Szabadság, 1936 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1936-05-31 / 22. szám

4 Szabadság MŰVÉSZET - IRODALOM ■ ■■»■maiim in mii “ A vas fiai Kodolányi János történelmi regénye Kicsit rosszmájú megállapítás szeriintez a regényíró, aki pályája közepén megtér a történelemhez, kiszikkadt, nem tud témát találni, nincs mondanivalója a máról. Az életrajzi regény felburjánzása óta ehhez a megállapításhoz már nem is kell rosszmájúság. Kodolányi Jánost, aki éppen egyenes, megdöbbentő perspektívájú, megrázó írásaival a magyar kérdés legégetőbb és legfájóbb problémáit tárta fel eddig, pillanatig sem érheti ez a vád. Történelmi regénye az első a háború utáni magyar irodalomban, amely, mint ilyen, belső szükségszerűségből íródott. Megszakítás nélküli, természetes folytatása a Börtönnek, Kántor József megdicsőülésének, a Sötétségnek, a Szakadékoknak, a Fekete víznek, hogy csak a legpregnánsabbb Kodolányi-írásokat említsük. A téma, a probléma, az alakító tényező itt is a magyar sors, a szó igaziértelmében vett magyar probléma, csak az idő távlatából és szélesebben. • A XIII. században vagyunk, a nagy mongol birodalom európai kiterjeszkedésének idején s a magyarság, történelme folyamán nem utoljára, a válaszaira ér. Választania kell. Vagy Kelet, avagy Nyugat. Vagy SKövetkezés Kelettel (Nyugat ellen), vagy szembeszállás és elbukás Kelettel, Nyugatért. Magyarország tűz utóbbit választja. Romantikus szemléletű emberek szerint — s ezt a szemléletet jó egynéhány író sietett kielégíteni az elmúlt években, s a magyarság ezzel a választásával követte el a legnagyobb történelmi baklövést. Kodolányi nem vállalja ezt a hét század utáni bölcsességet. Szerinte a helyzet alakulása nem véletlen s az állásfogalás helyessége fölött nem lehet vitázni. Ami a tatárjárásban beteljese-edett, az ki volt szabva a magyarságra. Ennek a felfogásnak igazságát hű és éles társadalomrajzzal bizonyítja. A Jir. Endre által tönkretett, ebek szendékére dobott ország, felbomlott belső életével, viszonyainak kuszaságával, királyának tiszta, de határozatlan jellemével ütem fordulhatott más irányba.. Ahhoz, hogy elfogadja Batu szövetségét, túlságosan nyugativá, kereszténnyé vált már, tehát elkésett. Ahhoz viszont, hogy kitérjen az események útjából s a lesben álló szerepét vállalja, túlontúl becsületes; ahhoz akkora hitványság szükséges, amekkorával ebben a korban csak a raffinált Nyugat és a hitvány, hullaraitó Frigyes rendelkezik. Amellett, bármily ,paradoxul hangozzék is egyesek fülének, Okossága is ezt az állásfoglalást parancsolta. Nyugat minden zűrzavara, kenet teljessége,becstelensége ellenére mégis az állandóságot ígérte; Batu legfeljebb a sikert és nem sokkal utána a múlandóságot. A mongol birodalom gyors és hirtelen felpuffadása, berendezkedésének alkalmi jellege, tisztán katonai beállítottsága nem lehetett megnyugtató annak, aki a távol jövőt is kémlelte. Az élet nemcsak harc, az élet sokkal inkább munka s Kelet nem hozta magával a munka ígéretét. Béla pedig, bármennyire habozó volt is, valójában ajövőbe nézett. A hűvös mérlegelő tehát nem marasztalhatja el őt. Szinte csodálatos, hogy Kodolányi ezt a hűvösséget mennyire meg tudja őrizni. Annak ellenére, hogy anyagát tövkölhegyire ismeri s a múlt és jelen kísérteties hasonlósága mánidiumtalan