Előre, 1915. június (11. évfolyam, 1032-1057. szám)
1915-06-22 / 1050. szám
NAPI ESEMÉNYEK A török hadügyminisztérium jelentése szerint a legutolsó csütörtökön a Gallipoli-félszigeten Avi Burnunál felállított török ütegek súlyosan megrongáltak egy ellenséges torpedó-üldözőt. PÁRIS, június 21. A francia tengerészeti minisztérium a következő jelentést tette közzé: ‘‘Kap Matapan, Görögország és Kréta között, egy francia torpedóüldöző elfogott egy kis görög vitorlást, amely hamisított okmányokkal haladt. A hajó Enver pasától Tripoliszba indított — török tisztekből álló delegációt vitt magával. ----------------( PETROGRAD, június 21. A kevéssel ezelőtt Moszkvában lefolyt nagy a rá-f nyu németellenes demonstrációnak 500 üzlet és 200 laskóház esett áldozatul. A kár hozzávetőleges becslés szerint meghaladja a 20.000.000 dollárt. Szemtanúk , állítása szerint a felizgult tömeg megbolygatta az egész , város rendjét. A zavargók kezdetben csupán a közismert németek és német származásúak üzleteit támad- , ták meg. Később azonban — miután néhány szeszke- ■ reskedés kifosztásán-,ál — leitták magukat, általános pusztítást kezdtek — tekintet nélkül arra — hogy a szétrombolt üzletek, épületek tulajdonosai németek vagy oroszok voltak. A megsemmisített, és felgyújtott épületek közül 113 német és osztrák-magyar alattvalók tulajdonában volt. A rombolás június 9-én vette kezdetét és 24 óránál tovább tartott. A felgyújtott épületek nagy része a lángok áldozatává lett, mert a tűzoltóság — az egy időben több ponton támadt — tűzzel szemben tehetetlen volt. Június 10-én összeült a városi tanács, hogy rendszabályokat léptessen életbe a zavargások elfojtása és — a jövőben — hasonlók kitörésének megakadályozása érdekében. A hatóság még nem állapította meg a meggyilkoltak és megsebesítettek számát. KONSTANTINÁPOLY, június 21. A török hadügyminisztérium jelenti: “Egy Ölti közelében csapataink és az orosz csapatok között (Ölti Trans-Kaukázusban fekszik, 55 mértföldre nyugatra Karstól) lefolyt ütköztben az oroszok közül 200 elesett és számos fogságunkba jutott. A zsákmányolt hadifelszerelés mennyiségét még nem sikerült pontosan megállapítani.” BERLIN, június 21. A német nagyvezérkar jelentése szerint a német csapatok lelőttek egy ellenséges repülőgépet, azok közül, amelyek a flandriai Iseghemet bombázták. Egy másik aeroplánt Vouziers közelében (Champagne) kényszerítettek leszállásra a német csapatok. LONDON, június 21. A Reuter-ügynökség részére jelentik Kopenhágából, hogy azon három német alattvalót, akik a Dániában internált Zeppelin-tisztek kiszabadítását tervezték, a dán bíróság 14 napi fogházbüntetésre ítélte. GENF, június 21. Az olasz kormány felszólította a Chiarraban tartózkodó laptudósítókat hogy haladéktalanul hagyják el Olaszország területét. Ezen intézkedésre azon körülmény adott okot, hogy az illetők az olasz front mögül az ott folyó hadmozdulatokról küldtek jelentéseket, amelyeket a monarchia vezérkara hasznára fordíthatott. VELENCE, június 21. Az olasz hadvezetőség Velence — légi támadások elleni — védelmére szigorú óvintézkedéseket léptetett életbe. Éjszakánként a házak ablakaiból világosságnak egyáltalán nem szabad kiszűrődni, nehogy ezáltal megkönnyüljön az ellenséges aeroplánok pilótáinak tájékozódása. PÁRIS, június 21. A “C. Ferdinand Lacisz” Hapag-gőzös, amelyet kínai vizeken a háború kitörésekor elfogott egy francia