünk ereit futja bé s melyet olykor irigy­lendő vegetációval serditü­nk, vagy bolond nagy kedvvel kiöntünk a világra. Kemény Zsigmond magányos orom, néhány hatalmas mániába zárta a magyar világot. Eötvös Jó­zsef vágott a másik útra a Falu jegyzőjében: összefoglalta, szintézissé sűrítette a valóságos Magyarországot. Eötvös utat mutatott: ő a szintetikus látású társadalmi regény első nagy kísérlete nálunk. Emberei: a társadalmi és népi erők végső sűrűsödései. Azóta él a szándék: összefogni, ami van, utolsó ítéletre hívni Hungária életelemeit s új életet kez­deni. E szándékot jelzi Justh Zsigmond is, aki Formusában ugyanolyat törekedett csi­nálni, mint amit Tamási Áron végre megcsi­nált: a magyar arisztokráciának és vezető rétegeknek kíméletlen, gyökerekig nyúló kritikáját. Ez mozgott Török Gyulában is, mikor számadásra hívta a magyar nemessé­get, de Törökben melanchóliává szelídült minden. Ady Endrét hasonló számvető szán­dék fűtötte, mikor megírta egyetlen eposzát, a „magyar Sion“ könyvét: Margita élni akar. Móricz Zsigmond Sár ar anyja nagy robbanó erőkkel mutatta meg, hogy milyen rétegek­ben készülődik és milyen okokon pusztul el nálunk a hősteremtés mai napság. Móricz azonban történelmi regényében, a Tündér­kertben érkezett el igazán a szintetikus lá­táshoz. Különben az ő útja a realizmus, utolsó nagy könyvei: a Kivilágos kivirradtig és az Úri muri a magyar realizmus csúcsai. Szabó Dezsőben szinte összefolyt a két út: a mese s bira­talsága és a magyar valóság szint­tetikus összefogása. Lázadása tulajdonkép­pen egy örök benső, művészi lázadás is. Nem tudta eldönteni, hogy mi a sorsa: dús meseként, nagy lírai hullámzásként széthöm­pölyögni, vagy ítélő forradalom után bolto­zatot építeni a magyar erőkből? Tamási Áron folytatja ezt a fejlődési vo­nalat egy nagy népítélettel. A magyar népi életösztön végez regényében azzal a világgal, amely fölötte van. S ez az ítélet olyan nyu­godt, biztos és visszatarthatatlan, akár maga a történelem. Nálunk a „történelmi rétege­ket“ éppen az jellemezte, hogy kiestek a tör­ténelem fejlődési ívéből. Történelmet akar­nak „reprezentálni“, pedig már történelem­ellenes erők. Ahol valóságos történelmi erők ütközőpontjába kerülnek (pl. Erdélyben), ott menthetetlenül megkezdik a végső stációt: a haláltáncot. Haláltánc ez az egész regény, a magyar társadalom legfelső rétegeinek teljes bomlása. Széthulló életek, őrjöngő ösztönök és sürü-süln­ halál vonul végig a lapjain. Az ember kétségbe eshetne, ha az a kifejező ösztön, mely mindezt látja és elénk vetíti, nem volna végtelenül egészséges. Tamási Áron első regénye, a Szűzmáriás királyfi nagy nekiszáguldás volt, ködbe és mesébe vesző fiatal kalandozás. Sarjurendek illata, feketedő embervér és égi mezők vilá­gossága kavargott, elegyedett benne. A Cí­meresek azonban már eposz. Csupa önmagá­ban is tökéletes életdarab fogódzik össze benne nagy egésszé. És olyan nyugodt, biz­tos itélőkedv ás medret a benne őrjöngő és tomboló életnek, hogy folyton erre kell gon­dolnunk: egyszer csak vége lesz ennek a haláltánc-áradatnak s jönnek az új élet tiszta, friss forrásai. Csupa lírai lázadás volt ez az író s most­ a legtökéletesebb egysze­rűség. A magyar élet és történelem végső igazságai lüktetnek a legegyszerűbb emberi mozdulatokban. Túl van a magyar regény realista, naturalista, vagy lírailag körülíró látásán. Egy-egy mondata gyökeréig felvil­lanhat egy-egy sorsot. A szintetikus életlátás és emberlátás érett gyümölcs lett ebben a re­gényben. A nyelvi tömörség s a benső tö­mörség szépséges testlélekké olvadt. Végig a regényen: Tilda uralkodik a rom­lás gyönyörű angyala. Első bemutatóra ezt mondja róla az író: „Valami furcsa, nyugta­lanító kifejezése volt az egész arcnak: olyan­forma, mintha pusztító árvízben, vagy égő házakban gyönyörködnék.” Gyuri kocsis fiát lelövik a réten, haza akarja hozni, de az ura előbb másfelé küldi keményen. Forradalom előtti az idő: „F­egyvered van-e Gyuri? kér­dezte Ercsey Balázs. Gyurinak megmozdult az arcában a csont: Van, kit lőjjek agyon? A gróf a kocsi után rúgta a homokot. Az anyádat­ mondta.