Előre, 1915. január (11. évfolyam, 907-931. szám)
1915-01-18 / 920. szám
BTT* ff/S&W"3 ff“* IlLI-APBalL AZ AMERIKAI MÁKVAII PAPW A PH Organ of the HnnRftrlnü MI NK ÍSSA(i KAPJA H UK WÄ1C1/ People of America. fsNued daily exeepi Sunday hy Hie Joseph I. Sugar pres. I.eo Sonhen- Eldre Publishing Association, Ine. | schein, sec’y. Joseph TakAfn treasure ü E :trd Street, New York Telephone: Orchard S.'lftO—8391, ELŐFIZETÉSI ARA: . SI BSORIPTION RATES Egy évre $4.00 Negyed évre $1.001 1 year $4.00 3 months $1.00 Fél évre 2.00 Egy hóra —.406 months 2.00 1 month —.4( Pénzildemenyek postal 441 Remmbtances may I»« vagy Express Money ^ TUNIO?^ ^ made by Post Office oi orderon vag*> ajfiniott TRADES L JCOUNCIL^ Express Money Orders levélben küldendők or by Registered mall Entered as Second class matter under the net of .March 3, INTO. » “SALVA GUARDIA” Jókai “A régi jó tálóamrók” című regényében megkapó módon írja le a Felvidék népének ínségét. A rossz termés folytán egész megyék népe az éhhalállal viaskodik, az emberek százával halnak el és a nyomorúság mértéke olyan nagy volt, hogy egyes családok a gyermekeiket is áruba bocsátották. A megyei hatóságok segíteni akartak a nyomorúságon s a regényben a régi jó táblabírák voltak azok, akik érző szívvel, nemes küzetességtudással akartak élelmiszereket juttatni a népnek. Ésyors segítség kellett, hogy az embereket az éhhalál vergődésétől megszabadítsák. A közelben azonban nem volt elég gabona. Csak egyetlen hely volt, ahol töméntelen mennyiség állott fölhalmozva: a brenóci uradalomban, amelyet egy bizonyos Krémfv nevű úr bérelt. A regényíró nem a brenóci grófokat, hanem Krémfv urat állítja pellengérre, amidőn elbeszéli, hogy a segítő akciót intéző három táblabíró milyen fogadtatásra talált ezen az uradalmon. A regény a következőket mondja: “ Egyetlen nagy vörös kapuja volt az egész tömör épületnek és amilyen nagy volt a kapu, olyan nagy fekete sas volt reá festve, a sas közepén roppant nagy nemzeti címer négy folyójával, három zöld halmával, kettős keresztjével; a sas körül pedig szertelen hetükkel fölírva e sokatmondó két szó, az olasz diák-műnyelvben : “Falvaluarria.” sóz azt teszi, hogy ide még imádkozni sem szabad belépni, még a főispánnak sem, a tulajdonos engedelme vagy bírói ítélet nélkül.” * Itt álltak a táblabirák és bezörgettek a kapun. De az nem nyílt meg, hanem egy rikácsoló hang azzal fenyegette őket, hogy rájuk uszítja a kutyákat. A táblabiró urak tehetetlenül álltak s az összegyülekezett nép közül egy vén, ütött-kopott “garabonciás” ember kigunyolta őket, majd amikor valaki a garabonciástól kérdezte, hogy mit gondol célravezető rendszabálynak, az így felelt: “Hogy én mit gondolok? Az igen rövid dolog. Ez a nagy bástyafalas épület itt, amilyen magas négy ölnyire a föld fölött és amilyen mély két ölnyire a föld alatt, olyan színültig van töltve élelmiszerekkel, amikkel százezer ember életét meg lehetne menteni mindenkorra. Hol vette ez az ember azt ? Csalta, lopta, elharácsolta a szegény emberektől! Fele már elpusztult e szegény embereknek; a másik fele még megvan és itt áll és bámul és a kezeit tördeli és azt mondja: “Én uram és istenem!” pedig nem fog rajta segíteni sem az isten, sem az urak. És az, aki odabenn van, nevet rajtok és nem fog adni egy falat kenyeret és nem fog adni egy szem búzát, míg mind háttal nem állunk az ég felé.. ” Magyarország népe ma is nyomorog és az éhínségküszöbén áll. A hazulról érkező száz és száz levél bizonyítja, hogy