Szabadság, 1937 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1937-03-21 / 12. szám
5037 március 21 ,#7*b4teIS&D|. Mi és Olaszország Irtás BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE Schuschnigg osztrák szövetségi kancellár budapesti útja öröm és megtiszteltetés számunkra, de egyben őszinte bizakodás forrása is, hogy Ausztria vezető államférfiinak tárgyalása a magyar miniszterelnökkel és külügyminiszterrel előbbre fogja vinni a dunai kibontakozás nagy ügyét. Mert hiszen bizonyára erről lesz szó, ez a „Förderung des Tages“. Eckhardt Tibor, a kisgazdapárt vezére a „Petit Journal“ munkatársa előtt a napokban érdekes és nagyjelentőségű nyilatkozatot tett, amelyben azt hangsúlyozza, hogy a magyar külpolitika alapját ugyan a római jegyzőkönyvek alkotják, de az önmagában nem jelenthet végleges megoldást s egyben aláhúzza Bécs, Budapest és Prága összefogásának szükségét a Dunavölgy önkormányzatának megóvására és biztosítására. Hozzátehetjük: még ez sem lehet véglegesség, mert hiszen a többi dunai országokkal is — elsősorban pedig Jugoszláviával — meg kell találni a kiegyezése és az együttműködés útját, ha békét és biztonságot akarunk ezen a viharvert területen a Dunavölgye önkormányzatának megóvásával. Biztató jelek Természetesen sem Eckhardt Tibor, sem más lelkiismeretes magyar politikus nem gondol és nem gondolhat a magyar revíziós igények föladására. Az a fölfogás pedig, hogy a római jegyzőkönyvek nem jelentenek véglegességet, semmiképpen sincsen ellentétben e jegyzőkönyveknek sem szellemével, sem betűivel, sőt alkotói minden alkalommal hangoztatták, hogy e keretek nyitva állanak más államok számára is. Csak az a kérdés, megvannak-e a lélektani és politikai előfeltételek, készségek e pillanatban vagy a legközelebbi jövőben a római jegyzőkönyvek szellemében az alapvető keretek kitágítására és szélesesebb együttműködés kifejlesztésére. Kétségtelen, hogy vannak örvendetes jelenségek és biztató jelek is. Ilyen elsősorban Olaszország és Jugoszlávia kibékülése és olyan méretű közeledése, amely biztos útnak látszik e pillanatban az állandó jellegű kiegyezés, sőt együttműködés felé. A másik: az a hang, amelyet a csehszlovák politikában különösen Hodzsa Milán miniszterelnök ütött meg több ízben is, most legutoljára az újságírók prágai lakomáján, amelyen határozott ígéretet tett a magyar kisebbségi sérelmek intézményes orvoslására s ugyanakkor a mainál szélesedés körű dunai együttműködés parancsoló szükségét is hangoztatta: képes készséggé fejlődhessék, amely nemcsak megbarátkozik a Magyarország felé való engedékenység gondolatával, hanem azt meg is valósítja. Mi magyarok európai történelmünk tizenegyedik évszázadának dereka táján nehezen fogjuk megtanulni, hogy bármi hatalomnak vazallusai legyünk. Nem is azért sürgetjük Olaszország közreműködését a dunai kérdés rendezésében, mintha urat keresnénk magunk fölé. Ellenkezőleg: azért sürgetjük Olaszország fokozott középeurópai érdeklődését és közreműködését, hogy ellensúlyt találjunk az egyoldalú és hatalmi célzatú beavatkozásokkal szemben. Jól tudván, hogy Olaszország érdekeltsége a Duna völgyében nem imperialista érdekeltség, sőt ellenkezőleg, az egyetlen eszköz, általános magyar felfogás szerint, minden külső imperialista szándék és befolyás ellensúlyozására és megtörésére. Más szavakkal: mi nemcsak változatlanul a római jegyzőkönyvek alapján állunk, hanem az olasz—osztrák-magyar ’M 4 húsvéti ajándékok MEINL GYULA legközelebbi fióküzletéből együttműködés még szorosabbra fogásai szeretnénk egyfelől és aztán ennek az együttműködésnek továbbépítését, de nem nyugat, hanem csak a Dunavölgye felé. S e felé a cél felé kétségtelenül komoly lépés volna már az is, ha most,Schuschnigg kancellár budapesti tárgyalásai során, legalább az osztrák-magyar együttműködés épülne tovább. Barátságos és barátságtalan nagyhatalmak a dunai önállóság szempontjából Meg kell azonban vallanunk, hogy a Duna völgyének újjárendezése, ha Prágában és Belgrádban élni látszik is némi jobb megértés, alig haladhat számottevően a megoldás felé a nagyhatalmak megfelelő támogatása nélkül. Ez a nagyhatalmi támogatás pedig csak akkor lehet mozdító, nagy erő, ha