Előre, 1915. január (11. évfolyam, 907-931. szám)

1915-01-18 / 920. szám

BTT* ff­­/S&W"3 ff“* IlLI-APBalL AZ AMERIKAI MÁKVAII PAPW A PH Organ of the HnnRftrlnü MI NK ÍSSA(i KAPJA H UK WÄ1C1/ People of America. fsNued daily exeepi Sunday hy Hie Joseph I. Sugar pres. I.eo Sonhen- Eldre Publishing Association, Ine. | schein, sec’y. Joseph TakAfn treasure ü E :trd Street, New York Telephone: Orchard S.'lftO—8391, ELŐFIZETÉSI ARA: . SI BSORIPTION RATES Egy évre $4.00 Negyed évre $1.001 1 year $4.00 3 months $1.00 Fél évre 2.00 Egy hóra —.40­6 months 2.00 1 month —.4( Pén­zi­­ldemenyek postal 441 Remmb­tances may I»« vagy Express Money ^ TUNIO?^ ^ made by Post Office oi orderon vag*> ajfiniott TRADES L JCOUNCIL^ Express Money Orders levélben küldendők or by Registered mall Entered as Second class matter under the net of .March 3, INTO. » “SALVA GUARDIA” Jókai “A régi jó tálóamrók” című regényében meg­kapó módon írja le a Felvidék népének ínségét. A rossz termés folytán egész megyék népe az éhhalállal viasko­dik, az emberek százával halnak el és a nyomorúság mér­téke olyan nagy volt, hogy egyes családok a gyermekeiket is áruba bocsátották. A megyei hatóságok segíteni akartak a nyomorúsá­gon s a regényben a régi jó táblabírák voltak azok, akik érző szívvel, nemes küzetességtudással akartak élelmisze­reket juttatni a népnek. É­s­yors segítség kellett, hogy az embereket az éhhalál vergődésétől megszabadítsák. A közelben azonban nem volt elég gabona. Csak egyetlen hely volt, ahol töménte­len mennyiség állott fölhalmozva: a brenóci uradalom­ban, amelyet egy bizonyos Krémfv nevű úr bérelt. A re­gényíró nem a brenóci grófokat, hanem Krémfv urat ál­lítja pellengérre, amidőn elbeszéli, hogy a segítő akciót in­téző három táblabíró milyen fogadtatásra talált ezen az uradalmon. A regény a következőket mondja: “ Egyetlen nagy vörös kapuja volt az egész tömör épü­letnek és amilyen nagy volt a kapu, olyan nagy fekete sas volt reá festve, a sas közepén roppant nagy nemzeti címer négy folyójával, három zöld halmával, kettős keresztjé­vel; a sas körül pedig szertelen hetükkel föl­írva e sokat­mondó két szó, az olasz diák-műnyelvben : “Falva­­luarr­ia.” sóz azt teszi, hogy ide még imádkozni sem szabad be­lépni, még a főispánnak sem, a tulajdonos engedelme vagy bírói ítélet nélkül.” * Itt álltak a táblabirák és bezörgettek a kapun. De az nem­ nyílt meg, hanem egy rikácsoló hang azzal fenye­gette őket, hogy rájuk uszítja a kutyákat. A táblabiró urak tehetetlenül álltak s az összegyülekezett nép közül egy vén, ü­tött-kopott “garabonciás” ember kigunyolta őket, majd amikor valaki a garabonciástól kérdezte, hogy mit gondol célravezető rendszabálynak, az így felelt: “Hogy én mit gondolok? Az igen rövid dolog. Ez a nagy bástyafalas épület itt, amilyen magas négy ölnyire a föld fölött és amilyen mély két ölnyire a föld alatt, olyan színültig van töltve élelmiszerekkel, amikkel száz­ezer ember életét meg lehetne menteni mindenkorra. Hol v­ette ez az ember azt ? Csalta, lopta, elharácsolta a sze­gény emberektől! Fele már elpusztult e szegény emberek­nek; a másik fele még megvan és itt áll és bámul és a kezeit tördeli és azt mondja: “Én uram és istenem!” pe­dig nem fog rajta segíteni sem az isten, sem az urak. És az, aki odabenn van, nevet rajtok és nem fog adni egy falat kenyeret és nem fog adni egy szem búzát, míg mind háttal nem állunk az ég felé.. ” Magyarország népe ma is nyomorog és az éhínség­­küszöbén áll. A hazulról érkező száz és száz levél bizonyítja, hogy a szegényebb néposztály