Előörs - Szabadság, 1932 (5. évfolyam, 1-44. szám)

1932-01-10 / 1-2. szám

társadalmi fejlődés irányában. S ha társadalom- és államszervezeti vonatkozásban ezt megállapítjuk, némi örömmel és elégtétellel, nem hallgathatjuk el a mi igazságunk, a magyar igazság külpolitikai vonatkozásait sem, melyek szintén — úgy látszik — lassan jobb csillagzat alá kerülnek. Mit mondott Bethlen István gróf, Károlyi Gyula gróf, vagy Benes Eduárd a dunavölgyi kérdésre, a magyar-osztrák és magyar-cseh viszony fejlődésére vonatkozólag, talán nem is annyira fontos, mint amilyen jelentős dolognak érezzük, hogy az Európa fölött valósággal uralkodó francia nemzeti akarat külpolitikai félhivatalos szócsöve, a Le Temps, behatóan foglalkozott a dunavölgyi kérdéssel s nem rejtette véka alá azt a kívánságát, hogy a Dunavölgy népei, elsősorban Csonka-Magyarország, Ausztria és Csehország keressék és találják meg legalább a gazdasági kooperáció módjait és eszközeit. A mi dunavölgyi százszor hangoztatott igazságaink megpecsételése ez a francia kívánság. De nem hallgathatjuk el, hogy a legnagyobb aggodalommal nézzük a vigéckedésnek és a lefelé való alkudozásnak, stílustalan tolongásnak azokat a jelenségeit, melyek a dunavölgyi gondolat realizálásának a legelső lépéseit kísérik mindenfelé. Nem kétséges, hogy magyar szempontból a legideálisabb kezdő lépés az osztrákmagyar vámszövetség volna, melynek természetes gazdasági adottságait olyan pompás érveléssel és verhetetlen számadatokkal támasztotta meg most megjelent könyvében Ajtay József. De a magyar nemzet mai szorongatott helyzetében nem válogathat táncmesteri útmutatások szerint túlságos fínyássággal a lépéseiben. Ha az osztrák-magyar vámszövetség nem jöhet létre Franciaország és más irányadó hatalmasságok aggodalmai folytán elsőnek, egy szélesebb dunavölgyi koncepció elől sem zárkózhat el a magyarság. Csak azt ne várja és követelje tőlünk senki, hogy kellő feltételek és garanciák híján egyszerűen beleolvadjunk a kisantantba és egyszerűen Benes úr karmesteri pálcája alá rendeljük magunkat, mikor tudván tudjuk, s a Le Temps említett cikke is közvetve ennek bizonysága, hogy a benesi dunavölgyi koncepció tökéletesen és véglegesen megbukott. A magyar—cseh megegyezés hármas föltétele: Rendben van, hagyjuk a nagy politikai koncepciókat egyelőre, ahogy Benes cseh külügyminiszter ajánlja, keressük csak a kis gazdasági érdekek összehangolását. De akkor is, — szerintem — három föltételt kell előbb teljesíteni, hogy a csonka magyar nemzet őszintén és teljes erejével belefeküdjön a Duna-völgye pacifikálásának és újjárendezésének roppant feladatába : 1. a felvidéki magyar kisebbség jogainak, szabad fejlődésének intézményes biztosítása az elszakított Felvidék autonómiájának kereteiben; 2. a „rutén földön” a békeszerződés kérdéskomplexusában biztosított, szabad népszavazásnak végrehajtása kellő nemzetközi ellenőrzés mellett, mely csak a Magyarországhoz való csatlakozást eredményezheti ; 3. a legnélkülözhetetlenebb határkiigazítás, legalább a Millerand-féle kísérőlevél szellemében és mértékében s egyben egy teljesebb békerevízió lehetőségének nyitvahagyása. Azokkal pedig, akik egy mindenáron való és minden jogunkat és történelmi igényünket feladó dunarendezést hirdetnek, élesen és határozottan szembe kell szállanunk. Hogy ma minderről beszélhetünk, hogy mindez érlelődik az idők méhében, hogy nagy belső és külső politikai reformok irányában egészséges konszenzus felé tapogatóznak a legjobb elmék és, a becsületes emberek, hogy a mi nemzeti