Előre, 1920. július (16. évfolyam, 2706-2731., 2782-2784. szám)

1920-07-26 / 2729. szám

4 HUNGARIAN DAILY NBWBPAPHR PubUsbed DAILY Including BCNDaY Guiiuay insu« Include* Magazin« auction Published by the American Hungarian Workingmen's Federation Treas. VKNCZEL MAZAJVLK.; tiecretary CH. VARGA. ^3 KasrirT^eer ^^ ^B^ney M^nag^ SUBaCRATION RATES; United State» and Canada: one year: $».—; (1 months: *4.—; 8 months: $2.—. Foreign Countries: one year $12.—; * months: *«.—; 3 months: *3. B.LoFLtJtóTF.SI ARAK: Egyesült Államokban és Kanada­ian. egy évre: $1.—; félévre: $4.—; negyedévre $2.—• Külföldre: 1 évre: $12­—; félévre: $6.—; negyedévre: $3.— TELEPHONE: ORCHARD «ÜÜZ «az* E lap hasAbja« közérdekű Ügyekben mindenki «zS.m4.ra nyitva Allnak. Kéziratokat » azerkesztőcég nem Őriz meg. MINDEN OLECK és MONEY ORDER as ELŐRE HUNGARIAN DAILY NÉV­RE ÁLLÍTANDÓ KI. LESZ-E VÁLLALKOZÓ ? Lengyelország összeomlása felveti azt a kér­dést: lesz-e vállalkozó, aki hajlandó lesz még ezek után is feláldozni magát az imperialista ér­dekek szolgálatában? Lengyelország nem saját magáért, hanem a szövetséges hatalmakért harcolt. Egészen bi­zonyos, hogy a világ imperialistái meg fogják kísérelni más országok beugratását is. A lengyel követ már megmozdult Washing­tonban, Wilson elnök “erkölcsi” támogatását kérte és csapatokat is abban az esetben, ha Anglia és Franciaország is rászánják magukat arra, hogy a szovjetek ellen fegyveres erővel tá­madjanak. Aligha hisszük, hogy Anglia és Franciaor­szág kormánya erre a lépésre rászánja magát. A francia és különösen az angol munkássággal számolni kell. Inkább azt hisszük, hogy az im­perialista rablók Európában fognak újabb áldo­zatok után nézni. Lesz-e vállalkozó, aki egy ország proletárjait újabb háborúba fogja vonszolni, csak azért, hogy az imperialista érdekek szolgálatában a szovjet seregekkel szemben pusztuljanak el, úgy, ahogyan a lengyel proletárok is elpusztul­nak? Iia lesz, akkor erre a szerepre csak olyan or­szágok vállalkozhatnak, amelyek uralkodó osz­tályának a legtöbb oka van rettegni az orosz szovjetektől. És van-e uralkodó osztály, a­melynek több oka lenne félni, mint a magyar véres, gyilkos, papi és főúri osztálynak? Hire jött, hogy Magyarországon ismét fegy­verkeznek. Csak Cseho-Szlovákia vagy Szovjet Oroszországi ellen irányulhat a fegyverkezés. Ha az előbbit támadná meg Magyarország, An­gliával és Franciaországgal találja magát szem­ben. Ha az utóbbi ellen támad, a szövetsége­sek segíteni fogják és­­ Lengyelország sor­sára fog jutni. Ha végignézünk Európán, nem hisszük, hogy a Horthy-bandán kívül más kormány vállal­kozna arra az aljas szerepre, hogy háborút in­dítana Szovjet Oroszország ellen. Csak a ma­gyar kormány, a gyilkos, barbár, tiszti külö­nítmények kormánya vállalkozhat erre a sze­repre, az a banda, amelyre az egész világ őszin­te megvetéssel tekint. A magyar uralkodó osztálynak van mitől fél­nie. Ha Varsó orosz kézre kerül, a szovjet csa­patok útja nyitva áll Közép-Európa felé. A ma­gyar munkásság gyilkosainak, a csuhás és egyenruhás banditáknak eláll a szívverésük, ha arra gondolnak, mi lesz akkor, szentséges fehér kurzus, ha a szovjet csapatok megjelen­nek a Kárpátoknál. Ez a gondolat elég ahhoz, hogy megöljön hit­vány mágnásfattyakat. Ez a gondolat elég ahhoz, hogy a Horthy—Báli—Héjjas-kormány­­nak és Amerikába szalasztott ügynökének liba­­vány mágnásfattyú­kat. Ez a gondolat elég ahhoz, hogy lelkesedve, a segítés vágyától át­hatva kiáltsuk rettentő kínokban szenvedő testvéreinknek: még egy kicsit várjatok, még egy kicsit tűrjetek, közeledik a