Előörs - Szabadság, 1932 (5. évfolyam, 1-44. szám)

1932-01-10 / 1-2. szám

sír­as­znt V. évfolyam 1 1932 január hó 10. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Szalay­ utca 2., földszint — Telefon: Auf. 133-53 A levélbeli megkereséseket kérjük a fenti címre küldeni — Minden levélre válaszolunk enna FELELŐS SZERKESZTŐ: Vik­i BA­­CSfcZSIMNI­­KY ENDRE SZERKESZTŐ: HUB A V VMM AH AUK­f­ft. Egyes szám ára a fővárosban, a vidéken és pályaudvarokon 20 fill. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre __8.— P | Negyedévre 2.— P Félévre____4.— P | Egy hóra — —.80 P Előfizetési csekkszámlánk: **41.126 D cronafés Irja. vitéss Bajcsy-Zsainszky­­ sídre Az új esztendőben meleg szeretettel és igaz bajtársi érzéssel köszöntöm a Nem­zeti Radikális Párt vezető embereit és minden tagját. E köszöntés felé azt a címet is függeszt­hetném: derengés. Mert ha világosan látjuk is a bajok, különböző válságok, évtizedes és évszázados megoldatlan problémák félelme­tes, véget érni nem akaró egymásra torló­­dását, a magyar nép és nemzet már-már el­viselhetetlen szenvedéseinek velőnkbe hasító fortisszimóját, mégis-mégis valahogy úgy érzem s azt gondolom, hogy a látóhatár ke­leti pereme felől valami alig észrevehető enyhülése mutatkozik az éj feketeségének. Nem reggel ez, nem napkelte, nem is haj­nalhasadás, még csak nem is szürkület, csu­pán derengés. Csak derengés, de kétségte­lenül, félreismerhetetlenül az. Bizonysága, hogy a napfölkelte sem lehet túlságosan messze. Nem is kell nagyon megerőltetnünk sze­münket, hogy a derengés kétségtelen jeleit meglássuk úgy az európai, mint a magyar politikai horizonton. Egy esztendővel ezelőtt, mikor a Nemzeti Radikalizmus című programomat kiadtam, m még nagyon didergésen egyedül éreztem magamat ^ 3001 a gondolatdomat, hogyha Európa haladhat is tovább még egy dara­­big a régi vágányokon, de Magyarország­nak a közeljövőben sürgősen új utakra kell térnie. Mert mi nemcsak Európa bajaiban osztozkodunk, hanem ezenfelül államunk és társadalmunk berendezkedése a többi Euró­pához képest is végzetesen ósdi, rozoga s veszedelmes immár a nemzet dolgozó réte­geinek létére és fejlődésére. Tehát a magyar államot és társadalmat már csak azért is gyökeresen át kell építeni, hogy legalább azt a színvonalát a rendezettségnek és szociális szellemnek elérhessük, amelyet Európa leg­hatalmasabb és legműveltebb nemzetei ma­gukra nézve ma már egymás után elavult­nak vallanak. Mennyivel inkább kell tehát egy egyetemes, életátfogó nagy magyar re­formpolitika akkor, ha komolyan lépést aka­runk tartani a megújhodás útjait kereső, most vajúdó, új Európával! És íme az újév fordulóján idehaza és a külföldön egész kórusa harcant fel a poli­tikai és szellemi élet kitűnőségei ajkáról annak a gondolatnak, hogy nagy és gyöke­res átalakulás nélkül Európa nemzetei s a világ nem úszhatják meg a mai óriási mé­retűvé tornyosult válságot Érdekes, jellem­ző és jelentőséges ezekben a megnyilatkozá­sokban főleg az, hogy egyre több felől, egy­re több nemzet gondolkodó és aggodalmas­kodó vezető szellemei részéről, a legellenté­­tesebb politikai, gazdasági és szociális néze­tek és meggyőződések talajából, jelentkez­nek ezek a hangok, keresvén valahogyan, sokszor öntudatlanul is, a megegyezést, az összehangolódást Csak úgy kapásból, minden rendszer nél­kül próbálok az alábbiakban fölsorakoztatni néhány ilyen külföldi és hazai számottevő megnyilatkozást, távoli fényjeleit egy olyan kőszellem közelgésének, mely ha Európában megerősödik, vagy éppen úrrá válik tömege­­ken és kormányzatokon, Csonkamagyaror­­szág belső egészséges átalakulása számára bíztatást, sugalló erőt és természetes poll-, tfl­yf: srard­e'Sv’v válÁsrcMlefc*, ha pedig idehaza ver gyökeret a magyar nemzet legjobbjainak és széles néptömegei­nek lelkében, föltartóztathatlanul ki fogja követelni és ki fogja verekedni a minden­kori hatalmasoktól azt az új nemzeti re­formpolitikát, melyért mi is küzdünk. 