számára már száraz kenyér sem jut és amíg a proletár-milliók mások érdekében a harc­­mezőkön pusztulnak és véreznek, az éhes asszonyok és gyermekek kezeiket tördelik tehetetlen nyomorúságuk­ban. Ma azonban nemcsak a bérlők, hanem a Zselénszky és Tisza grófok és egyéb méltóságos, ezerholdas társaik dugják el a gabonát az éhező nép szája elől, hogy még na­gyobb árakat préselhessenek ki belőle. A régi, jó táblabirák már csak hagyomány formájá­ban élnek és a gróf urak sem kutyákkal őriztetik magtá­raikat. Elvégzi ezt jobban a magyar kormány és annak f­öldmivelésü­gyi minisztere, Ghillány úr, aki maga is faj­­beli “bőrkabátos”. Mindehhez pedig az amerikai magyar lapoknak egyetlen szavuk sincs. . Struccok módjára beledugják fejüket a háború vér­ködébe, maszlagolnak és uszítanak és szentül meg van­nak győződve arról, hogy így mentik meg a “hazát.” Mindennap néhány orosz hadtestet ebédelnek és francia brigádokat vacsoráznak. Letagadják az égről a csillagokat és abban a meggyőződésben élnek, hogy az an­gol lapok hazudozásait még nagyobb hazugságokkal lehet és kell ellensúlyozni, így folyik a háborús üzlet odaát Magyarországon és itt Amerikában. Mindennek pedig az otthoni és az itteni magyar nép viseli következményeit. A NÉZETKÖZISÉG ÉS A HÁBORÚ Kantsky elvtárs cikke a “Neue Zeit”-ból. . . ITT. Az eddig közöltek nemcsak Kantsky elvtársnak rendkívül éles ítélőképességét, hanem­ nagy­szerű előrelátását is bizonyítják. További fejtegetéseinek során “a , nemzetköziséget fenyegető vesze­delmet" tárgyalja és erről a kö­vetkezőket mondja: A nemzeti szempontok szerint való állásfoglalásban kétségtele­nül jelentékeny veszedelem rejlik a nemzetköziségre nézve. Igaz, hogy a háborúban való állásfog­lalás az ellenséges invázió meg­akadályozása céljából nagyon jól összeegyeztethető a mi alapelve­inkkel , ámbár az is bizonyos, hogy az állásfoglalásnak ez a kri­tériuma elméletileg sokkal ala­csonyabb rendű, mintha az állás­­foglalás a világ proletárságának érde­kei alapján történik. Ámde az utóbbi kritérium a mostani há­borúban majdnem teljesen csü­törtököt mondott, másrészt pedig ez az irányítóelv fontos ugyani a szocializmus egyes előéleti műve­lőire s egyes pártvezetőkre nézve, akik nem engedhetik magukat az áramlattól elsodorni, de történel­mi hatása eddigelé alig volt. A tömegekre még sohasem gyako­rolt döntő befolyást; ezekre néz­ve a legkézzelfoghatóbb irányító­elv életüknek és megélhetésű­ for­­­rásaiknak megvédése volt. Na­­­gyon rosszul állna a modern pro­letárság nemzetközisége, ha ez­zel a védelemmel összeférhetetlen volna. Azonban nem összeférhe­tetlen, sőt egyenesen szentesíti azt. Csakhogy ez a védelem, ha összeegyeztethető is a nemzetkö­zi fölfogással,­­mégis veszélyeztet­heti azt. Proletárok és proletá­rok között ellenséges ellentéte­ket támaszt és átmenetileg az egyes államokban hátraszorítja a szociális ellentéteket. Megnyilat­kozásaiban a nemzetközi hazafi­­ságot nehéz megkülönböztetni a nacionalista, soviniszta hazafi­­ságtól annál nehezebb, mert a hadijog megnehezíti, hogy ennek a kettőnek a különbsége a nyilvá­nosság előtt kifejtessék. Tájéko­zatlan emberek — úgy a saját, mint az ellenséges államiban — ilyen esetben könnyen azt hiszik, hogy páltfordulás történt az igazi nacionalizmus felé, ami bizony a nacionalizmusnak válik javára. Ebből tagadhatatlanul nagy veszély támad a nemzetköziségre­ nézve. Ilyen körülmények között te­hát szoros kötelességünkké vá­lik, hogy ez ellen a veszély ellen védekezzünk, hogy kerüljünk a min­­den nyilatkozatot, amelybe a