Szabadság, 1934 (7. évfolyam, 1-48. szám)

1934-01-07 / 1. szám

VII. évfolyam, 1. szám POLITIKAI HETILAP 1934 január 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest VI. Aradi­ utca 8. Telefon: 292-06 Minden levélre válaszolunk VITÉZ BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE FELELŐS SZERKESZTŐ: l­a­p­­ Egyes szám ára a fővárosban vidéken és pályaudvarokon fe­lül ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre. . . . 5.— P | Negyedévre. 1.30 P Félévre .... 2.50 P | Egy hóra . ..­­.50 P Előfizetési csekkszámlánk: 41.126** Szót kérek A magyar politikai újév vészes szél­csend jegyében folyt le. Azok is hallgat­tak, akik eddig tobzódtak a szónoklatok­ban és szép szavakkal egységgé forrasz­tották azt a magyar társadalmat, mely­nek egyes rétegei és tényezői nagyon is élet-halál harcban állanak egymással. Hallgatott a magyar miniszterelnök, akinek hangjában eddig egészen érthe­tetlen optimizmus uralkodott s aki azt hitte, hogy intézményes reformok nélkül is megoldhatja legalább is életünk leg­égetőbb kérdéseit. De eléggé csendes volt az ellenzék is és néhány szokott jel­szó hangoztatásán kívül mást nem igen adott. Mintha valami halálos kimerült­ség köszöntött volna a magyar politikai életre, mintha a meddő harcok hangos katonái elcsöndesedtek volna. A politikai újévnek föl kellett volna lobbantania azokat az új célkitűzéseket, melyek nélkül élet itt már sohasem lesz. A politikai újévnek egy nagy ellenzéki “Oy*-5« kfi­vonnlfl” tid­jott volna kibonta­nia. Hiszen várt egy egész sereg közös cél és gondolat, melyet az egész ellen­zéknek hangoztatnia kellene, hogy a közösség végre nemcsak a bizalom, ha­nem a végső kitartás elszántságával szívja magába az ellenzéki gondolatot. De elmaradt mindez éppen úgy, amint elmaradtak a színes és ígérő kormány­­nyilatkozatok. Egy esztendeje még raké­tákat gyújtott a kormány s az ellenzék az új kormány megalakulása után szinte új erőre kapott kavarogni kez­dett a magyar élet, úgy éreztük, hogy a pusztító régi korlátok recsegnek, ropog­nak, új politikai harcok jönnek, melyek­nek lendítő ereje mégis csak mozdít egyet-kettőt a magyar idők véglegesen megrekedt kerekén. De hol vannak az­óta ezek a reménységek? Az igazi nemzeti veszedelem pedig egy esztendő óta csak gyarapodott. Egyetlen tényező terjeszkedik és hódít szívósan, lassan, de biztosan a Duna­­völgyében s ez a német imperializmus. Ő ad a végsőkig elfásult és kétségbe­esett, a józan gondolkozás és a tiszta lá­tás vidékéről messze eltávolodott réte­geknek új hódító mámort. Titkos és nyílt ellenség ez, a föld alatt éppen olyan szívósan dolgozik, mint a föld fe­lett. Már az erőszak fegyvereivel ostro­molja a hős kis Ausztria falait s egyelőre szelídebb faltörő kosokkal a tépett ma­gyar falakat. S ami a legszomorúbb, a magyar fiatalság, tehát a magyar jövő egy része is feléje kezd hajlani, mond­ván, hogy számára immár nem akad más... Mikor a Gömbös-kormány megalakult, a fiatalság egy része, az ú. n. ellenforra­dalmi fiatalság, mohó örömmel csatla­kozott hozzá. S már ennek a soraiban is megkondulnak a csalódás hangjai. Már arról írnak, hogy Gömbös Gyula mit sem tudott beváltani ígéreteiből. És magyar aggódásuk hangjai között egé­szen észrevétlenül megcsendülnek a nemzeti szocializmus szólamai. Úgy hall­gatjuk őket, mintha vészjeleket halla­nánk. Most ért igazi forduló­ponthoz Gömbös Gyula útja. Most dől el, hogy képes-e egy rendszerrel szakítani s egy egész nemzet értékeit, legalább is bizo­nyos mértékben, megnyerni magának, tehát a jövő felé lépni, vagy pedig át fogja adni helyét a kísértő múltnak. Amelytől már csalódást sem várunk­. Széles és szerves dunai terveit írta: vitéz BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE Nem lehet tagadni: halad a magyar politikai közvélemény a magyar és a dunai kérdés helyes megértése, meg­ítélése és egy nagyobb vonalú dunai ma­gyar elgondolás, politikai és gazdasági terv kiformálódása felé. Zökkenőkkel, kisebb-nagyobb kitérésekkel, de halad és pedig egészben véve jó irányban ha­lad. Egy félévvel ezelőtt még teljes volt a tanácstalanság