3^55 USaic tt­al Dekamee&i,­­ SzeckuxUHe Htáchdts Beighttoid h'fAfot kiadása 1937. Ida: Tiya­­fixa A fiatal próza tíz legjobbjának felsora­koztatására vállalkozott ez a dekameron. Igen helyes, hogy a tíz közé a végső perc­ben Szitnyai Zoltánt is beiktatta Móricz. Viszont egészen érthetetlen, hogy Tamás Mihályt kihagyta. Tamás Mihály a Felvi­dék egyetlen ko­­moly tehetsége, nem is szólva arról, hogy írásai magasan Bohu­­niczky Szefi, Gelléri Andor Endre és Pap Károly fölött állatiak. De ettől a súlyos hibától eltekintve, a 10 név kiválogatása eléggé szerencsés volt. S azt mutatja, hogy Móricz kritikusnak és organizátor­­nak is mennyivel különb, szerencsésebb s főleg: nem kis egyéni hiúságoktól és ha­talomvágytól mozgatott ember, mint Babits Mihály, ki szerkesztőtársa a „megújhodott Nyugatnál”. Sokkal több a hiba a novellák összeválo­­gatásánál. Bibó Lajos, Kodolányi s Szabó Pál írásait szerencsésen válogatta ki Mó­ricz. Nyirét a „Gyónom a mindenható Is­tennek” minden szépsége mellett is job­ban reprezentálná valamelyik új novellája, pl. a „Piros kendő". Tamási Áront pedig az ,,Új székely Antikrisztus" minden fris­sesége mellett a „Cigányvirág”, vagy a „Siratnivaló székely”. De nézzük sorjában az írókat: Igen szép írással kezdődik a kötet, Bibó Lajos „Árvák” című novellájával. Ez Bibó igazi műfaja: a prózába, oldott kis dráma. Nagyobb lélekzetű dolgoknál elhagyja őt az ereje s drámai vonásai giccsé torzulnak. De bármennyire szép is ez a kis novella, nem jelentkezik új hang benne. Még az Ady-nemzedék horizontja alatt áll és Mó­ricz későbbi novelláira emlékeztet. (Lásd: „Egy akol, egy pásztor” című kötetét!) Bohuniczky Szefi jó megfigyelő, ötletes elbeszélő, de e novellája alapján: semmi­vel sem több. Nemrégiben megjelent két kötetében jobbak is akadnak. Megkapó Dallas Sándornak egyszerű, közvetlen, meleg hangja. De­ neki is akadt volna tökéletesebb írásai Gelléri Andor Endre novellája: jó rea­lista rajz. Húsz évvel ezelőtt komoly fel­tűnést keltett volna. Kodolányi János határozottan erősebb tehetség az eddigieknél. S itt szereplő no­vellája: „József, az ács” legsikerültebb írásai közül való. Kodolányi két síkon dol­gozik. Néha szinte egészen személytelen ib, mint egy gyűjtő, tisztító és éles fénybe borító lencse: gyűjti az életet. Szinte a realizmus végső tisztaságához ér ilyenkor. S ebben az írásában ezenfelül rejtett vér­erekként ott lüktet a humora is. Kodo­lányi másik síkja: a szociális tendenciák. Ha megszállja őt a tendencia, akkor a tiszta realista ábrázolóból dühödött tor­zító lesz. A ,József, az ács” szerencsére az első síkról való. Pap Károly írása az ifjú kialakulatlan­ságot személyesíti meg. Címe: ,­Muzsika” 8 olyan, mintha Sza­bó Dezső „Mesék a kacagó emberről” című novelláskötetének növésben elmaradt öcsikéje volna. A kis torzszülött, kiben muzsika lesz az egész emberi élet s aki minden ember leg­ben­sőbb életét melódiákba tudja önteni: régi ismerősünk a fiatal Szabó Dezső