Előre, 1921. február (17. évfolyam, 3074-3101. szám)
1921-02-23 / 3096. szám
_ . HUNGARIAN DAILY NEWSPAPER Published DAILY including SUNDAY — Sunday les* includes Sunday Magazine Section. Published by the American Hungarian Workingmen’i Federation. — CH. VARGA. Secretary. HARRY H. KLEIN, Buglnegg Manager. ENTERED as third class mail through the _________POST OFFICE AT NEW YORK. N. Y,__________ ADMISSION FOR SECOND CLASS APPLIED FOR. East 1st Street, Telephones: Nnv York, N. Y. ORCHARD 4927, 111» SUBSCRIPTION RATES: United States and Canada one y<;>r $8 00, 6 months: $4 00, * months: $2.00. Foreign' "tnes. one year $12.00. 6 months $6.00. 3 month $3.00. -*!• SZETESI ARAK: az Egyesült Államokban és Kanad.'ui egy évre: $8.00; fél évre: $4.00, negyedévre: $2.00. ■ : If.ddre, 1 évre: $12.00; (élévre: $6.00, negyedévre $3.00. MINDEN CSEKK és MONEY ORDER az "FJARK rloNGARIAN DAILY” NÉVRE ÁLLÍTANDÓ KIs lap hasábjai KÖZÉRDEKŰ ügyekben mindenki ssA■_____ mlra nyitva állanak. A harcot nem Rockefeller adományai ellen kell folytatni, ha ki akarjuk ragadni az iskolákat a kapitalista ellenőrzés alól, hanem az egész kapitalista rendszer ellen. Amíg a kapitalizmus áll, addig az iskolák Rockefelleré és társaié lesznek. ROCKEFELLER ISKOLÁI Rockefeller ismét hetven millió dollárt ajándékozott a General Education Boardnak és a new yorki munkásszövetség, az American Federation of Labor new yorki szervezete ismét tiltakozott az ajándék elfogadása ellen azon az alapon, hogy közoktaási célokra nem szabad piszkos pénzt elfogadni, mert az beszennyezi a közoktatást. Ez a vita megismétlődik Rockefeller minden egyes ajándékánál és a vita vége az, hogy az iskolatanácsok elfogadják az ajándékot, a tiltakozók pedig várják a legközelebbi alkalmat a tiltakozás megújítására. Ezúttal több kapitalista lap beleszólt a vitába és tiltakoznak a tiltakozás ellen. A New York World így fakad ki: “Hát Rockefeller milliói sohasem tehetik jóvá a múltjukat? Ötven millió dollárt a tanárok fizetésemelésére fordítanak, húsz millió dollárt felszerelésekre. Akármilyen jellege is van annak a pénznek, dicséretesebb célra nem lehetne fordítani. A piszkos vagyont így lehet a legtisztább célra felhasználni és amíg az egyetemi tanárok nem érzik erkölcseikben sértve magukat, mi értelme van a munkásszövetség tiltakozásának ?” A New York American hasábjain Brisbane igyelmélkedik: “Brady a munkások megbízásából tiltakozik Rockefeller hetven millió dolláros ajándéka ellen. Azt hiszi, hogy Rockefeller ezzel a pénzzel befolyásolhatja a közoktatást. Tegyük fel, hogy a tanárok Rockefellernek köszönhetik magasabb fizetésüket és néhanapján dicsérőleg nyilatkoznak Rockefellerről. Mit árthat ez a közoktatásnak ? “Egy ember, aki száz milliókat gyűjt össze egy néptől, mely nem képes a saját ügyeit intézni, visszaadja ennek a pénznek egy részét a közoktatásnak és a tudománynak s ezáltal a praktikus gondviselést képviseli A tudomány az agynak a fegyvere. Aki a tudományt növeli, a tömegek hatalmát fokozza. Tehát nincs ok az aggodalomra.” Nekünk nincs semmi kifogásunk Rockefeller vagyona ellen. Nem piszkos vagyon az. A munkások százezrei becsületes munkával halmozták fel azt a vagyont. Rockefeller kisajátította tőlük és történelmi szükség volt a kisajátítás. A társadalom következő magasabb színvonalára sohasem emelkedhetnénk, ha a kapitalista osztály nem töltötte volna be történelmi hivatását, melynek legfontosabb része a munka eszközeinek társassá fejlesztése volt. Ennek a hivatásnak betöltésével együtt járt a vagyon felhalmozódása kapitalista kezekben, de éppen ez a vagyon