hadihajó, tegnap Marseillesbe érkezett. LONDON, június 21. A “Central News” jelenti Amsterdamból hogy a berlini gázművekben szombaton tűz támadt, melynek áldozatul estek a retortákat fedő épületek. BÉCS, június 21. Az osztrák-magyar haditengerészet főparancsnokának jelentése szerint a monarchia hadiflottája csütörtökön és pénteken eredményesen bombázta az olasz partokat és kikötőket. A bombák megsemmisítették a Tagliamento torkolatánál felállított Aemaphor-állomást és súlyosan megrongálták a Rimini közelében, a Metcure és Arcile folyókon átvivő vasúti hidat. RÓMA, június 21. A “Giornala d’Italia” tudósítója megintervieválta Passeh szerb kormányelnököt. A szerb államférfin oly értelmű kijelentést tett, hogy Románia háborúba való beavatkozása csupán napok kérdése lehet. KOPENHÁGA, junius 21. Bécsből jelentik, hogy tegnap az osztrák császárvárosban az osztrák és a magyar kormány között 10 órás tárgyalás folyt, amelyen gazdasági és financiális kérdések kerültek megvitatásra. A két kormány megegyezésre jutott a közös költségvetésre vonatkozóan. Ezenkívül ids határozta néhány szükségszerű törvény életbeléptetését. KONSTANTINÁPOLY, június 21. FELSZABADULÁS A sövényből font kapu ki van zárva. A havas, sáros udvarban szomorúan terpeszkedik a halál fekete fiákerosa, a szent Mihály lova. A nap nem mutatkozik. Mégis: az andalítóan szomorú mindenségben mintha a tavasz szellője suhanna, mely az udvar, a mező havát veszti és latyakos sárban az újjászületést hozza. A házból ki-bejár a halottkisérésre összegyülekezett nép. Nincsenek sokan. Egy-két nagykendőbe bugyolált öreg asszony — öregszemű olvasót csavargat kiszáradt keze fejére, — egy-két szomszédasszony, a halottvivő emberek, néhány legény, leány, gyerek és más senki. A kis, keskeny udvarban így is szorosan vannak. A ház gazdájának szűken mérték a házhelyet.. . Az igaz, hogy nem is volt szüksége nagyobbra. Mert bizony ezen az udvaron jó, szekér úgy sem fordult meg soha. Most még ezt a szűk lakást is fel kellett cserélni egy még szőkébbel, f a sírral. Egy kis ól állott a ház végében jó üresen. A belevaló elkelt már régen patikaszerre, miegymásra. [ Egy öreg fűrész lógott a gádor falán, jó rozsdásan... Egy-két köteg rozsé is hentergett az ól tövében. Az örökséget leltározó hivatali bélieknek nem sok dolguk akad itt... . Az udvar hideg sarában tipródó nép körülveszi a szent Mihály lovát. Közbe be-betekintgetnek a házba, hozzák-e már kifelé a koporsót. Addig az asszonyok meg nem állják szó nélkül. — De pap nélkül temetni, pap nélkül! — sopánkodik egy öregasszony — Eltemeti az elnök, ne féljen kend, még a pap se különben, aztán ez ingyenbe megy — szólal meg az egyik szomszédasszony. — Mária szűzanyám, milyen világ ez... Hová leszünk, hová?! — csóválja a fejét az öreg néni. — Lássa kend, a pap kimondta: ő hitelbe nem temet, földön felül pedig nem lehet hagyni a halottat, ugye? — Miért is nem tette hát le az Agnes a pénzt? Se beszentelve nem lesz, se semmi... Mi lesz evvel a szegény halottal a másvilágon? — De könnyen mondja kend: miért nem tette le a pénzt. Ahol nincs ott az istennyila sem itt, azt kend is tudhatná. Ha nem, ha van másvilág, akkor ezért a szegény Gyuriért a papot perzselik ott meg, csak perzseljék is úgy, mint ülés után az urasáig hízott... Négy ember hozza ki a házból a koporsót. Egyik kezükkel rozmaringot nyomkodnak az orruk alá; a koporsóból rettenetes szag