Előre, 1920. augusztus (16. évfolyam, 2785-2914. szám)
1920-08-02 / 2786. szám
« r HUNGARIAN DAILY NEWSPAPER PublUbsd DAILY proluJln* dLNDAY Sunday la»ue Inciudua Magazine »eetion Published by the American Hungarian Workingmen's Feneration Trea». VENCZHL MAZanLK; äeoretary CH. VARGA It East 1st Street Telephones: ke* tor», k. - ***6181»*• ORCHARD 4927, 492S BUBSCRIPTION RATES: United States and Canada: one year I».—; I month*: |4.—; I months: is.—. Foreign Countries: one year lit.—; I months: $6.—; 3 months: 33. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egyesült Államokban és Kanadában. egy évre: |8.—; félévre: I«.—; negyedévre *2.—. Külföldre: 1 évre:12—; félévre:8.—; negyedévre: 13.— F. lap hasábja* közérdekű ügyekben mindenki számára nyitva állnak. Kéziratokat a szerkesztőség nem őriz meg. MINDEN CSECK és MONEY ORDER az ELŐRE HUNGARIAN DAILY NéVben ÁLLÍTANDÓ KL A HÁROM ZSIDÓ Amerikában és az egész világon mélysége és jogos felháborodással tárgyalják a vére Horthy-uralom gaztetteit. Még a burzsoá világsajtó is borzalmas híreket közöl a zsidók ellen pogromokról és azokról a hajmeresztő cselekedetekről, amiketHéjjasék, Prónayék, Bibóés munkásokon és zsidókon elkövetnek. Aki elolvassa a magyar “nemzetgyűlés” pártjainak programját, aki olvasta az Ébredő Magyarok és a Magyar Nemzeti liga programját aki a budapesti fehér terrorista sajtó közleményeit és vezető cikkeit olvasta — azt a benyomást nyerte, hogy Horthy-országban a “keresztény kurzus” végezni akar és végez is minden zsidóval és forradalmárral. Kapcsoljuk most ki a magyar munkások és forradalmárok ügyét és szóljunk csupán a keresztény kurzus zsidóellenes ténykedéseiről. Az utóbbi időkben híte jött annak, hogy Horthy-országban a zsidóhajsza nemcsak a proletársorban levő zsidó elem, hanem a zsidó középosztály, az értelmesség és hivatalnok osztály ellen is folyamatban van. Az Ébredő Magyarok Horthy-Huszár-Héjjas bandája jelszóvá tették hogy le kell törni, meg kell semmisíteni a “zsidó befogadást.” Az ember azt hitte volna, hogy Horthyék ‘keresztény” kurzusa valóban minden vonatkozásban a zsidóság “félretolásán’ dolgozik. Tévedés volt ezt hinni. Csak azokat a zsidókat üldözik, akik vagy útjában állanak az éhes és vérszomjas dzsentri-falkáknak vagy annyira befolyástalanok, hogy a fehér terror nem veszít semmit, ha “félretolja” őket Héjjas módra. Tudjuk, hogy a gyilkos tiszti különítmények fekete listával rendelkeznek, amelyeken csak a zsidók szerepelnek, akiket el kell tolni az útból.” Három zsidó azonban mégis ott van Horthyék mellett, sőt nélkülök —úgy látszik —Horthy sem lehetne ott, ahol van. E közül a három zsidó közül kettő magyar: Báró Ullmann Adolf és Báró Kornfeld Pál, míg a harmadik a francia Rotschild. A fehér Magyarország pénzügyi “lábraállítását” ezek végzik most Párisban és — amint a hírek jelentik — teljes sikerrel. A két magyar- zsidó és a párisi Rothschild-csoport megegyezett abban, hogy a magyar hitel megerősítésére egy milliárd frank erejéig részt vesznek. Horthy-Huszár-Héjjas ‘‘keresztény kurzusa” antiszemita alapon ime zsidó pénzen, a zsidó kapitalizmus közreműködésével kap erőt arra, hogy irtsa és üldözze tovább a proletárokat és a zsidókat. Ullman, Kornfeld és Rothschild még Palesztinát is hajlandók támogatni, de arról a világért sem mondanának le, hogy jó üzletet csináljanak fajuk véreskezű hóhéraival. Horthyék pedig nagyon