felhalmozódás fokozta a társadalmi ellentéteket annyira, hogy az osztályharcnak végül osztályforradalommá kell fejlődni. A legnagyobb fokú tudatlanságra, a reformerek és szentimentalisták tudatlanságára vall piszkosnak bélyegezni, úgyszólván kiátkozni azt a vagyont, mely a legteljesebb ipari fejlődés következménye. A forradalmi proletáriátus nem fog rettegni attól, hogy lefoglalja Rockefeller vagyonát is, hogy kisajátítsa a legnagyobb kisajátítót. Szélmalomharc a tiltakozás az ellen is, hogy az iskolák Rockefeller és társai ellenőrzése alá kerüljenek a kapitalista rendszerben. Az uralkodó osztály ellenőrzése alatt áll az állam s annak valamennyi intézménye. Nem lehet kivétel az iskola sem. Itt azután a tiltakozás ellen tatatlkozóknak nincs igazuk abban, hogy a kapitalista ajándékok nem befolyásolják az iskolát. Vegyük csak Scott Nearing esetét. A pennsylvaniai egyetemet a pennsylvaniai kapitalisták, köztük a philadelphiai közúti vasutak tulajdonosa, pénzek. Közülök kerülnek ki az egyetem bizományosai. Amikor a közúti alkalmazottak sztrájkba lépnek, Scott Nearing, az egyetem egyik tanára, a sztrájkolók mellett foglalt állást. És Scott Nearinget kiröpítették az egyetemről. Toledoban kapott állást. Amikor a háború ellen szólalt fel, kiröpítették onnan is. Ekkor már a fekete lisztára került és nincs egye tem Amerikában, mely hajlandó volna őt alkalmazni. Vele szemben Butler, a Commbia egye- tem ,g izgatója a kapitalista érdekek hűséges harcosa. Butler gondtalanul, fényűzőleg él. Nem kell aggódnia a jövőjén. A republikánus konvención komoly számításra jött, mint elnökjelnt. Vagy lett van Wilson, a kapitalista érdekek másik hű szolgája. A Princeton egyetem elnöki székéből került az Egyesült Államok elnöki székébe. A tanárok nagyon jól tudják, hogy kiktől függenek. Elvétve alvad köztük, aki a kapitalista érdekek ellen fordul. Ezek a kivételek, melyek a szabályt erősítik meg. Ezeknek a tanároknak sorsa elrettentő például szolgál a többinek. Az iskolák kapitalista ellenőrzés alatt állnak s arra valók, hogy a felnövekvő nemzedék gondolkodását a kapitalista érdekeknek megfelelően idomítsák. És az iskolák kapitalista ellenőrzés alatt maradnak mindaddig, amíg a proletáriátus a kapitalisták osztályuralmát meg nem dönti. ■ a A MEGVÁLTOZOTT HANG Az Előrében két nap előtt, más magyar napilapokban pedig tegnap jelent meg az a hír, hogy Magyarországon, a fenyegető általános sztrájkra való tekintettel, ostromállapotot hirdettek. Az ország fővárosában és a nyugati kerületekben nagy csapatösszevonások történtek. Magában ez a hir elég lenne annak a megállapítására, hogy a magyar forradalmi proletariátus harci készségét a másfél esztendős fehér terror megtörni nem tudta. Magában ez a hír igazolja azt az állításunkat, hogy a társadalmi problémákat terrorral megoldani nem lehet. Azonban vannak egyéb jelenségek is, amelyekből kiolvashatjuk azt, hogy Magyarország erős lépésekkel halad az újabb rendszerváltozás felé. Amikor Magyarországon a gyilkos fehér kurzus kezdetét vette, azok a derék újságírók, akik a magyar kommün idején Lenin dicsőítése közben vették fel a “vörös pénzt,” egyszerre fehérre meszelték önmagukat és Amerikát a fehérnél is fehérebb írásokkal árasztották el. Ez, — természetesen, — roppantul tetszett az amerikai magyar polgári újságoknak. Az utóbbi hetekben ezeknek a tudósításoknak a hangja kezd megváltozni. A gerinctelen, elvnélküli újságírók nem olyanok, mint a szeizmográf, amely jelzi a megtörtént földrengést, hanem olyan sokkal finomabb műszerekhez hasonlóak, amelyek ELŐRE jelzik a bekövetkezendő eseményeket. Olyanok, mint