na­cionalizmus helyeslését lehetne belemagyarázni s szálljunk szem­be a sovinizmus minden igazi megmozdulásával, amely saját so­rainkban mutatkozni találna. Ez a veszedelem csak fokozott óvatosságra és kötelességteljesí­­tésre serkenthet benünket, de nem olyan nagy, hogy csü­gge­­désre adna okot. Igaz, vannak egyes elvtársaik, akik a pillanatnyi áramlattól a nemzetközi fölfogás aggasztó mér­tékben való megsértésére engedik magukat ragadtatni. De eddig még egyetlen országból sem ke­rült elém vezető állásban levő elv­társnak olyan követelése, amely a nemzetköziség alapelveivel ellen­kezne ... A háborúban való el­lentétes állásfoglalás ellenére is a nemzetköziség a háború után ép­pen olyan egységes leh­et, mint vét a háború előtt. Ez után Kautsky a nemzet­köziség hatáskörének és működé­sének határairól mond értékes dolgokat. Az egyén teljesítőképessége — úgymond — nagyban függ attól, hogy mennyire van tisztában ké­pességeivel és hogy ne tűzzön­­ maga elé olyan feladatokat, amelyeknek megoldása túlhalad­ja erejét, ne ébresszen maga iránt olyan várakozásokat, amelyeknek nem bír megfelelni. A legnagyobb teljesítőképességet úgy éri el, ha erejét képességeinek megfelelő célra koncentrálja, ha maga ma­­gát korlátozza. Persze a korlátozásra nem a végcél kitűzésére­ van szükség. Minél magasabb végső célt tű­zünk magunk elé, minél nagyob­bat akarunk­ elérni, annál na­gyobb eredményt főig előkészíteni és annál tartósabban fog tovább hatni a jelen pillanat akciója, amely szükségképpen korlátok közzé van szorítva. Ilyen, magas célkitűzés nélkül a korlátozás kor­látoltságra vezet és céltalan ta­­pogatódzásra, amely nem engedi,­­ hogy előbbre jussunk. Társadalmi szervezetekre nézve s ez éppen úgy áll, mint egyénekre nézve. Természetes, hogy olyan szervezettel szemben, amely na­gyot cselekedett, határtalan vára­kozások támadnak. Különösen a proletárságban kell meglennie a­­ hajlandóságnak az ilyen föl­csi­ga­zott várakozásra, minthogy osz­tályhelyzete olyan, hogy csa­k a leghatalmasabb szociális változá­sok alakíthatják át kedvezővé. A proletárságban tehát valamely harci eszközének bármily sikere könnyen a legfényesebb reménye­ket ébreszti, akár a szakszervezet, akár a pártszervezet, a szövetke­zet vagy a nemzetközi szervezet legyen az az­ eszköz. És tényleg ezeknek az eszkö­zöknek egyikével nagy dolgot le­het előkészíteni, de csak bizonyos határokon bel­ül. Ellenben csaló­dásokra és erők el­fecsérel­ésére vezet, ha ezen eszközök valamelyi­kével olyan feladatot akarunk el­érni, melynek elvégzésére az nem alkalmas. Nincs igazuk azoknak, akik ab­ban, hogy az említett eszközök mindegyikének a teljesítőképessé­gét határok közé­­szorítottnak is­merjük el, a csőd beismerését lát­ják és azt hiszik, hogy ez a ha­­tárm­egállapítás csak az illető eszköz értéktelenségét bizonyítja, úgy, hogy azt mással kell pótolni. Mert hiszen eddig is minden ilyen határmegállapítá­s csak az illető eszköz célszerűbb alkalmazását és ezáltal mozgalmunk erősítését eredményezte. A­­mostani háború megmutatja az Internationale működésének határait. Csalódtunk, ha azt vár­tuk, hogy világháború esetén az Internationale képes lesz a világ egész proletariátusának egységes állásfoglalását biztosítani. Ilyen állásfoglalás csak egyes, különö­sen egyszerű esetekben volt lehet­séges. A világháború a szocialis­tákat­ különböző táborokra és fő­képpen különböző nemzeti tábo­rokra hasítja. Az Internationale nem képes ezt megakadályozni. Ez annyit tesz, hogy az Inter­nationale a háborúiban nem hatá­sos eszköz, hanem