szívesen elveszik a zsidó pénzt, mert hiszen annak nincsen szaga. A fehér terror ellen csak egy egységes és becsületes harc folyik — a forradalmi osztályharc, amely minden különbség nélkül a nemzetközi kapitalizmus megdöntésére törekedik. Azsidó és keresztény kapitalizmus megdöntésére egyaránt. ■ 83 Kapitalista szemfényvesztés Tévedés volna azt hinni, hogy a kapitalisták csupán a törvényhozásra, a törvényszékekre, a hadseregre, a milíciára, a rendőrségre, a gunmenekre, a detektív ügynökségre, a papokra, az újságírókra, a professzorokra támaszkodnak, hogy világuralmukat fentartsák, a kizsákmányoláshoz való jogukat megőrizzék. Igénybe veszik azt a módszert is, mely talán valamennyi közt legjobban illik hozzájuk, az egyszerű csalást is. A csalásnak egyik közismert módszere a bonusz-osztogatás, a haszon részesedés, melylyel ezelőtt egy vagy másfél évtizeddel kezdték meg a munkások maszlagolását. Ha jól emlékszünk, az acéltruszt azért akarta keresztülhúzni az A. F. of L.-nek az acélipari munkások szervezésére irányuló első kísérletét, hogy bevezette a bonusz-rendszert. Hogy ezért maradt-e el annak idején az acéltruszt munkásainak szervezése, vagy egyéb okok folytán, azt nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy a bonuszrendszer dacára a múlt évben elemi erővel tört ki az acélipar bérrabszolgáinak lázadása, mert a bonuszrendszer nem változtatott azon a tényen, hogy a hetenkint hét napi, naponkint tizenkét órai munkáért a munkások még a bonusszal együtt sem kaptak akkora összeget, hogy az elég volna az átlagos munkás család létföntartására. A Ford társulat először az átlagosnál magasabb munkabérrel akarta lekötni az ipari jobbágysághoz a munkásait, de amikor aztán természetesen az átlagosnál jóval több hasznot szorított ki belőlük és a munkások szökdösn kezdtek a Ford-féle munkabérektől és különösen a Ford gyári munka intenzitástól, Ford kísérletet tett a bonusz-rendszerrel is, a csalásnak ezzel a szemfényvesztőbb formájával. A Ford társulat persze tudja, hogy a munkásokelőbb-utóbb felismerik ezt a csalást is, de amíg nem ismerik fel, addig a Ford társulat biztosítva van a sztrájk ellen s azonkívül megvan az a reménye is, hogy bérrabszolgáinak egy részét a bonusszal még a sztrájk esetén is lekötheti géphez. Ezeket a példákat követi most az International Harvester Company, Amerikának legrablóbb trusztja. A truszt részvényeseinek gyűlése hírül adta a sajtónak, hogy hatvan millió dollár osztalékban fogja részesíteni a munkásait a társulat tiszta (?) profitjából. Hogy is hirtelen öröm meg ne ártson bérrabszolgáinak siet hozzátenni, hogy az osztalék csak a jövő év január elsejétől jár. A határozat részletezéséből kitűnik, hogy először is az a hatvan millió dollár nem hatvan millió dollár, hanem jóval kevesebb. A hatvan millió dolláron először különféle címeken a truszt osztozik meg és az osztozás után csal huszonegy millió dollár marad. Ezen a huszonegy millió dolláron osztozik aztán ismét a truszt olyanformán, hogy a maga számára levonja az alaptőke hét százalékát, mely tizenhárom millió dollárra rug s igy a szétosztandó összeg nyolc millió dollárra zsugorodik és ezzel egyenes arányban zsugorodik is a truszt bérrabszolgáinak a reménysége is. A nyolc millió dolláron harmadszor is a truszt osztozik meg, levon a saját számára hatvan százalékot, ami aztán megmarad, azt szétosztják — talán a munkások közt? Ok