a szegényebb néposztály számára már száraz kenyér sem jut és amíg a proletár-milliók mások érdekében a harcmezőkön pusztulnak és véreznek, az éhes asszonyok és gyermekek kezeiket tördelik tehetetlen nyomorúságukban. Ma azonban nemcsak a bérlők, hanem a Zselénszky és Tisza grófok és egyéb méltóságos, ezerholdas társaik dugják el a gabonát az éhező nép szája elől, hogy még nagyobb árakat préselhessenek ki belőle. A régi, jó táblabirák már csak hagyomány formájában élnek és a gróf urak sem kutyákkal őriztetik magtáraikat. Elvégzi ezt jobban a magyar kormány és annak földmivelésügyi minisztere, Ghillány úr, aki maga is fajbeli “bőrkabátos”. Mindehhez pedig az amerikai magyar lapoknak egyetlen szavuk sincs. . Struccok módjára beledugják fejüket a háború vérködébe, maszlagolnak és uszítanak és szentül meg vannak győződve arról, hogy így mentik meg a “hazát.” Mindennap néhány orosz hadtestet ebédelnek és francia brigádokat vacsoráznak. Letagadják az égről a csillagokat és abban a meggyőződésben élnek, hogy az angol lapok hazudozásait még nagyobb hazugságokkal lehet és kell ellensúlyozni, így folyik a háborús üzlet odaát Magyarországon és itt Amerikában. Mindennek pedig az otthoni és az itteni magyar nép viseli következményeit. A NÉZETKÖZISÉG ÉS A HÁBORÚ Kantsky elvtárs cikke a “Neue Zeit”-ból. . . ITT. Az eddig közöltek nemcsak Kantsky elvtársnak rendkívül éles ítélőképességét, hanem nagyszerű előrelátását is bizonyítják. További fejtegetéseinek során “a , nemzetköziséget fenyegető veszedelmet" tárgyalja és erről a következőket mondja: A nemzeti szempontok szerint való állásfoglalásban kétségtelenül jelentékeny veszedelem rejlik a nemzetköziségre nézve. Igaz, hogy a háborúban való állásfoglalás az ellenséges invázió megakadályozása céljából nagyon jól összeegyeztethető a mi alapelveinkkel , ámbár az is bizonyos, hogy az állásfoglalásnak ez a kritériuma elméletileg sokkal alacsonyabb rendű, mintha az állásfoglalás a világ proletárságának érdekei alapján történik. Ámde az utóbbi kritérium a mostani háborúban majdnem teljesen csütörtököt mondott, másrészt pedig ez az irányítóelv fontos ugyani a szocializmus egyes előéleti művelőire s egyes pártvezetőkre nézve, akik nem engedhetik magukat az áramlattól elsodorni, de történelmi hatása eddigelé alig volt. A tömegekre még sohasem gyakorolt döntő befolyást; ezekre nézve a legkézzelfoghatóbb irányítóelv életüknek és megélhetésű forrásaiknak megvédése volt. Nagyon rosszul állna a modern proletárság nemzetközisége, ha ezzel a védelemmel összeférhetetlen volna. Azonban nem összeférhetetlen, sőt egyenesen szentesíti azt. Csakhogy ez a védelem, ha összeegyeztethető is a nemzetközi fölfogással,mégis veszélyeztetheti azt. Proletárok és proletárok között ellenséges ellentéteket támaszt és átmenetileg az egyes államokban hátraszorítja a szociális ellentéteket. Megnyilatkozásaiban a nemzetközi hazafiságot nehéz megkülönböztetni a nacionalista, soviniszta hazafiságtól annál nehezebb, mert a hadijog megnehezíti, hogy ennek a kettőnek a különbsége a nyilvánosság előtt kifejtessék. Tájékozatlan emberek — úgy a saját, mint az ellenséges államiban — ilyen esetben könnyen azt hiszik, hogy páltfordulás történt az igazi nacionalizmus felé, ami bizony a nacionalizmusnak válik javára. Ebből tagadhatatlanul nagy veszély támad a nemzetköziségre nézve. Ilyen körülmények között tehát szoros kötelességünkké válik, hogy ez ellen a veszély ellen védekezzünk, hogy kerüljünk a