megváltás! ■ ■ LETESZIK A MUNKÁSOKAT A nagy amerikai újságok éppen azt kezdték elhitetni olvasóikkal, hogy a nagy ipari nyug­talanság véget ér és az országban mindenütt munkához fognak a dolgozó milliók, — amikor az American Woolen Company Lawrence-ben becsukta négy telepét és a Pennsylvania vasút­társaság leteszi munkásainak tíz százalékát. “Ha az üzlet csökken” — írja a vasút sajtó­ügynöke,­­ “nem marad más hátra, mint tö­megesen elbocsátani a munkásokat, hogy a megmaradt személyzet rendes megélhetése biz­tosítva legyen.” Az emberek, még ha mindjárt öntudatlan, szervezetlen munkások is, gondolkodó lények. A letett munkások, a családjuk és megszokott környezetük köréből kiszakított munkások el­gondolkoznak azon, ami velük történt. Mit fognak gondolni ezek a munkások? A munkások talán igazságtalannak fog­ják tartani azt, hogy egy-két ember ha­­lannak fogják tartani, hogy egy-két ember ha­tározzon­­ afelett, dolgozzanak-e a munkások százezrei, milliói, vagy ne. Talán elkeserednek azon, hogy egy-két ember fog dönteni afelett: kapjanak-e kenyeret az éhes gyerekszálak, vagy ne. Talán szükségesnek fogják találni, hogy tanuljanak és cselekedjenek: a jövőben követeljenek beleszólást abba, hogy dolgozza­nak-e vagy ne, egészen addig, amíg a munka joga a dolgozók kezébe kerül. Szóval, lehet,­ hogy felébred bennük az öntudat szikrája, a­mely belekapcsolja őket az osztályharcba. Amit a szocialisták tanító munkája nem tu­dott elvégezni, azt elvégzik maguk a tőkések. A munkabeszüntetés bűn, ha a dolgozók teszik le a szerszámot, de nem bűn akkor, ha a tőké­sek teszik le munkásaikat. A tőkések sok mindent megtehetnek, amiért a munkásokat üldözik, büntetik. Megtehetik, amíg a dolgozó milliók nagy része öntudatlan tömeg, amelynek hátán fát vághatnak kizsák­­mányolóik. De a letett munkások gondolkodni fognak. A gondolkozó emberekből osztály­tudatos munká­sok lesznek, akik nem fogják eltűrni, hogy úgy packázzanak velük és családjukkal, mint, ahogyan a múltban megtehették. A munka felett a munkásoknak kell rendel­kezni. A termelő eszközöket kell átvennünk. Az ipart és kereskedelmet kell kisajátítanunk, hogy megszüntessük azt a rendszert, amelyben egy-két ember százezreket hajít ki az utcára, mert az ő nyomorult érdekük úgy kívánja ezt. ■ ■ Az offenzíva a proletáriátusé A munkásmozgalom eredetileg nem volt más, mint a munkásoknak nagyobbára osztály­tudatlan, inkább csak ösztönszerű védekezése a kapitalista kizsákmányolás és a kapitalizmus­nak általános, elnyomó tendenciái ellen. Osz­tályharcot kellett vívniük a munkásoknak, mi­vel a kapitalista kizsákmányolás szorította őket a harcra, azonban évtizedekbe került, a­míg a munkások felismerték a saját harcaik indító okait, a kapitalista termelés törvényeit, a társadalmi fejlődés törvényeit, melyeknek ismerete nélkül harcaik nem lehettek osztálytu­datosak. Az értékelméletre és a történelmi materia­lizmusra vonatkozó nagy fölfedezések, a társa­dalmi fejlődés törvényeinek kikutatása, melye­ket Marxnak, Engelsnek és Morgannak köszön­hetünk, osztálytudatossá tették a proletariá­tust, tudatára ébresztették történeti hivatásá­nak, azonban még ezek sem jelentették azt, hogy a munkásosztály a védekezésről áttért a támadásra. A szocialista agitációnak támadó jellege volt ugyan, azonban nem annyira táma­dást, mint inkább a támadásra való előkészí­tést jelentett, az agyak forradalmasítását, hogy a proletáriá­tus annak idején készen legyen a valódi támadásra, a fizikai forradalomra. A proletáriátus hellyel-közzel megkísérelte a tá­madást, a francia kommunisták Párisban, az