Uj Előre, 1924. január (20. évfolyam, 4121-4150. szám)

1924-01-13 / 4132. szám

Hol született ez a vadság? Honnan mely viharvert hegyek alól, kietlen psztákról? Nebras­ka sziklái közül, vagy Missis­sippi bozontos völgyeiből, vagy a Nyugat tikkasztó némaságá­ból lopózott ide? Kalandor, ül­dözött vándorlók serege hoz­ta-e, vagy a gépidők új vére-e, ki tudja. Kivert északi szőkék, déli feketék és Volga-menti ál­modozók tisztult faja ez tán. Az irdatlan földek megduzzadt izma. Az utolsó rettegésből ki­tört vakmerőség. Itt rohan rugkapálózva a si­­ketítő uccazajban, itt ágasko­dik a gyárilányok elégedetlen táncában, a gyerekek uccasar­­ki ökölharcában, a negyven­nyolcadik emelet elhagyatott­­ságában. A pruszlik és a rokolya még ép, hogy lekerültek a lányról még a vasárnapi csizma is a sarokban esetlenkedett- De es­­ténkint már kedvetlenül fonta be haját a tükör előtt. — Hol­nap én is rövidre vágatom! — És holnap a bátyának is meg­mondom, hogy ne járassa utá­nam a Jani­ öccsét. Ha neki ho­zatott ki, hát majd visszafize­tem a költségit. De elmegyek tüstént innen, ha erőszakosko­dik. El én! Szomorú fáradtan nyúlt el az ágyban. S mikor a lámpa el­aludt, jólfizető uj dzsábról ter­vezgetett. — Wanted, wanted, wanted. Hirtelen meghökkent. — Miért mondom én ezt egész után. És­ eszébe jutott, hogy mikor hi­degben szaladva ugrált föl a magasvasúthoz a lépcsőn, min­­ den ugrásnál egyre hangosab­ban morogta: — Wanted, wan­ted, wanted. Lassan ráokosodott. Ez a szó mélyen dobolt benne. Ez dob­bant szemébe, mikor először akart munkába jutni. Minden­re elszánta akkor magát- Nem válogatott. Élni akart a vizen­­túli sötét évek után, élni, enni, egyedül aludni egy ágyban és meleg szobát és új, jószágú in­­gieket és úgy félősen egy nem­ismert asszonyra is gondolt. Akart, érezte, hogy itt most neki nagyon kell akarnia, mert sokan akarnak mások is. Aztán megtudta egy napon, hogy a kis sovány bosza is nagyon akart valamit. Nagyon idege­sen figyelte, hogy mindenki pontosan kiizabja-e a gépek alatt az izmait. És ha elgyen­gült egy közülök, másat akart a bosz. Az újságok is dühösen ordították: — Wanted- Nem kerestek, kértek, kívántak itt. — Wanted, wanted, wanted! követelően topognak a türel­metlen várakozók, a buszok előtt is a fejen hagyott sapka is követel az uccasarkokon, vil­lamos megállóknál az ember­halmazt préselő kalauzok. ZSUZSI írta: PÁSZTOR JÓZSEF Egy menyecske álldogált a vasúti állomáson, pólyás gye­rekkel a karján, hátát a falhoz támasztotta, a langyos tavaszi napfényben sütkérezve. Néha komolyan rámeredt tekintete az alvó gyermekre, aztán nyug­talanul rebbent el a szeme róla. Az emberek jöttek-mentek, a vonat frittyentett, a kocsik ajtaja felpattant s amig a vo­nat tüsszögve állt, a kocsikból kiáradt a sok fáradt, gyűrött ember s a kijárat felé özön­lött. A jelzőcsengő berregett, másfelől is várták a vonatot. Katonákkal, asszonynéppel telt meg egyszerre az állomás előtt korláttal beszegett folyosó. A menyecske ránézett egy katonára, aki már régóta ba­rátságos szemmel pillantgatott felé. Rá is mosolygott