minden nyilatkozatot, amelybe a nacionalizmus helyeslését lehetne belemagyarázni s szálljunk szembe a sovinizmus minden igazi megmozdulásával, amely saját sorainkban mutatkozni találna. Ez a veszedelem csak fokozott óvatosságra és kötelességteljesítésre serkenthet benünket, de nem olyan nagy, hogy csüggedésre adna okot. Igaz, vannak egyes elvtársaik, akik a pillanatnyi áramlattól a nemzetközi fölfogás aggasztó mértékben való megsértésére engedik magukat ragadtatni. De eddig még egyetlen országból sem került elém vezető állásban levő elvtársnak olyan követelése, amely a nemzetköziség alapelveivel ellenkezne ... A háborúban való ellentétes állásfoglalás ellenére is a nemzetköziség a háború után éppen olyan egységes lehet, mint vét a háború előtt. Ez után Kautsky a nemzetköziség hatáskörének és működésének határairól mond értékes dolgokat. Az egyén teljesítőképessége — úgymond — nagyban függ attól, hogy mennyire van tisztában képességeivel és hogy ne tűzzön maga elé olyan feladatokat, amelyeknek megoldása túlhaladja erejét, ne ébresszen maga iránt olyan várakozásokat, amelyeknek nem bír megfelelni. A legnagyobb teljesítőképességet úgy éri el, ha erejét képességeinek megfelelő célra koncentrálja, ha maga magát korlátozza. Persze a korlátozásra nem a végcél kitűzésére van szükség. Minél magasabb végső célt tűzünk magunk elé, minél nagyobbat akarunk elérni, annál nagyobb eredményt főig előkészíteni és annál tartósabban fog tovább hatni a jelen pillanat akciója, amely szükségképpen korlátok közzé van szorítva. Ilyen, magas célkitűzés nélkül a korlátozás korlátoltságra vezet és céltalan tapogatódzásra, amely nem engedi, hogy előbbre jussunk. Társadalmi szervezetekre nézve s ez éppen úgy áll, mint egyénekre nézve. Természetes, hogy olyan szervezettel szemben, amely nagyot cselekedett, határtalan várakozások támadnak. Különösen a proletárságban kell meglennie a hajlandóságnak az ilyen fölcsigazott várakozásra, minthogy osztályhelyzete olyan, hogy csak a leghatalmasabb szociális változások alakíthatják át kedvezővé. A proletárságban tehát valamely harci eszközének bármily sikere könnyen a legfényesebb reményeket ébreszti, akár a szakszervezet, akár a pártszervezet, a szövetkezet vagy a nemzetközi szervezet legyen az az eszköz. És tényleg ezeknek az eszközöknek egyikével nagy dolgot lehet előkészíteni, de csak bizonyos határokon belül. Ellenben csalódásokra és erők elfecsérelésére vezet, ha ezen eszközök valamelyikével olyan feladatot akarunk elérni, melynek elvégzésére az nem alkalmas. Nincs igazuk azoknak, akik abban, hogy az említett eszközök mindegyikének a teljesítőképességét határok közészorítottnak ismerjük el, a csőd beismerését látják és azt hiszik, hogy ez a határmegállapítás csak az illető eszköz értéktelenségét bizonyítja, úgy, hogy azt mással kell pótolni. Mert hiszen eddig is minden ilyen határmegállapítás csak az illető eszköz célszerűbb alkalmazását és ezáltal mozgalmunk erősítését eredményezte. Amostani háború megmutatja az Internationale működésének határait. Csalódtunk, ha azt vártuk, hogy világháború esetén az Internationale képes lesz a világ egész proletariátusának egységes állásfoglalását biztosítani. Ilyen állásfoglalás csak egyes, különösen egyszerű esetekben volt lehetséges. A világháború a szocialistákat különböző táborokra és főképpen különböző nemzeti táborokra hasítja. Az Internationale nem képes ezt megakadályozni. Ez annyit tesz, hogy az Internationale a háborúiban nem