Uj Előre, 1934. január (31. évfolyam, 7554-7579. szám)
1934-01-02 / 7554. szám
2 OLDAL A MUNKÁSNfl Rovatvezető: KOVÁCS ERZSÉBET 909 Kelly St. Bronx, N. Y jfe KIS GYERMEKEK HELYES TÁPLÁLÁSA Molnár elvtársnő Ender Ly, Canadából egy levelet küldött be, a kis gyermekek helyes táplálásáról. Molnár elvtársnőt már ismerjük a beküldött sok jó receptjeiről. Ebben a levelében — talán saját tapasztalataiból, vagy talán orvosi könyvekből — összeállította, hogy mit és hogyan adjunk a kis gyermekeknek, hogy az a leghelyesebb, a legegészségesebb táplálkozás legyen. A levelét — sajnos — nem közölhetjük teljes egészében. Csak jellemzésül kiragadok a leveléből néhány dolgot, hogy milyen ellenkező a Molnár elvtársnő tanácsa és az itteni orvosok utasítása. Hogy melyik a helyes, azt talán Dr. Ca’ambos volna illetékes csak megmondani. Azt írja, kis gyermekeknek ne adjunk húst. Nagyon isok orvost hallottam, aki szintén ugyanezen a véleményen van. A legtöbb orvos azonban ad húst a gyermeknek. Persze csak főz csirkét, halat és bárányt. Sok, nyers kapart hús is ad a gyermeknek. Azt írja Molnár elvtársnő, hogy az anyatejet legjobban helyettesíti a nyers tehéntej. A főzés szerinte elveszi a tej értékét. Eszembe jut Piatnicki elvtárs könyve: “Egy scolaevski feljegyzései”, amelyben írja, hogy megdöbbenéssel tapasztalta, I hogy Szibériában egy bizonyos vidéken valóságos “egyke” rendszert tartottak azzal a módszerrel, hogy minden újszülött gyermeket nyers tehéntejre fogtak. Amelyik megmaradt jó, ha nem úgy még jobb. Természetesen a gyermekek nagyon nagy százaléka pusztult igy el. Ez volt az ő „ birth control”-juk. Nem is olyan régen, Dr. Galambos irta, hogy a nyerstej túrója nagy darabos, a főtt tejé és a paszterilált tejé aprós és igy azt az egész pici gyermek jobban meg tudja emészteni. Különben az orvosi tudomány mindent hogy az anyatejet megpróbál, helyettesítse és vannak is nagyszerű porok, amik sok tekintetben pótolják is, teljesen azonban még nem tudják pótolni az anyatejet. Egy másik helyen azt írja, hogy nagyon kevés, vagy semennyi cukrot ne adjunk a gyermeknek, mert a fejlődő csontokra igen káros hatással van. Az én tudomásom szerint, nagyon sok csontképző anyagot tartalmaz a cukor, és megfelelő mennyiségben elő is írják az orvosok. A tojást, tükörtojást, vagy rántotta formában ajánlja, ugyanakkor az orvosok nagyrésze még a felnőtteknek is eltiltja a vajban vagy zsírban sütött tojást. Különösen kisgyermekeknek csakis kemény tojás sárgáját, vagy hígtojást ajánlanak. Még egy példát. Azt írja, hogy ne erőszakoljuk a gyermekeket az evésre, csak akkor adjunk nekik enni, ha két gyermek. Hát ez valószínűleg beválhatott a jó levegőjű Canadában, vagy itt is sok vidéki helyen, ahol a gyermekek kint vannak a jó levegőn és megéheznek. Próbálja csak ezt meg egy nagyváros zsúfolt, füstös levegőjében élő anya. Éhen halna a gyermeke. New Yorkban — és valószínűleg a többi nagy városokban szintén — mindent megpróbálnak az anyák, hogy gyermekeiknek étvágya legyen. Kint altatják, kiviszik sokat a levegőre, de bizony az