Előre, 1920. október (16. évfolyam, 2949-2985. szám)

1920-10-19 / 2968. szám

HIVATALOS MAGYAR "KULTURKÉP" A .­­ A Bécsi Magyar Újság buda-­­pesti tudósítása tárja elénk a kö-­ vetkező hivatalos magyar ‘­‘kul-| túr’’-képet: A főváros közigazgatási bi-­­zottságának ülésén a fővárosi­ adófel­ügyelőség nevében dr.­ Hahn Arnold helyettes államtit­kár jelentést tett az augusztus­ban befizetett adókról. A jelen­tés szerint állami közvetlen adóban az idén 3,600.000 koro­nát fizettek be,a tavalyi 7,387.000 koronával szemben. A pénzügy­minisztérium intézkedett az­iránt, hogy­ az elmaradt adófize­téseket december 31-ig bezáróan újból vessék ki. — Az adóhátralék — folytat­ta jelentését az államtitkár — sok,­­mert kicsi a végrehajtó­ sze­mélyzet és nem képes az adókat behajtani. Nagy baj, hogy a me­nekültek nem akarnak dolgozni. * A minap tizennégy vasutast ke­restek speciális munkakörre és ha tízezer menekült vasutas közül egy sem jelentkezett. Dr. Mos­­dósy Imre tanfelügyelő arról számolt be, hogy a diákok való­sággal elvadultak az iskolától, úgy hogy e tekintetben a leg­messzebbmenő intézkedések szükségesek. Panaszolja, hogy a szénszükség ebben az évben is el fogja venni a tanításra legérté­kesebb időt. Amíg magánfelek­hez nagy szénszállítmányok ér­keznek, addig az iskolák szén-­ ellátása érdekében vajmi kevés ■ történik. .­. Ezután dr. Váry Albert fő­ügyész tette meg jelentését. A főügyész szerint rengeteg nagyi a letartóztatottak száma, úgy, hog­y a Kohári-utcai fogházon­­ kívül már régebben a Szerb-ut­cai volt zálogházból is fogházat csináltak. Ezen kívül "most a fL Gonti-utcában is új fogházat rendeztek.. be, de még így is ke­vés lesz. A bolsevik ügyek fogyóban vannak, a legutóbbi följelenté­sek többnyire már csak bosszú­­nk­ból erednek. A most folyamat­ban levő bolsevik ügyek száma összesen 2500. A bolsevik ügye­ket az ügyészség október végéig befejezi, a tárgyalások tavaszig fognak eltartani. Végül dr. Nádassy Imre rend­őrkapitány a rendőrség augusz­tusi­­működéséről szóló statiszti­kát terjesztette elő. Azt bizonyí­totta, hogy sok a csalás, lopás és hogy a rendőrségen sok elő­állítás történik bolsevik bűncse­lekmény miatt. --------------------­| _____ | HAT NAGY BANKOT------------——,----1 | csuktak be Bostonban a Ponzi-ügyből kifolyólag. Sokan megká- H­á­rosultak, mert pénzüket megbízhatatlan ember kezére adták­. Aki 1 FENZKIKiDES pénzét és hazautazási és pénzküldési ügyeit 17 év óta fennálló E PÉNZVÁLTÁS bankomra bízza, azt nem érheti csalódás. írjon erre a címre: 1 HAJÓJEGYEK \ \ ív \ I K ií | BANKBETÉT RUTTKAY JENŐ BANKHÁZA New York.­­ A pártfrakciók most külön konven-­­ciót fognak tartani és kísérletet tesz-­ nek arra, hogy a maguk kezébe sze-­­rezzék vissza pártszervezetet és a­­ párt pénzalapjait. Hilferding, aki a Freiheit szerkesz-­ tője és keményen ellenezte a csatla­kozást, a szakadás után Longuet francia szocialista képviselőben tá-­­mogatót talált, aki a francia szocia­­­listák nevében kijelentette, hogy a­ francia proletariátus nem akarja az orosz Internationale-t, noha az ‘‘in­terna­tionalis internationalizmusnak” hívei. A