csábítóan eléje tolakodik, nem kap a hálás kitérőt kínáló alkalmon, nem elemez, nem hasonlít össze, nem csinál kitérőket mert érzi, hogy a száraz tények minden ügyeskedésnél többet mondanak. Még annak sem érzi szükségét, hogy hőst alkosson. A regény hőse a legérdekesebb és legvalódibb valami: maga a történelem. A mese nem rögződik egy emberhez, az író kibontja, széttágítja a keretet s ezzel eléri azt, amire legjobban törekszik: az események mögé látunk. Szinte érzékelni tudjuk az okokat. Alakjai külön-külön állnak, mindegyik egymástól függetlenül megmintázott szobor,de a talapzat, amely csoporttá egyesíti az alakokat, annál szilárdabb tömb. Teljes, biztosam épített, szétverhetetlen. Béla, Batu, az egyszerű baranyai Benő, Kötény önálló életet élnek s együtt mégis ők teszik ki azt, ami történelem. Sokat és részletesen kellene beszélni a regény nyelvéről is. A régi magyar nyelv feltámasztása — itt nem szabad a modorosan és önkényesen régivé kotyvasztott nyelvre gondolni —, ízléses adagolása, egészen egyéni zamatot ad a regénynek. Először kicsit megijeszt, szokatlansága, nehézkessége megzavar, de ahogy megszokjuk, úgy válik mind zengőbb és zengőbbé, hogy a végén valósággal magával sodorjon. Nem kevésbé érdekesek azok a részletek sem, amelyekből az akkori élet sajátosságaival ismerkedünk meg. Egyegy halászat, egy-egy ünnepség, egy-egy pogány szertartás leírása a maga színes valóságával varázsolja elénk a már rég elsülyedt magyar világot. Úgy hatnak ránk ezek a részetek, mintha gyermekkorunk elfelejtett, boldog emlékeit idézné fel nekünk valaki. Teljesen idegen nekünk és mégis mi vagyunk. Kodolányit általában pesszimista írónak tartják s bizonyára lesznek olyanok, akik Anets fiaiban, megerősítését látják ebbeli hitüknek. Pedig ez csak látszat. Az embert olvasás ezben „valóban megüli valami temetői hangulat, állandóan fojtogatja az elmúlás, a tragikus változhatatlanság érzése, szinte hátralevő napjainkat is meg tudnók számolni, amikor letesszük a könyvet és kicsit elgondolkozunk, mégis felszabadít a megkönnyebbülés. Felszabadít az a felismerés, hogy már közel hétszáz évvel ezelőtt a megsemmisülés előtt álltunk s azóta mégis vagyunk. Felszabadít Bene, az egyszerű baranyai legény, aki minden hányattatás és meghajszáltság után mégis hazamegy, lassan elfelejt mindent s dolgozni kezd.. Új erővel, új daccal, új hittel. Egyszerre felismerjük azt is, ami megmert bennünket. Azt, hogy van erőnk újra kezdeni. Ez a legnagyobb tanulsága és egyben aktualitása a könyvnek. Vajjon ma mi adhat ennél többet? Talpassy Tibor A német filmelek ügye a képviselőházban Dinnyés Lajos ellenzéki képviselő szerdai beszédében felhívta a belügyminiszter figyelmét arra, hogy „egyes külföldön készült filmeken a magyar huszárokat és a nemzeti hadsereg tisztjeit olyan illőten szerepeltetik, ami nem méltó a magyar hadsereg régi, nagy hagyományaihoz". Fenntartás nélkül csak helyeselni tudjuk Dinnyés képviselőnek a német filmekre célzó szavait. Egyben megállapítjuk, hogy mi már régóta és ismételten hívjuk fel erre és ehhez hasonlókra a belügyminiszter és a közvélemény figyelmét. Megírtuk, hogy egyenesen a magyar gyalázás határán mozog az a mód, ahogyan egyes német filmeken szerepeltetnek mindent, ami magyar, vagy a magyar élettel kapcsolatos. Megírtuk, hogy