félén­ken, szomorkásan­ A katona a pipája füstjén keresztül derűs szemmel nézett vissza rá, az­tán lassan közelebb lépegett a menyecskéhez s szelíden a sze­mébe pillantva kérdezte: — Hová, lelkem? — Várok valakit. Ennek a gyereknek az apját. — Katona? A menyecske maga elé né­zett, aztán hirtelen elfelhőzött a szeme. — Az.. . vagy csak vót... Isten tuggya. A katona szeme rámeredt. — De ha várja? — Várom... Másfél eszten­deje várom. — Másfél esztenedeje? — Azuta nem tudok felőle semmit... Hát várom... hát­ha eccer mégis meggy­un... Azuta lett ez a kicsi is... Az apja még nem is látta-A katona komolyan rápis­­lantott az alvó gyerekre. —­­ Szép­ kis gyerek. —­ Hátha még a kis testeit látná. A kövér kis lábát! Mosolyogva gyújtotta feléje a gyereket. — Ne fogja. Nézze meg. A katona ügyetlenül vette kezébe a gyereket és megcsil­lanó szemmel az arcába nézett­— Hát szép kis gyerek, — mondta melegen. — Mint a ba­rack a képe. Aztán elszomorodva tette vissza az asszon­y kezébe. — A mienk is ilyen nagy lenne — szólt elborult arccal. A­­menyecske szeme ráreb­bent. — Házas ember? — Az vagyok én. — Oszt nincs család ? — Vót egy... Fiúgyerek.. De nem is láttam. .. Mig oda vótam e gyütt a világra- Mire hazagyüttem, még eltemették. Csak a csöpp kis fejfáját lát­tam. — Ejnye — szólt elszomo­rodva a menyecske. — Szegény édes­anyya. — Az ám. Nehéz is­mót ott­hon hagyni. Egyedül­ A gye­­rekkel elr­uccogatott vóna mán. Könnyebb lett vóna. — Szerette? — Mindig is utána. Mind a ketten hallgattak. A menyecske a gyerek fölé ha­jolt. A katona nézte sokáig el­boruló szemmel, csak amikor az asszony szeme hirtelen rá­világított, kérdezte átszelidülő hangon:. — Fiúgyerek? A menyecske arcára sugár repült­— Hát nem láttya? — Gondoltam. . — Megláccik­a. — Hát igaz. — Kicsibe is másforma a lány, másforma a gyerek. — Jól mongja. A menyecske ránézett ko­molyan a katonára. — Oszt most otthon maradt az asszony? — Otthon. Egyedül ? — Egyedül. — Maga meg vagy vissza­­gyün, vagy se. — Hát bizon. — Van gazdaságuk? — Egy kis főd, tanya... Nyomási főd, jó főd, tuggya. Cserepes tanya. Minden. Haj, úgy éltünk mink! — Tehén, hizó? — Két tehén is- Malac négy is. Tyúk, galamb. Kert is a ta­nya mellett. Rózsák. Szagos rózsák. Szépen éltünk mink. A menyecske lassan fölné­zett a katonára­— Hát oda mán köll a gye­rek. Mert kinek bajlaggyanak? Meg hát — ne ággyá Isten, — ha maga haza nem kerülne, az annyának is segítség kell majd. A katona elfordult, a száját összeszorította. Legyintett. Só­hajtott egyet, aztán a szeme fájdalmasan meredt a menyecs­ke szemébe. — Pedig nekünk több nem lesz. — Mit mondott? — Hogy nem lesz több... Gyöngécske az asszony. Aztán olyan baj vet­­t. . . Nem lesz ott több... A doktor is azt mondta. — Ejnye. A katona bólingatott. — Hát így. — A cserepes tanya, két te­hén, jó nyomást fed, minden. Olyan gazdaság, oszt gyerek egy csöpp se. A katona melléből fájdalma­san szakadt fel. —Hát így­— Pedig nagy öröm a gye­rek. A katona tekintete is oda­­oda szállongott az alvó csöpp­ség arcára s szelíden kérdezte: — Szereti? — Hogy én ? A szivem