nem. A fenmaradó összegnek egyharmadát meghagyják a társulatnak az igazgatói és szuperstendentjei, akik maguk is a részvényesek és a fönmaradó kétharmad fölött osztoznak aztán a munkások. Először jönnek a munkavezetők, a műhelyfőnökök, a társulathoz hű rabszolga hajcsárok fizetésük arányában, míg végre marad két millió dollár negyvenezer munkásra, ami egy évre 50 dollárt, minden egyes munkanapra kemény ,16 centet jelent. Éppen egy pakli dohány ára! A harvester truszt hatvan millió dolláros bőkezűsége egy pakli dohányra zsugorodott össze és amint az a pakli dohány füstbe megy, úgy megy füstbe a társulat bérrabszolgáinak az a reménye is, hogy abból a hatvan millió dollárból kényelmes otthont rendeznek be családjuknak, felruházzák gyerekeiket, ellátják őket kellő táplálékkal, sőt talán még iskoláztathatják is őket. Hát csak hadd zsonglőrösködjenek az urak, a kapitalista szemfényvesztés nem vakítja el a munkásokat, akiknek végül mégsem marad hátra más, mint hogy birtokukba vegyék a termelés eszközeit és munkájuk gyümölcsét. ■ ■ FOCH JÓSLATA A lengyel válság megbuktatta a Pilsudskykormányt és a lengyel imperialisták csapatainak fővezére megbukott, mint fővezér is. Ez természetes következménye volt annak a ténynek, hogy a szovjet csapatok győzelmesen törnek előre a lengyel főváros felé és útjukban talán csak a fegyverszünet állítja meg őket. A kétségbeesett francia burzsoá-sajtó, amikor arra eszmélt, hogy a lengyel haderő hátrálása súlyos katasztrófát jelent az egész lengyel orosz frontra, világgá röpítette a hírt, hogy a “győztes” Foch marshallt menesztik a lengyelek támogatására Varsóba. Igaz, hogy a “megváltó” Foch el sem indult és ha indult volna, akkor talán közvetlenül tapasztalhatta volna a rettenetes verést, amit a lengyelek kaptak, a francia burzsoá-sajtó mégis üvöltött és bizakodott, hogy így, úgy ellátja az oroszok baját a “nagy” Foch. A lárma néma fogvacogásba fűlt. Foch marshall Párisban maradt és nagyon csöndesen kijelenti, hogy ő bizony már a kievi vereség alkalmával meglátta a veszedelmet. Napóleon veszedelme és tönkremenése — úgymond Foch marshall — akkor kezdődött, amikor visszafordult Moszkva felé való útjában; a lengyelek tragédiája is akkor kezdődött, amikor Kiev alatt visszafordultak . .. Foch marshall tehát megjósolta a katasztrófát! De ha megjósolta Kiev után, miért nem ajánlotta — mint katona — a francia kormánynak, a lengyel offenzíva tulajdonképeni indítóját, hogy lépjenek fegyverszünetre az oroszokkal? Miért látta csak a katasztrófát és miért nem segített rajta. A magyarázat önként jó: Foch is, meg gazdái is — a francia imperialisták — még a legutolsó esetben is reménykedtek, sőt még most is reménykednek abban, hátha mégis sikerül gáncsot vetni a szovjeteknek. Mit nekik az, ha egy elvakított nép belepusztul? Mit nekik a lengyel tömegek pusztulása. A szovjetek ágyúi nem érnek Párisig és Foch úr nyugodtan ül kétes babérjain. Csak az a kérdés, meddig ülhet ő is, meg gazdái is olyan nyugodtan. Mert ha az orosz ágyuk nem is, de a proletárforradalom csak eljut Páris alá is! Van okunk ezt biztosan remélni ! ELŐRE KERESZTÉNY MAGYAR PANAMÁK Irta: VARGA JENŐ. AZ OLASZ POLITIKÁRÓL ÉS A MAGYAR KÉRDÉSRŐL — A Bécsi Magyar Ujság munkatársától. — A keresztény erkölcsöt hirdetik. Folyton miséznek, mindennap a templomot járják. Minden szavuk a zsidó uzsorások káromlása. Keresztes hadjáratot visznek az