Előre, 1914. október (10. évfolyam, 841-858. szám)

1914-10-10 / Second section

* . g 2. ELŐRE ' . . _________________________ . * A OROSZ FOGLYOK Rákosi rendező pályaudvar, pénteken este tizenegy órakor... Itt állok a raktárház desz­kadobogóján és nagyobb társaságban, amely főként újságírókból áll, az orosz foglyok vona­tát várom, amely jelezve van. Deszkából rótt padok, korcsmái asztalok a kantin előtt, hol már főzik az ötszáz adag teát a foglyok szá­m­v­in ára. Az asztalok előtt néhányan a mi katonáink közül ülnek családjuk tagjaival, hogy­­néhány szót válthassanak velük, mielőtt hosszú útra indulnának észak felé. Vasúti tisztek, munká­sok bőven mutatkoznak, amióta valamelyest helyreállt a rendes forgalom. Elnézek messzi­re, ahonnan a­ vonatnak jönnie k­el. A ren­dező pályaudvar sok száz meg­ száz lámpája ragyog az éjszakában, mint egy tündérsziget villany rózsákból. Végre feltűnik a zöld lámpás, a foglyok vo­nata. Izgatott szalaga­lás, mint minden vonat érkezésekor. Egy század bosnyák katona áll föl a sínek­ mentén, hová begördül a vonat, amely egyenesen Lem­bergből jött és hétfőn reggel indult el, onnan.­­Jelző füttyök és kiabá­lások között megáll a vonat. Egy szőke, fiatal lembergi népfölkelő hadnagy ugrik le az egyetlen második osztályú kocsiból és lengye­­les akcentust­ német nyelven mondja, hogy a foglyok már egy előző állomáson teát kaptak, nem éhesek. Az ötszáz tea le van rendelte, hiába főtt. A második osztályú kupé az első a sorban és utána csak olyan vagyonok következnek, a­melyeknek ‘‘hat ló vagy negyven ember" jel­legüket jól ismerjük a mozgósítás óta. A mi hadnagyunk, aki a vonatot fogadta, parancsot ad, hogy nyissák ki minden kupé ajtaját, hadd szellőzzék egy kicsit. Az ajtók kinyílnak, de mögöttük zordon harciassággal lembergi csendőrök szuronya vil­lan elő. Kiállják az ajtót, hogy a foglyok ki ne szökhessenek. Tropikus hadseregek visele­tére emlékeztető drapp-színű sisakjukon a két­fejű éresas harciasan villog. A vállák mögül, a vagyon sötétségéből kiváncsi, többnyire ijedt arcok fehérlettek elő. Ezek az oroszok. ♦ Amilyen harciasan festenek az "Illustra­tion"­ augusztus elseji számában, amely csak most került a kezembe és amelyben a cár még Poincare előtt való elvonulásukat mutatja be, olyan szánalmasak és lehangolok a fogoly­­v­agyon­ok mélyében. A kraszniki csata fog­­lyai ezek. Nem valamennyi, csak egy transz­port belőlük Homo­kszimi diapp tányérsapkájuk, amely­nek zöld bőrből való ellenzője csaknem merő­legesen esik le orrukra., már ismeretes nálunk, amióta kiváncsi pesti emberek jó pénzen né­hány példányt megvettek belőle a korábban átutazó foglyoktól. Erős, szinte kemény pisz­kos drappszinű posztóból való vast­enrokkjuk, amelynek balvállára az ezredük számával ki­­hímzett epaulettejü­k van illesztve, szintén ke­reng már néhány példányban. Buggyos nad­rágjuk, csizmájuk egészítik ki modern kato­nai viseletüket. Mindez igen szépen festene képes lapokon, de így, a valóságban ezeken a lerongyolt ala­kokon csöppet sem harcias, inkább szánalmat gerjesztő. Rézgombjaik, amelyekben az orosz kétfejű sas díszült, le vannak vágva. És csak­nem valamennyinek hiányzik a sapkájának email rózsája, csak egy lyuk mutatja egykori helyét. Állítólag a közben eső állomásokon adták el harciasságuknak eme utolsó jeleit. Vagyonról-vagyonra megyek és meg kell elégednem a néma szemlélésükkel. De átke­rülök a vagyonok másik oldalára, hol nincs ajtó,­­de van legalább ablakszerű rekesz. Az én trükkömre azonban már mások is rájöttek, néhány bosnyák katona szláv nyelven szól be aj foglyokhoz.. Azok