a magyar kérdés du­nai vonatkozásaiban idehaza s ha kissé rosszmájú akarnék lenni, bizony ma már furcsán hangzó és felette igen túl­haladott nyilatkozatokat idézhetnék ne­vezetes magyar politikusok és államfér­fiak beszédeiből, írásaiból. Legyünk azonban jó keresztények s emlékez­zünk Krisztus urunk hegyi beszédjére, amelyben örök időkre szólóan hirdette, hogy Isten is jobban örül egy megtért bűnösnek, mint 99 igaznak. Hát még 99 megtért bűnösnek! Bontakozik a magyar külpolitikai közvélemény A „bűn”” itt természetesen inkább csak trópus, legalább is a nagy közvé­leménnyel szemben az, amelyet sokáig megtéveszthetett az a szörnyű és változ­­hatatlannak tetsző helyzet, hogy min­den magyar gondolat és erőfeszítés mai helyzetünkből való kiemelkedésünk felé a kisantant acélfalába ütkö­zött, a békeszerződéseken keresz­tül velünk együtt legyőzöttnek bélyeg­zett Németország pedig a tájékozatla­nok és a tömegek gyermeteg lelkületé­­ben könnyen úgy tükröződhetett, mint a szabadulás egyetlen lehetősége. A ma­gyar politikai közvélemény tudatában a hármasszövetség rövid pár évtizedes epizódja, a nagyháború élményei s a forradalmak óta eltelt 15 esztendő szen­vedései ,elmosták a távolabbi, az ezer­esztendős veszedelmek tudatát az át­meneti, a történelmi mértékkel mérten szinte csak pillanatnyi, de mégis köz­vetlenebbül húsúnkba vágó kisebb ve­szedelmek eleven jelenvalóságával szem­ben. Megfeledkeztünk az ezeréves né­met veszedelemről és megfeledkeztünk a nagy orosz síkság és a Balkán felől oly kitartóan, más más népeken és bi­rodalmakon, fajrokonokon vagy idege­neken keresztül, de mégis hasonlóan ezer esztendeje fenyegető keleti veszede­lemről. Belezárkóztu­nk a csonka hatá­rok csonka politikai szemhatárába és miközben a kisantant népei az ideigle-’ nesség és bizonytalanság vad türelmet­lenségével szorongatták a csonka or­szág életét és fojtogatták az elszakított magyarságot, megfeledkeztünk arról, hogy ami itt 15 év alatt ideiglenesen ki­alakult, éppen nyilvánvaló ideiglenes­sége, bevégzetlensége révén, — ami mind süvöltőbben követeli a dunai te­rület újjárendezését —, még mindig jobb helyzet a magyar nemzet további ezeresztendős létének szemszögéből, mintha ide betört volna akár a német uralom egy teljes német háborús győ­zelem útján, akár az orosz uralom, a másik oldalon való teljes orosz győze­lem révén. Nyersen hangzó kijelentés ez, elismerem. És sokakat ma még ta­lán fejbe vág, olyanokat, akik nem tud­tak mostanáig elszakadni sem a 67-es korszak végzetes beidegzettségeitől sem a háború Schulter an Schuster-es emlé­keitől és azokat is, akik a ma fájától nem látják a holnapi erdőt. Pedig ha van helyzet, amelyben nem a mát, hanem a holnapot kell nézni, akkor, a mienk, magyaroké az. És ha van nemzet, amely sorsának és törté­nelmének mai válságos bizonytalansá­giján ég­­ egy nagy fordulópont előtt nem f úrijál­ja bele magát a jelen sivó homokjaiba, hanem az ősi keleti mesz­­szenézéssel kell, hogy áttekintse és el­bírálja teendőit és jövendőjét, akkor a magyar az. És valóban nem lehet eléggé örülnünk azon, hogy hosszú és kacska­ringós­ tévelygések után Londonban és Londolhból már Bethlen István gróf is és Eckhardt Tibor is élesen és határo­­zottan­ azt hirdették a világ minden tája felé, hogy addig kell megoldani a du­nai s benne a magyar kérdést, amíg a sors keze távoltartja ettől a területtől egyfelől­ a német birodalmi, másfelől az orosz birodalmi sokszáz éves igényt, hó­dító akaratot és hatalmi túlsúlyt. Azt jelenti ez az ő állásfoglalásuk, hogy lassan egységes és határozott közvéle­ménnyé érik az az egyetlen helyes, tör­ténelmileg, európai és magyar szem­szögből egyaránt vitathatatlan kiinduló­pontja minden igazán magyar politiká­nak, hogy a magyarság csak, egyedül csak dunai politikát csinálhat, ezért meg kell, hogy találja egyelőre a mó­­­dus vivendit, aztán a szorosabb együtt­működést, végül a szerves össze­kapcso­lódást a többi dunai népekkel. Ez a magyar érdek, de ez a hazug kisantant­­imperializmus tehetetlenségének és ku­darcának végleges lelepleződése után a nyilvánvaló cseh, román