radikalizmusunk ilyen előkelő s barátságos szellemi, politikai, gazdasági környezetben, új érvekkel megtámogatva indul a maga második esztendős útjára: ez a mi legigazibb elégtételünk és reménységünk. A mi eszméink győzelme föltartóztathatatlan és bizonyos! Országszerte keltett igen nagy és érthető feltűnést vitéz Bajcsy-Zsinszky Endre országgyűlési képviselőnek a parlament december 11-iki ülésén a jánosházi vásárjog ügyében elmondott interpellációja, amelyben az egész képviselőház osztatlan helyeslése közben mutatta, ki, hogy a földesúri vásárjog, a középkornak ez a fennmaradt csökevénye, milyen megdöbbentő, elítélendő, fonák és sürgősen megszüntetendő helyzeteket teremt az egyes vidékeken. Higgadtan, a legszigorúbb tárgyilagossággal felhozott adatokkal, megdönthetetlen tényekkel mutatott rá többek között arra, hogy Jánosházán, Vas megyében, háromnegyedrészben Erdődy Sándor gróf, egynegyedrészben pedig a község gyakorolja a vásárjogot s ebben a községben 1931-ben az egész lakosságra 107.362 pengő állami és községi adó rovatott. Ebből Erdődy Sándor grófra 1506 katasztorális hold után ki volt róva 9185 pengő, a község lakosságára pedig nem is egészen kétszer annyi föld után ki volt róva 98.677 pengő, vagyis a kisemberek 600 százalékkal fizetnek több adót, mint a nagybirtok. A földesúr adójában benne van 2554 pengő házadó 17 községbeli ház után, úgyhogy ennek az összegnek a levonásával a nagybirtok 6631 pengő adót fizetett — volna, de nem fizetett, mert vásárjog címén — megjegyzendő, hogy az Erdődy grófok vásárjogának jogcíme ismeretlen — ez a nagybirtok, amelynek amúgy is mindössze 6631 pengőt kellene adóban fizetnie, 7963 pengőt kapott a községtő. Végeredményben tehát a nagybirtok nemcsak hogyll nemfizetett egy fillér adót sem, de még a község lakossága fizetett reá több, mint ezer pengőt. A miniszter egyetért az interpelláló képviselővel. A képviselőház tagjai megdöbbenve hallgatták a förtelmes és vérlázító adatokat , hogy vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endrének mennyire igaza volt s mennyire a legnemesebb értelemben vett közérdeket szolgálta interpellációjával, mutatja az is, hogy a Ház december 17-iki ülésén Kenéz Béla kereskedelmi miniszter, válaszolva az interpellációra, igen nobilis és határozott hangú beszédben jelentette be, hogy a jánosházi ügyben a vizsgálatot már meg is indította. Beszéde végén pedig ezeket modotta: — Abban tökéletesen egyetértek az igent, interpelláló képviselő úrral., hogy a magánkézben lévő vásárjog ma már anakronizmus és én a középkornak ezt a maradványát annál inkább megszüntetendőnek vélem, mert amúgy is súlyos helyzetben lévő községeinknek nagy kárára van. Éppen ezért a vezetésem alatt álló minisztériumban már készen is van egy törvénytervezet, amely törvénnyé válása esetén először is abszolút akadályt állít az elé, hogy magánember vásárjogot kaphasson, azután pedig megadja a módot arra, hogy a községek a magánkézben lévő vásárjogokat méltányos úton, ha kell, kisajátítás útján is megszerezhessék. Addig is, amíg ez bekövetkezik, ha valami visszaélés történik e tekintetben, azt meg fogom vizsgálni és meg fogom szüntetni. Ha pedig olyan természetű lenne a jogvita, hogy közigazgatási úton el nem intézhető, a per nyitva áll és ebben a perben a községeket támogatni fogom. A főszolgabíró meg a miniszternél is nagyobb úr. Olyan válasz ez, amelynél nobilisabbat, tárgyilagosabbat, miniszter nem adhatott. Elismerte benne a panasz jogos voltát s bejelentette a középkori csökevénynek