orosz forradalmárok Petrogradon, a forrada­lomra kedvezőtlen társadalmi, politikai és gaz­dasági viszonyok között. Az uralkodó osztályok az ilyen támadásokat könnyen leverték és a proletáriátus osztályharca ismét csak a véde­kezésre szorítkozott. A kapitalista termelés teljes csődje kellett ahhoz, hogy az osztályharcban az offenzíva a proletáriátus kezébe kerüljön. Európában ez a csőd bekövetkezett. A világháború kitörése azt bizonyította, hogy a nemzeti keretek szűknek bizonyultak a kapitalista termelés számára. A nemzeti gaz­­dászatnak világgazdászattá kellett átalakulnia a versengő kapitalista csoportok egy részének az összetörésével, hogy ez az átalakulás bekö­vetkezzék. Az egymással megütköző csopor­toknak élén az angol és a német imperializmus állott, a harc az angol imperializmus javára dőlt el, azonban az átalakulás-------rekonstrukció­nak is nevezik,­­ nem következett be. A vi­lágháború szörnyű pusztításai összetörték a termelés gépezetét, elfecsérelték az anyagi ja­vak óriási mennyiségét, a minimumra csökken­tették a proletariátus termelő­képességét, a maximumra fokozták az osztályellentéteket, a termelés annyira megbénult, hogy az egyene­sen a kapitalizmus csődjét, a kapitalista társa­dalmi rend tarthatatlanságát jelenti. Ilyen körülmények között a proletáriátus szá­mára a védekezés nem elegendő, sőt teljesen hiábavaló. A proletáriátus, hogy el ne pusz­tuljon, támadni kénytelen, kénytelen elpusztí­tani a kapitalizmust. E támadásnak akkor kellett jönnie, amikor a kapitalizmus a leggyön­gébb, amikor a saját tehetetlenségének a súlya alatt roskadozik. Az orosz proletáriátus kezdte az offenzívát, amely már kiterjed az egész európai konti­nensre. Mielőtt a cárizmust megdöntő orosz burzsoáziának alkalma lett volna megerősödni, elsöpörte a proletárforradalom. És az orosz proletárforradalom, amikor forradalmának vív­mányait védte, valójában folytatta a támadást a nemzetközi kapitalizmus ellen. S most, ami­kor áttörte a gyűrűt, mellyel az imperialisták körülilvezni és elszigetelni akarták, fölidézi a kapitalizmus ellen a támadást egész Európá­ban. Ukrajna kapitalistái már belepusztultak a támadásba, Lengyelország kapitalistái már soron vannak. Németország kapitalistáinak a helyzete a lehető legkétesebb. Csehoszlovákia, Jugoszlávia és Olaszország kommunistái is ké­szülnek a döntő támadásra. A francia és az angol proletáriátus pedig keresztül húzza ural­kodó osztályának számításait, megbénítja nem­zetközi hadműveleteit. Az offenziva átment a proletáriátus kezébe. Közli bécsi tudósítónk. — Wien, július 2. A mezőtúri választókerületben Tóth János, volt közoktatásügyi mi­niszter, Apponyi gróf, közoktatás­­ügyi minisztersége alatt pedig köz­­oktatásügyi államtitkár és a közép­iskolai resszort vezetője lépett fel pártonkívüli programmal. Tóth Já­nos régi néppárti és Apponyi egyik benső személyes híve. A híres Ap­­ponyi-féle nemzetiségeket elnyomó, erőszakosan magyarosító kultúrpoli­tikának egyik leghirhedtebb harco­sa. Ellene Vértes Vilmos mezőtúri kisgazda lépett fel. A Tóth-pártot Egon Imre vármegyei kormánybiz­tos olyan brutális eszközökkel aka­dályozta választási munkájában, hogy mikor Palugyay Móric volt ál­lamtitkár a főkortesek letartóztatása ellen protestált, utasította Mezőtúr város rendőrkapitányát, hogy Palu­­­gyayt karhatalommal távolítsa el. Az ügy hátterében az áll, hogy úgy a keresztény nemzeti párt, mint a kis­gazdák Apponyival és híveinek a po­litikában való részvétele ellen azzal izgatnak, hogy Apponyiék “grófi párt”. Különösen a kisgazdák nem akarják semmiképpen az