sem használ. A városi gyermekeknek — legtöbbször — nincs étvágya. Itt csak egy segít, ha egész kicsi korától kezdve mindig pontos időközönként adnak enni a gyermeknek, hogy megszokja az evést. Leghelyesebb, ha valakinek szüksége van a táplálását illetőleg kisgyermek megbízható jó tanácsra, az forduljon Dr. Galamboshoz. Sokszor olvastam már az “Egészségügyi tanácsadóban” hasonló tanácsokat. Hogy aztán milyen nagy számban vannak olyan anyák, akik a legszükségesebb tejet sem tudják a gyermekeiknek megvenni, arról legközelebb írunk. A gyermekek szellemi neveléséről Molnár elvtársnő — helyesen — a következőket írta: <!A gyermek szellemi oktatása is főleg az anyától függ. Mivel az egészséges gyermekeket 3-4 éves kortól, már sok minden érdekli, ugyanis ekkor kezdi ismereteit bővíteni. Nem szabad tehát őket hazugságokkal telíteni, hanem a lehetőséghez képest kérdéseire igazat mondani. Nemlétező mesékkel és babonákkal soha ne mulattassuk őket. Ehelyett szeretetre és bátorságra oktassuk. Gúnyolni őket nem szabad inkább ügyes tetteit kell megdicsérni. Ha rosszat tett, ne ütlegeljük, hanem kedvenc ételét, játékát kell tőle megvonni. Ha tettét jóvátette, azonnal visszaadni később már iskolás korában az általános helyzetről és társadalmi dolgokról időről-időre felvilágosítani, önfegyelemre és rendre szoktatni. Vallási tekintetben pedig az ősvallások eredetéről, valamint az újak keletkezéséről és mibenlétéről és az ezekkel való visszaélésekről beszéljünk, tekintettel arra, hogy ezekkel egyidejűleg már a politikai oktatást is meg kell kezdeni, amely a fentiekkel szoros viszonyban áll”. FIGYELEM Az IWO. 1015. osztálya (Cleveland) december hóban tartott évi gyűlésén, hivatalos orvosnak Nicholas Steinert választotta meg. 1934 jan. elsejétől igénybe vehetik a tagok. Az orvos címe: United Bank Bldg. W. 25 és Lorain sarok G-ik emelet 617. ajtó. Titkár: Kovács “Felakasztottak...” EGY NÉGER MUNKÁS ELMESÉLI MEGLINCSELÉSÉNEK KÍSÉRLETÉT Október 7-én Anna Mae Laorse fehér leány, aki Labadieville La.-ban lakott, nem tért vissza az egyik éjszaka. Amikor besötétedett egy sheriff egy répaföldre hajtott, ahol azonnal megtalálta a leány holttestét. A leány össze volt vagdalva. .Azonnal letartóztatták közelben lakó Fred Moore a néger fiút. Kiadták a jelszót a lincselésre. Ugyanakkor elfogtak egy másik néger fiút, Thibaux-t akit szintén meg akartak lincselni Ennek történetét beszéli el az alábbiakban Thibeaux, aki megmenekült és az ILD vette védelmében. Október 11-én elhagytam New Orleans-ot és még aznap Labadieville-be érkeztem, hogy meglátogassam a nagymamát. Amikor odaértem hallottam, hogy a közelben egy fehér leányt meggyilkoltak és ezért egy Fred Moore nevezetű néger fiút letartóztattak. Moore édesanyja meg akarta látogatni fiát a börtönben, de nem engedték be. “Hallottam, hogy sírt a fiam’ mondotta az asszony nekem. “Kérdeztem, hogy ez az én fiam, aki sír odabent?” “Semmi közöd hozzá. Úgy sem láthatod” felelték a lines hatóságok. “Hallottam amikor mondta, hogy: ‘Anyám szabadítsál ki’. — folytatta az asszony “de