vérit ? Hirtelen elfutotta szemét ta könny. —i^De nehéz az életem vele. N’­ics senkim. Az apja meg... Oszt nekünk nem vót semmink, csak a két karunk... Elmen­­nék én is dógozni, de igy... A gyerek egy kicsit felnyik­­kant álmában. A katona meg­rebbent. —Tán éhes? — Két órája szopott- Csak ál­modik. Néha nevet álmába... Aszongyák ilyenkor angyal­kákkal álmodik. — Hát mivel, is álmodna! A menyecske az arcához szorította egy picit a pólyát s kurtán fölnevetve mondta: — Olyan étkes!.Csak látná, hogy szopik! A katona megrántotta a ba­juszát és szemérmeskedve, mosolygósan mondta: — Hát azt megnézném. A gyerek hangosan fölsírt, hirtelen fölnyitotta a szemét. A katona fölé hajolt. —Hogy ri! Tele könnyel a kis szeme. Tán mégis éhes? Ugyan szoptassa meg? — Talán még­se? — No­ Csak úgy patakzik a könny a csöpp búzavirág sze­­mibül. Aztán elszomorodva mond­ta: — Én sose hallottam az én Janikám rivását. — Janika vót a neve? Ez Pista. — Az is szép név. Pista, Pista. Aztán hangosan felnevetve kiabálta: — Pista! Pista, te! Gyere csak Pista! No, ugy­e, szép név? A menyecske hunyorgatott. Az arcára rászállt a nap- Az állomás előtt, a sínek mögött a a nyárfák rügyező tornyai bol­dogan büszkélkedtek a sugaras égen. — No, szoptassa már meg-A menyecske körülnézett. , —De hová üljek? — kérdez­te engedékenyen. A katona oldozgatta is a há­ti zsákját. — Ide ni, erre. Ezzel letette a batyut a föld­re- A menyecske ráült. Elko­molyodó arccal babrált a prusz­­likján, egyszerre fehéren vil­lant meg a tele melle. A gyerek szakgatott sírással szimatolt, az asszony gyengéden fordítot­ta az arcát a melle felé s a kis száj cuppanva csapott a mell­bimbóra. Az anya mosolyogva emelte fejét a katonára. — Hogy csámcsog, ugy­e? Erősen szíjja. Éhes. Megy a kis testűibe az élet. A fejét egy picit meghajlí­totta a pólya fölött s az arcá­val árnyékolta el a gyermek arcát-A katona mosolyogva nézte, aztán mozdult egy-kettőt és megszólalt. — Mondanék én magának valamit. — No? — Hogy is mondta? Hogy tán haza se kerül többet az ura, oszt hogy nehéz a gyerekkel? — Igaz. — Idővel még nehezebb lesz. Most még táplálja a jó anya­tej, de ezután. Mink fölnevel­nénk. — Az én Piszukámat? — Azt. Emberségesen fölne­velnénk, akár a magunkét. Osztán amink van, az is az övé lenne valamikor. — Hogy adnám oda? Hátha hazakerül az apja? Mit mon­dana? A katona komolyan felelte: — Hát akkor visszaadnánk. — Visszaadnák? — Vissza. Oszt addig maga is... Ott maradhatna maga is... Segítene az asszonynak- Ha oszt nem gyű­lne vissza az ura, hát akkor. . . — Jaj istenem! — szállt el hirtelen az asszony szájáról. A vont élesen füttyentett. Az asszony felemelkedett. A szeme a sínek közé tévedt me­reven és dobogó szívvel suttog­ta. (Folytatás a 4ik oldalon.) A Boweryn találkozott vele utóbb. Ott ült fenyegetőn a né­mán dülöngők összeszoritott öklében és a sztrájktörő irodák fehérkrétás táblái előtt ácsor­gók végső elhatározásában. Az­tán már mindenütt elétorpant. Az arénák lihegésében, az em­berek magukkal törődésében s a gyüléstermek forradalmi ra­jongásában. . . — cs. p- — Az