a tőzsde finom szimatú rókái, akik valamit éreznek a levegőben és adnak vagy vesznek aszerint, ami be FOG következni. A magyarországi fehér újságírók is éreznek valamit a levegőben. Ezért változott meg a hang. Egy ilyen megváltozott hangú magyarországi tudósítás e hó 18-án jelent meg a fehér kurzus egyik közlönyében. A tudósító, aki valamit érez a levegőben, a vidéken nyaraló és Budapestre fel-fellátogató országgyűlési képviselőket szólaltatja meg válaszképpen arra a kérdésre, hogy “mire vágyakozik a sokat szenvedett magyar nép?” Bottlik József, az országgyűlés alelnöke szerint, a borsodi nép felvilágosodott, szabadabb politikát követel. Faji, felekezeti gyűlölséget nem ismer. Pásztor József, abaujtorna megyei képviselő szerint, az ő kerülete rendet, nyugalmat és földet akar. Háborúra senki nem gondol. A szélső keresztény irány teljesen megbukott. Plósz István, heves megyei képviselő szerint, a tiszta katholikus megyében is kiábrándult a nép a szélső keresztény irányzat politikájából, amely megbukott. Forgács Miklós, zemplén megyei képviselő szerint a nép utálattal ábrándult ki azokból, akik gyűlölséget hirdettek és üldözéseket rendszeresítettek. Jásznagykunszolnok megyében szégyell mindenki, amit lázas állapotában elkövetett. Bihar megye képviselője ezt mondotta: “Nincs nálunk egy olyan földmíves sem, aki a Habsburgokat akarná, de nincsen egy sem, aki el ne fordult volna a felekezetieskedő politikától.” Zeőke Antal, békés megyei képviselő szerint, a nép között erős a szociális érzés. A munkásság érdekében sokat kell tenni. Mindenki elítéli az atrocitásokat és üldözéseket. Mindenki felekezeti és társadalmi békét követel. Drozdy György, zalamegyei képviselő szerint, a nép szabadelvű, szociális érzéstől áthatott s teljesen demokrata uralmat követel. Ha választás lenne, a néppárt szélső keresztény, Károlypárti követei csúful kibuknának. íme: ilyen tudósítások érkeznek ma Fehér- Magyarországból az amerikai fehér lapok számára és lehetetlen, hogy mindenki azonnal észre ne vegye a megváltozott hangot. A “destruktív” elemek ellen és a szélső keresztény irányzat mellett néhány hónap előtt még elkeseredett harcot vívó Horthgországban ma már ki merik mondani és le merik írni azt, hogy mit követel a nép, igaz, hogy a nép nem csak azt követen, ami a kepviselő urak mondanak, hanem sok mást is, amit meg ma sem mernek kimondani es leírni, azonban natarozottan naiavas ez a néhány hónap előtti niaxatos csönddel szemben. Mindez nemcsak azt jelenti, amit e cikkünk elején jeleztünk. Mindez nemcsak azt jelenti, hogy a magyar proletariátust nem tudták megtolni és nemcsak azt igazolja, hogy a fehér terror nem lehet a társadalmi problémák megoldása, hanem jelent egyebet is. Jelenti azt, hogy rohamlépésben közemlik a magyar nép megváltozása, a fehér kurzus vége. Amikor a fent vázolt tudósítás Budapesten készült, akkor még csak azt hitték a képviselő urak, hogy a magyar népet vágy annak tolmácsolásával és tavon ígéretekkel féken lehet tartani. A két nap előtti hír már azt mutatja, hogy tévedtek: Magyarország eljutott ahhoz a ponthoz, amikor a másfél év óta sanyargatott proletáriátust már csak ostromállapottal lehet béklyóiban tartani. Mi, akik sok ezer mértföldnyi távolságban ugyanazt a harcot vívjuk, mint magyarországi testvéreink, a bérrabszolgák harcát a kizsákmányolók ellen, a mi tudjuk, hogy az ostromállapot a hatalmaskodók részéről csak a gyengeség, a félelem beismerését jelenti. Mi tudjuk, hogy az nem fog használni. Egy darabig lehetett ígéretekkel beszélni. Most az ostromállapot véres-hideg szaván szólnak a magyar