szakadás dacára, mindkét német független frakció ragaszkodik a “füg­getlen” elnevezéshez. A balszárny körében azonban úgy hírlik, hogy a jövő tavasszal csatlakozni fognak a­­ német kommunista párthoz. Németország forradalmi mozgal­­­mában minden­esetre óriási fontos­sággal bír az, hogy az eddig nagy­­ befolyással rendelkező független szo-­­ cialista pártban a forradalmi irány-­ zat és a kommunista szellem gyö­­­ zött. A III. Internationale melletti­­ szavazás nemcsak azt jelenti, hogy­ most már szoros kapcsolat lesz Mosz­­­­kva és Berlin, forradalmi proletariá-­ tusa közt, hanem jelenti azt is, hogy­ a német, mozgalom lassan kezd meg­­ tisztulni a burzsoá elemektől, akik­ tudatosan vagy öntudatlanul tám­o­­­­gatói voltak az ellenforradalomnak. —————— Kétezer bútorszállító­ munkás, aki­­ szeptember elseje óta sztrájkban van, s ma visszatért a munkába. F. Kobe, , a unió titkárának jelentése szerint, a munkások megegyeztek három dol­lár heti fizetésjavításban. Fellázadtak a spanyol asz­­szonyok. GRANADA, Spanyolorsz., okt. 17. Az élelmiszerek tűrhetetlenül ma­gas árai ellen­­ a város asszonyai fellázadtak. Az asszonyok az ösz­­szes üzleteket lerombolták és min­den elvihetőt magukkal vittek. A lázadó asszonyokkal szemben a rendőrség tehetetlenné bizonyult.­­ Az asszonyok a városháza elé vonul­­­tak, ahol egy rögtönzött bizottságot­­ választottak és olyan utasítást adtak annak, hogy a polgármesternek, je­­­­lentse be azt, hogy­­a városban mind­addig meg fognak gátolni minden forgalmat, amíg az uzsorával fel nem hagynak az üzletesek. NÉMA TANUK. Az Evezős­ utca irányában egy ismeretlen féri holttestét­­ fogták ki a faunából. Már régen­­ lehetett a vízben és annyira asz­j­a­tásnak indult, hogy személyie­­j írást nem­­lehetett felvenni. A­ holttestet beszállították a tör-­ vényszéki orvostani intézetbe.­­ — A lipótmezei tébolyda mö­­­­gött a fenyvesben egy 25—30­­ év körüli férfi, holttestét talál­­j­­ák. Személyazonosságát meg­állapítani nem lehetett. ------------------------­ Szakadás a függetlenek táborában NAGY TÖBBSÉGGEL MONDOT­TA KI A KONGRESSZUS A CSATLAKOZÁST MOSZKVÁ­HOZ. A függetlenek jobbszárnya elhagyta a pártkongresszust a tüntető kom­munisták elől. HALLE, október 18. A mai sza­vazás eldöntötte a német független szocialisták pártjában a legfontosabb létkérdést. A hallei kongresszuson benyújtott javaslat felett, hogy a né­met független szocialisták pártja csatlakozzék a III. Internationale­­hoz, megtörtént a szavazás, melynek eredménye az, hogy a függetlenek balszárnya 237 szavazattal 156 elle­nében­ győzött és a kongresszus ki­mondotta a csatlakozást a moszkvai Internationale-hoz. Cr­espin, a függetlenek jobbszár­nyának vezére, megkísérelte, hogy a balszárny híveit eltávolítsa a párttól, amennyiben kijelentette, hogy a dön­tés kimondja, hogy a függetleneknek egyesülniök kell a kommunistákkal. A jobbszárny hívei aztán mégis eltávoztak a kongresszusról; kivonu­lásuk alkalmával a balszárnyisták tü­n­tetőleg rázendítettek az Internatio­­nale-ra. Rendkívüli közgyűlés!