Előre, 1915. január (11. évfolyam, 907-931. szám)

1915-01-12 / 915. szám

ilf —------------------------------ i MfiHUS Pl 4E­RF WLmamut JBL m. AZ AMERIKAS 1WAGYAR pABW­ABH Organ pi­tbl* Hungarian Ml XKASSAC I,APJA I UKWAKJJ People of America. leaned ' daily except Sunday by tbe Joseph I, Sugar pres. T,eo Sonnen» Kidre I'uliliablng AKaoelatlon, Iné, j sebein, see'y. Joseph Takfitn irearurer 5 l„ ;tró Street, \f«v \ork Telephone: Orchard sanO—sal: 1. m.öPIZHTßSl AKA: , SV HSGRIPTTON HATES Egy, Övre $4.00 Negyed’ívre $1.001 1 year $4.00 3 months $1.00 JVTO 2.00 Egy hóra —.40­­6 months 2.00 1 month_____— .40 PínakUldemények postai /nE05l\­_^441 Rcmmlttances that the Tagy Express Morey mnrie h> Post Of flee or urderon vagy uJAnlott ^TRAPES)COUNCIL? Express Money Orders lefOlben kttldeaddfc. ^ OT h> Registered mall. ^ ■ Entered tas Seeond eláss, matter under the net of March 3, 1S70. - -- —- - - — ■ -*1 - ___ ------- —-———-■"—*—*****'‘f-x A HAZAI LEVELEK Jönnek, egyre jönnek a hazai levelek. Hozza őket sok ezer mértföld távolságból a modern élet egyik legcsodála­tosabb alkotása: a posta. Megírják a levelet pislogó petróleum-mécses sárga világa mellett valamelyik Kár­pát-menti falucska egyik viskójában és szinte kiérezzü­k a sorokból, hogy­ Írójának a keze remegett az orosz ágyuk odahallatszó dörgésétől. Leül a fehérkezü, imádságos apáca a mám­arosi kolostor szigorú szobájában és amíg a pincéből részeg kozákok duhaj táncának dobogása és han­gos ordítása hangzik fel hozzá- apróbetű­s levelet ír az amerikai rokonnak, amelyből egy egész ország vergődő népének ijedt szíve-dobogása hullik ki. Jönnek, egyre jönek a levelek a Kárpátokból épp úgy, mint Mezőtúrról, Kassáról épp úgy, mint Újvidékről és köpe­regnek ezek a levelek, halomba verődnek itt az Íróasz­talon. Anyák, leányok, hitvesek, menyasszonyok, ősz öre­gek és erős férfiak élete, fájdalma, reménysége és kétség­­beesése sűrűsödik össze ezekben a levelekben. Jönnek, egyre jönnek és mindig nehezebb érzés tá­mad a nyomukban... Hazudhatnak a császárok és királyok, hazudhat a diplomácia és a vezérkarok, ordíthat vértajtékos szájával a kitartott polgári sajtó,­­ minden és mindenki hazudhat, de ezek a tengeren átszálló levelek, amelyeket egy világot megrázó, borzalmas zivatar seper ide az asztalunkra, ezek a levelek nem hazudnak. •­ Ezekben a levelekben nem a diplomaták, nem a gene­rálisok, hanem a küzdő, harcoló, a vérző és szenvedő nép lelke beszél, sőr hozzánk és nem a hadi írók és tudósítók mesterségesen gyártott írásait, cikkeit kell most össze­gyűjteni, hanem ezeket az egyszerű leveleket, mert ezek azok a históriai dokumentumok, amelyekkel a háború­­őrület, az álhazafias hősködés és háború-uszítás minden lelket mételyező, förtelmes"hazugságát pozdorjává lehet zúzni. A föld egyszerű népe, a szerszámmal, kalapácsosal dolgozó emberek riadt szeme tágranyilt pupillával mered bele a fejükre idézett tűztel és vértől pirosló iszonyatba és ez a kép ellenállhatatlan erővel gondolkozásra készteti azokat a milliókat, akik idáig minden kritika nélkül tet­ték magukévá a felettük uralkodók világfelfogását. »“‘Mit használ nekünk a haza, mit segít ez az özvegye­ken- árvákon, a holtakon és a nyomorék koldusokon?” kérdi az új igazság tudatára ébredt őszfejű borsodi pa­­rasztasszony. , ‘‘Nem hiszünk már semmit az újságoknak, mert csak