lényegében a béke eszköze. És pedig kettős ér­telemben az: egyrészt, mert tel­jes erejét csak békeidőben fejthe­ti ki, másrészt pedig, amennyiben teljes erejét kifejtheti, minidig csak a békéért működik. Az Internationale a porietár osztályharcnak és a nemzetközi érintkezésnek a terméke, melyek azt eredményezik, hogy minden egyes ország proletárjainak osz­tályhelyzete a legnagyobb mér­tékben függ minden más ország proletárjainak osztályhelyzeté­től. A proletárokat csak az egy­mással való legszorosabb nemzet­közi összeköttetés védheti meg attól, hogy egyik ország proletár­jait a másik országéi ellen kijátsz­szák és hogy ők r­aguk segítse­nek a kapitalistáknak egymást el­nyomni. A szocializmus a forradalmi polgári demokrácia idealizmusá­nak és a szabadkereskedelmi irá­nyú indusztrializmus nemzetközi béketörek­véseinek örököse — ha nem is vette át ezt az örökséget , változatlanul — és mint ilyen nemzetközi összefogásra törek­szik, szemben a reakciónak és a véd vám­osok elzárkózási politiká­jának nemzetközi szolidaritásá­val. De szilárd anyagi alapot en­nek az összefogásnak csak az a fölismerés ad, hogy a proletár osz­tályharc egy nemzet keretében, nemzetközi szervezkedés nélkül, nagyon kevés eredményt érhet el. Még olyan szakszervezetek is, me­lyek távol tartották magukat min­den szócval­isztiku­s ideológiától, kénytelenek voltak valamely nem­zetközi szervezethez csatlakozni. Ahol a háború következtében az osztályba­re háttérbe szorul és a nemzetközi érintkezés, megbé­nul, ott átmenetileg az Internati­onale legbőségesebb forrásai is kiapadnak, ott­ az Internationale a legnagyobb mértékben meg­gyöngül éppen abban az időben, amikor a legerősebbnek kellene lennie, , amidőn a nemzeti elenté­­tek a legdühösebben rombolnak s minden ellentállást letaposnak. Az Internationale legerősebb a ,békében, leggyöngébb a háború­zván. Ezt bizonyára sajnáljuk, de e■ez a körülmény legkevésbé sem csökkenti a békeidőben, vagyis a normális társadalmi fejlődés ide­jében való fontosságát. De nemcsak a békében legerő­sebb az internationalizmus, ha­nem a béke föntartásának leg­erősebb eszköze is. Éppen a mostani háború mu­tatja, hogy­­máris milyen fontos­ságra jutott a proletariátus; ez a fontosság legvilágosabban­­Fran­ciaország és Belgium szocialista minisztereiben fejeződik ki. Bi­zonyos, hogy a proletárságnak a háború előtt való magatartása is befolyással volt a kormányokra. Ez a befolyás még nem volt elég erős a háború kitörésének meg­akadályozására , azonban alig tévedünk, ha föltesszük, hogy elég erős volt arra, hogy a kor­mányokat habozóvá tegye és a vi­lági há­borúnak kitörését évekkel kitolja. Mindenesetre áll az ,hogy mind­azon tényezők között, amelyek a béke­­fentartására törekedtek, a proletárság volt a legerősebb. A proletárságnak erre irányuló ere­jét pedig hatalmasan megnövelte az Internationale, amely az egyes nemzetek keretében tá­madt összes proletármozgalmaikat összefoglalta, azoknak egységes célt adott és egy olyan politikát, amely a békét föntarthatta volna, ha uralkodó­­politikává lehetett volna. Az Internationale megmu­tatta, hogy lehetséges egy olyan világpolitika, a­­ely minden nem­zetnek biztosítja gazdasági fejlő­dését, anélkül, hogy egyiket is elnyomná. Hogy ennek a nemzet­közi politikának a zászlóvivői ez­zel nem szándékoztak nemzeti ér­dekeket el­prédáln­i, azt most elé­gé bebizonyítottá­k a hadviselő országok szociáldemokrata párt­jai. •­­ Semmiképen sem szabad azt hinnünk, hogy az Internationale politikája szivárványos szappan­buboréknak bizonyult, amely