proletariátushoz. El fog jönni a perc, amikor e proletáriátus semmi szóra sem fog többé hallgatni: át fogja venni a hatalmat és AKKOR fogják majd megtudni az urak, hogy “mire vágyakozik a sokat szenvedett magyar nép!” ELŐRE A nap legérdekesebb híre Mostanában nagyon megszaporodott azoknak a bíráknak a száma, akik salamoni ítéleteket hoznak és meglehetős elnézést gyakorolnak az eléjük kerülő bűnösökkel szemben. Talán így akarják ellensúlyozni a hatást, amit a sokszor indokolatlanul súlyos ítéletek idéznek elő. Nemrégiben egy biró azzal az indokolással bocsátott szabadon egy sikkasztót, hogy kevés fizetést kapott és igy a bűn, amelyet elkövetett, megbocsátható. Tegnap ismét Atlantából érkezett egy érdekes döntés híre. John D. Humphries biró elé a következő ügy került: egy ember, aki beismerte, hogy tiltott pálinkakereskedelmet űz, lopás vádját emelte a város egyik detektívje ellen. A bíró úgy döntött, hogy miután a szeszes ital olyan árucikk, amelyet a törvény nem véd, következésképpen nem is szabad letartóztatni olyasvalakit, aki szeszes italt lop. A döntés szerint a szeszes ital tulajdonosa vádat emelhet a tolvaj ellen a prohibiciós törvény megsértése címén, de semmi esetre sem lopás miatt. E döntés szerint szeszes italt szabad lopni, anélkül, hogy az illető tolvaj lenne. Lehetséges, hogy ugyanez a bíró, aki ezt a döntést hozta, egészen másképpen vélekedett volna a dologról, ha a lopás vádját nem egy városi detektív, hanem egy munkásember ellen emelték volna. Azonban akárhogyan áll is a dolog, annyi bizonyos, hogy ez a bírói döntés bizonyos körökben újabb konsternációt fog kelteni. Vannak bizonyos körök, — kapitalista körök, — ahol a legnagyobb szentség: a magánvagyon szentsége. Ezekben a körökben súlyosan elítélik annak a bírónak az eljárását, aki egy sikkasztót, akármilyen indokolással is, szabadon bocsát. El fogják ítélni az atlantai bírót is, aki áldását adta a whiskeytolvajra. Ezt a tőkések felháborítónak fogják tartani és a felháborodás érthető: azok, akik mindent összelopnak, összerabolnak, monopolizálni akarják még a lopást is. Nem akarják megsérteni azt a szabályt, hogy lopni, rabolni csak nagyban szabad és érte társadalmi állás a jutalom, a kis tolvajokat pedig börtönbe kell dugni, azoknak ott a helyük. A biró urak néha lecsúsznak arról az útról, amelyet osztályosaik jelöltek ki a számukra. Azonban a tőkések gyorsan gondoskodnak az igen kis “hibák” helyrehozásáról. HORM: EURfiPfll TEHERTÉTEL Őrjöngő Lóránt —- ■■■ .................... .....- t -■ . Annak az abszurdumnak, amit az entente Horthy-politikája jelent, csak egy párja van: az entente-nak Szovjetoroszországgal szemben tanúsított politikája. Csak az volt még olyan következetlen és olyan — sikertelen. És ha visszapillantunk a kurzus másfél évére, felfedezzük, hogy a két abszurdum nemcsak párhuzamos, hanem az orosz abszurdum a magyart némileg meg is magyarázza. Amíg a győző hatalmak akartak és reméltek valamit Szovjetoroszrszágban, azt hihették, hogy valamint Wrangélt, tartaniok kell Horthyt is. Ma már nem igen akarnak. Ebből Horthy jövendő sorsára nézve valami okvetlenül következik. Horthy diplomáciája ezalatt a másfél év alatt jól-rosszul elvégezte azt a feladatot, hogy abban a szerepben, amelyet az entente az ő rezsimjüknek szánt, abban mutassa azt a nyugati kabinetek előtt. A diplomáciája nem a legügyetlenebb szerve a kurzusnak. Megfeszített erővel dolgozik, talán azért is, mert tudnia kell, hogy a kurzussal együtt ő maga is elvesz, épp úgy,mint a hadsereg, mert ilyenfajtadiplomáciát és hadsereget semminő más rendszer nem tarthat