hazudnak nekünk!” — írja a másik. A tömegek képtelen szenvedése az általuk nem is­mertl, a tőlük teljesen idegen célokért, kényszerítő erővel indítja meg a tömegek gondolkozását, az előttük eltitkolt igazságok irányában. Keresik, kutatják azokat a tényezőket, amelyek az “édes haza” fogalma mögé húzódva a nemzeti színek lep­lébe burkolt hitvány érdekeik kielégítése kedvéért száz­ezreket taszítottak az ágyuk és öldöklő fegyverek csövei elé. Azokat a tömegeket, amelyeket eddig a tanítás és fel­világosítás világosságát terjesztő fáklyájának fénye elöl a “haza” és a “vallás” szentséges fogalmaival légmente­sen elzártak, most a kapitalizmus háborújának mindent megemésztő lángja világítja be és e láng az agyakra tük­röződik. Azok előtt a szemek előtt, amelyek eddig csak az eke barázdájába láttak vagy a műhelybeli gép munkáját figyelték most a világokat formáló históriai erők játéka nyilvánul meg. A nagy európai csata­színpadon mezetle-­­en­ mutatkoznak azok az erők, amelyek népek és nemzet­­ek sorsát intézik. A nép e szörnyű megpróbáltatások véres napjain, a­míg a kapitalizmus irgalmatlan mérkőzése véresre tiporja (egész testét, mérhetetlen szenvedése közben is felemeli figyelő fejét és vérrel átfutott, égő falvak füzétől bevilá­gított szeme elé új világ tárul: az igazi erők megismerése. Ez az igazság cseng, zendü­l ki a hazai levelek vonagló fájdalommal és sok keserű könnyel megöntözött sorai kö­zül. A nép figyel,­k­ és kezeli már csinálni az ágyuk dör­gése, a bajonettek csattogása között is a jövő történelmé­nek lapjait a maga hatalmas, minden erőt szétfeszítő ke­zével. Amíg asztalomra a villamos lámpa sárga fénye borul és halkan percegő tollam mellől egy pillanatra e levelekre nézek, egy hatalmas, mindent átfogó, minden fájdalmat és keserűséget győzelmes ujjongással elsöprő érzés bont el, hogy kiáltani szeretnék, hatalmas, érces hangon, amely a világ minden proletárjának fülébe csengjen: Ne csüggedjünk! Emeljük fel a fájdalomszántotta ElsőEl JELT, JELT,­ HOGY LÁTOD!. . Ó, téboly csapott a világ agyára, Az Ember mar, tép, öl és tombol, A tavalyi halottak gyepes s­irha­lmára, Horpadt sírkövekre, Öreg keresztfákra, Most vájjon ki gondol, vájjon ki gondol? Jeltelen temetők dagadnak ki sorra Az irtásföldünkön — zord őszi vetések — Jut vér most tarlóra, zsombékra, bokorra, Katonák, katonák, Nagy most a föld szomja, Lesz bőven kövérje nemzetek rögének. Lesz bőven kövérje, de mi lesz a magja? És ki aratóid kaszál, ki vágja a rendet, Amikorra érlel az ég tüzes napja? Úristen, ó, mondd meg, Te mindenek Atyja, Ezek a percek most kit sujtnak, kit vernek ? Úristen, tekints le most a mennyországból, Most tépd át a burkot, amely rejtett Téged, Lássuk szemgolyódat, amely tüzel, lángol! Állitsd meg vágy- intsd le, — Mi most Téged vádol — A tébolynál is szörnyűbb földi szörnyűséget. Égi lángirással vagy csilla­gbetűkkel, Vess kőtáblát közénk! Jelz, jelt, hogy látod. Mint tombol a Te néped a legnagyobb bűnnel. Ha voltál, ha vagy meg: E vad rontást űzd el, Mert pokollá tesszük az egész világot!... •_____ Peterdi Andor: VHAGPOLGÁRSAG ÉSTIfiKE Akiben él a remény, hogy Eu­rópa véráztatta csataterein most elhintett vetés egyszer, közelibb vagy távolabbi időben Európá­nak s a világnak egységes szerve­zetévé fejlődik, az visszatekint a történelemnek azokra a kor­szakai­ra, amelyekben a