Előre, 1915. június (11. évfolyam, 1032-1057. szám)

1915-06-01 / 1032. szám

mAMmMMImmmiIMnammmammhbmmám* n ■ f ■»„ ■■■ ■_! ■ um- n m- -i i un - - ■ — • fi i jíi >i lanrii - -‘ r»j- - — r— - - ■ - r- i-r wfi i Main Office: 5 East 3rd st. Neu Tel.: Orchard 8890 JOHL vak Jflidőjárás: Derült. City Edition, VOL. XI. ÉVFOLYAM. No. 10:52. NEW YORK, @ LK­YLLAXI). @­lllY'AL iO, TUESDAY (KEDD), JaNitlS 1, 1915. KOVER SZÁM"ÁRA ~1 OEtiT. __________________ _______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ __________________________________________ -| A JÖVŐ CIVILIZá­ j tságfö J&r4R H ,1RA^Sjr!MINDENT LÁT! ció hirdetője é?!a*, "r*’.„««io ■§ BA-ta Imindemt tudi » HARCI ESZKÖZE, i |íS ||| 1|§ lÉr' ' nf |§| ? Oh] mindent MEGÍR! ELÍTÉLTÉK a chromei gyilkosokat A DEPUTY BŰNÖS AZ EMBERÖLÉS BŰNÉBEN Tizenhétórai tanácskozás után az esküdtszék kimondta a “bű­nös” verdiktet. Smithet fel­mentették, 16 évet kaphatnak a gyilkosok. NEWBRUNSWICK, X. má­jus 11. — A Mercer County lako­saiból összeállított jury, vasárnap reggel emberölés bűntettében bű­nösnek mondta ki azt a kilenc deputyt, aki Alessandro Tessitore olasz munkás meggyilkolásával vádolva állott a törvény előtt. Toss­it ére­t tudvalevőleg ez év ja­nuár 19-én terítette le a deputyk golyója a roosevelti Clarke and Williams-féle műtrágya gyár előtt, ahol a deputyk sortüzet és rohamot intéztek a gyár sztrájko­­lt­ munkásai ellen. A tizedik depu­tyt, John C. Smithet­ az esküdtek fölmentették, még­pedig James J. Bergen bíró utasítása alapján, aki kijelentette, hogy Smith ellen nem merült föl bizonyíték. Az esküdtek szombat délután fél ötkor vonultak vissza tanács­kozásra. Tizenkét óra hosszat ül­tek együtt, Armikor a verdiktet meghozták és visszamentek a­ te­rembe. itt Bergen biró fogadta őket, aki mellett Peter J. Daly me­gyei biró foglalt helyet. A terem­ben voltak még W. E. F­orance közvádló és Joseph E. Strieker védő, továbbá vagy ötven főnyi hallgatóság. A vádlottakat lesújtotta a verdikt Az elnöklő bíró megköszönte az esküdtek fáradozását és kijelen­tette, hogy munkájukat lelkiis­meretesen végezték el. A vádlot­takat a verdikt láthatólag lesúj­totta. A bíró intézkedett, hogy a Rr­­dd­lessex county-i börtönbe vi­gyék őket, és ott várják meg­­az ítélet kimondását. A törvény sze­rint az emberölés maximális bün­tetése tíz év, minimális büntetése öt év. Még tizenöt deputy van vád alatt. Tizenöt deputy áll még gyilkos­­­ság vádja alatt. Ezeket Carman­­ Patty nevű­ munkás halála miatt fogják felelősségre vonni. Pattyt is január 19-én lőtték le a roose­velti gyár előtt. A tizenöt gun­man perében még nem tűztek ki tárgyalást. Az elítélt kilenc deputy ellen is folyt az eljárás ebben a máso­dik ügyben, de Fiorance ügyész kijelentette, hogy nem tudja, fön­­tartják-e ellenük a vádat most, hogy egyszer már elítélték őket. A bíró megcáfol egy rágalmat. Stricker, védő figyelmeztette Bergen bírót, hogy az esküdtek­hez újságokat, csempésztek be a tárgyalás folyama alatt. A védő felszólította a bírót, hogy indit­jon vizsgálatot ebben a kérdés­ben. A bíró a gyanúsítást a leg­határozottabban megcáfolta és a kérést eliutasítota. Az elitélt­ deputykét­­ a Jerry O’Brien-féle newarki detektiv­­ügynökség alkalmazta és bocsá­totta a Clarke és Williams-cég rendelkezésére. A legtöbbjük azt vallotta, hogy már máskor is­ tel­­jesítettek szolgálatot sztrájkok alkalmából A német kormány