és délszláv ér­dek is. És ez a francia érdek, ez a len­gyel érdek, ez még a magasabb szem­határba állított balkáni érdek is. Hi­szen Törökország éppígy kinőtt a bu­kott mohamedán vallási imperializmus elnyűtt gondolatvilágából, mint ahogy szerbek, bolgárok és görögök kinőttek azokból a gyermekcipőkből, amikor még boldogok voltak, ha alázatosan ke­zet csókolhattak a szentpétervári atyus­­kának. És ez az érdekük pontosan a balti nagyműveltségű rokonnépeknek is. Védekezni azonban a német és az orosz im­périum rettentő malomkövei­vel szemben nem lehet úgy, hogy há­rom összetákolt kis álbirodalom össze­áll minden szervesebb elgondolás nél­kül és kirekeszti a konstrukcióból az egésznek éppen a közepét, éppen a szí­vét, éppen az idegközéppontját. Sem úgy, hogy alakul egy balkáni blokk, amely leszaggatja a fejedelmi Duna ha­talmas gerincéről a mai jugoszláv és a mai román területeket Sem úgy, ha Lengyelország bízva fiatal erejében, az orosz hatalom ideiglenes összezsugoro­­dásában, a visszaszorított Német Birodal­­om átmeneti lefékezettségében s a francia politikai és katonai felsőbbség győzhetetlenségében, külön politikát csi­nál Középeurópában, vagy csak lazán függ össze a dunai problémákkal. Egy egészen széles szemhatárú dunai elgon­dolás segíthet csak és csak ebbe ágyaz­hatja bele magát a magyar nemzeti po­litika is, ha hű akar maradni gyönyörű hagyományaihoz, a magyarság gé­niuszához és a maga legelevenebb faji, nemzeti és állami érdekeihez. És még ezt a minél szélesebbre fogalmazott és ágyazott dunai politikát is egy egyete­mes európai politikába kell beleállítani, tehát igenis túltéve magunkat a sérel­meken, melyek minket akár a népszö­vetségi szerződés tökéletlen és kicsi­nyes megfogalmazása révén, akár az eddigi népszövetségi politika kicsinyes és tehetetlen gyakorlata révén értek, messze látszóan kell odaállanunk —­ szemben a hatalmi csoportok alakulá­sának fenyegető rémével — az igazi európai és népszövetségi politika öntu­datos és erőteljes szolgálatába. A magyar ügy diadalának kell ez a széles dunavölgyi és európai szemha­­­tár. A magyar ügy csak akkor győzedel­meskedhet, ha mellette van az európai és világközvélemény, ha az európai új­­jáépülés első gondolkodói és harcosai között állanak a mi államférfiaink, és politikusaink, ha ép úgy világrokon­­szenv sugározza be ezt az új békés ma­gyar szabadságharcot, mint Kossuth idejében, de ugyanakkor nélkülözhetet­len elemévé tudja magát tenni a magyar nemzet gondolatban és tettben az euró­pai politikának. Minden kicsinyes és garasos elgondolás, minden balkáni ízű faji túlzás, minden Machiavellit játszó sajtkukac-reálpolitika, minden idétlen fűzfairredenta, mely mögött se gondo­lat, se erő, minden utánzása a kisantant­­államok barbárságainak, minden elka­­nyarodás az árpádi politika őseredeti nagyvonalúságától, csak hátráltathatja a magyar ügy megérlelődését és megol­dódását. A magyarságnak levegő, szabad moz­gás, széles szemhatárba fogott életterü­let kell, hogy a magyar politikai, mű­vészi s általában művelődést teremtő őserő kibontakozhasson és érvényesül­hessen. Súlyos hiba volna tehát, ha nem tudna ama, legalább negative végkép­pen kikristályosodni látszó keretek kö­zött, melyeket Bethlen István gróf lon­doni előadásai is kijelöltek, egy igazán nagyszabású magyar dunai terv kiala­kulni és közvéleménnyé érlelődni. Egy kis vita Eckhardt Tiborral Csakis ez a megoldás késztet arra, hogy barátságos tiltakozást jelentsek be Eckhardt Tibor legutóbbi nagy külpoli­tikai cikkének egynémely részlete ellen. Azt írja Eckhardt Tibor a Hét Nap című hetilapban a balkáni blokk alaku­lásának várható hatásáról a Dunavöl­­gyére. A balkáni államok megszervezése azt is jelenti, hogy Románia és Jugoszlávia vissza­kerül akkor a Balkánra, ahová való s az a nemkívánatos befolyás, amelyet egyes bal­káni államok a középeurópai politikába való beavatkozásukkal eddig kifejlettek, ez eset­ben megszüntethető lenne. Ha a Balkán­blokk létrejön, semmivel sem lehetne többé román vagy jugoszláv részről sem az ál­landó háborús veszélyt jelentő kisántánt

Next