Apponyi— Andrássy-féle úgynevezett “nagy kabinetet”, mert félnek, hogy akkor a földreform kérdése lekerül a napi­rendről. Az egyetemi hallgatók a Csóka­­várban tegnapelőtt gyűlést tartottak. Ezen a gyűlésen elhatározták, hogy a német Burschenschafter mintájára megalakítja a Turul Bajtársi Szövet­ségét. Tuzson János, egyetemi ta­nár, a gyűlés elnöke beszélt ezután a numerus claususról és kijelentette, hogy a numerus clausus Magyaror­szág mai csonka állapotában nem helyes. Mindazonáltal elhatározták, hogy a kormányhoz memorandumot intéznek, amelyben Tuzson János fogja a numerus clausus tételes mó­dozatait szabályokba foglalni. Budapesten Surpáth Gyula tábla­bíró tanácsa tegnap ítélte halálra a duna-tisza-közi 1919 júniusi ellenfor­radalom leverőit: Prosser Antalt, Boros Ferencet, Kövér Frigyes Bé­lát. Budai Ferenc és Riesz Jenő 15 évi fegyházat kaptak. Most, amikor a szakszervezetek szövetsége felelősségre vonja a fehér terror miatt a magyar kormányt, most, amikor a kormány Gratz bécsi követ útján dementálni akarja a ma­gyarországi fehér terrorról szóló hí­reket, most Budapesten akasztanak és 15 évi­g egyházakat osztogatnak azoknak, akik egy de facto kormány védelmében katonai parancsot telje­sítettek csak. Mindent megr­óbál­­nak, hogy a külföldet félrevezessék, ahová úgy hiszik, a külföld szeme nem lát, bent tovább megy minden úgy, ahogy eddig. A M. O. V. E. (Magyar Országos Védő­e­gyesület­) múlt heti ülésén el­határozta, hogy az uralkodó kurzus megvédését minden körülmények kö­zött biztosítani fogja, még akkor is, ha "egyes magas méltóságú egyének” a kurzus gyengítését is akarnák. A “magas mllásli egyén” valószínű­leg maga ő főméltósága Horthy Mik­lós kormányzó. Tehát a katonatisz­tek egyesülete még a legfőbb Hadúr ellenére is meg fogja védeni a kur­zust. Mintha a fegyelem egy kissé meglazult volna abban a hadsereg­ben, amely támogat egy politikai irányt a legfőbb parancsoló ellenére is. Mintha nem egészen a legfőbb Hadúr parancsolna a tiszteknek, ha­nem megfordítva?! Rubinek az előtérben álló minisz­­terelnökjelölt, most földmivelésügyi miniszter. Ő tudvalevőleg a nagy­birtok képviselője és az Omge-nek, a nagybirtokosok érdekszövetségének sok időn keresztül volt elnöke,, je­lenleg kisgazdapárti képviselő. Kis­gazdaminiszterségét arra használja fel, hogy olyan földbirtokreformot javasol, mely érintetlenül hagyja a nagybirtokot és az egyházi vagyont. Saját pártja és annak másik vezére, Nagyatádi Szabó István sem fogad­ják el ezt a reformot. A másik fajta földbirtokreform­tervezet a kisgazdapárt másik részé­ből indul ki, akik a földre éhes pa­rasztoknak akarnának az állami és községi birtokokból megváltás elle­nében földet adni. Ez az állami jö­vedelmek olyan csökkenését jelen­tené és az összes többi osztályoknak olyan nagy ellenállásával találkoz­na, hogy lehetetlen lesz kivinni. A nagybirtokhoz az agráriusok, feudá­lis nagybirtokosok és katonatisztek nem engednek hozzányúlni. Szeku­larizációról meg egyáltalában nem lehet szó.­­ A harmadik fajta föld­­birtokreform-tervezet az a fajta, a­mit Hél­asék csinálnak, hogy a zsi­dó bérlőket és birtokosokat elker­getik és felosztják földjeiket a kis­­parasztoknak, hogy kedvesné tegyék magukat. De ez nekik nem sikerül­het, mert a parasztság is fel van há­borodva, amióta a tiszti kü­lönítmé­­nyek vidéken is élnek és rabolnak. A földbirtok-kérdés, a magyar po­litikának ez a régi sebe, ma aktuáli­sabb, mint valaha. De ma épp oly kevéssé fogják tudni megoldani, mint eddig, sőt ma éppen nem tudják meg­oldani. A magyar válságban most előkelő szerepet játszik Gömbös