erkölcstelenség, a panama ellen! És soha ennyi rablás, ennyi panama nem volt, mint most. Soha a nagytőke uzsorás haszna úgy meg nem szaporodott, mint a keresztény kurzus idején! Kezdjük a névtelen rabláson! Fehér tisztek beállítanak a boltokba, gyűjtenek a “nemzeti hadsereg” céljaira. Jaj volna annak, aki megfelelő összeget nem ad nekik, jaj annak is, aki mosollyal nem hajtogatja. Köszönöm a tiszt uraknak, hogy alkalmat adnak a dicső nemzeti hadsereg támogatására. Nyugtát nem adnak, nyilvános számadás nincs a sok összezsarolt pénzről. A rablók megosztoznak rajta. Katonaság lógja körül a Teleky-teret. Kocsikkal vonul ki. A szerencsétlen árusoknak ami jobb portékájuk van, maguknak kell odahurcolni a katonai kocsikra. Aki kérdezősködni mer, puskatussal fejbe vágják. A nemzeti hadsereg a “hadizsákmánnyal büszkén vonul el a harcszíntérről! A mohó meggazdagodás, a mindenáron való vagyonszerzés vágya soha nem uralkodott anynyira a magyar közéleten, mint a keresztény kurzus idején. Egyik sokmilliós panama a másikat kergeti. És a panamák nyélbeütött régi panamisták, akik minden rezsimet végig éltek és mindenütt panamáztak. Itt van a Lingauer-Rubinek- Ruli-eset. Kuli úr, aki a Dunántúlon a marhavásárlást eszközölte, rengeteg marhát átcsempészett Ausztriába. A nemzetgyűlésen az a vád hangzik el, hogy Rubinek részesedik ebből a haszonból. Komoly vizsgálat ebben az ügyben nem történik. Rulf úr, mint “szakember” végig szolgálta az Állatforgalminál a háborús kormányokat, a Károlyi-kormányt és a proletárdiktatúrát! Már akkor sok volt a panasz ellene és csak a diktatúra bukása gátolta meg, hogy e vádaknak a végére járjanak. Ennek az urnak nem lett bántódása a diktatúra miatt, és mivel sikerült Rubinekkel kapcsolatba jutnia, nem is lesz most sem. Más eset Strausz István esete. Most csukták le. Magyarország legmagasabb rangban levő bürokratája, a legfőbb számvevőszék elnöke. Miniszteri rangban van, őskeresztény. A diktatúra alatt ugyanúgy folytatta az előző év állami kiadásainak ellenőrzését, mint azelőtt. Mivel a közös katonai kiadások elszámolása sok külön munkát adott, akkor még csak az 1917. évnél tartottak. Olyan távol állt a bolsevizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől. Most lefogtak, mint kommunistát! Miért? A B. M. U. június 29-iki száma megmagyarázza a rejtélyt. Strausz kötelességszerűen fölvilágosítást követelt arról, hogy mi lett azzal a 140 millió koronával, amit Szmrecsányi az Ébredő Magyarok elnöke és Pallavicini őrgróf, a bécsi követségtől elraboltak. Ebben az ügyben átiratot intézett a nemzetgyűléshez, amit Huszár egy zárt ülésen fölolvasott. Strausznak ez hivatalos kötelessége volt. Szmrecsányi elszámolni nem akar. Bizton van oka, miért nem. Tehát föllovasta a legfőbb számvevőszék néhány tisztviselőjét, hogy jelentsék föl Strauszt — a diktatúra alatti viselkedés miatt. Szegény Strausz most a börtönben elmélkedhetik fölötte, hogy a tiszta keresztény erkölcs uralma idején tilos a becsületes kötelességteljesítés. íme a nyilvánosságra került botrányok némelyike. De ez semmi az eltitkolt, a készülőben levő panamákhoz képest. Simonyi Semadam miniszterelnök, Ullmann bankigazgatóval és valami Halmos nevezetű kassai iparlovaggal együttesen nem kisebb üzleten fáradoznak, mint bérbe adni a Mávot egy francia konzorciumnak! Olyan óriási arányű üzlet ez, amely Európában ritkítja párját. A dolog kipattant. A