odagyülnek a kis ablak­hoz, kíváncsian, komoran kinéznek, de a szláv szavakra nem felelnek,­benn, értik a­ délies idio­t­ó­ipát. .Ezek csak oroszul Btdnak,­­ Társaságomban­’ van egy hölgy, aki sokat. A hazai nyelvre az arcok kisimulnak, kide­rülnek. Elvesztik komorságukat és most már melegebb érdeklődéssel néznek ki a rekeszen. Már mosolyogni is próbálnak, bár nehezen megy. Arcok tűnnek elő, amilyenek a Gorkij “Éjje­li menedékhelyét“ népesítik meg. Erős cson­tig merészen pisze orrú arcok melankolikusan lelógó­ bajusszal, amely a szalma színére­­emlé­kezteti Állatiasan szétnyomott arcok, külö­nös alkoholiku­s fénnyel égő apró kék szemek, mintha-­valami pesti éjjeli pálinkamérésből va­lók volnának, hová tót és lengyel napszámosok szoktak gyülekezni. Aztán olajbarna -borű­ ar­cok, bozontos, fekete szemöldökkel, keletiesen hosszú -sötét szakállal. (Zsujm szláv tipusú arc, ile-azzal a mindenképp megismerhető jel­­lemzőkkel, amely :az oroszt felismerhetővé te­szi. Az ablakhoz most egy mosolygó, szakállas, kedélyes arc nyomul. — Ön orosz ? — kérdezzük tőle — Zsidó vagyok! — feleli nevetve. — Hová való ! — Kovno a hazám — feleli. — Mikor vonult, be? — Augusztus elején. — Van-e­ családéi? — Nőtlen vágyéi­. — Mi a mestersége? — Fésűs. Erre a párbeszédre egy másik, egészen szláv tipusú arc is odanyomul a rekeszhez, érdeklő­dően. * — Hová való? — kérdjük tőle. — Varsóból vagyok — feleli. — Van-e családja? — Feleségem és három gyermekem maradt ott — feleli, pillájának döbbenése nélkül. Az ablakhoz mások is igyekeznek, akik min­den áron ú­j emléket szeretnének vásárolni az orosz katonáktól, mutatják nekik a mi koro­náinkat és bekiabálnak hozzájuk: — Sapka! — Rubel! A foglyok csendesen bólogatnak “nem“-et a fejükkel. Nem szabad. Alkalmasint meg­tiltották nekik, hogy eladják a hlomijukat. Egyik sem reagál a pénzre. Van, aki döly­­fösen vis­szausródik a vagyon mélyébe és dü­hös, ellenséges szemmel méregeti végig a ki­váncsiakat. Fanatizált orosz. Rá tartó még a­ fogságban is, mint a írai parasztunk. Kemény legények, szó sincs róla. Talán satnyábbak, mint az ember az orosz katonáról hűlné, de azért--mégis csak- egészséges,parasztok ezek, és nem lakktopán­os, finom Inaméra nép föl­kelők. Egy vagyonban elvilnépség van. Ezek az­­orosz határon elfogott kémek és egyéb­ gyanús alakok, akik áruló jeleket adtak az orosz had­seregnek. Dühösen, elkeseredetten néznek ma­guk elé. Alighanem tudatában vannak an­nak, hogy mi vár rájuk. Még a kiváncsiak is elhúzódnak tőlük. Ezek nem katonák, mondo­gatják az emberek egymásnak, hanem gonosz­tevők. Egy züllött, lerongyolódott alakot lá­tok, a fején rókavörös szinűi kalap, amelynek formája virágcseréphez hasonlít. Gúnyosan és szúrósan rám néz, úgy, hogy elfordulok tőle. A második osztályú kupéból egy galíciai népfelkelő hadnagyunk hajol ki és sört rendel, mert nagyon szomjas. A kiváncsiak elöl érzé­kenyen visszavonulva egy orosz tisztet pillan­tok meg. Magas, karcsú,­­szőke, borotvált, ar­cú, rendkívül elegáns és választékos fiatal­ er­­be­r. Gallérján aranyzsinóros rangjelzések és jobbról-balról egy-egy kis fénylő orosz rézsas. Nyakon ragadja a magyar ibarnasörös palac­kot és elvonul vele a kupé mélyébe. A vonat elindul tovább Esztergomba.