népek benső összetartozandóságának gondola­ta a kulturemberek fejében hát­térbe szorította a különállásnak nemzetiségi gyűlöletté fokozó­dott öntudatát. Ha nem tekint­jük az internacionalizmust, amely a rémes világháború kitörése előtt erős volt, vagy legalább erős­nek látszott, akkor legközelebb áll hozzánk a 18-ik század máso­dik fele, mint az az idő, amely­ben Európa vezető szellemei az államok közösségének eszményét fölállították és kísérletet tettek arra, hogy a nemzeteket elválasz­tó korlátokat összetörjék. Német­ország nem volt az utolsó hely, ahol ez a mozgalom tért hódított. Szépirodalmunk úgy a forrongás, mint a klasszicizmus korában át volt ettől hatva és nem kisebb szellem, mint Kant, adott ezek­nek az eget ostromló eszméknek “Az örök béke felé’’ cím­ű mun­kájában tiszta és ésszerű alakot. Egészen napjainkig sokat gyak­­­ázták és gúnyolták ezt a kozmo­­politizmust, ezt a világpolgársá­got és azok előtt, akik a 19-ik században a nemzeti államért küzdöttek és akik az utóbbi év­tizedekben ezt a nemzeti államot a világ nagy részének politikai és gazdasági urává akarták tenni, a 18-ik század kezdete óta szerep­lő emberiségi eszmény vagy bos­­­szantó vagy ostoba dolog volt. Arra a határozatlan érzelgős­ségre utaltak, amely a rajongók világátfogó barátkozását jelle­mezte és azt hitték, hogy ezzel el­intézték az egész eszmeirányza­tot. Elfelejtették vagy el akarták feledtetni, hogy a kozm­opolitiz­­mus sokkal mélyebben gyökered­zik, mint a leültek lelkesedésében vagyis a fel törek­vő burzsoázia érdekeiben. Hogy ezt megérthessük, minde­nekelőtt abból kell kiindulnunk, hogy a 18-ik század az individu­alizmus korszaka volt. Az egyén uralomra jutott, az egyes ember nemcsak mint osztályának tagja érvényesült, önálló lett és az el­mélkedés központjába jutott. Reá és veleszületett ösztöneivel vagy eszétől elenőrzött akaratára ve­zették vissza az államok alapítá­sát, amelyeknek feladata abban állott, hogy az “emberi jogok’’ biztosságát megvédjék és az ural­kodó vélemény az volt, hogy az embert lehetőleg korlátlanul kell engedni, hogy gazdasági téren önérdekét kövesse, ha azt akar­juk, hogy a közérdeket is legjob­ban megvalósítsuk. A polgárság, amely ezzel a tannal saját igényeit védte, ép­penséggel nem kerültette el, hogy legalább elméletben valamennyi állami egyéniségnek is ne tulajdo­nítsák ugyanezt a képességet és ne kívánják ut­vanazt a jogot és ez vezetett a földrajz és néprajz iránti érdeklődés föl­ébredésé­vel együtt más nemzetek előítélet­­mentes értékelésére és arra a meggyőződésre, hogy nemzetközi téren az állami egyéniségek sza­bad mozgásának ugyanazokat a jó gyümölcsöket kell teremnie, mint az egyes államokon belül az egyén szabad érvényesülésének. De még más is történt. A gaz­dasági liberializmus az áruik sza­bad cseréjét követelte és hogy a merkantilista állam ellenállását megtörje, amely saját országát más országok kézműipari termé­keivel szemben aggodalmasan el­zárta, ,a­ nemzetközi munkameg­osztás elvi alapjára kellett helyez­kednie. Ami a munkamegosztás szempontjából é­rény­es az egyes nemzetgazdaságokon belül, az al­kalmazható a különböző államok­nak egy­máshoz való viszonyában is, az egész világra nézve hasznos, ha minden ország a szabad ver­seny folytán kényszerítve van mindazokat a lehetőségeket, ami­ket a talajviszonyok, az éghajlat és a