kormány híradása azonban nem cáfolja meg a tervet és a tárgyalások tényét, csak azt ígéri, hogy 4,a‘nemzetgyűlés jóváhagyása nélkül” nem köti le az üzletet. A kikötött provízió, ha az üzlet sikerül, hír szerint három millió francia frank, körülbelül harminc millió korona... Úgy látszik, az államvagyon bérbeadása, elidegenítése kitűnő kereseti forrásnak ígérkezik. A “Neue Freie Presse” június 29-iki közgazdasági rovatában olvassuk, hogy a magyar kormány tárgyalásokat folytat egy francia pénzcsoporttal az állami vasművek bérbeadása ügyében. A közvetítő itt is a zsidó Ullmann, a zsidó Rothschild-csoport magyarországi megbízottja, ha nem csalódunk, a pesti zsidó hitközség elnöke. A keresztény kurzus nem fél a zsidótól, csak keresni lehessen vele... Nagyon csinos panamák húzódnak meg a Hangya és az Országos Központi Hitelszövetkezet mögött is. A Hangya kapta meg a volt Haditermény egész ügykörét: ez vásárolja az állam részére a gabonát, ez osztja szét az állam részéről külföldön vásárolt élelmiszereket. Az O. K. H. Korányi pénzügyminiszter intézménye, aki a diktatúra elején ünnepélyesen fölajánlotta szolgálatait a tanácskormánynak. Mint pénzügyminiszter a legteljesebb tehetetlenséget tanúsítja. Hogy mégis valami tekintélyt szerezzen magának, öszszehívta a volt pénzügyminisztereket: Wekerle, Gratz, Lukács, Popovics és Teleszky, “a volt pénzügyminiszterek tanácsa” adott ki számára valami programfélét. De az O. K. H. ügyét jól intézi mint pénzügy- miniszter. Szombaton került a nemzetgyűlés elé egy törvényjavaslat, amely szerint a kormány 25 millió korona üzletrészt jegyez az O. K. H.-nál és 100 millió korona kamatmentes, kölcsönt bocsájt rendelkezésére. Ez a terv már a Károlyi-kor- mány idején fölmerült és első- sorban e sorok írójának heves tiltakozásán bukott meg. Most kibővítik azzal, hogy új hitelszö- vetkezetet jövőben csak az OJ K. H. alapíthat. A kisbirtokok hitelének ellátására és a földre-formmal kapcsolatos pénzügyek lebonyolítására is az O. K. H.kap monopóliumot. Szóval, Kolányi úr azt reméli, hogy bukása után egy százhuszonöt milliós állami segéllyel és gyönyörű üzletkörrel felruházott nagybank élére fog visszatérni, így működik a keresztény erkölcs ! Meggazdagodni! Meggazdagodni minden áron! Ez a fehér terror lelki hangulata. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a Jel linek Márton esete. Jellnek zsidó, a híres, sőt hírhedt Közúti- Jellinek-család ivadéka. Minisz- teri titkár. Végigszolgálta észre-vétlenül a diktatúrát, mint ezer és ezer más. A keresztény kurzusnak kellett jönni, hogy világ- hírűvé legyen. Nem kevesebb, mint 450 millió adósság hátra-, hagyásával szökött meg. A leg-szimplább, a legprimitívebb módon kopasztotta meg áldozatait. Olcsó valutát szerzett. Dollart — harminc koronával a hivatalos árfolyamon alul! Mert jó öszszeköttetései vannak az antant- missziókkal, mint ő magyarázta." Eleinte tényleg szállította az olcsó dollárokat és márkákat. És erre millió szám hordták hozzáa pénzt a keresztény kurzus emberei: miniszterek, képviselők, bankigazgatók, mindenki. Gazdagodni, vagyont szerezni min-den áron! Ki törődött vele, hogy ez valutacsalás? Hogy a románi rendeletek értelmében az idegen valutát az állam rendelkezésére kell bocsájtani? Mert most az erkölcs, a keresztény erkölcs uralmát éljük Magyarországon... A nagy vagyonszerzésből nem maradhatott ki a keresztény kurzus