Gyula, a Move elnöke, ő az összekötő szere­pét játsza a tisztek és a kormányzó és mint nemzetgyűlési kisgazda kép­viselő a nemzetgyűlés és a tiszti kü­lönítmények között. A hírlapíróknak adott intervjújá­­ban kijelentette, hogy jöjjön akár katona, akár polgári személy, de “az erős kéz politikájának kell következ­nie”. Szóval nem elég neki az a fehér terror, ami van, hanem még "erősebb kezet” akar. Fontos, hogy Gömbös Gyula ma a politikai élet középpontjában áll és nagyon súlyosan esik latba kí­vánsága. Valószínű, hogy a szakminiszte­rekből álló kabinet kérdése ezzel el­esik. Az Allgemeine Krankenhausban, Bécsben fekszik most Deutsch Ár­min budapesti szücsmester. Deutsch Ármint, Árpádot, Deutsch F­mil 72 éves háztulajdonost és leá­nyát, Viktóriát május 22-én este 7 órakor egy tiszti különítmény igazo­lásra szólította fel. Bár szabályszerűen igazolták ma­gukat, bevitték őket a VIII. kerüle­ti kapitányságra, ahol Deutsch Vik­tóriát meztelenre vetkőztették és vé­resre korbácsolták. Deutsch Ármint bajonett-szúrásokkal arra akarták kényszeríteni, hogy testvérét becste­­lenítse meg. Mikor ezt megtagadta, percekig hasán táncoltak és folyton verték, sőt magának kellett a kor­bácsütéseket számolnia. Hogy mi történt azután, azt Deutsch Ármin nem tudja, mert át­­kísérték a gyűjtőfogházba. Sikerült megszöknie, és így tudta meg anyjá­ból, hogy a nyomozás lefolytatásá­val megbízott Süle Árpád detektív 6S ezer koronáért elárulta neki, hogy Deutsch Árpádot és és Viktóriát megölték. A Deutsch Ármin sérüléséről szóló orvosi bizonyítvány a bécsi antánt­­missizók kezében van. A bécsi szociáldemokrata párt százezer főnyi tömegei tegnap dél­után népgyűlést tartottak a fehér ter­ror ellen és a bojkott érdekében. Bauer, Forstner és Allotia képvise­lők beszéltek, ahol Héjjas és társai, valamint a magyar kormány ellen éles kifakadások hangzottak el. Elhatározták, hogy a bojkottot kö­römszakadtáig védelmezik és a nem­zetközi iroda intézkedéseit keresz­tülviszik. SORAKOZZUNK! Az amerikai öntudatos mun­kásokhoz intézett felhívásunk visszhangra talált olvasóink kö­rében. Elvtársaink felismerték azt a veszélyt, mely az amerikai magyarságot fenyegeti, ha egyet­len hatalmas fegyverét veszni engedi. Itt közöljük a beérke­zett lelkesítő levelek egyikét, a­mely önmagáért beszél és vár-t juk a többi néhány ezer magyar munkás sürgős segítségét. Mint egy tagja Amerika ma­gyar munkásosztályának, szé­­gyelnem kell, hogy hétről-hétre azt kell olvasni lapunkban, a mi lapunkban: “SEGÍTSETEK! SEGÍTSETEK!” Mi­­néhány­­ nyomorult dollárt nem akarunk megvonni magunktól, míg mun­kástestvéreink odaát életüket,­ vérüket, családjukat, mindenü­ket miértünk áldozzák fel. Gyű­­­lésezünk, tiltakozunk, dobáljuk a nagyhangú frázisokat, verjük a mellünket, hangoztatjuk osz­tálytudatos mivoltunkat, de mi­kor tenni, cselekedni kellene, mint gyáva nyulak, félreállunk, elbújunk. Ezelőtt vay 15 évvel, az AJ M. Sz. M. Sz. new brunswicki konvencióján felszólítottam a delegátusokat, hogy szedőgépet kell venni és ennek alapjára ad­juk oda egy napi munkánk bé­rét. Mint egy ember ugrott fel az egész konvenció és harsányan kiáltották: “MEGADJUK!” A szót tett követte és vettünk sze­dőgépet. ■ Most újból odakiáltom, nem egy konvenció, de Amerika ma­, gyár munkásainak összességé-t h­ez: “Aki ember, aki magyar munkás, akiben van becsület és tisztességérzet, aki átérzi a jelen idők súlyos voltát, aki méltó tagja akar lenne osztályának, a­ki hallja Horthyország pince­börtöneiben sínylődő harcosok segélykiáltásait, aki nem akar cinkostársa lenni Huszáréinak, az odaadja egy napi munkabérét a világ egyedüli magyar mun­káslapjának, az ELŐRÉ-nek.