nem engedtek hozzá” JÖNNEK ÉRTEM . Másnap éjjel 1 órakor 6 embert jött be a lakásunkra és felkeltettek. Legelői Ferdinand Pichard, az itteni sheriff állt. Ő beszélt hozzám: “Kelj fel nigger és öltözködj fel,” Amikor nem elég gyorsan öltözködtem az egyik fejbe ütött a pisztolyával. Még most is itt a helye. A cipőmet és kalapomat nem engedték, hogy felvegyem. Egy autóba gyömöszöltek. Vérzett a fejem az ütésektől. Napokon viliiénél megástak a börtön előtt. Az egyik mondta: “Hova tegyük ezt a niggert”? “Tegyük a börtönbe ahol senki sem nyúlhat hozzá” mondta a másik gúnyosan. •Elviszünk Labadievillebe és megmutatjuk, hova akasztottuk a barátodat” mondta a harmadik. Mikor Labadevileba értünk, megálltak a hídnál. 600 ember volt ott fegyverekkel. Kiharcoltak a hídhoz, melyet az automobilok lámpái kivilágítottak EGY BORZALMASAN MEGCSONKÍTOTT HOLTTEST. Freddie Moore ott lógott az egyik karján. Már akkor halott volt. Véres volt a ruhája. Amíg ott lógot, tüzes vassal égették a testét. Mondták, hogy még meg is férfiatlanították. Később képeket vettek róla és aláírták: “Niggerek, figyelmeztetés legyen ez nektek. Ne érintsetek meg semmit a nap 24 órájában. És ezt vegyétek komolyan. Ezután engem kezdtek ütni ! Vagy hatvanan lehettek akik aktívan végezték ezt a munkát. Az egyik a városi vádii gyász volt. Azután köztük volt az ottani drug store tulajdonosa is. Mindig újabb kifogásokkal kezdtek ütlegel A new yorki nácik nagy hazafias ünnepélyt rendeztek a Madison Gardenban. Az ünnepélyen megjelent munkásokat, akik Hitler ellen tüntettek, rendőrökkel fogadták el és verették össze, amint képünkön is látható. Gyász esetén hívja fel B. TÓTH JÁNOS Frank G. Nunn és Fia temetésrendezők 3924 LORAIN AVENUE Cleveland, O. Tel.: Melrose 9250 UJ ELŐRE TÖMEGGYÜLÉST TART AZ EGYLETI VÉDELMI SZÖVETSÉG CANTON, O.-BAN Az amerikai Magyar Egyletek Országos Védelmi Szövetségének több kerületi vezetősége, a Canton O.-i magyar egyletek Nagybizottságával való együttműködéssel nagy egyletközi tömeggyülést fog tartani Canton, O-ban, 1934 január 7-én, vasárnap délután 2 órakor a Bandy Hallban. A tömeggyülésen részt vesznek egyletek tagjai s meghívták Canton minden magyar dolgozóját, hogy megvitassák az egyletek helyzetét a válság ötödik évében és tanácskozzanak az azonnali teendőkről. A tömeggyülésen a helybeli egyletek képviselőin kívül beszélni fognak a Védelmi Szövetség kerületi képviseletében KOLOZSVÁRY Kálmán, a Verhovay volt főelnöke, BRAND Ferenc, a Védelmi Szövetség Ohioi kér. titkára és NAGY János, a Védelmi Szövetség kér. vezetőség és az IWO tagja DR. GALAMBOS EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSADÓJA (AZ IWO, ÉS ÚJ ELŐRE ROVATA) nevelek küldendők: Dr. GALAMBOS ZOLTÁN^ 100 West North AveChicago, 111 Mrs. F. B. kérdésére válasz: Ha rendszeres olvasója az Egészségügyi Tanácsadónak, akkor bizonyára olvasta már a feleletet is a kérdésére, — ha mindjárt nem is az ön nevére volt egyenesen küldve a válasz, így nem tartom célszernek, hogy erre ismét közvetlenül küldjék választ. J. B. kérdésére válasz: A