főlovagja, a magyar jogforrás, Friedrich István levitézlett miniszterelnök sem. A B. M. U. június 29-iki számában olvassuk, hogy Friedrich úr 2 és fél millióért megvette a Sturzel József gép- és gőzkazán-gyárát, továbbá fém- és vasöntödéjét. Furcsa, hogy Friedrich úr, akinek gyárát a proletárdiktatúra tönkretette, — mert hisz a diktatúra mindent tönkretett Magyarországon! — alig 11 hónap múlva ilyen nagy befektetést tudeszközölni. .. Csoda-e, hogy ilyen lévén az erkölcsi süllyedés a fehér társaság vezető köreiben, ez a züllés átcsap az öszes társadalmi osz-tályokra, hogy Miskolcon nem kevesebb, mint “800 magyar királyi állami vasúti alkalmazott” vett részt a vasúton szállított javak kifosztásában (a vasutasok fizetését a diktatúra bukása után egy harmadrészre szállították le!) hogy a rablás, a fosztogatás mindennapos, hogy hiába hozzák be a botbüntetést az uzsorások ellen, az uzsora, legalább is a nagybani uzsora tovább virul! Hiába, fejétől büdösödik a hal! A diktatúra alatt is volt korrup-ció. Nem tagadjuk. De a diktatúra alatti korrupció elenyésző ■ kicsiség a keresztény kurzus ! Firenze, július 12. Mantovában, az ötszázéves Fontana-Aberga vendégszobájában találkoztam Enrico Ferrivel. ő is átutazóban járt ott. Veronába készült, hogy politikai bűnökkel vádolt munkásokat védjen. A nagy Ferri, az olasz szocialista mozgalmak világhírű vezére, valamikor büszkesége a római parlamentnek, most ilyen csöndes, politikának alig mondható kis szerepeket vállal. Különben római egyetemi katedrájának él, ahonnan még mindig a jogbölcseleti kutatás élén járó gondolatait és megismeréseit közli a fiatal olasz jogásznemzedékkel. Holott már túl jár a hetvenen. Szép, nemes vágású fejét lenge, ezüstfehér haj veszi körül. Magas alakja kissé meghajlott. Nyílt arca sokszor tépelődő és keserű. Mintegy rá van írva különös sorsa. Enrico Ferri, Turatival és "Hevessel, — Serrati, Bombacci és az új vezérek még fiatal" aspiránsok voltak akkor — a parlamenti szocialistapárt feje volt. A líbiai expedíció és az olasz-török háború idején ellentétbe került a pártjával. Megszavazta a háborút. Hozzájárult ahhoz, hogy az afrikai sivatag ország meghódítása kedvéért ezer és ezer fiatal férfi elcsurgassa a vérét, a béke becsületes munkája helyett száz , meg százezer kéz puskát, bajonettet, ágyúgolyót gyártson, a teremtő haldás művét harci sikerek, tömeggyilkos diadalok őrjöngése váltsa fel. Miért tette? Azóta többször magyarázkodott. Azt akarta, mondja, hogy a kivándorló tömegek az amerikai bérrabszolgaság helyett olasz földön találjanak kenyérkeresetet. Hogy a hazája földjén megélni nem tudó túlszaporulat ne kallódjék el , a világ minden táján idegen kizsákmányolók igájában, hanem az olasz testvéri közösség szeme előtt és védelme alatt érvényesítse produktív erejét. A párt azonban azt felelteerre az érvelésre, hogy mindezt háború nélkül is el lehetett volna érni és egy szocialista soha, semminő formában és semminő ürügyekkel nemjárulhat hozzá egy hódító háborúhoz. Ezért kiközösítette soraiból valamiikor bálványozott, vezérét. Közel tíz esztendeje már ennek. Ferri a kizáró határozat után visszavonult a politikai élettől. Nem szívesen és nem minden tiltakozás nélkül, de respektálta a szigorú ítéletet. Lélekben azonban nem szakadt el pártjától. Pedig elég kísértésben volt része. A párttól elszakadt jobboldali elemek reformista csoportja vezérséggel, a