írásaiból. Újabban Szabó Dezsőt a legtöbb orgánum­ban még emlegetni sem, szabad. De nyu­godjunk meg! A novelláit szabad utánozni! Pap Károly írásán különben valami bántó mesterkéltség vonul végig. S e tekintetben igazán kirí a kötetből. A többi kilencnek természetes és többnyire sajátságos hangja van! Szitnyay Zoltán a m­agyar középosztály írója. Ezelőtt 20—30 évvel még Herczeg Ferencék talmi romantikájának dicsfénye, sőt Pekár Gyuláék pléh cégérje övezte ezt az osztályt. Azóta prózánk legjobbjai rá­rávilágítottak legérdekesebb típusaira. Szitnyay írásaiban azonban a középosztály mint egész jelentkezik egy széles, gazdag, gyökerekre mutató és igazságot osztó tár­sadalomrajz keretében. Vérbeli novellista. Tőle is jelentékenyebb írás is telt volna, mint a „Szívtelen Adrienne”. Legvégére azokat hagytam, akik csak­ugyan és mindenképen új vitá­kat hoznak. Ezek: Nyírő József, Tamási Áron és Szabó Pál, írásaik mindenkorra kimagas­­lanak a kötetből. Már a hangjukban kez­dődik valami, mint minden új korszakot indító nemzedék hangjában. Szavaik le­­hántották magukról a korszakok rájuk ra­gadó porát, emlékét, díszét, nehézségét és új érzelmi törvények szerint, új ideák rez­dülései nyomán sorakoznak. Mindhárman világteremtők. A többiek: konstatáló­k, fejlesztők, kiegészítők, vagy epigonok. Egyelőre legalább azok. A dekameronhoz Móricz Zsigmond írt szép előszót. Azt tartja, hogy ezt a fiatalsá­got elsősorban az igazságkeresés heroizmum jellemzi, a vallás és vállalás. Rámutat azok­ra a tényezőkre, melyek a gátlások egész tömegét emelik az író függetlensége elé. Ilyen a Töke s ilyen a Hatalom. Igaza van, de egy tényezőt kifelejtett: az irodalmi reak­ciót. Azt, mely megízlelte a Tökét 8 c. Hatalmat és hozzáhasonult. S azt az írót, aki a hatalom csúnya politikai módszerének mintájára megcsinálja az irodalmi pártot s a párt tagjai még lélekzetet sem szívhatnak (még kevésbé f­újhatnak!) a pártvezér szent főhajtása nélkül. A nem párttagok elírni pedig mozgósítja az irodalompolitika egész fegyvertárát (pl. kiközösítés, agyonhallga­­tás stb.). Ezek a tényezők éppen úgy gá­tolják a fiatalság kibontakozását s éppen úgy sértik az író függetlenségét, mint a Tőke és a Hatalom ... Móricz Zsigmond mindenesetre tiszta író és tiszta ember volt mindig. S ha­ tévedett is, jóhiszeműségét és tiszta szándékát sohase vonhattuk kétségbe. Ez a dekameron is végeredményben önzetlen és becsü­let­es gesztus volt, ha nem is tökéletes gesztus: a fiatalságért, a fejlődő irodalomért. J? ‘OuarcUnn H. G. Wells jóslata: „Mit hoz 1932?” — kérdi H. G. Wells újévi cikkében s így felel rá egy mondat­ban: „Az emberiség, minden ember nagy vizsgáját”. És írja többek között: „Az egész világ fél, még néhány évvel ezelőtt sok em­bert lehetetlen volt meggyőzni arról, hogy az a szociális szerkezet, amelyben élünk, nem egészen viharálló. Gyerekes képet al­kottunk a világ állandóságáról. Hallgatólago­san elfogadtuk, hogy a kormányok minden­féle ostobaságot követhetnek el, de azért az élet továbbra is halad a maga rendes út­ján. Eddig túl sokat bíztunk a véletlenre, túl­sok kiszámíthatót tartottunk kiszámíthatat­lannak és nagy szabadságokat, lehetőségeke­ket és kísértéseket használt ki az alacsony­­rendűen aktív ember ravaszsága, vakmerő­sége és kapzsisága... A kapitalizmus új­jáépítése, az atlanti civilizáció megtisztítá­sa, racionalizálása, újjászületése, ez a főfel­­adat vár reánk”. H. G. Wells hazája, Nagybritannia, meg