Szabadság, 1937 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1937-03-21 / 12. szám

5037 március 21 ,#7*b4teIS&D|. Mi és Olaszország Irtás BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE Schuschnigg osztrák szövetségi kan­­­cellár budapesti útja öröm és megtisz­teltetés számunkra, de egyben őszinte bizakodás forrása is, hogy Ausztria ve­zető államférfiinak tárgyalása a magyar miniszterelnökkel és külügyminiszterrel előbbre fogja vinni a dunai kibontako­zás nagy ügyét. Mert hiszen bizonyára erről lesz szó, ez a „Förderung des Tages“. Eckhardt Tibor, a kisgazdapárt ve­zére a „Petit Journal“ munkatársa előtt a napokban érdekes és nagyjelentőségű nyilatkozatot tett, amelyben azt hang­súlyozza, hogy a magyar külpolitika alapját ugyan a római jegyzőkönyvek alkotják, de az önmagában nem jelent­het végleges megoldást s egyben alá­húzza Bécs, Budapest és Prága össze­fogásának szükségét a Dunavölgy ön­­kormányzatának megóvására és biztosí­tására. Hozzátehetjük: még ez sem lehet véglegesség, mert hiszen a többi dunai országokkal is — elsősorban pedig Jugoszláviával — meg kell találni a ki­egyezése és az együttműködés útját, ha békét és biztonságot akarunk ezen a viharvert területen a Dunavölgye ön­­kormányzatának megóvásával. Biztató jelek Természetesen sem Eckhardt Tibor, s­em más lelkiismeretes magyar politi­kus nem gondol és nem gondolhat a magyar revíziós igények föladására. Az a fölfogás pedig, hogy a római jegyző­könyvek nem jelentenek véglegességet, semmiképpen sincsen ellentétben e jegy­zőkönyveknek sem szellemével, sem be­tűivel, sőt alkotói minden alkalommal hangoztatták, hogy e keretek nyitva ál­lanak más államok számára is. Csak az a kérdés, megvannak-e a lélektani és politikai előfeltételek, készségek e pilla­natban vagy a legközelebbi jövőben a római jegyzőkönyvek szellemében az alapvető keretek kitágítására és széle­­sesebb együttműködés kifejlesztésére. Kétségtelen, hogy vannak örvendetes jelenségek és biztató jelek is. Ilyen első­sorban Olaszország és Jugoszlávia ki­békülése és olyan méretű közeledése, amely biztos útnak látszik e pillanatban az állandó jellegű kiegyezés, sőt együtt­működés felé. A másik: az a hang, ame­lyet a csehszlovák politikában különö­sen Hodzsa Milán miniszterelnök ütött meg több ízben is, most legutoljára az újságírók prágai lakomáján, amelyen határozott ígéretet tett a magyar kisebb­ségi sérelmek intézményes orvoslására s ugyanakkor a mainál szélesedés körű dunai együttműködés parancsoló szük­ségét is hangoztatta: képes készséggé fejlődhessék, amely nemcsak megbarátkozik a Magyarország felé való engedékenység gondolatával, hanem azt meg is valósítja. Mi magyarok európai történelmünk tizenegyedik évszázadának dereka táján nehezen fogjuk megtanulni, hogy bármi hatalomnak vazallusai legyünk. Nem is azért sürgetjük Olaszország közreműkö­dését a dunai kérdés rendezésében, mint­ha urat keresnénk magunk fölé. Ellenkezőleg: azért sürgetjük Olasz­ország fokozott középeurópai érdeklődé­sét és közreműködését, hogy ellensúlyt találjunk az egyoldalú és hatalmi cél­zatú beavatkozásokkal szemben. Jól tudván, hogy Olaszország érdekeltsége a Duna völgyében nem imperialista