­­ A New Yorki Magyar Munkás Otthon Egyesület f e hó 20-án rendkívüli közgyűlést tart. — Tekintettel a­­ napirend fontosságára, kérjük az össztagság pontos­­ megjelenését. — A gyűlésen csakis jótálló tagok vehet- | nek részt. — Kezdete pont 8 órakor/ A NEW YORKI MAGYAR MUNKÁS | OTTHON VEZETŐSÉGE. ■ >• * xx JU O K E3 Clevelandiak, figyelem 1 iz I. W­. W. tagot szabadon engedtek. SYDNEY, N. S. W. szept- 4. (Le­­élbeni értesítés.) A háborús törvé­­yek megszegésével vádolva, 1916- an az I. W. W.-hoz tartozó tizenkét munkást ültettek a vádolttak padjá­­n, kiket az előítélettel telített­ briák 0-től 15 évig terjedő súlyos bör­­cinre­itéltek. Az elitélt munkások váltig hang­­oztatták, hogy a nekik tulajdonl­ét bűncselekményről fogalmuk nncs és legkevésbé részesek abban, rosszú és fárasztó munkába került, ám az ítéletet sikerült megfeleb­­ezni. Három és fél évi börtön el­js­zen védése után végre a per anyaga­ljutott a felebbviteli bírósághoz, mely megállapította, hogy az elítélt,­­unkások közül hatot minden bizo­­yíték nélkül, teljesért ártatlanul üldtek börtönbe, míg másik négy­­­­unkás ellen a bizonyítékok­ olyan h­iányosak voltak, hogy­ azok alapján agyon enyhe büntetést lett volna zabad alkalmazni. Ezen megállapítás után augusztus -án tíz munkást szabadlábra he­veztek. A szabadon bocsátott rrtun­k­ások között van Jim Larkin test­v­ére is, akit New Yorkban 5-től tíz­­ig terjedő szigorú börtönre ítél­ik azért, mert segített megszervezn­i a kommunista pártot. Jálóz aiért beszélt a feleségéhez T. Cerrillo, 21 éves. 81 Prince, St., b­ooklynban lakó ember tegnap rá­­itt Vincent Reid nevű feketére, mert­ feleségével látta őt beszélni.. Az eset a Fitbush Ave. és Gold 1­­. sarkán történt. A lövés u­tán T­errillo szaladni kezdett, de Adams indőr rövid üldözés után elfogta és­­ közeli rendőrállomásra kísérte. A Cleveland W­est Side-i Magyar Ifjúsági Betegsegélyző Egylet 920. október hó 24-én A.SÁRNÁL­, a Turn Hall-ban, szín­­lőadással egybekötött táncmulatsá­­got rendez, amelyre Cleveland ma­­garságát tisztelettel meghívja a rendezőség. Színre kerül: Vidor Pál 8 felvonásos népszínműve­­ VÖRÖS SAPKA­­ Wzest Side legjobb műkedvelőinek közreműködésével, ÍZEI VERESS FERENC rendezése mellett. KEZDETE PONT NYOLC ÓRAKOR k, cs, szó. ------------------­Tolvaj a templomban A tegnap esti szentmise alatt ügyes tolvajok jártak a Broadway és 75-ik utca sarkán levő Christ Pro­testant Episcopal templom ruhatá­rában. Amíg a hívek a templomban ájtatoskodtak addig a derék tolvajok­ minden értékes holmitól­­ megszaba­dították zsebeiket. Ezer dollárra be­csülik azt, amitől a jámbor híveket ékszer és készpénz alakjában meg­szabadították. Az utcai ajtó be volt zárva, onnan bajosan juthattak be. És így más föl­tevés nem marad hátra, mint hogy a tolvajok a templomból jöttek be és a jól elvégzett munka után vissza­mentek, hogy bűnüket mindjárt le­imádkozzék. Hát nem egészen logi-,­kus a dolog? Erről persze nem esik szó a jámbor hívők­ között, csak mi, gonosz hitetlenek gondolunk erre az istentelennek, de nagyon valószínű-­ nek látszó föltevésre. PÁRTOLJÁTOK AZ ELŐRE HIR­­DETŐIT! ELVESZETT. Vasárnap este A három a kis­lány szinielőadáson, fönt a balkonon, egy pénzerszény elveszett. Nagyon ké­rem a becsületes megtalálót, legyen­­ szives a kulcsokat Hoffmann virág­üzletébe, Second Avenue, vagy Var­­patika 79 Street és Avenue A comet küldeni. 