hatásos eszköz, hanem lényegében a béke eszköze. És pedig kettős értelemben az: egyrészt, mert teljes erejét csak békeidőben fejtheti ki, másrészt pedig, amennyiben teljes erejét kifejtheti, minidig csak a békéért működik. Az Internationale a porietár osztályharcnak és a nemzetközi érintkezésnek a terméke, melyek azt eredményezik, hogy minden egyes ország proletárjainak osztályhelyzete a legnagyobb mértékben függ minden más ország proletárjainak osztályhelyzetétől. A proletárokat csak az egymással való legszorosabb nemzetközi összeköttetés védheti meg attól, hogy egyik ország proletárjait a másik országéi ellen kijátszszák és hogy ők raguk segítsenek a kapitalistáknak egymást elnyomni. A szocializmus a forradalmi polgári demokrácia idealizmusának és a szabadkereskedelmi irányú indusztrializmus nemzetközi béketörekvéseinek örököse — ha nem is vette át ezt az örökséget , változatlanul — és mint ilyen nemzetközi összefogásra törekszik, szemben a reakciónak és a véd vámosok elzárkózási politikájának nemzetközi szolidaritásával. De szilárd anyagi alapot ennek az összefogásnak csak az a fölismerés ad, hogy a proletár osztályharc egy nemzet keretében, nemzetközi szervezkedés nélkül, nagyon kevés eredményt érhet el. Még olyan szakszervezetek is, melyek távol tartották magukat minden szócvalisztikus ideológiától, kénytelenek voltak valamely nemzetközi szervezethez csatlakozni. Ahol a háború következtében az osztálybare háttérbe szorul és a nemzetközi érintkezés, megbénul, ott átmenetileg az Internationale legbőségesebb forrásai is kiapadnak, ott az Internationale a legnagyobb mértékben meggyöngül éppen abban az időben, amikor a legerősebbnek kellene lennie, , amidőn a nemzeti elentétek a legdühösebben rombolnak s minden ellentállást letaposnak. Az Internationale legerősebb a ,békében, leggyöngébb a háborúzván. Ezt bizonyára sajnáljuk, de e■ez a körülmény legkevésbé sem csökkenti a békeidőben, vagyis a normális társadalmi fejlődés idejében való fontosságát. De nemcsak a békében legerősebb az internationalizmus, hanem a béke föntartásának legerősebb eszköze is. Éppen a mostani háború mutatja, hogymáris milyen fontosságra jutott a proletariátus; ez a fontosság legvilágosabbanFranciaország és Belgium szocialista minisztereiben fejeződik ki. Bizonyos, hogy a proletárságnak a háború előtt való magatartása is befolyással volt a kormányokra. Ez a befolyás még nem volt elég erős a háború kitörésének megakadályozására , azonban alig tévedünk, ha föltesszük, hogy elég erős volt arra, hogy a kormányokat habozóvá tegye és a világi háborúnak kitörését évekkel kitolja. Mindenesetre áll az ,hogy mindazon tényezők között, amelyek a békefentartására törekedtek, a proletárság volt a legerősebb. A proletárságnak erre irányuló erejét pedig hatalmasan megnövelte az Internationale, amely az egyes nemzetek keretében támadt összes proletármozgalmaikat összefoglalta, azoknak egységes célt adott és egy olyan politikát, amely a békét föntarthatta volna, ha uralkodópolitikává lehetett volna. Az Internationale megmutatta, hogy lehetséges egy olyan világpolitika, aely minden nemzetnek biztosítja gazdasági fejlődését, anélkül, hogy egyiket is elnyomná. Hogy ennek a nemzetközi politikának a zászlóvivői ezzel nem szándékoztak nemzeti érdekeket elprédálni, azt most elégé bebizonyították a hadviselő országok szociáldemokrata pártjai. • Semmiképen sem szabad azt hinnünk, hogy az Internationale politikája szivárványos szappanbuboréknak