hajhullásról, korpázásról és ennek a gyógykezeléséről a múlt héten írtam részletesebben az Egészségügyi Tanácsadóban. Benne megtalálja saját maga számára is a megfelelő felvilágosítást. H. H. kérdésére válasz: Nagyon örültem bizalmas levelének. Nagyon szeretnék olyan jó tanácsot adni, aminek tényleg hasznát is venné. Hogy miért örültem különösen a maga levelének? Hát azt is megmondom! — Azért, mert ez az első eset, hogy egy 13 éves lányka közvetlenül írt levelet nekem, saját maga keresett kérdésével. Örülök, hogy maga rendszeres olvasója az Egészségügyi Tanácsadónak, szereti és megérti azt, amit belőle olvas. Azt hiszem, hogy háziorvosuknak a kezében maga nagyon jó kezekben van. Ő vigyáz és ügyel arra, hogy a baj megfelelő módon legyen kezelve. X-Ray képeket vétetett. Az X-Ray orvos nem talált az Ízületekben és csontokban bajt. Háziorvosuk azután egy csontspecialistával vizsgáltatta meg, ő sem talált a csontokban semmi különös bajt. Az ízületek gyakori megduzzadásának és fájdalmának mégis van valami határozott oka Ez után az ok után okvetlen kutatni kell tovább, tekintet nélkü arra, hogy maga gyönyörűen fejlett leány a korához képest. (Magassága 5 láb n incs, súlya pedig 117 font). Nem írta meg, hogy szokott-e láza lenni akkor, amikor a csuklók felett duzzanatot szokott kapni? Ajánlom, hogy vegyen egy lázmérőt, tanulja meg, hogy hogyan kell azt olvasni és mérje lázát háromszor egy nap néhány héten keresztül és jegyezze fel azt magának. — Vizsgálták-e a vizeletét? Rendben találták-e?Jók-e a mandulái? Ha nem, akkor azokat feltétlenül vetesse ki Az orvosuk azt mondta, hogy a maga baja: arthritis. Ez magyarul: izületi gyuladást jelent . A mandulagyuladás és izületi gyuladás között szoros összefüggés van. Ezek leggyakoribb komplikációja a szív belső hártyájának a gyulladása, amely szívbillentyű hibát szokott maga után hagyni. Haliver-olaj szedése jó, helyes mert ez nagymennyiségű Vitamin “A”-t tartalmaz és ez a szervezetet segíti a fertőzések leküzdésében. Az arthiritis ugyanis szintén fertőzéses eredetű betegség. Ajánlom, hogy ne álljanak meg azonban ennél, hanem kutassanak tovább azok után. A szív megfigyelésére is különös gondot kell fordítani, örömmel veszem, ha állapotáról ismét fog értesíteni. — de különösen akkor, ha arról értesít hogy már teljesen felgyógyult. ni. Közben állandóan hangoztattam, hogy ártatlan vagyok. FÖLAKASZTANAK. Egy fiút elküldték kötélért A nyakamra kötötték a kötelet. Aztán oda küldték hozzám a megyei vádügyészt, hogy mondjam meg neki az utolsó kívánságomat. Csak annyit mondtam neki, hogy ártatlan vagyok. Ott álltak felöltözve a “big shortok” (nagy kutyák). Hallottam mondták, hogy “ez a nigger még nem is remeg”. “Majd remeg mire készen leszünk vele” mondta egy másik. Litánia ismét ütni kezdtek “Nigger, tudsz imádkozni?” kérdezték. Mondtam, hogy nem tudok imádkozni. “Jó lesz hamar megtanulni egy et te fekete fattyú, mert hamarosan magasan fogsz lógni” mondták. Egy kövér fehér nő magából kikelve kiáltotta: “öljétek meg azt a fekete disznót”. Az egyik azt