ér­dekeltség, sőt ellenkezőleg, az egyetlen eszköz, általános magyar felfogás sze­rint, minden külső imperialista szándék és befolyás ellensúlyozására és megtöré­sére. Más­ szavakkal: mi nemcsak változatl­­anul a római jegyzőkönyvek alapján állunk, hanem az olasz—osztrák-magyar ’M 4 húsvéti ajándékok MEINL GYULA legközelebbi fiók­üzletéből együttműködés még szorosabbra fogásai szeretnénk egyfelől és aztán ennek az együttműködésnek továbbépítését, de nem nyugat, hanem csak a Dunavölgye felé. S e felé a cél felé kétségtelenül komoly lépés volna már az is, ha most,­­Schuschnigg kancellár budapesti tárgya­lásai során, legalább az osztrák-magyar együttműködés épülne tovább. Barátságos és barátságtalan nagyhatalmak a dunai önállóság szempontjából Meg kell azonban vallanunk, hogy a Duna völgyének újjárendezése, ha Prá­gában és Belgrádban élni látszik is némi jobb megértés, alig haladhat számot­tevően a megoldás felé a nagyhatalmak megfelelő támogatása nélkül. Ez a nagy­hatalmi támogatás pedig csak akkor le­het mozdító, nagy erő, ha egyfelől egy­öntetű, másfelől híjával van minden imperialista szándéknak. Más szavak­kal: csak azoknak a nagyhatalmaknak megértése és együttes segítsége jelent valóságos támogatást, amelyeknek nin­csenek közvetlen hatalmi aspirációi erre a nagy dunai területre. Ezek a nagy­hatalmak: Olaszország, Anglia, Francia­­ország és Lengyelország. Németország és Oroszország egyoldalú beavatkozása csak zavar forrása lehet. S mivel a har­madik birodalom mostanáig sem adta föl Ausztriára való igényét, Szovjet-Oroszország pedig mostanáig sem vo­nult ki hatalmi szempontból Csehszlo­vákiából, elképzelhetetlen a dunai ki­bontakozás egyfelől Lengyelországnak ebbe a rendezésbe való aktív bevonása nélkül, amely elvágná Oroszország út­ját a Dunavölgye felé, másfelől Olasz­országnak a Brenneren való őrsége nél­kül, amely a német hódítást tenné le­hetetlenné a Dunavölgyében. Ha az ember jól megfigyeli az euró­pai politika alakulását a legutóbbi idők­ben, lehetetlen észre nem venni az orosz befolyás gyöngülését, aminek talán egyik jele az is, hogy úgy látszik, eny­hülőben van a feszültség Japán és az angolszász hatalmak között. Az meg egészen kétségtelen, h­ogy a francia­lengyel szövetség megújulása önmagá­ban is csökkenti Oroszország európai jelentőségét. Olaszország nélkül nincsen kibontakozás Sajnos, azonban annál súlyosabb ag­godalommal kell szemlélnünk az olasz érdeklődés és dunai jelenlét gyöngülé­sét a Duna völgyében. Igazságtalanság volna tőlünk, ha ebbe a megállapításba akár csak az árnyékát is vegyítenénk bármi szemrehányásnak. De a tények elől mégsem zárkózhatunk el és nem is volnánk azok, akik va­gyunk: őszinte és egyenes magyarok, ha eltitkolnánk nehéz aggodalmainkat. Aggodalmunkat és fájdalmunkat azon, hogy Olaszország érdeklődése, súlya, befolyása az utóbbi hónapokban nem érvényesült olyan erővel a dunai kér­désben, mint ahogy mi azt képzeltük és reméltük a milánói beszéd után. Már­pedig nemcsak önző magyar szempontból, de általános európai szem­pontból is látnunk kell e viszahúzódás vagy tartózkodás, vagy kisebb érdeklő­dés, vagy csak mindezek látszatának súlyos árnyékát a mi életünkön. Mert