18: 19 _______kerestetes. Mrs. Doktor, 531 — 6th Are, New York, ezelőtt (Kew Garden) keresi volt szolgálóját Júliát. Az esetleges ismerősei vagy ő maga jöjjön, írjon vagy telefonáljon a fenti címre. Te­lefon: Watkins 4285 20-ig Balogh Lajos és Balogh Áron sza­­bolcsmegyei mándoki illetőségükeket — hazai ügyben — keresem. Kérem őket vagy a róluk tudó honfitársai­mat, hogy címüket velem tudassák. Balogh Sándor, Box 521 Dunellen, N. J. v.­­ Ernst Treffn­er keresi testvérbáty­ját, Treffner Mátyást, aki New Yorkban vagy a körny­ékén tartózko­dott. Vagy pedig Michael Stern-t, akinek utolsó cime: 2042 — 65-ik ut­ca, c a Cosmopolitan volt. *m"........... 1 Dr. E. S. SNOWE FOGORVOS kéri a­ magyarság pártfo­gását. — 803 George St., New Brunswick, N. J. 142S — 3-ik -AVENUE. jfegjy 80 és Sl-ik utcÁk közt. I Look for the Big Clock I Pl^N ZK í- 1J ),kS I ■' .»««. I l? PONTOS ÉS MEGBIZHATó minden tekintetben Kiss Emil bankháza, a­mely már több mint két évtizede szolgálja kipróbált becsületességgel és felülmulha- •­­ tatlan szakavatottsággal az amerikai ma­gyarságot. A saját jól felfogott? érdekében cselekszik ha minden ügyben ezen cimre ir: KISS EMIL BANKÁR 183 SECOND TVE, NEW YORK | PÉNZVÁLTÁS |~---------------------7“---- HAZAI ÜGYEk S­zabadalmazott hazai ü­vegi-lábak­­kal felszerelt CIMBALMOK. — Elő­­gei: S/,BPSBG fiS CSENGŐ, KELLE­­MES HANG. — Hegedűk, harmonikák, izerők, t­­íglik, vonók, hurok, stb. kaphatók. — Ingyen árjegyzék, v a ií ei u k Ahol y hangszerkészítő. 70 Ave, “A”. Neu York, N. Y. lOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXDOOCO l KÜLMAJER MÁRTON § I 0 A F É I (SAJÁT PRÉSELÉSÜ­K ) M­L­S­T­O­­ 1205 FIRST AVE, § Cor. 65th Street. L­ ­OOOOOOOCXXJOOOOOOOOOOOOOO Wi. KOVÁCS /loving — Exores« — Storage 1265 SECOND AVENUE 'el, HMnem­mler 4989. NEW YORK. (66—6?-ik utcák között) . ilingadlva a»uillagozó«­ és költözkö­­d az automatitkai helyben és vidékre. I4NDOR A"É°e“sf”s Storage Co. röltözködé­s helyben és vidéken, fele- ÖRség­ mellett. Kofferokat vasútra és hajóállomásra szállítunk. 545 First Avenue, New York. (80. és 81. utcák közt.) 'el. Lenux 3694 SZABADALMADAT kieszközöl és értékesít a wash­ingtoni Szabadalmi Hivatalban be­­jeg­yzett szabadalmi ügyvivő, mér­nök, a budapesti Állami Techno­lógián a gépészet volt szaktanára. GYULA VITTAL 1117 TRIBÜNE BUILDING 154 NASSAU STO NEW YORK. Tel.: Heekm­an 3111. Díjtalan tanácsadás naponta d. e. 10—1-ig és kedden és csütörtökön este 7—9-ig. Magyar Munkás Otthon 37 16th Ave., NEWARK, N.J. KITŰNŐ MAGYAR KONYHA, A MAGYAR KÖTIZETEK KÖZPONT­JA. MINDEN VASÁRNAP ESTE műkedvelői előadás s tánc KEZDETE ESTE g ÓRAKOR. trn------rí---- "ír m hhmiti---ima.....