én fiam A koponyákban friss agyak, a szemgolyókban uj tüzek, a céltáblák más szinüek és­­ ördög küldte a fegyvert! A gyermekem nem szomorú, valami új dalt hallott meg, teli tüdőből harsogja reggeltől éjszakáig. Ha az ekéhez hajszolom, a föld magra vár! — “Nem magra vár az, jó apám, konkolyt teremne meg!” — és azt tartja az én fiam: magas a templom teteje, rongyos tüdőtől a napot hogy nagyon eltakarja. Kik egymást nézzük szo­morún, a mi­ lesz-t várjuk bambán, a gyermekem nem szomorú és hajnal van az ajkán. íme, megállott az idő, a Televényből dudva nő, nyihogva szemne az eke, ő rámordul: pihenjen! Klecfás — most meg mit csinál? — ez aratásra készül! — kaszát ragad és megfeni és meggyújtja a napnál! Kiáll az útra éjszaka s egyre kiáltja: erre! Rémülten kérdem, mire vár? “A városi seregre!” Mi végből várod, szép fiam s honnan tudod, hogy jönnek? Erre ő semmit sem felel, de annál többet a könnyek. De ő azért nem szomorú, valami új dalt hallott meg, teli tüdőből harsogja reggeltől éjszakáig... TARTARIN HEKTOR a címe a ZALAEGERSZEG II-ik felvonásának. GÁBOR ANDOR szenzációs drá­májának. — Másodszor előadja az ELŐRE MŰKEDVELŐ KÖR 1024 január hó 20-án,­­vasárnap dél­után a TURN HALL-ban. Ú­J ELŐRE Művészet és proletariátus írta MOOR PÉTER Erős mozgalom indult meg Európaszerte a különböző nyel­vű munkásmozgalmak kereté­ben, hogy a proletariátus osz­tály művészetét mind gyorsabb tempóban siett­essék öntudato­­sabb fejlődésében. Ez az igye­kezet okvetlen összefüggésben kell, hogy legyen valamiféle haszonnal, amely a művészet részéről a proletariátus osztály küzdelmére hárul. Hogy azon­ban a különféle művészeteket a magunk osztályának a szolgá­latába állítsuk, előbb a művé­szet érdekében kell agitációt kifejtenünk. Nem mintha erre a művészet rá volna szorulva, hi­szen tények beszélnek, de me­gint csak osztályhelyzeténél fogva, a proletariátus a múlt­ban a művészettel szemben bi­zonyos bizalmatlanságot tanú­sított. Elnyomott helyzetében — már amennyiben érintkezés­be juthatott a proletár a művé­szettel —­ egészséges érzékével rájött, hogy itt idegen dolgok­ról van szó, főleg nem ő róla és természetes, hogy a burzsoá ideológiát kifejező művészet nem találkozott pártfogó és lel­kes érzésekkel benne. Nem tud­ta összeegyeztetni a saját vá­gyaival, küzdelmeivel, céljaival. Mert minden művészet — több­­kevesebb tisztasággal — kimu­tathatóan osztályművészet. És ez nem az ő művészete volt. A proletártömegekben föl kell ébreszteni a művészet irán­ti — természetesen a saját osz­­tályművészete iránti — szere­teted Az első kérdés: ‘‘Mi a művé­szet?” A második kérdés: Milyen értéket jelenthet a művészet a proletariátus számára? Harmadik kérdés: Van-e ma proletárművészet és ha van, úgy milyen az? Mi a művészet? Nem misztikus talán, dédel­getett csoda, vagy isteni ado­mány, de az emberi szellem egy olyan terméke, amely az idők folyamán folytonosan és szorosan össze volt nőve nem­csak a társadalmi történésekkel általáb­an, amennyiben az egyes történelmileg elválasztható, kor­szakok bélyegét magán viseli, de akárhányszor