­­ Mondjuk ki, ha nem elég egy­ napi munkabér, úgy minden hó­napban odaadunk egy napot, de az ELŐRE -nek megbukni nem szabad. Ne keresse senki ma­gát, mi magunknak, családunk­nak, utódainknak adunk. Ez pe­diglen mindnyájunk emberi, igen, emberi kötelessége.­­ Történelmi időket élünk ! Az utolsó csatát vívjuk! Munkástársak. Középút nincs. Vagy velünk, vagy ellenünk! Válasszatok! Álljunk sorba, tömött sorba és védjük meg várunkat, a magyar proletárság egyetlen napilapját, az ELŐRE­-t. Mellékelve $10 az ELŐRE papíralapja javára. Ki lesz­­a tízezredik utánam? Newark, N. J., jul. 23, 1920. Róna Dezső: ELŐRE MAGYARORSZÁGI SZEMLE AZ ANGOL KÜLDÖTTSÉG JELENTÉSE FEHÉR TERROR MAGYARORSZÁGON A Magyarországon járt egyesült brit munkásküldöttség jelentése. (Folytatás.) 41. Mielőtt Bécsből elutaztunk, föl­keresett a pécsi (40.000 lakossal bíró bányaváros) munkások küldöttsége. Ez a város Magyarországnak abban a részében fekszik, amelyet jelenleg még a jugoszlávok tartanak meg­szállva. A küldöttség az ottani bá­nyász-szakszervezete titkárából és a szocialista párt elnökéből állott. Mind a ketten magyarok voltak, arra kér­tek minket, hogy akadályozzuk meg a szerb csapatok visszavonását és ne engedjük meg, hogy a pécsi mun­kásságot kiszolgáltassák a jelenlegi magyar kormánynak. Pécsett so­­hasem volt tanácskormány. És ezek az emberek mégis azt mondták, hogy a bányászok levegőbe röpítenék a bá­nyákat és valamennyien kivándorol­nának Szerbiába, ha a szerbek elvo­nulnának. Azzal bizonyították őszin­teségüket, hogy beleegyeztek nevük megnevezésébe, noha nyilvánvaló, hogy a fehér Magyarországon egy percig sem élhetnének biztonságban, miután ezt a nyilatkozatot megtet­ték. A bányák egy angol társaság befolyása alatt állanak. Megállapításaink: 42. A terrort olyan rendszernek minősítjük, amellyel a de­ facto kor­mány — bármiképen alakult légyen is — elnyom minden politikája ellen irányuló ellenzéket, elnyomja az egyéni és kollektív jogok meg nem engedett korlátozásával, ellenfeleinek bebörtönzésével, vagy kikényszerí­­tett, önkéntes száműzésével, emberek­nek politikai vétségek miatti kivég­zések és üldözéseknek és kínzások­nak tűrésével, vagy meg nem akadá­lyozásával. Ha ez a meghatározás helyes, már­pedig mi helyesnek tartjuk: a követ­kezőkben sorra akarjuk venni azokat a tényeket, amelyek a már eddig föl­soroltakkal egyetemben, ítéletünk alapját szolgáltatták. 43. A magyar kormány bevallja, hogy Magyarországon szigorú újság­­cenzúra van. A magyar lapoknak nem volt szabad helyes említést tenniük azokról az antiszemita zavargások­ról, amelyek megérkezésünk éjjelén történtek; mi magunk láttuk másnap reggel az újságokban a fehér folto­kat. Ennek a cenzúrának a jellemzé­sére rámutatunk továbbá a szociálde­mokrata párt jogvédő irodájának má­jus huszonharmadikának éjjelén tör­tént megtámadására. 44. A kormány bevallja, hogy a Károlyi-kormány alatt alapított szak­­szervezeteket elnyomták és hogy a munkásság jelenleg meg van fosztva a sztrájk jogától. Ehhez azt akarjuk hozzáfűzni, hogy a Károlyi-kormány ideje előtt is fennálló szakszerveze­tek működését csak korlátozással folytathatják; a Károlyi-kormány alatt alapított szakszervezetek elnyo­mását azzal magyarázzák, hogy ezek a szervezetek törvénytelenek. 