árad. A vörösbarna, vastag, enyves festék alól is meglátszik a koporsó deszkáján minden gyalutaszintás és ághely. Hitelbe készült a munka .Nem is lehet hát rossz néven venni a mesterétől, hanem sok időt töltött a gyaluköszörüléssel... a földbe azért igy is jó lesz. — Az özvegynek nem kell rozmaring. Háborús a koporsóra és zokog, zokog. — Emberem, édes emberem!... Itt hagytál. Mi lesz velem, mi lesz velem !... Az asszony zokogását túlharangozta a szó: — Atyafiak! ! Az elnök beszél. Szépszálemiber. A nézéséből kilátszik az értelem, az igazi ember, a felsőbb lény. A férfiak lekapják a süveget a fejükről, asszonyok is félbehagyják a suttogást és valamennyien várják az elnök ajkáról a szót. A beállott csöndben csak még jobban hallatszik az özvegy , könyfakasztó csuklása. , “Atyafiak! — szól az elnök. — Eholni, temetünk. Aztán se pap, se ekrkumdederunt. Ugye pedig, mikor az öreg uraságot temették, hat pap is volt, minnisztráns gyerek is egy falka? A Gyurinak meg egy Ser jutott: se pap, se minisztrátis. De ez még nem is volna baj. Mert hej! mennyi ember kerül a föld alá papi ceremónia nélkül! És ezek közül még egyet sem vetett ki az úr. Nem is panaszlom, hogy ide nem került pap, hanem azt : miért nem került. “Ugye tudjuk mind: a szegény Gyuri még élt, józan ember volt szorgalmas és jó dolgos. A sok dologba szakadt is bele. Nem is volt még idős ember, még elélhetett volna. Másnak dolgozott a szegény, mint mink valamennyien. Mikor aztán megszakadt, nem maradt a sok dolgának semmi más láttatja, mint, az a rozsdás öreg fűrész, ni... A mai világban ez a dolgos ember sorsa. “Ne sírj, Ágnes, ne! Ne emészd magadat. Jól járt az urad. Látod, most eggyel kevesebben vagyunk, kik a gazdák marhái, disznói elől élesszük a cukorrépát, meg a krumplit.... “Mondtam, nem maradt semmi ez után a Gyuri után, mint ez a rozsdás, öreg fűrész. Az asztalos megcsinálta a koporsót, a zsidó meg adott szemfedelet, mindkettő emberségre. Csak a pap mondta: ő a malasztot nem adja hitelbe, mint a zsidó tavasszal az ültetni való kukoricát; neki pénz kell vagy nem temet. És nem is temet. Azért nincs most itt a pap. Mert úgy van az, hogy a cifra temetést, himibocsámatot és menyországot csakis pénzért osztogatja a pap. Persze, csakis uraságoknak, pénzes embereknek. A pénztelen emberé meg csak legyen a vétek, a pokol... így vagyunk mink “egy atyának fiai...’’ Igen, mink szegények, a mostohafiai... “Jézusnak, a szeretet, a szegénység és az alázatosság volt a hitvallása! Uramisten! Mi lett belőle? Malasztkereskedés lett belőle. És benne a gyűlölködő, gazdag, büszke pap, a boltos. A bolt- fia : a templom. Akinek van pénze és fizet, annak juttat a malasztból, aki nem fizethet, annak nem....” Ezt a beszédet az öreg asszonyok nem tudták elhallgatni. Vetették magukra sűrűn a keresztet és nagy ijedten siettek el a halottasháztól. Az elnököt ez nem zavarta, hanem folytatta tovább: — Bizonyosan láttatok már a csizmadiánál olyan ráspolyt, amelyik valami láthatatlan erővel a szegeket magához húzza és csüngnek rajta szegek, mintha oda volnának ragasztva. Benneteket éppen úgy húz a papotok láthatatlan ereje a boltjába és ti csüngtök ott tehetetlenül, mint a szegek a ráspolyon. Ezért nincs becsületünk sehol se és ezért van az, hogyha megszakadunk a munkában, nem marad utánunk semmi, , mint az a szerszám, amit kiejtünk a kezünkből. Atyafiak! Ez lesz mindegyikünknek a