egyfelől egyöntetű, másfelől híjával van minden imperialista szándéknak. Más szavakkal: csak azoknak a nagyhatalmaknak megértése és együttes segítsége jelent valóságos támogatást, amelyeknek nincsenek közvetlen hatalmi aspirációi erre a nagy dunai területre. Ezek a nagyhatalmak: Olaszország, Anglia, Franciaország és Lengyelország. Németország és Oroszország egyoldalú beavatkozása csak zavar forrása lehet. S mivel a harmadik birodalom mostanáig sem adta föl Ausztriára való igényét, Szovjet-Oroszország pedig mostanáig sem vonult ki hatalmi szempontból Csehszlovákiából, elképzelhetetlen a dunai kibontakozás egyfelől Lengyelországnak ebbe a rendezésbe való aktív bevonása nélkül, amely elvágná Oroszország útját a Dunavölgye felé, másfelől Olaszországnak a Brenneren való őrsége nélkül, amely a német hódítást tenné lehetetlenné a Dunavölgyében. Ha az ember jól megfigyeli az európai politika alakulását a legutóbbi időkben, lehetetlen észre nem venni az orosz befolyás gyöngülését, aminek talán egyik jele az is, hogy úgy látszik, enyhülőben van a feszültség Japán és az angolszász hatalmak között. Az meg egészen kétségtelen, hogy a francialengyel szövetség megújulása önmagában is csökkenti Oroszország európai jelentőségét. Olaszország nélkül nincsen kibontakozás Sajnos, azonban annál súlyosabb aggodalommal kell szemlélnünk az olasz érdeklődés és dunai jelenlét gyöngülését a Duna völgyében. Igazságtalanság volna tőlünk, ha ebbe a megállapításba akár csak az árnyékát is vegyítenénk bármi szemrehányásnak. De a tények elől mégsem zárkózhatunk el és nem is volnánk azok, akik vagyunk: őszinte és egyenes magyarok, ha eltitkolnánk nehéz aggodalmainkat. Aggodalmunkat és fájdalmunkat azon, hogy Olaszország érdeklődése, súlya, befolyása az utóbbi hónapokban nem érvényesült olyan erővel a dunai kérdésben, mint ahogy mi azt képzeltük és reméltük a milánói beszéd után. Márpedig nemcsak önző magyar szempontból, de általános európai szempontból is látnunk kell e viszahúzódás vagy tartózkodás, vagy kisebb érdeklődés, vagy csak mindezek látszatának súlyos árnyékát a mi életünkön. Mert akárhogy próbálunk kombinálni épkézláb nemzetközi megoldásokat a függőben lévő európai kérdésekben Olaszország nélkül, minduntalan ráébredünk arra, hogy az európai kérdés és benne a dunai kérdés: olyan egyenletek, amelyek egyszerűen megoldhatatlanok Olaszország nagyon aktív közreműködése nélkül. S ez az olasz közreműködés olyannyira nélkülözhetetlen itt, hogy mihelyt csak a látszata mutatkozik az olasz befolyás gyöngülésének a középeurópai kérdésekben, az anarchiába taszított Duna völgyében mindjárt jelentkeznek a káros következmények. Mindjárt megbomlik nem az egyensúly, mert hiszen egyensúly ezen a megzavarodott területen ma nincsen és a merev statusquo alapján el sem képzelhető, hanem a távoli lehetősége is annak, hogy itt egyensúlyt tudjunk belátható időn belül teremteni. • De elengedhetetlen a római jegyzőkönyvek továbbfejlesztése Tisztában vagyunk vele, hogy a római jegyzőkönyvek élnek és hatnak a nemzetközi politikában, de nem zárkózhatunk el annak felismerése elől, hogy az olasz—osztrák-magyar együttműködés ejegyzőkönyvek alapján és betűi szerint lehet lazább és lehet szorosabb. Mi a szorosabb, a minél szorosabb együttműködést szeretnénk, mert csak ez adhat a római csoportnak akkora súlyt és jelentőséget, hogy az egyenrangúság öntudatával és erejével ülhessen le bármi középeurópai kérdés tárgyaló asztalához. Olaszország hathatós támogatása nélkül el sem képzelhető például, hogy az a kezdetleges, nyers készség, amely talán Prágában is ébredőben van ma már, egy emberséges és észszerű dunai újjárendezés parancsoló szükségének megértésére, olyan valóságos és akció Kossuthtól nyert ösztönzést a rabszolgaság eltörlésére Lincoln Ábrahám Ifj. Hegedűs Sándor nyilatkozata újabb nyugateurópai körútjáról Megemlékeztünk már arról a szép és fontos misszióról, amelyet ifj. Hegedűs Sándor, a külföldi nyelveken is ismert kitűnő magyar író folytat azért, hogy Magyarország kulturális értékeit a világ elé állítsa. Legutóbb Amsterdamban járt, ahol A. G. Scholle egyetemi dékán ünnepi külsőségek közt, az egyetem aulájában üdvözölte