bizonyult, amely a háború kegyetlen valóságain szétpukkant. Ellenkezőleg, ez a politika mélyen a proletárság életföltételeiben gyökerezik. És föl kell neki támadnia az új életre és új tevékenységre, mihelyt a láthatáron föltűnik a békeakció lehetősége. Akkor megint elérkezik az Internationale-nak, mint békeeszköznek, az ideje és akkor fog majd kitűnni, hogy csorbította-e erejét a háborúvagy nem. Akkor majd meglátjuk, várjon a “nemzeti paroxizmus” gyöngített-e a nemzetközi gondolkozást és érzést, vagy pedig ellenkezően: ez a gondolkozás megtartotta-e erejét és ez az erő kifejezésre juthat-e egy nemzetközi békeprogramhoz való egyértelmű hozzájárulásban. Ha ez sikerül, az nagy dolog. Pirigy, Szabolcsin. 914 nov. 30. Kedves gyermekeink! Igazán lesz. Pedig okunk van a sikerülésében bízni. Más kérdés azután az, hogy :a mi békeprogramunk mennyiben lesz keresztülvihető a valóságos békekötésnél. Amily kevéssé bírtuk a háborút megakadályozni, épp oly kevéssé leszünk képesek a békefeltételeket diktálni. Azok között a tényezők között, amelyek a békére befolyással vannak, az Internationale csak egy tényező és pedig ez időszerint nem is a legerősebb. Hogy a különféle kormányok és osztályok a háború révén mit akarnak elérni és mire lesznek majd képesek, azt ma még kiszámítani nem lehet. De bármi legyen is a békeföltételek. .megállapításánál az Internationale békeprogramjának a sorsa, az bizonyos, hogy állandó propagandisztikus sikere minden esetre hatalmas lesz, annál inkább, minél nagyobb és általánosabb lesz a háború után a békevágy és minél világosabban ki fog tűnni, hogy az Internationationalenak a politikája az egyetlen, amely a világot újabb háborúktól megóvhatja. Éppen nemzetköziségünk révén fogjuk akkor legnagyobb sikereinket aratni és éppen ezen az úton fogja mindenkünk a saját nemzetének boldogulását a leghatásosabban biztosítani és előmozdítani. Valamely nemzetnek a háborúban való győzelme sohasem magáért való cél, hanem mindig csak eszköze a kedvező béke elérésének. Nekünk az a feladatunk, hogy a háború zűrzavarában és katasztrófái között arra törekedjünk, hogy az eszköz kedvéért ne feledkezzünk meg a célról, tehát bármily erős érdekünk legyen is a nemzet, boldogulása, azért a nemzetközi szolidaritást tartsuk mindaddig nagyra,és iránta kétségeket támadni ne engedjünk. Ha ezt cselekedjük, akkor a háborúban való állásfoglalásunk nem fogja az Internationalét megakadályozni abban, hogy egységesen és zárt sorokban haladjon történelmi nagy célja felé: harc a békéért, osztályharc a békében ! HAZAI LEVÉL Az alábbi levelet minden változtatás nélkül úgy adjuk le, ahogy beérkezett. Schenectady, jan. 14. Kedves szerkesztő elvtárs! A minap az utcán járva, láttam, hogy egy ócska papírhalmazból egy Aín. Magv. Népszava kandikál ki busán. Egyet gondolva: leemeltem azt a lapot, hamar végigolvastam a háborús híreket, amelyek, engem legjobban érdekelnek ez időszerint. A hírek elolvasása vitán tisztában voltam azzal, hogy ez a lap hazudik, mert a zsebemben van éppen az a levél, amelyet az én édesanyámtól kaptam a héten. A levél szerint az Am. Magy. Népszava hazudik, mert ezideig nem írta meg azokat a helyeket, ahol az oroszok jártak Magyarországon. Csak nem gondolja az Am. Magy. Népszava, hogy anyám levelében kételkedni fogok és hitelt adok az ő híreinek. Anyám nem fog olyan híreket kovácsolni, amelyekkel engem és egész családomat rettegésben tartson, ha nem volna ez a valóság. Elenben az Am. Magy. Népszavának érdeke