törvényhozási úton való kioperálását. Ám hiába a miniszter jóindulata, ha jó a főszolgabíró, márpedig a főszolgabíró köztudomás szerint, még a miniszternél is nagyobb úr. Mert a miniszter Jánosházától messzi van, de a főszolgabíró úr köze van. S mégis csak az történik, amit a főszolgabíró úr akar. Ebben az esetben pedig a főszolgabíró úr nagyon is akart valamit. Meghallotta, hogy az Előőrs ama számából, amely a jánosházi interpellációt közölte, a községben több példány forog közkézen. Nosza, a celldömölki főszolgabíró úr, név szerint Gerlics Elek, kiadta az utasítást a csendőrségnek, hogy indítson nyomozást ismeretlen tettesek ellen illetéktelen lapterjesztés (!) címén. Meg is mozdult az egész csendőrapparátus, embereket hallgattak ki s akiknél Előőrsöt találtak, elkobozták a lapot. Azt a lapot, amely törvényes rendelkezések alapján korlátlanul megjelenhetik az ország legeldugottabb házaiban is s olyan cikk miatt, amely képviselőházi, felszólalást tartalmazott a képviselőházi hivatalos napló alapján, amely cikk miatt tehát a sajtótörvény értelmében még akkor sem, indítható eljárás, ha a beszéd elejétől végig téves adatokat tartalmazott volna, tám pedig, mint ez, első betűjétől az utolsóig való tényeket. Községi közgyűlés csendőrfedezettel. Ez azonban a főszolgabíró úrnak még nem volt elég. A községi képviselőtestületi közgyűlésre, amelynek tárgysorozatán az ominózus vásárjog ügye is szerepelt, csendőrséget rendeltek ki s a csendőrség a közgyűlés egész tartama alatt a közgyűlési terem melletti szobában tartózkodott. De nemcsak a csendőrség érdeklődött a vásárjog ügye iránt, hanem érdeklődött maga a főszolgabíró úr is, aki meglepetésszerűen személyesen szállt ki a Celldömölktől 18 kilométerre fekvő Jánosházára, csak azért, hogy a vásárjog fölötti vitát meghallgassa. Ez a szokatlan érdeklődés mélyen meghatotta a jánosházi derék magyarokat, annál is inkább, mert a főszolgabíró úr még a közgyűlés előtt behivatta magához Kiss Ferenc községi bírót s megkérdezte tőle, tetszett-e neki a parlamenti interpelláció ? — Hát hogynetszett volna! — hangzott a független m magyar ember egyenes válasza, mire a főszolgabíró úr a már kevésbé független Egressy főjegyzővel kezdett tárgyalni. Hogy mi volt a beszélgetés tárgya, nem tudjuk, azt sem kutatjuk, van-e valami összefüggés a bizalmas konventikulum és a későbbi események között, tény azonban, hogy a főszolgabíró úr közvetlen alárendeltje, a különben igen derék, egyenes és a községben mindenki által szeretett Egressy főjegyző a vásárügy tárgyalásánál a következő indítványt terjesztette a közgyűlés elé: — Mondja ki a közgyűlés, hogy az interpellációra senkit fel nem kért, erre felhatalmazást senkinek nem adott s az interpelláló képviselő egész felszólalásával nem azonosítja, magát. Vegyék le a vásárjog kérdését a napirendről és igyekezzenek Erdődy Sándor gróffal egyességileg elintézni az ügyet. Forduljon bírósághoz a község. Kovács Imre dr. jánosházi orvos, képviselőtestületi tag, válaszolt először az elhangzott indítványra s rámutatva arra, hogy az elhangzott interpelláció szerint Erdődy Sándor gróf vásárjogának jogcíme is ismeretlen, az 1928. évi alispáni jelentésből kitűnőleg, indítványozta, hogy forduljon a község a bírósághoz s bízzák meg Majláth Ferenc dr. jánosházi ügyvédet ajogi képviselettel. Minthogy pedig egy per mindig bizonyos anyagi rizikót tartalmaz, kérjék fel az ügyvédet, hogy ezt a pert lehetőleg költségmentesen vigye. Kovács dr. indítványát jogi vonatkozásaiban azután Majláth Ferenc dr. ügyvéd