milyen következetesen hozzák filmre, a züllött tiszttartó, a dorbézoló huszártisztek és istáléban nevelkedő úri kisasszonyok heje-hujás, börgőzős /magyar“ életét. Egyben megállapítjuk és felhívjuk rá Dinnyés képviselő úr figyelmét is, hogy itt nem egyes véletlenül előforduló esetekről van szó. Ezeknek a filmeknek a gyártói nemcsak sivár szellemtelenségük és a művészi alkotó képzelet teljes hiánya miatt fordulnak a speciálisan „színes“ magyar élethez mint témaforráshoz. Ezeket a filmeket az egész világon előadják és sok száz millió emberrel hitetik el azt az otromba hazugságot, hogy a magyar életet a „gemütlich“ balkáni csárdaromantika jellemzi. Szerte a nagy világon száz milliókat győznek meg arról, hogy kultúrhivatást teljesít az a nép, amely határait a Balatonig és tovább akarja előre tolni. Fölbecsülhetetlenül súlyos és jóvátehetetlen erkölcsi és politikai kárt jelent számunkra ez a burkolt és éppen azért hatékony propaganda. Sajnos, ezt a propagandát még az a tény sem tudja kellően ellensúlyozni, hogy ezen filmek készítőit a sors az ízlés, ötlet, szellem és művészi alkotókészség legteljesebb hiányával verte meg. Mert hiába laposak, sivárak és sokszor egyenesen ízléstelenek a filmjeik, ügyes és főleg erőszakos üzletpolitikával sikerül azokat eljuttatniuk a világ művelt államaiba is. Éppen abból a filmből, amelyik Dinnyés képviselőházi beszédéhez szolgáltatta az anyagot, francia változatot is készítettek és jelenleg a francia nemzet azon keresztül ismerkedik meg a magyar élet vonzó „szépségeivel“. Megírtuk ismételten azt is, hogy ugyanekkor Németország filmjei a legnagyobb könnyűséggel jutnak Magyarországra, ami annál furcsább, mert a kisantant államokat is beleértve Németország az egyetlen állama a világnak ahová magyar film nem juthat el. És amikor a magyar filmesek langyos felbuzdulással bojkottról kezdtek el beszélni, eljöttek az urak egyezkedni. A tárgyalások és puffogó ígéretek eredménye pedig az lett, hogy a magyar film továbbra sem kerülhet ki Németországba,, de majd eljönnek ők ide magyar filmet gyártani. Ami azt jelenti, hogy a magyar filmgyártás témájában, szereposztásában és szellemében idegen állam ellenőrzése alá kerülhet. Talán éppen alkalmas időben kérdezhetné meg Dinnyés képviselő a külföldi útjáról hazatérő kultuszminiszter urat, minő biztosítékokat hozott magával arra vonatkozóan, hogy ez a magyarellenes propaganda meg fog szűnni és a magyar filmek legalább oly mértékig nyernek végre bebocsájtás a baráti Németország területére mint például Csehországba vagy Romániába? —ma, Mai Magyarok Régi Magyarokról. Ezt a címet viseli a Szép Szó c. folyóirat rendkívül ízléses és gazdag tartalmú könyvnapi kiadványa, amely a magyar történelem 14 kiemelkedő egyéniségének arcképét foglalja magába 14 kiváló mai írónk tollából. Az arcképeken keresztül a magyar társadalom történetének, a legújabb kutatásokon alapuló, magas színvonalú, de egyúttal népszerű rajzát kapjuk. A kötetet József Attila „A Dianánál“ c. ódája vezeti be. Horváth Tibor Árpád alakját, Trencsényi-Waldapfel Imre Küküllei János portréját rajzolja meg. Málnási Ödön Werbőcziről ad meglepően érdekes tájékoztatót. Juhász Vilmos Fráter György alakját világítja meg. Móricz Zsigmond művészi kezekkel fest plasztikus portrét Bethlen Gáborról. Fűzi József