a háború kegyetlen valóságain szét­pukkant. Ellenkezőleg, ez a­ poli­tika mélyen a proletárság élet­föltételeiben gyökerezik. És föl kell neki támadnia az új életre és új tevékenységre, mihelyt a lát­határon föltűnik a békeakció le­hetősége. Akkor megint elérkezik az Internationale-nak, mint béke­­eszköznek, az ideje és akkor fog majd kitűnni, hogy csorbította-e erejét a háború­­vagy nem. Akkor majd meglátjuk, várjon a “nem­zeti paroxizmus” gyöngített-e a nemzetközi gondolkozást és ér­zést, vagy pedig ellenkezően: ez a gondolkozás megtartotta-e ere­jét és ez az erő kifejezésre jut­hat-e egy nemzetközi békeprog­ramhoz való egyértelmű hozzájá­rul­ásban. Ha ez sikerül, az nagy dolog. Pirigy, Szabolcsin. 914 nov. 30. Kedves gyermekeink! Igazán lesz. Pedig okunk van a sikerülé­sében bízni. Más kérdés azután az, hogy :a­ mi b­ékeprogramunk mennyiben lesz keresztülvihető a valóságos békekötésnél. Amily kevéssé bír­tuk a háborút megakadályozni, épp oly kevéssé leszünk képesek a békefeltételeket diktálni. Azok között a tényezők között, ame­lyek a békére befolyással vannak, az Internationale csak egy ténye­ző és pedig ez időszerint nem is a legerősebb. Hogy a különféle kor­m­ányok és osztályok a háború révén mit akarnak elérni és mire lesznek majd képesek, azt ma még kiszámítani nem lehet. De bármi legyen is a békeföl­tételek. .megállapításánál az Inter­nationale békeprogramjának a sorsa, az bizonyos, hogy állandó propagandisztikus sikere minden esetre hatalmas lesz, annál in­kább, minél nagyobb és általáno­sabb lesz a háború után a béke­­vágy és minél világosabban ki fog tűnni, hogy az Internation­a­­tionalenak a politikája az egyet­len, amely a világot újabb hábo­rúktól megóvhatja. Éppen nem­zetköziségünk­ révén fogjuk ak­kor legnagyobb sikereinket arat­ni és éppen ezen az úton fogja mindenkünk a saját nemzetének boldogulását a leghatásosabban biztosítani és előmozdítani. Valamely nemzetnek a háború­ban való győzelme sohasem ma­gáért való cél, hanem mindig csak eszköze a kedvező béke el­érésének. Nekünk az a felada­tunk, hogy a háború zűrzavará­ban és katasztrófái között arra törekedjünk, hogy az eszköz ked­véért ne feledkezzünk meg a cél­ról, tehát bármily erős érdekünk­­ legyen is a nemzet, boldogulása, azért a nemzetközi szolidaritást tartsuk mindaddig nagyra,­­és iránta kétségeket támadni ne en­gedjünk. Ha ezt cselekedjük, akkor a háborúban való állásfoglalásunk nem fogja az Internationalét megakadályozni abban, hogy egy­ségesen és zárt sorokban halad­jon történelmi nagy célja felé: harc a békéért, osztályharc a bé­kében ! HAZAI LEVÉL Az alábbi levelet minden vál­toztatás nélkül úgy adjuk le, ahogy beérkezett. Schenectady, jan. 14. Kedves szerkesztő elvtárs! A minap az utcán járva, lát­tam, hogy egy ócska papírhal­­mazból egy Aín. Magv. Népszava kandikál ki busán. Egyet gondol­va: leemeltem azt a lapot, hamar végigolvastam a háborús híreket, amelyek, engem legjobban érde­kelnek ez időszerint. A hírek elol­vasása vitán tisztában voltam az­zal, hogy ez a lap hazudik, mert a zsebemben van éppen az a le­vél, amelyet az én édes­anyámtól ka­ptam a héten. A levél szerint az Am. Magy. Népszava hazudik, mert ezideig nem írta meg azokat a helyeket, ahol az oroszok jártak Magyarországon. Csak nem gon­dolja az Am. Magy. Népszava, hogy anyám levelében kételkedni fogok és hitelt adok az ő hírei­nek. Anyám nem fog olyan híre­ket kovácsolni, amelyekkel engem és egész családomat rettegésben tartson, ha nem volna ez a való­sá­g. Elenben az Am. Magy. Nép­sza­vának érdeke