többé. Amint a diplomáciája megtehetett, a kurzusért és önmagáért, megtette. Legjobban előkészített akcióit azonban többször, gyakran döntő percekben, éppen ez a hadsereg keresztezte, amellyel annyi nyilvánvalóan közös érdeke van. A hit, hogy Horthy meg akarja és meg tudja tartani a szerződéseket, amelyeket aláírt, a diplomácia minden igyekezete dacára, legfőképp a had-i sereg viselt dolgai következtében, az európai kabinetekben erősen megingott. Az utolsó félévben, amikor Horthy közel állott hozzá, hogy hadseregét az entente szolgálatában Oroszország ellen próbálja felvonultatni, s maga a Horthy-diplomácia, élén jó szerencsétlenszájú Teleki Pállal, azt a hibát is elkövette, hogy túlságos hangosan örült az orosz expedíció lehetőségének, kimutatva, hogy mennyire csak mellékcél neki az, ami akkor az entente-nak fő célja volt és mily mohón vár valamit, amit az entente-nak még tűrnie sem igen lehetett, mennyivel kevésbé ki-i várnia. Ez a szituáció azonban elmúlt. És most felderengenek egy új helyzet körvonalai, amelyben az entente-nak, és pedig akár akár, akár nem, Horthyval szemben új politikát kell kezdenie. Az új szituáció az, hogy az entente nem folytat többé aktív politikát Szovjetoroszországgal szemben. Anglia nyíltan mondott le róla, Franciaország kevésbé nyíltan, de szintén lemondott. Briand már egy fokkal határozottabban mondta meg Leyguesnél, hogy Franciaország sem fog beavatkozni. A francia kereskedők pedig, saját veszélyükre, szabadon köthetnek üzleteket Oroszországgal és végre is ez a döntő. Majdnem bizonyos, hogy Wrangel volt az utolsó ellenforradalmi orosz vezér, akit a franciák támogattak. A francia közvélemény hangulata az orosz restaurációt illetőleg lassan megfordult; az a mód, ahogy a francia sajtó az 1917-es orosz Constiuante múltkori párisi paródiáját fogadta, bizonyítja ezt. Lassan keserves tapasztalatok árán eljutott az entente oda, ■hogy a bolsevizmus mellett észrevegye a másik nagy vezedelmet is, a középeurópai militarista reakció nagy veszedelmét, amelynek szimbóluma néhány német tábornok neve. Lloyd George kimondta, hogy ez a veszedelem ma amazzal egyenrangú. Egyébként ő tudja legjobban, hogy nem is független a bolsevizmustól; először: a reakció mozgolódása csak ébrentartja a bolsevik propagandát és ideiglenes győzelme csak megtrágyázná a középeurópai talajt éppen a bolsevizmus számára, — másodszor: ez a reakció tulajdonképpen még ma sem idegenkedik a Szovjetorszországgal való szövetségtől és Ludendorff és Hoffmann csak ma ajánlják fel kardjukat és körzőjüket Trocki ellen, máskép beszéltek, amikor a német határon állt az orosz hadsereg és egy pillanatra ezt a jelszót látszott zászlóira írni: A Rajnához ! Ennek a nagyon veszedelmes, késszínű és tevékeny ludendorffbauer-hoffmanni színezetű militarizmusnak szövetségese a horthyzmus. Ma inkább, mint tegnap, amikor még több joggal tarthatta magát az entente kedvenc szolgájának. Gratz beszédében egy pár mondat gyanúsan irizárt a német reakció felé. Sir William Goode felismerte a nemzeti hadsereg veszedelmes terveit és Briand mindenesetre több éberséget fog tanúsítani elődjénél a német nacionalizmus legjobb szövetségesével szemben. De, ha Horthy nem kell sem bástyának, sem csatárnak a bolsevizmus ellen — különben nem is alkalmas egyik szerepre sem — ellenben a középeurópai nyugalmi állapotot állandóan, és pedig, műhelyt teheti, a német militarista reakció oldalán fenyegeti : akkor mije Horthy ennek az Európának? Ma már csak tehertétele. Ez tény, ez a helyzet előreláthatóan egyhamar nem változhat, a legkülömb Horthydiplomáciának ezen nem