■mi.......,w/ !cH PATENTOKÄi Sutányok kicsikfizlí.séhpti for- S dúljon bizalommal m MANUFACTURERS RATE NT CO.» It S3 RroacDvay, vcw Xer*4 City. ^ Szabadalmi ügyvédeink és mér- ® nökeiink DÍJTALANUL adnak fl útbaigazítást. Érdekes ,magyar W ! könyvünket INGYEN küldjük, S ÍRJON, ha dolgo­zik va­n érdek-­­ lödik találmányok iránt. ji­M APOLA­:HEK zoltán főmérnöknek. SZAKÉRTŐK GONDOSKODNAK HOl­A. HOGY MEGFELELŐ Szemüveget kapjon. Bármelyik üzleteinkben duó választékban találhat minden­féle szemészeti kellékeket. Tudo­­mítogoo azemvszaurálat legyeil Szemüvegét a legalacsonyabb árak mellett készítjük el ! Dr. Barneil L Becker SZAKAVATOTT SZEMASZ L 215 East Broadway, Clinton street közelében. 100 LENOX AY’E., J 11­5 street közelében. 885 ProajMM't A­venue, Bronx, közel a Subxway-állorvásktMi 262 East Forib­ara RdL, Bronx, Aeolian Hall Trebont Ave, Grand Conooarte, Fit­kin Ave., közel a RockA*­way Ave.-hez. ----------------------- -----------­BERNÁTH VILMOS VENDÉGLŐ ÉS CUKRÁSZDÁJA *00 E. Sffth St., a 2-ik és S-4k Ave. közt. A legfinomabb hazai módra készült kávé és cukrász sütemé­nyek minden időben kaphatók. NYITVA B.TJEL-NAPPAL, Sió ALADÁR hegedümű­v黫 hangverseny ec. MAGYAR MUNKÁS OTTHON 350 E. 81st St., New York MINDEN SZOMBAT ÉS VA. SAUN AI- ESTE mm sänbor bpgsdlimitors/ hangversenyen, Krttínő magyar konyha. Ter­mek fau­talságokra, lakodal­makra, társat vacsorákra és gyűlésekre jutányos árban. Elsőrendű billiard asztalok A MAGYAR MUNKÁSSÁG TALÁLKOZÓ HELY­E. Telefon: Lenox £307 és 10X41. Charles Recht ÉS Rose WEISS az “Előre” jogtaná­csosai ügyvédi irodájukat 110 W. 40th Street ROOM 404 New York, N. Y.[ helyezték át, Telehone, Vanderbilt 2360 további értesítésig­. ------------------­ PÁLYÁZAT. Az Amerikai Magyar Munká-­­ sok Szövets.-nek bridgeporti osz­tálya PÁLYÁZATOT hirdet lapkihordásra. Feltételek: 38 dollár heti fizetés biztosítva. Az állás folyó hó 23-án töltendő be. Bővebbet megtudhatni Drencsán Miklós titkárnál: 294 Osborn­­ Street, Bridgeport, Conn. Pályázat: ------------------­ ELŐFIZETŐINKHEZ! Ezúttal ismételten fölkérjük elő­fizetőinket arra, hogy előfizetésük beküldésénél vegyék tekintetbe azt, hogy az Előre és az Előre Képes Folyóirat évi előfizetési ára $11.—» félévi ?3.80 és negyedévi $2.75. "színház és zene. CENTURY THEATRE | Central Park West és 62. ötén. 1 1 Vásárnál* d. u. 3-kor, okt. 17-én 9 | Estte délutáni hangverseny. ■ I Mine. FRANCES ALDA I 1 a Metropolitan Opera­­csillag.i H PERCY GRAINGER g a világhírű zongorista GUIDO CICCOLINI I a chicagói operából I COENRAAD V. BOS. g I Jegyek 50e-től $3.50-ig a pénz- H I tá­rnál. 14—17 ^ CARNEGIE HALL 7th Ave. and 57th Street. Szerdán este, okt. 20-án 8.15-kor fl Első amerikai hangverseny: fl ALFRED MIROV­ITCH a nagyszerű orosz mester zon- s porista, kinek játéka egész Eu- fl répában rendkívüli sikert ara­­fl­tott. ...■› Jcszyek: 75c-től %2-ig a pénz- fl nál. M­anagement: S. HUROK'S fl ", Musical Bureau ** fl 47 \V«t 42nd street. 