sorsa, mi a Gyurié! De ha emberek tudnánk lenni, másképpen is lehetne. És én hiszem, hogy lesz is, Amen, — Amen, amen, — mondogatta rá a nép. A szemeikből szinte kiáltott a szilárd elhatározás, hogy emberek akarnak lenni. — Ne menjünk hát, mondja az elnök. Csend volt a faluban. A harangok nem zúgtak, mint máskor, a pénzes temetésnél A néptelen, havas utcán, az olvadozó hóban a Indák féllábon álltak és fejüket hátra dugták a szárnyuk közé, így gubbasztottak álmosan, míg a menet fel nem zavarta nyugalmukat. A menet láttára a házakból kitódultak az utcára az emberek és eleinte cska bámulták a hangtalan, furcsa temetést. A jobbérzésűekben azonban csakhamar feltámadt a nemes harag, amiért a pap ezt a szegény halottat igy kinullázta és a menethez való csatlakozásukkal juttatták kifejezésre a pap lelketlen eljárása felett érzett felháborodásukat. Mire a falun végig értek, már majd az egész nép hozzájuk csatlakozott s zúgott a méltatlankodás moraja zúgott a pap lakása felé. A pap éppen az ablaknál állt és gúnyosan mosolygott. Igen, mosolygott. De csakhamar az arcára fagyott a mosoly és eltisztult az ablaktól, a száz meg száz szikrázó szempár haragos villámai elől. — Malasztkereskedő! — kiabáltak feléje a legények. A harangozó összefont karokkal állt a temlom ajtajában. Fitymálva szemlélte az olyan temetést, amelynek még csak nem is harangoznak: tisztára zsidótemetés, még a kalapjukat sem veszik le, éppen mint a zsidók... De nem sokáig sajnálkozhatott a kevély harangozó, miért csak azon vette magát észre, hogy néhány legény ellöki az ajtóból és szól az öreg harang, a kisharang, a lélekharang, zug, húg, cseng mind a három olyan erővel, mintha egy új, erős, fiatal világ kezdetének harangoznának be... ...Az andalitóan szomorú mindenségben a tavasz szellője suhan, mely a mező havát veszti és a latyakos sárban az újjászületést 120 A legnagyobb részük munkások és leginkább szociáldemokraták voltak. Bár mindannyian már hónapok óta a fogházban ültek, mégis valamennyien igen jó és forradalmi hangulatban voltak. Kapttal is igen kellemesen hatott reám a nép viselkedése a politikai száműzöttekkel szemben. Minden helységben, ahol keresztülmentünk, a csendőrség és rendőrség erélyes tiltakozása ellenére is, ha csak lehetett, tüntetően fogadtak bennünket és melegen búcsúztak el tőlünk. Szibéria lakossága Gsaljabinszktól kezdve, egészen sajátságos módon mutatta ki irántunk érzett rokonszenvét. Munkások, parasztok ésintelligens emberek nagy tömegekbengyűltek a vasúti állomásokhoz s elárasztottak bennünket kérdésekkel, hogy mi történik Oroszországban, mit lehet még remélni a duma feloszlatása után? És így tovább. Sokan azt hitték, hogy a duma tagjai vagyunk, akiket száműztek. Amint azt az előttünk megjelenő közönségből megállapíthattuk, a hangulat bátor és emelkedett volt. Többen kifejezést adtak szilárd meggyőződésüknek, hogy a reakció már nem sokáig tarthatja magát uralmon és hogy hamarosan el kell jönnie a valódi szabadságnak. Mi természetesen erősítettük őket reményeikben. Igen gyakran volt alkalmunk meggyőződni arról, hogy Möler-Szakowalszki és Rennekampf tábornokok büntető expedíciói nem kevésbé járultak hozzá a szibériai népek felizgatásához. A “békeszerzők” neveit a legnagyobb gyűlölettel emlegették s irtózatos dolgokat beszéltek arról, hogy miket műveltek. A vonatokon, amelyek velünk ellentétes irányból jöttek, gyakran láttunk