népesség nyújtanak neki, minél jobban kihasználni. Ezt egy angol nemzetgazda így fe­jezte ki: — A kereskedelem terén az egyes nemzet éppen úgy viszony­­lik a világhoz, mint az egyes vá­ros a birodalomhoz, az egyes csa­lád az államhoz. A kereskede­lemben az egész világ csak eszű nép és az egyes nemzetek ennek a népnek az egyénei. Hasonlóképen nyilatkoztak a francia szabad kereskedelmi is­kola hívei és ha német részről a népek testvériségét sokkal kevés­bé eszményi álláspontból kiindul­va kezelték, en­nek oka az volt, hogy „a­ 30 éves háború által fél­arcokat és sziveket! Fel az újabb harcra, a mi harcunkra az elnyomók ellen, mert a milliók keresik és kutatják és­ meg is fogják találni az utat az igazsághoz­­dalt és törpe államokra szétszag­­gatott országban nem voltak meg a gazdasági föltételei a másféle fölfogásnak. Messze­ kimagaslik a felhők birodalmában élő költők jórészt szertelen és itt-ott, zava­ros vilá­gpolgárságun. fölött Kant,, amikor az örökbéke zálogának a kereskedelmi szellemet állapítja meg, amely nem egyeztethető ösz­­sze a háborúval.­­ Minthogy az­ államhatalom­nak alárendelt valamennyi hata­lom közül a pénzhatalom a leg­biztosabb, ezért az államok, ter­mészetesen nem erkölcsi rugók­tól ösztönözve törekszenek­­az örök béke felé és ha bárhol a vi­lágon a háború kitöréssel fenye­get, iparkodnak azt közvetítések­kel elhárítani, mintha ezért élné­nek állandó szövetségben. A königs­bergi bölcs nem olyan könnyelmű, hogy az örökbé­ke be­következését elméletileg meg akarná jósolni, de a kereskedel­mi szellem által teremtett alapot elég szilárdnak tartja arra, hogy ezen a kívánt célt elérje és Kant fölfogásának megfelelően az egész XIX. századon át a keres­kedelem nemzetközi kapcsolatait elég gyakran magasztalták, mint a bábom ellen legjobb biztosíté­kokat. Csalódott az emberiség? 1914 augusztus óta úgy látszik. De­ mégis tévedés vona a gazdasági kapcsolatok népeket egyesítő ere­­jét tagadni. Érdekes szolgálato­kat tettek ezek a békének és az államok önteltségét hangoztató útszéli fecsegések ellenére is újra érvényesülni fog ezeknek hivatá­suk, mihelyt ennek a háborúnak vége lesz. XVIII. század kozmo­politái csak egyet nem láttak és nem is láthattak, azt nevezetesen,­­hogy a kapital­izmus új veszélye­ket idéz föl i a béke ellen, amint megszüli az imprializm­ust, ennek újabb elzárkózó és hódító szer­vez­ érveivel. Ti ven Vénen a köpi*­tni­­zmus békés irányzatai nagy­részt megszűnnek és a világbéke alapvetői csak­­a kanti«izmust legyőző nemzetközi szocializmus fia — amint már Kant helyesen fölismerte — a nemzetek demok­ra­t­izáltái'' lehetnek. 9 HAZAI LEVÉL Sátoraljaújhely, nov. 6. Kedves Károly és Boris.­ Kívánom,, hogy soraim a leg­jobb egészségben találjanak mindkettőtöket. A levelet, amit küldték megkaptuk, a pénzt is. Janira ne haragudj, mert bi­zony neki se olyan útjai vannak, mint ezelőtt vagy háromnegyed év előtt, akkor könnyű volt az utazás, de bizony most igen ne­héz. Különösen most egy-két hé­tig se látjuk, sokat fárad, nem alszik semmit, mert minden állo­máson sok a munka, de hiába, ilyen a háború, mindenkinek, aki itthon van, szenvedni kell. Bizony a magyar nem jól áll, a muszka már megint bejött a Kárpátokon, a mieink hátrálnak és úgy látszik, itt kell hagyni mindent, amit az ember egész életén át keresett, elpusztul min-,­den. Többet sírunk,, mint