az emigrációs Mikes Kelemen alakját eleveníti meg. Németh Andor Mária Theréziában a Habsburgok uralkodói művészetét mutatja be. Fejtő Ferenc Martinovicsról ad helyreigazító jellemzést. Hevesi András Kármán Józsefet, Babits Mihály Széchenyit, Kassák Lajos Petőfit hozza élénk pompázó színekkel. Vámbéry Rusztem a nemzetépítő Szalay Lászlóról, Ignotus Deák Ferencről, Ignotus Pál Kemény Zsigmondiról adnak eredeti szempontú korrajzot. A Szép kötet Cserépfalvi kiadó ízlését dicséri. Nyirő József: Őz Bence. Nyirő József, az egykori erdélyi pap, aki Tamási Áronnal közösben a székely széppróza élén halad, újabb kedves és értékes írással jelentkezik. Nyirő új regényének alakja: Uz Bence a székely havasokban él. Meg kell szoknunk, hogy ezek az erdélyi havasok csodálatos és bőséges forrásai a meséknek, balladáknak s jó nevelő fészkei az ízes, különös természeti embereknek és egyéb szép vadaknak. Nyirő megelőző kötetét („Az én népem“) szintén a Székelyföld havasi varázsának erőteljes és mély ábrázolása tette rokonszenvessé. Üz Bence épúgy ezeknek a havasoknak a szülötte, mint Tamási Áron Ábelje. Testvérek ők, miként íróik is. Üz Bence vidám, gondtalan és tréfás fickó, akinek örökké csak bolondságokon jár az esze. Kedves testvére az állatoknak és kedvelt embere Istennek is, noha nem érdemli meg, mert úgy tud hazudni, mintha könyvből olvasná, vagy, mondjuk, mintha költő volna ő is. Van azonban egy nagy gyengéje is: állandóan olyan szerelmes, mint dürgéskor a siketfajd. Ebben pecsételődik meg a végzete is. Míg körülte szegény székelyek a világ tűrhetetlen dolgai miatt vesznek el, őt, aki felette áll az élet anyagi és mutló bajainak, a szív örvénye nyeli be. Miként a Kopjafák felejthetetlen kántora, nekivág ő is az erdőnek s úgy mond istenhozzádot a világnak. Azt se lehet tudni róla: él-e, hal-e? Csak a jó reménység vigasztalhatja az olvasót, miként az írót is: „Bence nem pusztulhat el, hiszen szereti minden: az emberek, a vadak, az erdő, a csillagok, a holdacska és maga az Isten is. Különösen az Isten, aki nappal szép kék karját, éjjel fekete kezét nyújtózásra tárja, mikor pásztorútra indul, és lába megkavarja az ég csillagait.“ Nyirő egyik legszebb írása ez a könyv. (Gy) Hontalanok, (Décsi.) Kalifornia meghódításának, az aranyláz idejének kora. Elég érdekes és színes. Van benne néhány figyelemre méltó színészi produkció is. A rendezés sok hézagot hagyott. Néhol igen nagyköröket ugrik a történet s ilyenkor bizony keresni kell az összefüggést. Régi szép idők. (Atrium. Palace.) Ritkán kerül az ember olyan közeli kapcsolatba filmmel, mint ezekkel a régi meghatóan esetlen és kacagtatóan tragikus öreg szala gokkal. A kapcsolat nem is művészi, több annál. Hiszen a mi életünkről, a mi múltunkról van szó. Hogyne lettek volna szépek ezek a régi idők, hiszen fiatalok, gondtalanok voltunk. És az öreg híradók! Egy darab történelem pereg le a szemünk előtt. Történelem, amelynek sokszor voltunk cselekvő és mindig szenvedő hősei. Itt él újraa múlt, esküszik a király, jön a koronázó nádor, és az előkelőségek sorában látjuk a fiatal Horthy sorhajókapitányt. A régi tekercsek összeválogatása és bemutatása Lakner Artúr gondos és szép munkája. Odaadás. (Rádius.) Katherina Hepburn filmje az átlag amerikai filmek minden hibájával és erényével együtt, kamaszos