belekapcsoló­dott a napi politika eseményei­be is. Ignotus írta egy ismertetésé­ben, hogy Ady Endre a magyar politikai élet legérzékenyebb barométere. S ha valakire nem, úgy Ady Endrére igazán nem lehet ráfogni, hogy politikai programverseket irt, vagyis, hogy politikai programokat egyszerűen rímekbe szedett. Az emberi szellem lázadozik és meg akarja érteni a körülöt­te levő világot. Az ember elcso­dálkozik és különböző kérdése­ket tesz föl és ilyen kérdések körül, az idők folyamán, külön­böző tudományok fejlődnek ki és az életbölcselet különböző ágai keletkeznek. Az emberi szellemek — ma már kétséget kizárólag bebizo­nyítva — két módja van arra, hogy a körülötte levő világot fölfogja és megértse. Két útja van a megismerésnek: 1. az ér­zelem útja, 2. az értelem útja. Az érzelem útján az egyes dolgokat ismerjük meg a ma­guk egyéni megnyilatkozásá­ban, míg értelmük azokat a szabályokat vonja le, amely a dolgok viszonyaiban elpusztít­­hatatlanul fönnállanak. Az első a művészeti, a másik a tudományos megismerés. Egy példát hozok föl. Lucien Paté francia szimbo­lista költő egyik versének ez a címe: “A Hold a halott csat­lós”. Oscar Wilde: “Salome” című drámában a holdról azt mondja, hogy olyan, mint egy halott asszony keze; vannak, akik mosolygó holdról beszél­nek, s akik kísérteties fényű holdról beszélnek. Mindezek benyomások, amelyek egy bizo­nyos lelkiállapotban, egy bizo­nyos helyről tekintve és egy bi­zonyos időpontban keletkeztek a holdról — egy bizonyos mű­vész lelkében. A csillagászat­nak viszont a holdról ilyen mon­danivalója van: A hold égitest, a föld kisérő bolygója, teljes körforgását a föld körül 28 nap alatt teszi meg; kétségtelenül meg van állapítva, hogy a kiha­­j­lés utolsó stádiumban van és ■szerves élet nincs rajta. Míg a művészet az egyénit,­ 3.2. esetlegest fejezi ki, addig a tudomány a közöset, a törvény­szerűen újra meg újra megis-­­métlődőt mutatja ki. Minthogy­ a művészet első-­­­sorban az érzékeken keresztül ■ hat, széles néprétegek által­­ könnyebben hozzáférhetőbbé, fölfoghatóbbá válik. Ismeretes a művészetek (főleg a zene) elemi hatása. • - -\ •• . • Hogy egy tudományág végső eredményeit tisztán átlássuk, beható, fárasztó előtanulmá­nyokra van szükségünk, addig egy kép, zenedarab vagy szava­lat, minden különösebb kép­zettség híjján is, magával ra­gadhatja a szemlélőt, illetőleg a hallgatót. Ezen a ponton válik aztán fontossá, hogy a proletariátus követelje a maga számára a­ művészetet és rajta legyen,­ hogy osztályművészete mentől gyorsabb tempóban növeked­jék. A művészet vázolt hatásá­nál fogva rendkívül nagy agi­­tációs energiát rejt magában. S ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az agitációs szemponton kí­vül van egy másik szempont is, ami miatt a sz­űvészet értéket jelent a proletariátus számára. S ez annak a meggondolásán alapszik, hogy a művészet is olyan emberi javakhoz számít, amelyek emberi szükségleteket elégítenek ki. És amiként a pro­letariátus gátolva van elsőfokú életszükségleteinek kielégítésé­ben, még inkább áll ez a szel­lemiekre nézve. A