eszünk. Itt a vasút mellett, bizony az em­ber csak sír, látjuk azt, a sok sze­gény embereket, akik már jön­nek vissza a háborúból megsé­rülve, kinek a keze, feje, lába, szeme nincsen, koldus mind. Ki fog,nekik kenyeret adni? Az a sok özvegy s a sok árva, minden­ki feketébe jár, minden nap te­metnek 10-et, 12-őt, hát még más városokban és a csatatéren hány hal meg. Bizony, szomorú idő ez. Mi is el vagyunk készülve, hogy mikor kell menekülni. tóhoz ide­jén hat gyermekkel azt­ se tudja az ember, hogy viszik Jani nél­kül, mert bizony ő neki a moz­donyt kell menteni és isten tudja, hová viszik. igy hát nem fogjuk tudni, hogy hol van Jani, se ö T~" " ". ‘ l‹.\ •*...*. •LE”.’» •* •?‡ 1/1 j.rV nem fogja tudni, hogy mi­ből va­gyunk. Irigyjétek meg kedvese­im, hogy még az eszünk sincsen sokszor a helyén, semmit se vihe­tünk magunkkal, csak pénzt, ha van, de bizony nincsen. Itt olyan drágaság van, hogy ki se lehet mondani. Tej 14 kraj­cár literje, egy kiló kenyér 35 krajcár, egy kiló cukor 60 kraj­cár, liszt kilója 35 krajcár, zsír 1 forint 20 krajcár, disznóhús 88 krajcár, marhahús 80 krajcár, tojás 7 krajcár egy, ugy-e, elég drága? Most nyolcad magammal élni, hiszen csak kenyér kell egy hónapra 70 kiló, ugy-e elég. Itt azért van ilyen drágaság, mert sok a katona és az állomáson főz­nek a katonáknak és sebesültek­nek. Vöröshagymát nem is leh­et már venni egy koszorú hagyma 60 krajcár volt eddig, de nincs, is má­r. Kósának se a legjobban megy. Nincsen kit­ borotválni, most is hátra van a fizetéssel és most 16- án meg megy vizitációra Salgó­tarjánba, mert most, 24 évtől so­roznak 37 évig. Biztos, hogy bent marad, ő mondta. Ilonkának is az újra most megy sor alá. Úgy fé­ltünk, hogy ő is bent marad, csak már a jó isten végezne már vala­mit. Bizony itt alig van férfi, már bevették a 19 éveseket, 20 és 21 éveseket is és 43 éves embereket is vittek a háborúba. Jó, hogy te legalább nem vagy itthon, nem kínlódál és nem leszel nyomorék, mert neked is kellett volna men­ni, Isten tudja már megint mi­kor jöttök haza, mert itt csak kín­lódás az élet, pang minden üzlet, minden munka, a mesterember éhen halhat. Írjatok, ha megkapjátok a le­velet, hogy hogy vagytok és hogy nincs-e valami lázongás az ango­lokkal? Levelem bezárom. Tisztellek, csókollak benneteket a gyerekek­­kel együtt. Ilonáik is csókolnak a kis­lányokkal együtt. Jó egészsé­get. Sógornőd: Alma. * Ezt a levelet a címzett­­közlés végett beküldötte az Am. Magy. Népszavának. A levelet­ a következő válasszal küldötték vissza neki: New York, 1914 XII15 “Tisztelt uram! A beküldött óhazai levelet melékelten küldjük vissza Ön­nek. Mindogy hasonló tartalmú levelet már közöltünk a lap­ban, úgy az Ön által küldöttet nem használhatjuk fel, így is fogadja szívességéért és jóindulatáért há­fál köszöne­tün­két, és vagyunk hazafias üdvözlettel. Berkó, szerkesztő’’. * Megállapítjuk, hogy az “Am. Magya Népszava’’ minden lap­számában közöl öldöklésektől, há­borús nagyotmondásoktól ordító leveleket, amelyek csöpögnek a vérted és amelyek csak arra jók, hogy az itt élő magyarságot min­den irányban megtévesszék. Ne­vezeti lap­­ még egyetlen levelet sem közölt azokból, melyek most száz és ezerszámra érkeznek ame­rikai magyarokhoz és amelyekből tisztán és világosan kidomborod­nak az otthoni állapotok. Ez a közvélemény tudatos meg­tévesztése. Hogy miért teszik, azt csak ők tudják és esetleg a császár és királyi konzulátus. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Jo. Riger, Tompkins: Ha ön szo­cialista lapot és jó könyveket fog olvasni, minden tekintetben más­képp fog gondolkozni és öntuda­tos emberré válik. Mi azért nem neheztelünk önre, mert ön, öntu­datlan ember, amilyen sok száz­ezer van és ezekből az öntudat­lan emberekből lesznek idővel, művelődés és fejlődés útján a mi harcos társaink az intelligens, ön­tudatos munkások. Csak az­ utat kell megtalálni. Majd rávezeti önt is az élet. A Syracuses magyar társaság tagjának: Nagyon téved abban, hogy mi ki fogunk térni a válasz elől. Dehogy térünk fel. A hábo­rús híradások általában megbíz­hatatlanok. Egy orosz-angol, mint osztrák-német részről sokat hazudnak. Mi annyiban különbö­zünk ,a többi lapoktól, hogy nem bolondítjuk el olvasóinkat az egyoldalú híradásokkal, hanem a több oldalról jövő hazugságok özönéből kiválogatjuk a valószí­nűt. Nem teszünk hozzá és nem veszünk el belőlük semmit. Ezt követeli meg tőlünk az újságírói tisztesség és az olvasóközönség jól felfogott érdeke. Ha azonban ön mindenáron csak hazugságo­­gokat és elferdített, egyoldalú híreket akar olvasni — elvégre ilyen gusztusa is lehet valakinek — akkor valóban ne olvassa az “Előrét”. Majd megcsömörlik ön is kel­lő időben a maszlagtól és megint rendbe jövünk egymással. Hu olvasó, City: 1. Kassán. 2. Rákóczy Ferenc. K. M. Cleveland: ön nagyon jól sejti a dolgokat. A “ háboru-fake ” jó üzlet volt és egy darab ideig még menni is fog a “maszlag-busines.” Azonban máris érzik, hogy jó lesz, ahogy ön írja, “kremzelni”. Csinálják is már. Olvassa csak figyelemmel a lapjukat. A leve­­secske már kozmásodik. —6-A GYERMEKGYILKOS ANYA Az elmúlt heti szenzációs sze­relmi drámának hőse, Eda Sm­f­ren “Rogers” asszony még min­dig a Lebanon-kórház betegágyán fekszik. A szerencsételen asszony mihelyt elhagyhatja kínszenvedé­seinek tanyáját, vizsgálati fogság­ba kerül. Martin bronxi ügyész m­­ár elkészült a vádirattal . Az még ma az esküdtszék elé kerül. Az ügyésznek az a véleménye, hogy a Grand Jury elsőfokú gyil­kossággal fogja vádolni a meghur­colt asszonyt. A HALÁLBÜNTETÉS ELLEN. A “törvényes” gyilkolás ellen megindított mozgalom hétről-hétre nagyobb úzért hódít. A tegnapi napon hiva­talosan mega­lakult az az érdekszövetség, mely a halál­­büntetés eltörléséért száll síkra. Az egyesületben egész csomó társadalmi előkelőség vállalt vezető szerepet. Így többek között Thomas Mott Osborne, a Sing Sing fogház­­igazgatója, C. F. Peabody, aki az egyesület elnöke, Jacob H. Shiff, David H. Greer, püspök, Steffen S. Wise new yorki főrabbimig, stb. AZ ELNÖK BESZÉDE. Általános, nagy érdeklődés előzte meg Wilson elnök indianapolisi szereplését. Napokkal ezelőtt már híte járt annak, hogy Jackson day napján, január 8-án Indianapo­lis városát meglátogatja az elnök, ahol hosszabb beszédet fog tartani, mely beszéd kereteiben a semlegesség kérdé­séről it­ nyilatkozni fog. A bölcs elnök azonban meggon­dolta a dolgot. A politikai szenzáció elmaradt. Sok min­dent beszélt össze az elnök, de a semlegességről óvako­dott nyilatkozni. Az egész beszéd nem volt más, mint ügyesen összeállított kortesbeszéd, melyből végre is ki­sült, hogy Woodrow Wilson úr 1916-ban újra pályázni fog a jó, meleg elnöki székért.

Next