“ Uray Pista hatalmas vi­­rágszállítmányt hoz a városból: „És mint egy csodahegy, ott állt a szín és az illat, és a bőség és a dal torkában a rengeteg virág. Tilda felölelt belőle két mohó karral és ro­hant az apjához. Még oda sem ért az ágyhoz és rádobta valamennyit: Virágszüret! Az öreg nem szólt és nem mozdult. Apám! Megint nem szólt és nem mozdult. Drága apám! Dermedten feküdt. Csak a méregtartó, üres fiolák vigyorogtak az ágy mellett a széken.“ Az uj Tamási Áront akarom éreztetni e né­hány sorral. A megérkezett iró tömör, tiszta egyszerűségét. S ha eddig nagyivű lobbaná­­sokat, tüneményes színjátékokat adott, most már összefüggő, hatalmas vérkeringést bír építeni. Különösen jólesik ez a köny csúnya 1931- ben. Idehaza a „forradalmár“ fiatalság egé­szen túlhaladott szocialista dogmatizmus vén szekerébe fogta be fejletlen csikóját. Példatárt szerkesztenek Marxhoz. Kis élet­csőd­jeikből próbálnak országos jaj-bajt fújni. Deciszámra mérik be az osztályharcot kivén­­hedt mesékbe. Fölötte örvendeztető tehát Tamási Áron szabad, szép lova, kikhez kö­szöntőt ír könyve elején. ítélni mer minden irányban s népöntudat füti a géniuszát, nem kis érdekcsoportok.. Esztendők óta emelt fővel, kemény nyak­kal kell állani s nézni. Fiatalok jönnek és buknak, nem bírják ez évek iramát, nem bír­ják a mai magyar élet kegyetlen próbáit. Valamikor a tüzes trónt is az egy Dózsa György bírta ki. Meghalt a hős és az új em­beri ideál a kupec lett. Azoké minden fáj­dalom, de szépség, holnapba­ térés és tiszta­ság is, akik még ma is egyenesen bírnak állni, hiszen nincs mi előtt fejet hajtani. Annál jobban esik, hogy mégis meg kell h­ajtani a fejemet e könyv előtt, a fiatal gé­niusz előtt! előőrs Pesten igazán is úri a nép . Megtekintem még a Várat is, ha már itt va­gyok. Szent kegyelettel járom körül falait s rá­gondolok dicső őseinkre, akik ezeket az ódon falakat hányszor ostromolták, vagy védték. Visszajövök aztán a pesti oldalra, de az Or­szágházát már nincs is kedvem megtekinteni. Miért gyönyörködtem benne, úgysem sokat ha­tároznak abban a gyönyörű épületben a mi ja­vunkra. ....így ír Varga György Pest-Budáról. Na­gyon érdekes a következő megjegyzése is, amikor ügyes-bajos dolgai közben éles falusi szeme a hivatalokban valami elütő dolgot fe­dez föl: — A minisztériumban lévén dolgom, sok ki­lincset, ajtót megzörgettem s arra a tudatra éb­redtem, hogy ezek a pesti hivatalnok urak szí­vesebben meghallgatják az embert és még el is beszélgetnek vele, mint a falusi hatóságok. Szék­kel kínállak, ha valahova bementem, nem úgy, mint a falusi községházán, ahol elállhat az em­ber, amíg csak bele nem fárad, ha csak valami nagy protekciója nincs ... Végre elmentem a Nemzeti Radikális Párt or­szágos értekezletére is. Ott merítettem aztán erőt már-már csüggedő­­ lelkembe. Megvigasztalt, ami­kor itt azt láttam, hogy vannak m­ég igaz magyar érzéssel megáldott tesvéreink a fővárosban is. Mozognak már otthon a választás­korabeli apostolok Búcsút mondván Budapestnek, hazaérkeztem, hogy megint meglepetésben legyen részem. Föl­támadtak itthon azok az urak, akik csak ígérni tudták az elmúlt évek alatt a sok jól s most 16 oldalas programokban magyarázkodnak a nép előtt, gondolván, hogy jól van ezeknek a tudat­lanoknak így is. Tessék ezeknek a nagy népbarátoknak, ha iga­zán a nép jólétét akarják előmozdítani, elfo­gadni azt, amit a Nemzeti Radikalizmus című könyv tartalmaz. Ha ezt magukévá teszik, akkor majd elhisszük nekik, hogy csakugyan szívükön fekszik a nép sorsa. Tomcsányi Vilmos Pál naményi egységespárti képviselő a képviselőház március 18-iki ülésén szóvátette, hogy mily nehéz Beregben a határát­lépési igazolványok megszerzése, milyen messzire kell azokért menni Tarpáról Vásárosnaményba. Szóval, ő még nem i­s tudja, hogy Tarpától mind­össze n­éhány hónapja, hogy megvonták az iga­zolványkiadási jogot, mert... közelednek a vá­lasztások. Lehetséges, hogy a választások kü­­­szöb­önállásakor megint lehet majd igazolványt váltani tarpán, de akkor majd megnézik, hogy kinek adják, így és ezeket látta meg Pestből Varga György, akinek 28 éve először volt 28 pengő útiköltsége Budapestre. (—m­.