és kissé esetlen romantikájával nem emelkedik a közepes érték fölé. Dicséret illeti a Rádius vezetőségét, hogy minden programját jobbnál jobb rajzos filmekkel egészíti ki. A szent és a rajongója. (Uránia.) A kedves, sokak által szépnek talált, kicsit érzelmes regény igazán nem érdemelte meg, hogy ilyen sorsra jusson. Ami szép és értékes benne, a film éppen azt sikkasztotta. Még szerencse, hogy van egy igazán kitűnő színész benne, Hansi Knoleck a neve. Németbarátság és nemzeti ancélotság Nyisztor Zoltán, az ismert nevű, jeles katolikus publicista feltűnést keltő cikkket írt legutóbb a Rajniss-üggtyel kapcsolatban a „Nemzeti Ujság"-ba. Az érdekes és figyelemreméltó cikkből közöltük az alábbi részletet: A Rajniss-ügy igen jó alkalom arra, hogy — a személytől függetlenül — a pártpolitikától még meg nem legyintett s csak a nemzet jövőjéért aggódó lelkek bizonyos figyelmeztetéseket intézzenek a magyar politikusokhoz. Mi régóta tudjuk, de még a jövedelmező szenzáció vagy botrány kedvéért sem hoztuk nyilvánosságra, hogy egyes magyar politikusok, bizonyára jóhiszemű és jót akaró német barátságukban túl messze mentek. Olyan ellágyulásokat és dörgölőzéseket engedtek meg maguknak, amik nemcsak a magyar ezeréves függetlenségi érzésével és tradíciójával összeegyeztethetetlenek, hanem, amelyek a jelen kormány legnagyobbnak hirlelt alapvető tételével, a nemzeti öncélúság gondolatával is homlokegyenest ellenkeznek. Az a ma tényleg hallatlan távlatokkal kecsegtető olasz barátság, amely épp olasz részről annyira egyetemes, meleg és őszinte, bizonyára kínos zavarral veszi tudomásul, hogy minálunk ez a barátság egyeseknek esetleg nem egyetemes és nem őszinte. Állami mankó és — önállóság! „11 és fél pontosabban 11,11 millió pengőt fordított a kormány a szövetkezetek támogatására az 1934/35. költségvetési évben. Hasznos beruházás nem volt ez a 11 és fél milliós kiadás, hiszen — veszteségeket pótoltak vele. De haszontalan beruházásnak sem mondhatjuk. Megtanít arra, hogy a szövetkezetek, amelyeknek a kisemberek millióira kellene támaszkodni, az állami támogatás millióira támaszkodnak. Megtanít arra, hogy a szövetkezeti altruizmus árát az adófizetőknek kell megfizetni. Megtanít arra, hogy az értékesítés olyan nemzetgazdasági feladat, amely azt követeli, hogy veszteségeit az állam vállalja. De miért csak a szövetkezetek veszteségeit? Amikor ezt idézzük az egyik napilapból, eszünkbe jutnak azok, akik a maguk lábán is megállnak, a maguk munkájából, szorgalmából is megélnek és nagyszerű eredményeket érnek el. Így például a Magyar Élet és Járadék Biztosító Intézet mint szövetkezet is, amelyik 35 éve fennáll, az öt év híján négy évtized alatt sohasem kapott egyetlenegy fillér állami támogatást sem. Bármenynyire csodálatos, de így is lehet, sőt csakis így lehet valóban nagyra nőni, megerősödni, nem pedig állami mankó segítségével. Igaz, hogy ehhez a nemzet minden társadalmi rétegében gyökeredző népszerűségre van szükség. 3.— pengőért 40.000.— pengőt nyerhet, ha részt vesz a 66-ik jótékonycélú államsorsjáték " húzásán. A sorsjegyek kaphatók minden dohánytőzsdében, a pénz előzetes beküldése ellenében a Székesfővárosi M. kir. Pénzügy igazgatóságnál, Budapest, V., Szalay u. 10., továbbá az osztálysorsjegy főárusítóknál. itMégát Z&Os* és kérje a