Hegedűst. Beszédében utalt arra, hogy ugyanazon a helyen 12 évvel ezelőtt Apponyi Albert gróf beszélt, akinek a magyarságért folytatott szellemi harcáról angol kulturális körökben még ma is a meleg tisztelet hangján beszélnek. Érdekes véletlen, hogy ugyanakkor, amidőn ifj. Hegedűs Sándor Amsterdamban tartott előadást, Szentgyörgyi Albert, szegedi egyetemi tanár Utrechtben ismertette a C-vitamin fölfedezése körül folytatott búvárlatait. És Bartók Béla, a magyar zene telkének ihletett kutatója szintén Amsterdamban mutatta be a hollandi közönségnek saját zenei műveit. Mindezek a magyar vonatkozású előadások igen élénken foglalkoztatták Nyugat-Európa közvéleményét, amit bizonyít az, hogy a fent felsorolt magyar szereplésről a másnapi Nieuwe srotterdamseim Courant egyugyanazon számában számolt be. (A kuriózum kedvéért megemlítjük, hogy a világlapban Szentgyörgyi négy hasábot, Bartók harmadfelet, Hegedűs előadásának ismertetése pedig két hasábot kapott.) Ez bizonyítja, hogy a magyar gondolatnak milyen átütő ereje van Nyugateurópa közvéleményében. Kossuth, Petőfi, Jókai... Ifj. Hegedűs Sándor, a Petőfi Társaság most vasárnapi ülésén számolt be Londonban tartott irodalmi ismertető előadásáról. Érdekes, hogy ez az ismertetés nem múlt el nyom nélkül, mert a London University (Diplomaták Egyeteme) felkérte Hegedűst, hogy külön előadásban ismertesse Petőfi életét. Ez a felkérés új előadássorozatra adott ösztönzést, s már meg is érkezett Londonból Sir Bernard Pares dékán meghívása egy előadássorozatra, mely három téma keretében fogja Magyarországot — a legfelsőbb angol kulturális közvélemény színe előtt — bemutatni. Különös véletlen, hogy a magyar politikai és érzelmi világnak azok a héroszai, akikről Anglia előadást kíván hallani, valamely vonatkozásban önkénytelenül is emlékeztetnek sorsukban Magyarország mai tragédiájára. Komárom, Jókai születési helye és Segesvár ahol Petőfi meghalt — ma idegen. Kossuth pedig a népek önrendelkezési jogának első hírnöke, aki annak idején felgyújtotta Anglia és Amerika közvéleményét a nagy emberi eszmék hangoztatásával, 45 évi mártíréletet élt száműzetésben. Lincoln Kossuth Lajosról... Felkerestük ifj. Hegedűs Sándort, aki újabb nyugateurópai körútjáról az alábbiakban számolt be: — Első előadásomat május 5-én Jókai Mórról fogom tartani, párhuzamot fogok vonni Jókai és Thackeray, a magyar és az angol világszemlélet eszméi között. Ezt fogja követni május 19-én Petőfi Sándorról szóló előadásom, akit a Londonban szétküldött egyetemi meghívó így emel ki: „The Byron of Hungary.“ (A magyar Byron.) Jókait az angol meghívó „a magyar Dumas“-nak mondja, Kossuth Lajost pedig, akiről május 25-én tartott előadást, így említi: „The Hero of Liberty“. — Az angol világközvélemény Kossuth Lajost ma is a szabadság úttörő nemzetközi hősének tekinti. Alkalmam lesz előadásomban idézni egy nagyjelentőségű tényt, ami ma is büszke önérzettel hathatja át Magyarországot, amidőn a világ elé állunk. Rábukkantam, egy rendkívül érdekes adatra, Lincoln Ábrahámnak egy 1864-ben tartott beszédére, amelyet a rabszolgafelszabadítás győztes háborúi után az elesett katonák temetőjében mondott. Lincoln emlékeztetett ebben a beszédében arra, hogy 12 évvel azelőtt Kossuth Lajossal való beszélgetése inspirálta őt arra, hogy a rabszolgaságot el kell törülni. Kossuth, úgymond, azt mondta nekem, hogy a szabadság isteni jog és az emberek nem nyomhatják el egymást, nem vehetik el az önrendelkezés jogát egymástól. — Nyilvánvaló — fejezte be szavait Hegedűs Sándor —, hogy Kossuth emlékét Lincoln szavai felemelik az egész világ tiszteletévek pajzsára. A magyar szabadsághős, aki küzdött Magyarország elnyomatása ellen, olyan eszméket hangoztatott hét évtizeddel ezelőtt, amilyen eszmék akkor megrázó erővel hatottak a hatalmas tengerentúli szabadságország közvéleményére, s megindítottak egy olyan mozgalmat, amely úttörő erejű volt a szabadságmozgalmakban. Várjon, ha Lincoln elnök ma élne, mit szólna ahhoz, hogy az önrendelkező jogot Európában a Középdunánál éppen annak a szetlemi hérosznak a nemzetétől vették el, akinek telkes, felrázó erejű agitációja az Egyesült Államokban 10 millió néger emberi jogait adta vissza?