—) Féljegyes utazás a Nemzetközi Vásárra A Budapesti Nemzetközi Vásárra szóló, féláru utazásra és a Vásár területére belé­pésre jogosító vásárigazolványok az összes vidéki gazdasági és iparkamarákhoz, me­netjegyirodákhoz, illetve községi elöljárósá­gokhoz már megérkeztek. Az igazolványok felutazásra május 4-től 18-ig, visszautazásra május 9-től 23-ig érvényesek. Felutazáskor egész jegy váltandó s ez megőrzendő a visz­­szautazásra. Az igazolványt a fel-, valamint a visszautazáskor a vásárpénztárnál is le kell bélyegeztetni. Az utazás nem szakítható meg. Az igazolvány ára 3 P 20 f.­­ Csak a fogyasztók szervezkedése s a „Hangya“-szövetkezetekben való tömörülés döntheti meg a kartelek s a spekuláció ural­­mát s a drágaság elleni bajoknak ez az egyedüli orvossága. Erős „Hangyaszövetke­zetek a családi háztartások és kisgazdaságok legjobb segítői. A szervezetlen fogyasztók néhány hónap alatt a vásárlásaiknál fizetett túlárakból is előteremthetik a szövetkezeti szervezkedéshez szükséges üzletrésztőkét. Most 1600 „Hangya“ védi a fogyasztó érde­keit. 3000 erős „Hangya” letörné a kartelek hatalmát s a spekuláció kártételeit. Ehhez a mérkőzéshez szükséges muníciót hiába vár­juk másoktól, tehát adjuk össze magunk. 20—30 pengőt — mint kamatozó üzletrészt — jegyezzen a hozzá legközelebb eső „Hangya“-szövetkezetnél minden fogyasztó, hogy olcsóbban szerezhesse be háztartási és gazdasági szükségleteit. Karcag új képviselője. Vasárnap délelőtt 10 órakor nyújtotta át a karcagi választókerület választási elnöke Vitéz Kenyeres János képviselőnek a megbízó levelet. A választás egyhangú volt. Az átadást társas ebéd követte. Közel 339 ezer ember eszi a magyar állam kenyerét Az állami nyugdíjasok száma csak­­nem megüti a tényleges alkalmazot­­tak létszámát A kormány kimutatást készített az állami alkal­mazottak és állami nyugdíjasok létszámáról, mely­ből kiderül, hogy jelenleg 122,492 állami alkal­mazottja van Magyarországnak. Ebből 77,452 a közigazgatáshoz tartozik, az állami üzemeknél pedig 45,040 alkalmazott működik. A legnagyobb személyzettel a belügyminisztérium dolgozik, lét­száma 26,119 főnyi. A pénzügyminisztérium 14,­109 alkalmazottat foglalkoztat, a vallás- és közokta­tásügyi minisztérium 13,566 ot, az igazságügyi minisztérium pedig 8133-at. A honvédelmi mi­nisztérium 5241, a földmivelésü­gyi minisztérium 3413, a kereskedelemügyi minisztérium 2845, a népjóléti és munkaügyi minisztérium pedig 2596 személyzeti létszámmal bír. A külügyminisztérium 591 alkalmazottat tart nyilván, a miniszterelnök­ség 298-31. Az országgyűlés alkalmazottainak lét­száma 290. A kormányzóságnál 148, a legfelsőbb állami számvevőségnél 74, a közigazgatási bíró­ságnál 91, az országos földbirtokrendező bíróság­nál pedig 35 ember dolgozik. Az állami üzemek közül legtöbb alkalmazottal bír az áll­a­mi vasút, ahol 29,844 főnyi alkalmazott dolgozik. Utána a posta és a távírda jön 1­2,930 alkalmazottal, míg az állami vas- és gépgyárak 689 embert foglalkoztatnak. Az állami erdő- és mezőgazdasági birtokok 359 alkalmazottat tarta­nak el. A selyem­tenyésztési üzem alkalmazottai­nak a száma 82, a postatakarékpénztár pedig 1106 alkalmazottat tart nyilván. Az állami kőszén­­bányákban 30 alkalmazott van. Az állami nyug­díjellátásban részesülők száma 111.886, ami a múltévivel szemben 1955 főnyi emelkedést mutat. Az állami üzemek nyugdíjasainak száma 56.190. A kimutatás szerint az állami közigazgatási tiszt­viselők létszáma csak a legalacsonyabb fizetési osztályokban csökkent észrevehetően.­Mindehhez még csak annyit, hogy ennek a közel 300 ezer állami alkalmazottnak kenyere az állami költségvetésnek több mint felét foglalja le.

Next