indokolta meg. Azt, hogy a vásárjog mint „királyi kisebb haszonvétel” kit illet, ezt a független magyar bíróság előtt, mint tiszta magánjogi kérdést, vita tárgyává tehetné, nézete szerint nemcsak a közgyűlés, de bármely érdekelt polgár, akitől helypénzt kérnek. A magyar bíróság a fennálló tömények és rendeletek értelmében fog a vitás kérdés fölött dönteni. Az alispáni jelentés szerint a jogcím ugyan ismeretlen, de maga sem tartja valószínűnek, hogy egy szép napon a grófi uradalom minden előzmény nélkül vásárokat tartott és helypénzt szedett volna. Valahol tehát valami okmány bizonyára lesz, kérdés azonban, hogy az eredeti adománylevél óta eltelt időben mennyiben változott a jog gyakorlati formája. Lehetségesnek, sőt valószínűnek tartja, hogy ilyen változás tényleg történt is, mert különben teljesen érthetetlen volna, hogy az eredetileg teljes jogcímű birtokos miért, milyen körülmények között, vagy milyen események hatása alatt, osztozik ma 3% arányban a községgel. Lehet továbbá, hogy az uradalom bizonyos feltételeket vállalt, melyeket nem teljesített. Ilyenre elég példa van az életben , hogy ez a gondolat gyakorlati tapasztalatokra támaszkodik, ennek jellemző példája éppen a mostani eset, mikor a grófi uradalomnak módja van egy tisztára magánjogi vita körül főszolgabíróságot és csendőrséget mozgósítani. Ugyan ki törődött azzal évtizedeken keresztül, hogy a földesúri jogok összes vonatkozásaikban szabályszerűen lettek-e gyakorolva? Mit jelentene a községnek a vásárjog? Maga a joggyakorlás ellentétes a XX. század jogérzékével, gazdaságilag pedig érzékeny hiányt jelent a község háztartásában, mert amennyiben a község élvezné kizárólag a vásárjog anyagi előnyeit, úgy abból a 8000 pengőből, melyet most a grófi uradalom von el, pótadóját tetemesen lecsökkenthetné, esetleg fedezetet találna a régóta vajúdó polgári iskola építésére, vagy más közhasznú és szintén rég esedékes kérdést lehetne vele megoldani, így ennek a majdnem 5000 lakosú, nagy kereskedelmi forgalommal bíró községnek még ma sincs járdája, csatornázása, vízvezetéke. Annak illusztrálására, hogy a középkori törvények egyes csökevényei mily későn nyertek szabályszerű rendezést, felemlítette Majláth dr. Carylnek a francia forradalom történetében leírt példáját, mikor a francia főnemesség 1793 augusztus 3—4-re virradó éjszakán előjogairól lemondott, ezen előjogok közé tartozott többek között az is, hogy télvíz idején egyszerre csak két jobbágyuknak hasíthatták fel a gyomrát, hogy vadászatok alkalmával abban lábukat melegítsék. Nobilis ügyvédi ajánlat a község részére. Beszéde végén kijelentette, hogy készséggel vállalja a község képviseletét. Helyesebb lenne ugyan, ha Erdődy Sándor hajlandó volna a jogi vitát a bíróság előtt költségmentesen lefolytatni, hiszen évi fizetéssel alkalmazott jogtanácsosa van. Miután azonban az uradalmat képviselő főintéző ezt az indítványt ott nyomban visszautasította, kijelentette Majláth dr., hogy nemcsak költségmentesen folytatja a pert, de az ellenfél költségeit is viseli s nehogy valami egyéni ambíciókkal vádolhassa: eleve lemondott a megítélendő perköltségekről a vitézi Bajcsy-Zsálmiri Főszolgabíró, csendőrség, uradalom és plébánia védi már a jánosházi gráf vásárjogát Csendőrök kobozták el Jánosházán az Előőrsöt Községi közgyűlés a vásárjog ügyében csendőri fedezet mellett —rást mond a kereskedelemügyi miniszter és mit csinál a főszolgabíró? Az esperess plébános a grófi kegyúr védelmében már „felforgató tendenciákkal” kikövezett utakról beszél előőrs .