politikai elítélteket, akik száműzetésük helyéről menekültek, néha naponta többet is láttunk. Minden akadály nélkül odajöttek a mi kocsijainkhoz s elbeszélték, hogy és mint élnek a száműzetésben és hogy milyen módon volt lehetséges onnan eltünniök. Némelyek gyakorlati tanácsokat adtak, hogy miként kövessük az ő példájukat s megbízható elmeket is bocsátottak rendelkezésünkre. Elbeszéléseik után ítélve, egyáltalán nem volt valami néhesi dolog a száműzetésből megmenekülni, csak pénz kellett hozzá. Ezek a szökevények mind nyugati Szibéria legközelebb eső száműzetési helyeiről jöttek, de nem párt tagjaival, újságot olvastunk és fogadtuk a látogatókat, a ‘‘szabadságiból jövőket. Este cellámba mentem, teljesen kifáradva a benyomások áradatától. Egyedül akartam lenni, hogy felüdüljek, vagy hogy valamivel foglalkozzam. De a nyitott ablakon át rettenetes lárma és zsivaj hatolt be. Száz és száz hangon beszéltek össze-vissza, kiabáltak egymásnak, újságokat és más tárgyakat küldöttek egymásnak a “posta” útján, a mely zsinórokból állott s minden cellából különböző irányokba futott. A vastag kőfalak pedig, amelyek úgy voltak építve, mint a kutak és egész nap ki voltak téve a napsütésnek, most elviselhetetlen bőséget leheltek ki. Ezekben az órákban ingregatvára vetkőzve henteregtem deszkaágyamon és sem olvasni, sem aludni nem tudtam. A kavics az udvarban, amely a Péter Pál-erődben eltöltött fogságom után az első napokban kellemes szórakozást nyújtott, most már idegessé tett. Néha visszakivánkoztam a hűvös kőkoporsóba, ahol legalább nyűgod- ■ tan olvasgathattam és elmélkedhettem. E forró esték egyikén csikorgott a kulcs a zárban és egy körülbelül ötvenéves úr lépett be hozzám, fogházravatalnoki egyenruhban. . —Azt hiszem, zavarom is önt, talán már aludni akart volna? — mentegetődzött udvariasan. Bocsánatot kértem, hogy nem voltam felöltözve. -J- Ön nagyon megváltozott -!- jegyezte meg látogatóm. — Hát ismert ön engem régebben is? — kérdem tőle. — Természetesen, midőn 1884-ben ön itt ült, én ak-kor segédtiszt voltam. Mindig kellemes dolog régi ismerősökkel, bárkik legyenek is azok, találkozni s különösen kellemesek az ily találkozások a fogházban; régi emlékek elevenednek fel s az ember ugy érzi, hogy az ilyen régi ismerőshöz fűzi valami. Ilyesmit éreztem én is ezen az estén. Megkínáltam látogatómat, hogy foglaljon helyet a kis vasszéken, amit nagyon szívesen meg is tett. Kérdeztem, hogy még most is segédtiszt-e, mire mint a vizsgálati fogház igazgatója mutatkozott be. Eleinte régen elmúlt időkről beszélgettünk, régi dől- ELŐRE MIÉRT AJÁNLJUK MI ÖNNEK, HOGY HASZNÁLJA A PARTOGLORY ÉLETITALT? E kérdésre a következő módon felelünk: 1. A beteg idegzetet meggyógyítja. 2. Az egészséges idegzetet megóvja a betegségtől. 3. Utolérhetetlen erővel orvosolja a gyengeséget. 4. Véget vet a gyakori fejfájásnak. 5. Megszünteti a szédülést. 6. Meggyógyítja a hátfájást. 7. Nyugodt alvást biztosít. 8. Vidám életkedvet ad. 9. A sápadt arcot rózsaszínűvé változtatja. 30. Munkabíróvá edzi az embert. Már az itt felsoroltak is eléggé bizonyítják, hogy a Partogloronak ott kell lenni minden ember házában. DE KÜLÖNÖSEN AJÁNLATOS A LÁBBADOZÓ BETEGEKNEK ÉS A GYÖNGE, KIMERÜLT, VÉRSZEGÉNY NŐKNEK. Nagy üvegenkint egy dollárért, hat üveggel öt dollárért küldi a ‘ Partos Patika 160 Second Ave., New York _______________________— 137 —_____________________