•­ Színi Gyul. A sebesültek ápolása háborúban A harcvonalban­­könnyebben megsebesült katonákat­ a segítőhelyen kötözik be. A köny­­mű­ sebesültek azután vagy visszamennek a tűzvonalba, vagy pedig néhány napra a kön­nyű sebesültek állomására utalják őket, ám sok kocsiból álló tábori intézmény és szí a csapattal megy. Amint sebük beheged, szatérnek alosztályaikhoz. A nehéz sebes, két négyfogatu sebesültszállító kocsikon az­zal a kötözőhelyre viszik,­­mely szintén má. intézmény és három részből áll: az átvevő, e­bészeti és elhelyező osztályból Az átvevő, osz­tályon orvosok vizsgálják meg a sebesülteke s megállapíthatják, hogy lehet­-e segíteni raj­tuk vagy sem? Akin nem lehet, azt lefektet­ a sátorban szalmára s adnak neki vizet, mennyit kér, mert a legkínzóbb érzés, amer­ről a súlyos sebesült számot tud adni ... szó juság. Akin még lehet segíteni, a körözők sebészeti osztályára kerül. Ez egy sátor, melyben operálnak, boszorkán­yos gyorsag­gal, de nagy gonddal és lelkiismeretessé. A két év előtti balkán háborúban a mi kát, orvosaink alig amputáltak, mert ná­lunk hogy az ember kezét-lábát csak akkor vág le, ha okvetlen szükséges. A francia isi éppen ellenkezőleg bájos felületességgel 3 jön amputál, csakhogy hamar végezzen. A került operáció után a­ beteget a kötözői elhelyezési osztályára viszik. Itt határos, hogy a lehetőség szerint mi történjék . Vagy kocsin viszik a 200—200 betegre be­vezett tábori kórházak egyikéb­e, vagy a s tankkórházba, mely nem egyéb katonailag szerelt polgári kórháznál. A tábori kórházból a sebesültet — ha nincs vonat — kocsin a né­met lovagrend kórházába viszik, de ha vonat van, azon szállítják belföldre. Egy ilyen­ be­tegszállító vonat hatvan fekvő és háromszáz ülő betegre van berendezve, vegyesen teh­er- és személykocsikból áll, melyek háborúban vö­rös kereszttel vannak jelölve. Békeidőben a sebesültszállításra alkalmas teherkocsit arról lehet megismerni, hogy fehér­­keretbe foglalt nagy vörös négyszög van reá festve. A BÉCSI PÉNZVERDE. A közönség mostan különös áhítattal gondol arra a műhelyre, ahol a pénzt verik. A bécsi ívpénzverde az utolsó kimutatás szerint 1892- től 1912-ig 1,6 milliárd pénérmét vert, még­pedig 100 koronás aranyat 27.­843 darabot, vagyis a legkevesebbet, két fillérest pedig 669,900558 darabot, vagyis természetesen­­ a legtöbbet. A tíz év alatt előállított érmék összes értéke közel egy milliárd százharminc millióra rúg. A pénz előállítása nem a leg­könnyebb feladat, annak ellenére, hogy a leg­­­modernebb gépek állnak rendelkezésére. Min­denekelőtt az úgynevezett öntést kell összeál­lítani, miután az arany és ezüst pénzek nem készülnek tiszta anyagból, hanem az ellenállá­si képesség növelése céljából rézzel vegyítik őket. Megfelelő mennyiségű aranyat és­­ezüs­töt összekevernek rézzel és formába öntik, a­melynek megszilárdulása után a legkülönfé­lébb technikai műveletek következnek. Ami­kor végre­ az érmek készen állanak, akkor megmérik őket, még­pedig a legnagyobb pon­­tossággal. Az aranyat egyenként mérik, amíg a törvényesen előírt súlyt eléri, az ezüstöt pe­dig automatikus mérlegeken, amelyek napon­kint és külön-külön körülbelül harmincezer darab érmet tudnak feldolgozni és a megfelelő súlyra kiegészíteni, vagy csökkenteni. Ezután következik a nyers érmek egyenként való felülvizsgálása, hogy a legcsekélyebb hiba­ sem maradjon bennük. A hibásakat kiválogat­ják, azokat pedig amelyek rendben vannak, zsákokba csomagolják. Érdekes felemlíteni, hogy az 1,6 milliárd érem előállítására húsz és alatt körülbelül hatezer munkanap állott ren­delkezésére, tehát átlag naponta 270—287. drb. órán kint 30.000 drb, percenkint 500 da­bot kellett előállítani. Az érmék összes sl. körülbelül 5.400.000 kilogrammra rúg, ha te­hát felteszszük, hogy egy ember rammot tud elvinni, akkor ennek neve az- -elszállítására 1141000 ■*' Hacsak a ZmiszkvA»-- az, volt a Péter­v­ári itt és kitűnőért osztd oroszul

Next