miniszteri tárcával kínálgatotta. Több ízben csalogatták önkéntes száműzetése magányosságából nagy politikai szerepre. Ferri szigorúan elzárkózott. Végre évek múltán, amikor azt hitte, hogy a vezeklés ideje lejárt, újrafelvételre jelentkezett a pártban. Visszautasították. Ferri lenyelte a refuse-t, várt megint egy-két évig, aztán újra jelentkezett. Másodszor is becsukták előtte az aj- Itót. Azóta nagy változás állott be az olasz munkásság politikájában. A párt erősen hátrakanyarodott. A hetvenéves Ferri, úgy látszik, ezen az utón is együtt haladt régi társaival, mert most — pár héttel ezelőtt — harmadszor is jelentkezett felvételre. Ezúttal sikerrel. A száműzöttet végre visszafogadták. Azóta újra részt vesz a párt agitációs munkájában. Barátai jövőt és új karriert jósolnak neki, ő azonban — legalább egyelőre — beéri a közkatona szerepével. így mondták el nekem Enrico Ferreri történetét, amely bizonnyal ritka példája az elvekhez való hűségnek és a régi fegyverbarátsághoz való ragaszkodásnak. A régi római világ históriáiban ismerkedtünk meg ilyen kemény jellemekkel. A nagyok között, amikben gyakran nemcsak a tehetség nagy, de a hiúság és gőg sem közönséges emberi méretű. (Ferri pedig Olaszország legnagyobb szellemei közül való) különösen ritka az efajta ember. A Fontana-Albergo asztalánál megpróbáltam Ferrit kikérdezgetni a mai politikai dolgokról. Szelíd, szomorkás mosollyal fogadta az intervjút. Tömör, szinte aforisztikus mondatokban felelgetett, vigyázva, nehogy többet mondjon, mint amennyit, egy önkéntes számkivetésen élő államférfiúnak szabad mondania. — A magamfajta embernek, — mondta Ferri — csak elméletileg lehet és nem szabad gyakorlatilag gondolgozni és nyilatkozni. A gyakorlati politikától kilenc éve távol élek és nem is térek vissza hozzá, amíg az illetékes emberek fel nem szólíta nak rá. Az illetékesség: Olaszország munkásai. Érettük dolgoztam egész életemben, ezután is az övék vagyok. Ami pedig az olasz munkásság politikájának elméletét illeti, ennek útja meg van szabva. Elmélet és gyakorlat azonban, sajnos, ma is kettő. Olaszország ma nyilvánvalóan forradalmi állapotban van. Soha közélet — a függetlenségi háborúk óta — úgy fel nem volt forgatva, mint manapság nálunk. Termelés, társadalmi béke a régi jogrend keretei között többé itt helyre nem állítható. Elmélet szerint már itt kelelene lennie a végső krízisnek. A gyakorlati politika azonban, úgy látom, mást parancsol. A tömegeknek nincs politikájuk, csak ösztönző vágyaik és akarataik vannak. A tömegek pártjának, mint felsőbb politikai szervezetnek, most az a szerepe... Itt egy pillanatra elhallgatott és mosolyogva folytatta: — Erre nézve azonban jobb, ha megkérdezi Serratit.. Bizonnyal egyetértünk a párt feladatának nagy kérdésében, de azt meghatározni inkább ő hivatott. Magyarországra tereltem itt a beszélgetést. — Sajnos, — mondta Ferri — az elmélet itt nagyon beigazolódott. A szociális forradalmak prófétái rég megmondották, hogy a reakció mindig vérengzőbb és kegyetlenebb, mint az akció, amelyet meg akar torolni. A magyar ügyben az a speciális, hogy, amint látom, az ország népétől jobbára idegen elemek, az idegen származású arisztokraták és a középkorban beszármazott — német, osztrák, stb. — lovagok leszármazottai művelik a bosszú atrocitásait. Ferri, úgy látszik, ismeri a magyar históriát. — Abban a lerongyolódott lelki és gazdasági álapotban — így folytatta — amiben a mai Magyarországot látom, alig valószínű, hogy a könyörtelen és semmitől vissza nem riadó katonai terror ellen belülről valami erőteljes ellenakció kifejlődhessen. A magyar kérdés rendezése az európai kulturvilág dolga. Főként a maga érdekeit és szolidáris kötelességeit öntudatosan érző munkásságé, mely mihelyt kellően informálva lesz magyar testvérei sorsáról, bizonnyal ösztönösen rátalál arra a módra, amivel hathatósan beavatkozhatik. Az emberiség lelkiismerete nem fikci. Sok történeti példa mutatja — vegyük csak a tengeralattjáró háborút — hogy az emberi közösség lelkiismerete egyszerre és mindig a kellő időben felébred és parancsát hadseregek, ágyuk és rendőrkordonok falain keresztül is tudja érvényesíteni... Ferri jó prófétának bizonyult. Pár nap múlva megmutatkozik a művelt világ lelkiismeretének parancsa a szervezett munkásság nagy bojkottjában. A. B. folyton halmozódó, folyton nagyobbodó korrupciója mellett... A keresztény kurzus néhány, kevés számú messzelátóbb ideológusa kétségbeesetten kapálódzik: Nem ezt akartuk! Nem ez a keresztény kurzus, írják, hogy újra csak a zsidó kapitalisták gazdagodnak, újra visszaélések, panamák, spekulációk folynak. Naiv emberek ezek. A keresztény kurzuson csak a jelszó, a külső már keresztény. A lényeg a magántulajdon, a kapitalizmus rendszerének a visszaállítása. Gazdaságilag a keresztény kurzus semmiben, a világon semmiben nem különbözik a munkapárti, vagy a Károlyi-korszaktól. A különbség csak abban áll, hogy az állam vezetését a keresztény kurzus jelszavával egy új társaság, egy kalandorokból, perverz gyilkosokból, pénzspvár panamistákból álló társaság ragadta magához, amelyik nem ismer más célt, mint kiélvezni a hatalmat, vagyont szerezni. És ebben kénytelenek igénybe venni a zsidó tőkéseket, fezőröket, panamistákat, mert hisz ezek értik a hirtelen gazdagodás mesterségét. Az a néhány fehér holló, a kis számú messzelátó keresztény ideológus hiába jajveszékel e miatt, nem tud és nem fog rajta segíteni. A keresztény kurzus bukásáig korrupt fog maradni! --------_---------- * NÉGY OHIOI ÚJSÁG EMELTE AZ ÁRÁT CLEVELAND, aug. 1. — The Cleveland Press, Cleveland Plain Dealer és a Cleveland News a napilap árát két centről három centre emelték. Az Akron Press is közölte olvasóival, hogy kénytelen az újságját három centre emelni. Az általános drágaságot és a béremelést hozzák fel akul. ^ * Egyik hírlap a másik után emeli a napilap árát két centről háromra. Tegnapi számunkban négy ilyen hírlap nevét közöltük. Ma ugyanannyiról szól ugyan a hír. Valamennyi újság, amelynek tulajdonosai emelték az árat, az általános drágaságot és béremelést hozták fel okul. Ugyanez áll az Előrére nézve is, amely azonban még sen emeli árát, amely megmarad a két cent mellett amíg csak lehet. A kapitalista újságok, amelyek jóval olcsóbban vehetnek mindent, három centre emelték az árat, mert ők profitra dolgoznak. Az Előre küzdve ugyan a nehézségekkel, de az olvasói erkölcsi és anyagi támogatása által buzdítva, még mindig csak két centet számít a napilapért. ----------------MÉLYEN LESÚJTOTT a bányászok sztrájkja, Sirta Wilson elnök a bányászszervezet tisztviselőinek, arra kérve őket, hogy rendeljék vissza, ha tudják, a bányászokat a munkába. Ezelőtt vagy fél évvel az elnök még azt hitte, hogy ő sújtotta le mélyen a bányászokat, amikor az államhatalmat mozgósította ellenük.