45. Beismerik, hogy 27.000-nél több esetben emeltek vádat állítóla­gos kommunisták ellen és hogy 6000 ember ül fogságban. Ebben az utolsó számban nincsenek benne azok, akik internált táborokban, vagy katonai fogságban ülnek. A mi becslésünk szerint, a polgári foglyok, internáltak és katonai foglyok száma együttvé­ve legalább 12.000. Beismerik, hogy sokan ezek közül hónapokig vártak a börtönben a törvényszéki tárgyalás­ra és a börtönök túlzsúfoltságának a jellemzésére fölhozzuk a szolnoki fogházat, amelyet delegációnk két tagja látogatott meg. A fogház igaz­gatója, amikor a túlzsúfoltságról be­széltünk neki, azt mondta, hogy ő azon nem segíthet, mert háromszáz­ötven foglyot kell elhelyeznie olyan helyiségben, amely eredetileg 50 em­ber befogadására épült. Később meg­tudtuk az igazságügyminisztérium­­ban, hogy a szolnoki fogház foglyai­nak a száma 535. Informálóink rész­letes kimutatást tettek elénk, amely szerint a polgári és katonai foglyok, valamint az internáltak száma együtt véve 25.000-re rúg. Az egyetlen szám, amelyet ez­n­ek a kimutatásnak az adataiból ellenőrizhettünk, a szol­noki fogház folyóinak a száma volt, ahol a mi informálóink 400 fogolyról beszéltek. Ezzel az adattal szemben áll két hivatalos adat: 350 és 535. En­nek a két adatnak a különbségét az magyarázza, hogy különböző időkből valók, azonban kétségtelen, hogy­ a mi informátoraink bizonyos hitelre tarthatnak igényt, minthogy abban az esetben, amelyben összeállításu­kat ellenőrizhettük, becslésük igen megbízhatónak mutatkozott. 46. Be van bizonyítva, hogy Bécs­ben nagyszámú száműzött él, ma­gunk is találkoztunk velük és figye­lemreméltó, hogy egy részük egyálta­lán nem kommunista, hanem csak azokhoz a kormányokhoz volt valami közük, amelyek a fegyverszünet óta kormányozták Magyarországot. Be­ismerik, hogy 1919 december óta a polgári hatóságok 39 kommunistát végeztek ki. 47. A magunk szemével láttunk egy parancsot, amelyben a budapesti rendőrség egy háztulajdonost fölha­talmaz arra, hogy lakásbérlői közül kettőt a többi bérlő megfigyelésére használjon föl. Egyebek között a kö­vetkező kérdésekre kell felelni: 1. Milyen újságokat olvas a lakó ? 2. Jár-e gyűlésekre? 3. Van-e sok pén­ze és ha igen, honnan? 48. Tény, hogy Kiss Kálmán had­nagy Bécsben azzal van vádolva, hogy Ausztriában négy magyart tőrbe­csalt és elhurcolta őket Magyaror­szágra, ahol agyonverték őket. A törvényszéki tárgyalás küszöbön áll Kiss a börtönből levelet írt, amely­ben arról panaszkodik, hogy a ma­gyar hatóságok nem törődnek vele dacára annak, hogy ő csak parancsu­kat teljesítette s dacára annak, hogy védelmet ígértek neki. Kiss be­jelentette, hogy Ranzenberger száza­dos parancsára cselekedett, aki állí­­­­tólag angol útlevéllel tudott az osz­trák rendőrség elől Magyarországba menekülni. 49. Mint fentebb kifejtettük, ezen­kívül még két teljesen tisztázott eset ismer­etes, amelyben az elrablott em­berek nem magyar alattvalók voltak és az áldozatoknak ezekben az ese­tekben is nyomuk veszett. 50. Be van bizonyítva, hogy április 28-án a katonaság 19 személyt emelt ki a szolnoki­ fogházból, akiket Abony mellett agyonvertek. Ezzel az eset­­tel más helyen bővben foglalkozunk, de jellemző, hogy ezt az esetet hiva­­talosan elismerték. Az a két személy, akihez azért utasítottak minket, mert ismerték ezt az ügyet, vona­­­­kodtak nekünk erről nyilatkozni. Sem beismerni, sem tagadni nem akarták az esetet! Szolnok városának 30.000 lakosa van, Abony pedig csak na­gyobbfajta falu. Kizárt dolog, hogy ilyen esetről ilyen kis helyeken ne tudjon mindenki, úgy, hogy mi arra a meggyőződésre jutottunk, hogy azok a személyek, akikhez minket utasí­tottak, azért nem akartak beszélni,­ mert féltek a következményektől.