is kezdte már a maga termelésének, egész gazdasági struktúrájának átépítését a szo­rongató gazdasági és pénzügyi válság nyo­mása alatt. André Siegfried, francia egye­temi tanár és kitűnő író, az Angol biroda­lom belső válságának élesszemű szakértője, ugyanezt a nagy és egyetemes racionalizá­lást jelzi az egyetlen kivezető útat Anglia számára / Hitler—Brüning: Adolf Hitler a múlt év december 17-én egy a német belső politikai válságról a a né­met nemzeti szocialitták és Brüning kan­­cellári politikájának összeegyeztethetetlen ellentéteiről és ez ellentétek várható fejle­ményeiről írt hosszú nyílt levelet a Német­­birodalom kancellárjához. Messzemenő, bár magyar közeimét nézve íl-tető- bizonyutan vonalakkal rajzolt s ködbeveszd, egy egészen új birodalmat ígérő reformpolitikát hirdet. Ebben nincs is semmi különös és új, de an­nál inkább új dolog és ez újságában rendkí­vül jellemző a mai európai helyzetre, hogy Hitler és a nemzeti szocialisták markáns arcélű, józan, mérsékelt, halkszavú, de két­ségtelenül államférfiúi magaslatokra érke­zett ellenfele, Brüning kancellár, maga is szakított az elmúlt év során, különösen utol­­só szükségrendeletében, a régi avatag mód­szerekkel s e nevezetes rendeletének beve­zetésében ezeket írja a német nép s az egész világ számára: „Az új rendszabályokat vi­lággazdasági okok, a német népre rakott terhek és a saját hibáink teszik szükséges­sé... Formális jogi felfogásokhoz való ragaszkodás nem válhat urává a világ mai helyzetének. Nagyvonalú megoldásokat kell találni, amelyek szabadok a múlt elavult gondolatmeneteitől. Részletmegoldások a világ számára nem elégségesek.” Nyilvánvalóan olyan államférfiú hangja ez, akiben volt bátorság ahhoz is, hogy az operáló késhez nyúljon, szemben a baláósan beteg német társadalommal s aki e szavak­kal csak bevezette amaz európai belső ope­rációknak sorozatát, amelyeket alighanem csak a legegészségesebb nemzeti társadal­­mak fognak a közeljövőben elkerülhetni. Owen D. Young a nemzeti tervgazdál­kodásról: Újévkor megszólalt Európa számára Owen D. Young is, a nagynevű amerikai gaz­dasági szakértő, Amerika egyik legnagyobb trösztjének vezetőembere, a Young-terv megalkotója s a nemzeti tervgazdálkodás szükségéről mond megszívlelésre méltó fi­gyelmeztetést, amely bizonnyal idegenül és hihetetlenül hangzott volna csak két eszten­dővel ezelőtt is az európai és amerikai gazdasági emberek fülének: „Az a kér­dés, várjon a nemzet, amely gazdasági terv után kiállt, tudatában van-e an­nak, amit neki mondanak, vájjon haj­landó-e a szükséges mértékig engedni az egyéni szabadságból, hogy az a gaz­dasági terv megvalósulhasson. Mert ér­telmetlen dolog volna azt hinni, hogy ilyen közös akciónál az egyes iparot sem, épúgy, mint az egyes ember ugyanazt a szabadsá­got és iniciatívát megőrizhesse, amellyel ko­rábban rendelkezett.” A fiatal francia racionalizmus és a „Plans“: íme, az egész bajbajutott, kátyúba fenek­­lett európai művelődésen átrezdül egy új ra­cionalista hullám: túl sokat kiáltoztunk a jobb lelkiism­eret után, most már az emberi észnek, a jobb belátásnak, az észszerűség­nek egy új „divatja” készül a világáramla­tok titokzatos műhelyeiben. Elsősorban az ész rendező erejétől kezdjük követelni az emberségesebb, becsületesebb, tökéletesebb társadalomra és államra való berendezkedé­sünket s vele a világválság s a külön nemzeti válságok megoldását. Az emberi ész e világ- Ára 20 fillér Megjelenik minden vasárnap

Next