válaszjegyzéke Wilson elnök jegyzékére. BERLIN, via London, május 31. Alulírottnak van szerencséje a következő jegyzéket terjeszteni Gerard nagykövet elé, válaszképpen arra a közleményre, amelyet az Egyesült Államok kormánya május 15-én intézett a császári kormányhoz ama sérel­mekre vonatkozólag, amelyek az amerikai érdekeket a német tengeralatti hadviselés részéről érték. A császári kormány az amerikai kormány jegyzékét gondos megfontolás tárgyává tette. A császári kormány­nak kifejezett óhajtása, hogy őszinte és barátságos mó­don közreműködjék azon félreértések tisztázása érdeké­ben, amelyek a két kormány között az amerikai jegyzék­ben említett események következtében esetleg felmerül­hettek. Ami, mindenekelőtt, a Cushing és a Gulflight nevű amerikai gőzösök eseteit illeti, az amerikai nagykövet­ség már kapott értesítést arra nézve, hogy a német kor­mány nem szándékozik a hadizónában tengeralatti naszá­dokkal vagy repülőgépekkel megtámadtatni oly semle­ges hajókat, amelyek ellenséges szándéknak nem adnak kifejezést. Ellenkezőleg, a német tengeri haderő már több ízben kapott határozott utasítást aziránt, hogy tar­tózkodjék ily semleges hajók megtámadásától. Hogyha semleges hajók az utóbbi hónapok folya­mán mégis szenvedtek a tengeralatti hadviselés révén, ez csak a nemzetiségük megállapítása körül felmerült téve­déseknek tulajdonítható. Ilyen esetek csak egész kivé­telesen és elszigetelten történtek, és akkor is csak azért, mert a brit kormány visszaél a semleges lobogók haszná­latával, továbbá, mert az illető hajók kapitányai gyanú­san vagy szabálytalanul viselkedtek. A német kormány minden olyan esetben, amelyben semleges hajó, bebizonyítottan önhibáján kívül, kárt szenvedett német tengeralatti naszádok vagy repülőgé­pek révén, kifejezte sajnálkozását a szerencsétlen vélet­len fölött, és ha a körülmények ezt indokolttá tették, kár­térítést ajánlott fel. A Cushing és a Gulflight eseteit ugyanez elvek alap­ján fogják elintézni. Mindkét esetet illetőleg a vizsgálat folyamatban van. A vizsgálat eredményét, mihelyt meglesz, azonnal közölni fogják a nagykövetséggel. A vizsgálatot, ha szükséges lesz, ki fogják egészíteni azon nemzetközi vizsgáló­bizottsághoz való felebbezéssel, amelyről az 1907 október 18-án kelt hágai egyezmény 3. cikke intéz­kedik. A “Falaba” brit gőzös elsülyesztésekor a német ten­geralatti naszád parancsnokának az volt a szándéka, hogy a legénységnek és utasoknak időt hagy a menekü­lésre. Csak, amidőn a kapitány nem engedelmeskedett a megállító parancsnak, hanem menekülni próbált és ra­kétákkal segítséget kért, csak akkor szólította fel a pa­rancsnok a legénységet és az utasokat, hogy tíz percen belül hagyják el a hajót. A parancsnok mindazonáltal huszonhárom percet hagyott nekik és csak akkor lövette ki a torpedót, amikor látta, hogy más hajók jönnek a Falaba segítségére. Ami végre a Lusitania nevű brit személyszállító ha­jó elsüllyesztését illeti, a német kormány már kifejezte sajnálkozását a semleges kormányoknak afölött, hogy semleges államok alattvalói is odavesztek. Ez alkalommal azonban a császári kormány nem uta­síthatja el magától azt a feltevést, hogy bizonyos fontos körlmények elkerülték az amerikai kormány figyelmét. Az ügy teljes tisztázása érdekében, ami pedig mind­két kormány legfőbb célja, a császári kormány minde­nekelőtt arról kíván meggyőződni, hogy az ügy részleteit illetőleg