­­ Már Bécsben megmondották nekünk, előre, hogy az emberek félnek majd beszélni és a mi tapasztalataink ezt a jóslatot beigazolták. Fölmerült az a terv is, hogy látogassuk meg a hajmáskéri internált tábort, de azt mondották nekünk, hogy az olaszok látogatása után azokat a foglyokat, akik panaszkodni mertek, a legbrutá­­­­lisabb módon megverték. Ennélfogva nem éreztük magunkat följogosítva, hogy leutazzunk Hajmáskérre. 51. Az előterjesztett bizonyítékok alapján arra a meggyőződésre jutot­tunk, hogy Magyarországon igenis van terror, de a magyar kormány, képtelen azt megakadályozni és sa­ját cselekedetei közül is sok olyan­­ kegyetlen, hogy azok is megérdemlik­­ a “terror” nevet. Éppen ezért érthet­i tetlen előttünk, hogy jelenthette ki a britt főmegbízott február 21-én, “noha kétségkívül történtek gaztet­tek, semmiféle terrorról szó sem le­­het.” 52. Rá kell mutatnunk arra, hogy a katonaságnak Magyarországon saját bíróságai és hivatalai vannak és ezek olyan vétségekkel foglalkoznak, ame­lyek Angliában polgári vétségszárítá­ba mennek. Magyarországon cser­d­­őrtartalék címén egy olyan katonai alakulat létezik, amelyet általában “karhatalomnak” (Brachialgewalt) neveznek. Ez az alakulat eredetileg tisztekből és pedig túlnyomó részben tényleges tisztekből állt. Rendkívül­ nehezen tudtunk erről az alakulatról hiteles fölvilágosítást kapni: egyszer pótrendőrségnek, azután meg rendőr­ségi tartaléknak, végül különleges rendeltetésű rendőrcsapatnak mon­dották. Annyit azonban mindenesetre beismertek, hogy ez a csapat, noha­­ expedíciókat és letartóztatásokat esz- s közöl, valamint embereket hallgat ki, s akiket kommunista vétségekkel vá­­­­dalnak, amely vétségek a polgári tör­­­­vényhozás körébe tartoznak, mégis semmilyen formában sincsen az igaz­­­­ságügyminisztériumnak alárendelve, hanem a hadügyminisztérium hatás-­­­körébe tartozik. Különös figyelmün­­­­ket kellett tehát, hogy fölkeltse az a tény, hogy, noha a “karhatalom” el­nevezés általában ismeretes és min­denki használja, a kormányzó — úgy látszik — nem ismeri ezt a szót. Ez a “karhatalom” az, amelynek erőszakoskodásai ellen a legrészlete­sebb és legkimerítőbb vádakat emel­ték. Azt állítják, hogy tényleges tisz­tek használják föl ezt a karhatalmat és a legtöbb vád a Héjjas, Prónay, az Osztenburg, Salm és Bibó nevű tisz­­tek ellen emeltetett. Amikor a kor­mányzóval való beszélgetésünk során ezek közül a tisztek közül néhányat megneveztünk, a kormányzó azt fe­lelte, hogy ezek a­­ legjobb tisztjei. 53. Ha arra törekszünk, hogy megállapítsuk, ki a felelős a magyar­­országi terrorért, nem szabad elfe­lejtenünk, hogy ez az ország öt há­ts­zorús évet és a forradalmaknak és ellenforadalmaknak egész­ sorát vi­selte el. A kormány tagjai kinyilvá­nították, előttünk, hogy új kommu­nista lázadástól félnek, de azonkívül ott van az ébredő magyarok pártja, amelynek egy milliónál több tagja­­ van. Az ébredő magyarok heves el­ f lentállást tanúsítanak a békeszerző-­­­dés aláírásával szemben, melyet Bu­dapestről való elutazásunk idején­­ kellett volna aláírni; az ébredő ma­­­­gyarok azonkívül heves antiszemiták , és állítólag monarchisták is. Vélet­­­­lenül, jelen voltunk az ébredő ma­gyaroknak egy gyűlésén, ahol azt mesélték nekünk, hogy nincsen ter­ror és hogy el fogják küldeni ne­­■ künk ennek az állításnak írott bizot­­­nyítékát. Az okmány, amelyet csak­ugyan megkaptunk, egyáltalában nem is foglalkozik a terrorral, ellen­ben heves támadást tartalmaz a zsi­dók ellen, amint ez kitűnik a követ­kező kivonatból. (Vége következik.) MUNKÁSOK! Saját lapotok, az ‘ELŐRE’ érdekében agitáljatok min­denfelé, ahol megfordultok. Követel­jétek mindenütt az ‘ELŐRE’-t

Next