lehet módjában segíteni és ennek belátható időn belül meg is kell Már fiatal korában, közszerep-, lésének első idejében sem lehettett normális agyvelejű ember- nek tartani Magyarország jelen-legi pénzügyminiszterét. Gyors beszéde, beszédei szerkezetének s hebehurgyasága, gondolatainak hiányos összekapcsolása, nem-csak szavai, hanem elnyelt fél- mondatai is elárulták súlyos neuraszténiáját. Később, amikor a felületes tudákosságával már bi-zonyos tekintélyre tett szert,, neuraszténiája megalomániába ment át, évről-évre súlyosbodott és legpregnásabban abban az expozéban jutott kifejezésre, amelyet Hegedűs Lóránt mint a kurzus pénzügyminisztere néhány héttel ezelőtt tartott. Hajbortos terve még barátait és jóakaróit is meglepte, a külföldön pedig — pénzügyi szakkörökben — érthető derültséget keltett. Csak a keresztény nemzeti társaság hölgyei és férfiai fogadták egyaránt örömrivalgással a liberális táborból jövő pénzügyi messiást és a keresztény nemzeti, valamint keresztényszociális egyesületek egymásután szólítják fel, hogy tartson náluk előadást Magyarország pénzügyi jövőjéről, vagy bármiről, amihez ért. És Hegedűs elmegy mindenhová, ahová hívják; gyakran oda is, ahová nem hívják, így például hívatlanul megjelent szombat este a kormánypárt körében, amelynek nem is tagja. Igaz, hogy külügyminiszter barátja hívta meg, aki aznap este világosítota fel a jelenlevő tizennégy-tizenöt politikust programjáról, a bolsevik veszedelemről, a külpolitikai helyzetről, a nyugatmagyarországi kérdésről és egyébről. Gratz beszéde után Hegedűs Lóránt mint vendég, mint charmeur és mint pénzügyminiszter maga köré gyűjtötte az időközben már hat főre összezsugorodott államférfi tábort. Ezúttal nem pénzügyileg akarta őket felvilágosítani, politikai tervekkel állott elő. A lapok legnagyobb része vagy nem tudott a miniszternek ezen kirándulásáról, vagy nem akart róla tudomást venni. Egyedül a Pester Lloyd közli bővebben Hegedűs fejtegetéseit és pedig a következőkben: Hegedűs utalt arra, hogy azok a nagyszabású pénzügyi operációk, amelyeket keresztül akar vinni, az ország lakosságától olyan nagy áldozatokat követelnek, hogy egy év múlva valószínűleg a legszélesebb körökön bizonyos elkeseredettség vesz majd erőt. Miután a nemzetgyűlés mandátuma 1922 január elején lejár, nem tartaná tanácsosnak, ha a lakosságot ilyen hangulatban vinnék a választási urnák elé. Ezért célszerűnek tartaná, ha a nemzetgyűlés mandátumát meghosszabbítanák. A meghoszszabbítás a készülő alkotmányrevízió keretében történhetnék. Ki kellene mondani, hogy bevezetik a kétkamarás rendszert, az első kamara tagjainak felét kineveznék, a másik felét választanák. A második kamara részérő egyelőre nem írnák ki a választásokat, hanem a törvény kimondaná, hogy a nemzetgyűlés képviselőházzá alakul át és ebben a formában még három évig együtt maradna. A második kamarába az új választásokat tehát csak négy év múlva vagyis 1925- ben irák ki. Hegedűsnek ez a politikai terve, amely blöffszerű felépítésével, szemérmetlen együgyűségével méltán vetekedhetik pénz-ügyi projektumaival, különösen a régi liberális körökben keltett kínos feltűnést. A jó öreg Pester Lloyd, amely napokon át egekig magasztalja Hegedűs pénzügyminiszteri expozéját és amely a kurzus összes gazságait hajlandó volt megbocsátani azért, merta hozzá közelálló Kereskedelmi Bank igazgatóját, a liberális Hegedűst kinevezték pénzügyminiszternek, a következő rövid, de jellemző megjegyzést fűzi a mutatkoznra. Csak a tehetetlenségi erő tartja ma Horthyt, de ma kisebb erő tudja megdönteni, mint amelynek támadásától tegnap