akárhogy próbálunk kombinálni épkéz­láb nemzetközi megoldásokat a függő­ben lévő­ európai kérdésekben Olasz­ország nélkül, minduntalan ráébredünk arra, hogy az európai kérdés és benne a dunai kérdés: olyan egyenletek, ame­lyek egyszerűen meg­oldhatatlanok Olasz­ország nagyon aktív közreműködése nélkül. S ez az olasz közreműködés oly­annyira nélkülözhetetlen itt, hogy mi­helyt csak a látszata mutatkozik az olasz befolyás gyöngülésének a középeurópai kérdésekben, az anarchiába taszított Duna völgyében mindjárt jelentkeznek a káros következmények. Mindjárt meg­bomlik nem az egyensúly, mert hiszen egyensúly ezen a megzavarodott terüle­ten ma nincsen és a merev statusquo alapján el sem képzelhető, hanem a tá­voli lehetősége is annak, hogy itt egyen­súlyt tudjunk belátható időn belül te­remteni. • De elengedhetetlen a római jegyző­könyvek továbbfejlesztése Tisztában vagyunk vele, hogy a római jegyzőkönyvek élnek és hatnak a nem­zetközi politikában, de nem zárkózha­tunk el annak felismerése elől, hogy az olasz—osztrák-magyar együttműködés e­­jegyzőkönyvek alapján és betűi szerint lehet lazább és lehet szorosabb. Mi a szorosabb, a minél szorosabb együtt­mű­ködést szeretnénk, mert csak ez adhat a római csoportnak akkora súlyt és jelen­tőséget, hogy az egyenrangúság öntuda­tával és erejével ülhessen le bármi kö­zépeurópai kérdés tárgyaló asztalához. Olaszország hathatós támogatása nélkül el sem képzelhető például, hogy az a kezdetleges, nyers készség, amely ta­lán Prágában is ébredőben van ma már, egy emberséges és észszerű dunai újjárendezés parancsoló szükségének megértésére, olyan valóságos és akció­ Kossuthtól nyert ösztönzést a rabszolgaság eltörlésére Lincoln Ábrahám Ifj. Hegedűs Sándor nyilatkozata újabb nyugateurópai körútjáról Megemlékeztünk már arról a szép és fontos misszióról, amelyet ifj. Hegedűs Sándor, a külföldi nyelveken is ismert kitűnő magyar író folytat azért, hogy Magyarország kulturális értékeit a világ elé állítsa. Legutóbb Amsterdamban járt, ahol A. G. Scholle egyetemi dékán ünnepi külsőségek közt, az egyetem aulájában üdvözölte Hegedűst. Beszédében utalt arra, hogy ugyanazon a helyen 12 év­vel ezelőtt Apponyi Albert gróf beszélt, akinek a magyarságért folytatott szel­lemi harcáról angol kulturális körökben még ma is a meleg tisztelet hangján be­szélnek. Érdekes véletlen, hogy ugyanakkor, amidőn ifj. Hegedűs Sándor Amster­damban tartott előadást, Szentgyörgyi Albert, szegedi egyetemi tanár Utrecht­­ben ismertette a C-vitamin fölfedezése körül folytatott búvárlatait. És Bartók Béla, a magyar zene telkének ihletett kutatója szintén Amsterdamban mutatta be a hollandi közönségnek saját zenei műveit. Mindezek a magyar vonatko­zású előadások igen élénken foglalkoz­tatták Nyugat-Európa közvéleményét, amit bizonyít az, hogy a fent felsorolt magyar szereplésről a másnapi Nieuwe srotterdamseim Courant egyugyanazon számában számolt be. (A kuriózum ked­véért megemlítjük, hogy a világlapban Szentgyörgyi négy hasábot, Bartók har­­madfelet, Hegedűs előadásának ismerte­tése pedig két hasábot kapott.) Ez bizo­nyítja, hogy a magyar gondolatnak mi­lyen átütő ereje van Nyugateurópa