20-ig I LEXINGTON THEATRE & 5ist St & Lexington Ave. gg * Nagy Opera évad. I New York Opera Association R I Kedd este, boy. 2-án, 8.15-kor lg CARMEN Irene Bonheur, Haliéi Stiles H és mások fia tagú Syxaphonikus zen­ekar. fl Teljes kórus. Nagy ballet. i FÉNYES DÍSZLETEK. Péntek este, nov. 5-én 8.15-kor fl AIDA Jegyek, 7Re-től ?2150-is a pénztárnál New York Opera Association fl T/exington Theatre Bldpr. Allen & Fabrain, 101 Nv. 41 St. fl NEM MEGLEPETÉS DE JÓL TUDOTT ..DOLOG hogy egész New York városában, down-town csak­úgy, mint a Yorkvilleben, az egyedüli egye­temet végzett óhazai gyógyszerész DR. VARGA JÁNOS A MAGYAROK TUDÓS PATIKUSA 1299 SECOND AVENUE (Corner 68th Street) A Columbia Egyetem 3 első díjat nyert (2 aranyérem és $100) gyógyszerésze. r\ t» y­­ r» / i » receptként i­tése nem inaskod­ás­ban szerzett XV . * xt vx A gyakorlaton, de tudományos képzettségen nyug­szik és igy biztos.» v V 1 1? T 1 készítményeit amerikaszerte dicsérik tisztásé XV • * A XV U A jyukért és fölü­lmulhatatlan hatást­­ ért. «V n V A R C 4 tanácsot ad önnek,amely gyógyszerhatástanhe­ D K • V A XV u A élettani és vegyi tudományon alapszik és is megbízható tanács, OLYAN, AMELYET SEHO NEM» KAPHAT MÁSHOL MÉG DRÁGA PÉNZ­ÉRT SEM.D r X V 1 Ti f 4 LILIOM KRÉMJE minden más liliom krémet ki XV • X A XV ux cY szorított a piacról kitűnő összetétele, ártalmat­lansága és rög­tön szépítő hatása által. Egy pru­ • hu meggyőzi önt erről. Ára 50 cent, a szappa ára 35 vagy 50 cent.D L? \7 A To­p i gyógytárában ezer és ezer dolog várja önt. o( K • V A u A minden szükségletét fedezheti jutányos áron, fi­nom kiszolgálás mellett. NE FELEDJE EL A CÍMET: DR. VARGA. 63fiiSt. és Second Ave MV Ha gyémántot, ezüst vagy jbAJL arany tárgyakat akar v­asá­­rfirras­zolni, gondoljon Yorkville legnagyobb üzletére. — Nagy ||1|| választék aján­lék-tárgyak­­ban. —— Javítások is foatosan eszközöltetnek. A Detroiti Munkás Dalárda pá­­lyázatot hirdet karmesteri állásra, tanitási idő heti 2 óra. Pályázatok feltételek megjelölésével. Hauzer Ime 96 Gould Ave. Detroit, Mich, Imre küldendők. Határidő november­­ig. p. sz. k. K­ellemes és olcsó társas utazás OKTÓBER 30-ÁN A NOVEMBER 6-ÁN A­HE D’ITALIA PESARO INDUL NEW YORKBÓL A TRIESTI KIKÖTŐBE.­­­­ Mimi két hajó elsőrendű gyorsgőzös és amellett igen olcsó. A lehető legkellemesebb utazás, mert ezen hajók az út legrövidebb részét töltik a nyílt óceánon és azután utasai Olaszország természeti szépségeiben gyö­nyörködhetnek, mert a hajók az olasz partok közelében teszik meg útjukat. AZ ÁRAK IGEN OLCSÓK: 3-ik osztály a “RE D’ITALIA”-ra Triestig $88.50, egész Budapestig $95.50 3-ik osztály a “PES­A­R­O ”-ra Triestig $93.50, egész Budapestig $100.50 Ezen két hajóra előre láthatólag igen sok utas lesz, miért is küldjön be hoz­zánk azonnal 25 dollár előleget, valamelyes hazai okmányt és minden egyes ha­zautazóról négy fényképet, vagy négy családi képet, hogy a helyet az Ön számára lefoglalhassuk és az útlevelet s egyéb szükséges okmányokat idejében beszerez­hessük. Ha haza akar utazni, ha valakit ki akar hozatni, ha hozzátartozóinak pénzt akar hazaküldeni, keresse fel bankházunkat, mert mi ügyét gyorsan és pontosan intézzük el. Tanácsért, felvilágosításért személyesen vagy levélben keresse fel ZÁRÓ C. HENRI bankházát 39 Cooper Sq. és 6-ik utca sarkán, New York City, ahol a szükséges iratokat elkészítik és az Ön anyanyelvén készséggel megadnak minden szükséges felvilágosítást. •

Next