összedőlt volna. Kívülről rohamosan fogy a talaj a lába alól. I. (B. M. U.) pénzügyminiszter politikai tervéhez . A pénzügyminiszternek ez a politikai terve a megjelent párttagokra igen újszerűen és mint meglepetés oly elképesztően hatott, hogy a terv egyelőre még nem is volt megbeszélés tárgya. Aki a Lloyd stílusát ismeri, különösen azt a stílust, amelyet a lap politikai barátaival szemben akkor szokott használni, mikor annak magatartásával nincs megelégedve, tudja, hogy ez a kétsoros megjegyzés nem jelent mást ,mint azt, hogy ezt a tervet legalább is hóbortosnak tartja. Tehát még csak “az első stádiumot” akarja megállapítani Hegedűs Lórántnál, pedig ő már sokkal meszebb tart, már a parama összes szimptómái tagadhatatlanul észlelhetők a szegényen. Kár is lenne vele vitába bocsájtkozni. Kár is lenne arra utalni, hogy hiszen első nagy parlamenti beszédében bejelentette, hogy csak egy évig akar pénzügyminiszter maradni. Hogy márciusra a magyar korona utoléri a szokost és a leit, hogy csak a tehetős lakosság erejét fogja mentési akciójánál igénybevenni. Kár volna arra utalni, hogy csak úgy vállalta a pénzügyminiszterséget, ha a kormány a házfeloszlatás jogához nyúlhat abban az esetben, ha a nemzetgyűlés nem hódol be az a pénzügyi terveinek. Kár lenne arra utalni, hogy akkor, amikor a háború alatt a magyar országgyűlés meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalták, még a legreakciósabb képviselők sem mertek arra hivatkozni, hogy a parlament működését azért kell a parlamentnek magának meghosszabbítania, mert az országban uralkodó háborúellenes hangulat miatt az új választások az összes háborús pártok kiirtását eredményezték volna. Fölösleges munka lenne annak hangsúlyozása, hogy még a háború alatt sem merték a parlament életét egyszerre három vagy négy évvel meghosszabbítani akarni, hanem a legszélsőbb felfogás is az volt, hogy a parlament a háború befejezése után csak hat hónapig maradhat együtt. A kurzus vezérei, akik annak idején tagjai voltak a képviselőháznak : Apponyi Albert épen úgy, mint Andrássy Gyula, Haller István éppen úgy, mint nagyatádi Szabó István, állandóan azt hangsúlyozták, az a parlament, amely önmaga hoszszabbítja meg életét, nincs hivatva arra, hogy nagyobb fontosságú törvényjavaslatokat tárgyaljon. Sőt a választójogi vitánál — ha jól emlékszünk — a választójogbarát Hegedűs Lóránt is ezt az álláspontot képviselte a nála megszokott eréllyel. Azzal sem akarunk bővebben foglalkozni, hogy ezt a nemzetgyűlést ők alkotmányozó nemzetgyűlésnek nevezik, melynek nemcsak élettartama, hanem működési köre is szűkre van szabva. És megint csak kár lenne belemerülni a kérdés alkotmányjogi részének megvilágításába, abba, hogy a liberális Hegedűs terve merő ellentétben áll a parlamentarizmus legelemibb fogalmával és hogy a legreakciósabb országokban sem mertek valaha arra gondolni, hogy hivatkozással az ország izgatott hangulatára, az országgyűlést a törvényben megállapított időn túl együtt tartsák és az új választásokat ki ne írják. A komoly vitának itt nincs helye. Normális ügyvelő ilyen tervekkel nem mer a nyilvánosság elé állani. Még nevetni sem lehet rajta. Most már sajnálni kell Hegedűs Lórántot. Idegorvost neki! b. e. WASHINGTON, febr. 22. Coolidge alelnök és Gillett képviselőházi elnök fizetése nem lesz felemelve, miután, maguk az érdekeltek nem hajlandók a fizetésjavítást elfogadni. A két tisztviselő meg van elégedve a maga tizenkétezer dollár évi fizetésével és a háromezer dolláros javítást csak úgy fogadnák el, ha a többi képviselőházi hivatalnokoknak is emelnék a javadalmazásukat.