proletariá­tusnak tisztában kell azzal len­ni, miféle javak vannak a vilá­gon, amelyek az ő vállain épül­tek nagygyá és amelyektől e légmentesen el van zárva. Az utolsó kérdésre kell fele­letet adni. Van-e ma már proletár­­művészet? Igennel válaszolhatunk És pedig két összetevője van a zsenge proletárművészetnek. Az egyik szigorúan a proleta­riátus soraiból kerül elő. Prole­tártehetségek bukkannak föl, akik bár kezdetleges technikai tudással, a proletáréletet mu­tatják meg a maga szenvedésé­vel, örömével, vágyaival, céljai­val. Minthogy a proletariátus éléből kerültek elő, vérükben hordják a proletár lényeget, a proletár rendeltetést és így arra van szükségük, hogy a kifeje­zés fejlettebb eszközeit sajátít­sák el. A másik összetevő erő a bár- 3 20 napi 4% kamat kedvezmény január 1-től fizetünk ka­matot oly betétek után, amelyek január 20-ig érkeznek be hozzánk 4% kamat teljes biztonság PÉlNZKÜLDÉS. HAJÓJEGYEK KISS EMIL BANKHAZA 133 Second Ave., New York, A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Magyar Khr. Ál­lamvasutak kizárólagos kép­viselője Amerikában. HAJÓJEGYEK AZ ÖSSZES VONALAKRA EREDETI ÁRBAN PENZKOLDES AZ AMERICAN EXPRESS COMPANY UTJÁN KÖZJEGYZŐI Munkák Gyors Elintézése HERRMAN ARTHUR FIRST AVENUE Corner 67th Street, Tferr Torit NYITVA »INDES ESTE O-IG. OLCSÓ Á RAK MELLETT A LEGGYORSABB L­E­­G­B­IZ­T­OSABB PÉNZKÜLDÉS American Union Bank NÉMETH JÁNOS ELNÖK Fő üzlet: Fiók: 10 E. 22nd St. 1597 Second Ave, A bankpalotában. Cor 83rd St. NEW YORK CITY. zsoáziától erkölcsi belátásánál fogva átjött művészek, akik birtokában vannak ugyan a művészi kifejezés eszközeinek, de akiknek még sokat kell küz­deniük azért, hogy ne csupán történelmi és erkölcsi belátás alapján próbálkozzanak, de mentői szervesebben legyenek képesek belekapcsolódni a pro­­tariátus osztályéletébe. Amint a burzsoá-művészet osztályművészet és a burzsoá­zia érzésvilágát, ideológiáját fe­jezi ki, akként a proletárművé­szet a proletariátus életét, cél­ját, küzdelmét,­­ egyszóval ideológáját kell, hogy kifejezés­re juttassa. A proletariátus élete, küzdel­me, vágya, célkitűzése pedig ma az osztályharcban csúcso­sodik ki. A proletariátus művé­szete tehát ma végső eredmény­ben a proletariátus osztályhar­cának a kifejezése. -------------------■ A Daily Worker nélkül a munkásság nem harcolhat a nem győzhet. A NEW YORKI ÚJ ELŐRE NAGYBIZOTTSÁG február 9—10-én , szombaton és vasárnap Nagy Bazárt rendez a Munkás Otthon összes termeiben. A bazár rendezésé­ben részt vesznek a következő testvérszervezetek: A Munkáspárt Up-towni, downtowni s astoriai osztályai A Munkás Betegsegélyző és önképző Szervezet 2., 6., 7., 92. és 29-ik osztályai Az Előre Műkedvelő Kör Szabadság Munkás Dalárda Az Ifjúmunkás Szövetség up-towni és down-towni csoportjai A Munkás Testedző Egyesület A Munkászenekar Az Előre Quartett Dalárda A Magyar Munkás Otthon Gazdasági szervezetek magyar csoportjai A nagybizottság felszólítja a résztvevő szervezetek tag­jait, hogy a bazár részére gyűjtsenek tárgyakat, amelyeket az Otthon managerénél bármikor átadhatnak.

Next