mindkét kormány tökéletesen és egybehangzóan informálva van. Az Egyesült Államok kormánya abból indul ki, hogy a Lusitaniát közönséges, fegyvertelen kereskedelmi ha­jónak tekinti. A német kormány ezzel szemben rámutat arra, hogy a Lusitania egyike volt a legnagyobb és leg­gyorsabb angol kereskedelmi gőzösöknek, amelyet a kor­m­ány anyagi hozzájárulásával már eredetileg is segéd­cirkálónak építettek és amelyet a brit admiralitás listája mint ilyent jelölt meg. A német kormány továbbá tudomást szerzett arról, saját ügynökeinek és semleges utasoknak megbízható ér­tesítései alapján, hogy már hosszabb idő óta úgyszólván minden nagyobb brit kereskedelmi hajó ágyúkkal és lö­vedékekkel és egyéb fegyverekkel van fölszerelve, és hogy a legénység az ilyen hajókon ki van képezve az ágyukkal való bánásmódra. A német kormány kezében levő információk szerint a Lusitania is ilyen ágyukkal volt fölszerelve. A császári kormány továbbá felhívja az amerikai kormány figyelmét arra a tényre, hogy a brit admiralitás 1915 februárjában bizalmas utasítást intézett a kereske­delmi hajók kapitányaihoz, felszólítva őket nemcsak ar­ra, hogy hogy keressenek védelmet semleges lobogók alatt, hanem arra is, hogy semleges lobogókkal álcázva támadják meg a német tengeralatti naszádokat. A brit kormány, hogy a kereskedelmi hajók kapitányait ten­geralatti naszádok elpusztítására buzdítsa, magas díja­kat tűzött ki és eddig már több ilyen díjat ki is fizetett. A császári kormány, mindezen kétségtelenül megál­lapított tényekkel szemben, képtelen a hadizónában vi­torlázó brit kereskedelmi hajókat “védteleneknek” te­kinteni. Ennek következtében a német parancsnokok nem kötelesek ezentúl a nemzetközi jog idevonatkozó rendelkezéseit figyelemben tartani, amit ezelőtt mindig megtettek. Végezetül, a császári kormány hangsúlyozza, hogy a Lusitania legutóbbi útja alatt, mint előzőleg is több íz­ben, kanadai csapatokat és hadianyagokat szállított, egyebek közt 5400 láda muníciót. Ez a muníció számos német katonának okozta volna pusztulásáét, katonákét, a­kik önfeláldozó lelkesedéssel teljesítik kötelességüket és védik hazájukat. A német kormány azt hiszi, hogy jogos önvédelem­ben cselekedett, amikor minden rendelkezésére álló esz­közzel megvédeni igyekezett katonáinak életét. Ezért pusztította el az ellenségnek szánt muníciót is. A brit hajótársaság kellett, hogy tudjon arról a ve­szélyről, amely ilyen körülmények között a Lusitania utasait fenyegette. A hajótársaság ennek ellenére felen­gedte őket­ a hajóra. Ezzel az volt a célja, hogy a hajón szállított muníciót amerikai polgárok életével fedezze. Ez az eljárás azonban beleütközik az amerikai törvé­nyekbe, amelyek tiltják és büntetik muníciónak személy­szárító hajókon való szállítását. Éppen ezért a társaság felelős az elpusztult utasok haláláért. A tengeralatti naszád parancsnokának jelentése ér­telmében, amellyel miden egyéb információ is megegye­zik, nem lehet kétség afelől, hogy a Lusittania gyors elsü­­­lyedése elsősorban a­ muníció felrobbanásának tulajdonít­ható, amit viszont a torpedó idézett elő. Máskülönben a Lusitania utasait emberi számítás szerint, meg lehetett volna menteni. A császári kormány a fenti tényeket elég fontosak­nak ítéli arra, hogy az amerikai kormánynak gondos megvizsgálásukat ajánlja. A császári kormány visszatartja végleges döntését a Lusitania elsü­lyedése alkalmából