köz­véleményében. Kossuth, Petőfi, Jókai... Ifj. Hegedűs Sándor, a Petőfi Társaság most vasárnapi ülésén számolt be London­ban tartott irodalmi ismertető előadásáról. Érdekes, hogy ez az ismertetés nem múlt el nyom nélkül, mert a London­ University (Diplomaták Egyeteme) felkérte Hegedűst, hogy külön előadásban ismertesse Petőfi életét. Ez a felkérés új előadássorozatra adott ösztönzést, s már meg is érkezett Lon­donból Sir Bernard Pares dékán meghívása egy előadássorozatra, mely három téma ke­retében fogja Magyarországot — a legfel­sőbb angol kulturális közvélemény színe előtt — bemutatni. Különös véletlen, hogy a magyar politikai és érzelmi világnak azok a héroszai, akikről Anglia előadást kíván hallani, valamely vonatkozásban önkényte­lenül is emlékeztetnek sorsukban Magyar­­ország mai tragédiájára. Komárom, Jókai születési helye és Segesvá­r ahol Petőfi meg­halt — ma idegen. Kossuth pedig a népek önrendelkezési jogának első hírnöke, aki annak idején felgyújtotta Anglia és Amerika közvéleményét a nagy ember­i eszmék han­­goztatásával, 45 évi mártíréletet élt szám­űzetésben. Lincoln Kossuth Lajosról... Felkerestük ifj. Hegedűs Sándort, aki újabb nyugateurópai körútjáról az alábbiak­ban­­ számolt be: — Első előadásomat május 5-én Jókai Mórról fogom tartani, párhuzamot fogok vonni Jókai és Thackeray, a magyar és az angol világszemlélet eszméi között. Ezt fogja követni május 19-én Petőfi Sándorról szóló előadásom, akit a Londonban szétkül­dött egyetemi meghívó így emel ki: „The Byron of Hungary.“ (A magyar Byron.)­ Jókait az angol meghívó „a magyar Du­­mas“-nak mondja, Kossuth Lajost pedig, akiről május 25-én tartott előadást, így em­líti: „The Hero of Liberty“. — Az angol világközvélemény Kossuth­ Lajost ma is a szabadság úttörő nemzetközi hősének tekinti. Alkalmam lesz előadásom­ban idézni egy nagyjelentőségű tényt, ami ma is büszke önérzettel hathatja át Ma­gyarországot, amidőn a világ elé állunk. Rábukkantam, egy rendkívül érdekes adatra, Lincoln Ábrahámnak egy 1864-ben tartott beszédére, amelyet a rabszolgafelszabadítás győztes háborúi után az elesett katonák te­metőjében mondott. Lincoln emlékeztetett eb­ben a beszédében arra, hogy 12 évvel az­­előtt Kossuth Lajossal való beszélgetése in­­spirálta őt arra, hogy a rabszolgaságot el kell törülni. Kossuth, úgymond, azt mondta nekem, hogy a szabadság isteni jog és az emberek nem nyomhatják el egy­mást, nem vehetik el az önrendelkezés jo­gát egymástól. — Nyilvánvaló — fejezte be szavait Hege­dűs Sándor —, hogy Kossuth emlékét Lin­coln szavai felemelik az egész világ tisztele­­tévek pajzsára. A magyar szabadsághős, aki küzdött Magyarország elnyomatása ellen, olyan eszméket hangoztatott hét évtizeddel ezelőtt, amilyen eszmék akkor megrázó erő­vel hatottak a hatalmas tengerentúli sza­badságország közvéleményére, s megindítot­tak egy olyan mozgalmat, amely úttörő erejű volt a szabadságmozgalmakban. Vár­jon, ha Lincoln elnök ma élne, mit szólna ahhoz, hogy az önrendelkező jogot Európá­ban a Középdunánál éppen annak a szet­­lemi hérosznak a nemzetétől vették el, aki­nek telkes, felrázó erejű agitációja az Egyesült­ Államokban 10 millió néger emberi jogait adta vissza?

Next