lehet eszerint az ilyen híreket elhallgatni, de ha az ő érdeke megkívánja is és az olvasói megelégszenek azzal a maszlaggal, úgy ne támadja meg azt a lapot, amely ezideig megírta a híreket ugyanolyan formában, ahogy azok a valóságnak megfelelnek. De Ihiadd beszéljen helyettem a levél, amelyet itt küldök közlés végett. Klein Zs.: nagyon örülünk, hogy valahais mégis megkaptátok a mi levelünket is. Azt írod, édes fiam, hogy ne féljünk úgy a muszkától, az se ördög. Még annál is rosszabb. Ahol csak betörtek, irtózatos pusztítást vittek véghez.’A népet lemészárolták, különösen a zsidókat; most ismét betörték, már egészen Tokaj mellett jártak. Ha föl tdod fogni, hogy hol van, egész a kert alatt. Nem látni egyebet, csak a nagy pakolást és a jajveszékelést. Azt csak megmondják, hogy menekülni kell, de hogy hová, arról fogalma sincsen az, embernek, mert mikor már egészen hozzánk érnek, már nincsen mentség. Hogy ezután mi lesz velünk, azt nem tudjuk. Édes fiam fogalmatok sincsen, mi van Magyarországon. A nagy éhenhalás. Még akinek pénze van, az sem vehet, mert mindent fölemésztenek a katonák, még a legszükségesebbet sem lehet kapni. Például gyufát petróleumot, mert nem lehet szállítani. Gyertyával kell pótolni mindent. Egy mázsa búza é0 korona, egy mázsa rozs 38 korona. Hogy ebből hogy lehet megélni, már erről nem is írok. Ami lesz velünk, az lesz. Nincsen az eszünkben semmi, csak az, hogy szegény gyermekek hogy küzdenek. Már itten nagyon hideg van, nagy havazás. Szegény katonák, megfagynak, aki golyó által el nem pusztul, az vagy megfagy, vagy tamlóhajt kap, de egészségesen egy sem jön haza. Vannak már idehaza, de azok már alig élnek. Szegény Jenő mióta a háború megkezdődött, mindig tűzben van Szerbiában. Bár csak baja ne történne, hogy szegény szerencsétlen családjának továbbra is kenyeret tudjon szerezni. Különben nem tudom, mi lesz velük. Pénzük nincsen, míg szegény Jenő idehaza volt, hát megélhettek rendesen, de most már nincs, aki keressen rájuk. Negyedmagával hogy mi fog vele történni, azt nem tudjuk. Az a csoda, hogy még meg nem háborodtam a nagy bánattól, szegény asszony kap mindennap 70 krajcár segélyt, ebből negyedmagával nem tud megélni. Drága fiam azért a nagy harcban minden héten ír, csak annyit, még élek, ez is nagyon elég, csak az írását lássam. Írjatok kedves gyermekeim, legalább tik vigasztaljatok, most egyebet nem írok, kívánok nektek nyugodtabb életet, mint nekünk van. Csókolunk benneteket arető szüleitek. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Fülöp József, Easton: Köszönjük a cikket, de most nem foglalkozhatunk a dologgal. Kivárjuk az időt és majd még számonkérjük tőlük az ügyet. Pucér Igmátz, Bridgeport: A “Társadalmi forradalom” szindikalista-ailarchista irányzatú lap, amely nemi képviseli a magyarországi munkásságot. Mindössze néhány híve van. A kívánt adatokat úgy szerezheti meg, ha szorgalmasan olvassa az “Előre” tudományos cikkeit és az abban hirdetett pártirodalmi kiadványokat. Tóth B., Davisytown: Ha figyelemmel kíséri lapunkat, rá fog jönni, hogy teljesen azt tesszük, amit Ön javasol. Kemény M.: Minthogy az angoloka zárt leveleket előszeretettel kobozzák el, leghelyesebben teszi, ha minden Európába küldött levelét nyitva adja postára. DANIELS TÖBB KATONÁT ÓHAJT. Daniels tengerészeti titkár, a Republican Clubban elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok körülbelül 25 ezer főnyi reguláris hadseregét, legalább 50 ezer főre kellene kiegészíteni.