lehet eszerint az ilyen­­ híreket elhallgatni, de ha az ő érdeke megkívánja is és az olvasói megelégszenek azzal a maszlaggal, úgy ne támadja meg azt a­ lapot, amely ezideig meg­írta a híreket ugyanolyan formá­ban, ahogy azok a valóságnak megfelelnek. De Ihiadd beszéljen helyettem a­ levél, amelyet itt kül­dök közlés végett. Klein Zs.: nagyon örülünk, hogy valahai­s mégis megkaptátok a mi levelü­n­ket is. Azt írod, édes fiam, hogy ne féljünk úgy a muszkától, az se ördög. Még­ annál is rosszabb. Ahol csak betörtek, irtózatos pusz­títást vittek véghez.’A népet le­mészárolták, különösen a zsidó­kat; most ismét betörték, m­ár egészen Tokaj mellett jár­tak. Ha föl t­dod fogni, h­ogy hol van, egész a kert alatt. Nem látni egyebet, csak a nagy pakolást és a jajveszékelést. Azt csak megmondják, hogy menekül­ni kell, de hogy hová, arról fo­galma sincsen az, embernek, mert mikor már egészen hozzánk ér­nek, már nincsen mentség. Hogy ezután mi lesz velünk, azt nem tudjuk. Édes fiam fogalmatok sincsen, mi van Magyarországon. A nagy éhenhalás. Még akinek pénze van, az sem vehet, mert mindent föl­emésztenek a katonák, még a leg­szükségesebbet sem lehet kapni. Például gyufát­ petróleumot, mert nem lehet szállítani. Gyer­tyával kell pótolni mindent. Egy mázsa búza é0 kor­ona, egy mázsa rozs 38 korona. Hogy eb­ből hogy lehet megélni, már erről nem is írok. Ami lesz velünk, az lesz. Nincsen az eszünkben sem­mi, csak az, hogy szegény gyer­mekek hogy küzdenek. Már itten nagyon hideg van, nagy havazás. Szegény katonák, megfagynak, aki golyó által el nem pusztul, az vagy megfagy, vagy tamlóhajt kap, de egészségesen egy sem jön haza. Vannak már idehaza, de azok már alig élnek. Szegény Jenő mióta a háború megkezdődött, mindig tűzben van Szerbiában. Bár csak baja ne történne, hogy szegény szerencsétlen családjá­nak továbbra is kenyeret tudjon szerezni. Különben nem tudom, mi lesz velük. Pénzük nincsen, míg szegény Jenő idehaza volt, hát megélhettek rendesen, de most már nincs, aki keressen rá­juk. Negyedmagával hogy mi fog vele történni, azt nem tudjuk. Az a csoda, hogy még meg nem hábo­rodtam a nagy bánattól, szegény asszony kap mindennap 70 kraj­cár segélyt, ebből negyedmagával nem tud megélni. Drága fiam azért a nagy harc­ban minden héten ír, csak annyit, még élek, ez is nagyon elég, csak az írását lássam. Írjatok kedves gyermekeim, legalább tik vigasztaljatok, most egyebet nem írok, kívánok nek­tek nyugodtabb életet, mint ne­künk van. Csókolunk benneteket arető szüleitek. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Fülöp József, Easton: Köszön­jük a cikket, de most nem foglal­kozhatunk a dologgal. Kivárjuk az időt és majd még számonkér­­jük tőlük az ügyet. Pucér Igmátz, Bridgeport: A “Társadalmi forradalom” szin­­dika­l­ista-ail­arch­ista irányzatú lap, amely nemi képviseli a ma­gyarországi munkásságot. Mind­össze néhány híve van. A kívánt adatokat úgy szerezheti meg, ha szorgalmasan olvassa az “Előre” tudományos cikkeit és az abban hirdetett pártirodalmi kiadvá­nyokat. Tóth B., Davisytown: Ha figye­lemmel kíséri lapunkat, rá fog jönni, hogy teljesen azt tesszük, amit Ön javasol. Kemény M.: Minthogy az an­golok­­a­ zárt leveleket előszeretet­tel kobozzák el, leghelyesebben teszi, ha minden Európába kül­dött levelét nyitva adja postára. DANIELS TÖBB KATONÁT ÓHAJT. Daniels tengerészeti­ titkár, a Republican Clubban elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok körülbelül 25 ezer főnyi reguláris hadsere­gét, legalább 50 ezer főre kellene kiegészíteni.

Next