előterjesztett követe­lésekre vonatkozólag mindaddig, amíg az amerikai kor­mánytól e jegyzékre választ nem kapott. Addig is szük­ségesnek látja felemlíteni, hogy annak idején megelége­déssel vette tudomásul azokat a közvetítő indítványokat, amelyeket az Egyesült Államok kormánya Berlinben és Londonban tett és amelyek a tengeri hadviselésre vonat­kozólag elfogadható módozatokat tartalmaznak. A császári kormány annak idején bőségesen demon­strálta jó szándékait az előzékenységgel, amelyet ez in­dítványokkal szemben tanúsított. Az indítványok meg­valósítása azonban, köztudomás szerint, hajótörést szen­vedett a brit kormány elutasító magatartásán. Alulírott megragadta az alkalmat, hogy stb. stb. .TAITOW. VON JAGOW ' VAUSZOL A LUSITANIA ÜGYÉBEN A német jegyzék hangja barátsá­gos, de tartalma nem kielégítő. Minden felelősséget Angliára hárít. Wilson haladéktalanul felelni fog. WASHINGTON, május 81. —­­ j Az ír jegyzék, amelyet Von Jagow­­ német külügyi államtitkár szom­baton adott át Gerard berlini nagy­követnek, tegnap teljes szövegé­ben m­­egérkezett Washingtonba. A jegyzék tudvalevőleg válasz Wilson ama jegyzékére, amelyet az elnök a Lusitania elsikveszté­­se ügyében intézett a német kor­­­­mányhoz és amelyben az amerikai­­ vagyo­nban és emberéletben esett­­ kárért orvoslást kíván és követeli­­ az e­mbertelen és törvénytelen tengeralatti hadviselés beszünte­tését. A német válasz­jegyzék hangja nagyon udvarias, de a tartalma, bár kifejezetten v­an végleges, általában nagy csalódást és némi megütközést is okozott Washing­tonban. A jegyzék egy szóval sem­­ te­rjes­zk­­ik ki az amerikai követe- TT?sVrkrer'fTaTiCTrr' ’•'I.'-jévő! végig azt­­ bitatja, hogy a Lusitania elsüly­esz­tése jogos essél eke­dlet volt, mivel­hogy a hajó tulajdonképpen ágyukka­ ellátott segédc­irkálé jellegével bírt. A német kormány ilyen értelemben való állásfogla­­­­lása Washingtonban már annál is­­ inkább elégedetlenséget kelt,­­ hogy keltsen, minthogy az Egye­­­­sült Államok vámhatósága kétsé­get kizáróan megállapította, hogy ■ a Lusitania nem volt ágyúval föl­szerelve. A kormányhoz közelálló körökben az a vélemény, hogy a német kormány azon javaslata, miszerint a Lusitania ssüllyeszté­­sének ténykörülményeit tegyék nemzetközi vizsgálat tárgyává, , egyenesen sértés az 1*11­0 kormá­nyával szemben, tekintve, hogy Wilson jegyzéke határozottan le­szögezte a tényeket és így a né­met ajánlatot csak azzal lehet magyarázni, hogy­ a német kor­mány kétségbevonja az amerikai kormány jóhiszeműségét. Általá­ban azt tartják, hogy a német kormány diplomáciai huzavonát akar előidézni. . Wilson és a kabinet holnap fog­nak tanácskozni a német válasz­­jegyzék fölött. Általában biztosra­­ veszik, hogy az elnök huszonnégy,­­ legföljebb negyvennyolc órán ere­dül válaszol a német jegyzékre, még­pedig erélyes hangon és gyors és határozott válasz köve- I­­elésével. A vi'timv kormány válaszjegy­zékét teljes szövegében közöljük. ————o......­ A GRÁNITMUNKÁSOK BÉR­HARCA GYŐZELEMMEL VÉGZŐDÖTT. QU­XCY. Mass., május 81. —­­ Tizenegy hónapig tartó sztrájk után a Granite Cutters Union 8500 tagja és a munkaadók közöt­ti ellentéteket sikerült, elsimítani. Tegnap a sztrájkolók újból meg­kezdték munkájukat és munkába állott az az 1000 munkás is, akik a sztrájk következtében szünetel­ni voltak kénytelenek. A gránit­­munkások tetemes béremelést és jobb munkaidőt nyertek.

Next