követelte, hogy akasszanak fel azonnal, míg mások azt ordítozták, hogy égessenek el a változatosság kedvéért. Lassan húzni kezdtek felfelé. Nem könnyű halál az. Lassan megfullad az ember. Vagy 2 lábnyi magasságba húztak fel és ott kezdtem fült adózni. Ekkor egy öreg ember, Cocteaux, mondta: “Vágjátok le. Ez a fiú ártatlan. Ma jött be New Orleansból. Láttam leszállni a búsról. Amíg ott lógtam mindig azt mondogattam magamban, “Ártatlan vagyok, ártatlan vagyok”. Arra még emlékszem, hogy levágtak. Utánna elvittek egy autón ki a városból és ott hagytak futni. Azt tudom, hogy két fehér ember mentette meg az életemet. Még egy darabig futottam a földeken miközben állandóan lőttek utánnam. Nem bírtam tovább. Egy árokba estem. Még hallottam amikor közel hozzám megjegyezte egy lincselő: “No ezt a niggert is befejeztük.’ ’ Jim Martin xn tun nuotoFftiPEnníí, Sut* aim To oispbooe THE^TATt’S CHARGE AMD PROUE THAT CHARGES AGAINST fne ARE PART OP A FRPittfc-VjP- ------1 PIFRL« (0UMK X'lu PROVE THAT NT OWLJ CRIN1E. • •STHAT OP EXPOSING A "SELL-OclT 6F ASIRlKE ARRANGED BtTUlE E N JllTV and A.E of u. officials/ T DEFY THE STATE TO PR.OVJ E OO E QuiltY . -r kA A/ V FIZESSEN ELö A The Communist című folyóiratra, mely a Marxizmust - Leninizmust tanítja elméletben és gyakorlatban. Kiadja az Egyesült Államok Kommunista Pártja ELŐFIZETÉSI ÁRA EGY ÉVRE $2.00 Kedvező ajánlat: The Communist, egy évre $2.00 Az “ÚJ ELŐRE” egy évre $6.00 A kettőt eggyütt Sz.-ért kapja meg Küldje be előfizetését: “ÚJ ELŐRE” PUBLISHING CO. 5366 BRODWAY CLEVELAND, OHIO Tel. Cedar 7112—7112 Quirt rajzai ANNA ÉS A CSODAORSZÁG REGÉNY Írta: BÁLINT IMRE Hazafelé a Comrade Harry a tolmácsunk, Comrade Lidia mellé ült és nagyon beszélgettek és engem észre sem akart venni a Harry. És a Comrade Lidia nagyon sokat tud és ezért nem csoda, hogy ha a Comrade Harry is inkább felé húz, mint felém. A Comrade Lidia mindent olyan természetesen vesz, sohasem csodálkozik, mindent tud és fölényes. A finom Comradunk henceg, hogy ha valamit tud, amit mi nem tudunk és mindjárt tanítani akar. De a Lidia se nem henceg, se nem tanít. Csak éppen mond valamit, mintha ő maga se venné észre, hogy ő mennyit tud. A Comrade Lidia nem szép lány, mert egy kicsit nagy orra van és talán sohase puderozza magát és nem is festi az arcát és nem visel melltartót. Ámbár gyönyörű, erős mellei vannak. És nem szerelmes belé senki sem, mert olyan sokat tud és olyan komolyan vesz mindent. Ámbár szokott mosolyogni is, de azt sohasem úgy teszi, hogy vámpoljon vele. Az amerikai férfi csak olyan nőt tud szeretni, aki kevesebbet tud, mint ő. Mert az amerikai férfi bebeszéli magának, hogy ő az úr a háznál és ezért félnek kikezdeni a Comrade Lídiával és én nem is vagyok féltékeny ríi. Csak ma nem tetszett nekem, hogy Comrade Harry rám se nézett a busón és elől ült a Comrade Lídiával és el voltak merülve, meg minden. És én vacsolni fogom őket és tanulni is fogok, hogy olyan okos legyek, mint a Comrade Lidia és nem fogom festeni a számat ezentúl és nem fogom vámpolni a Comrade Harryt, mert ő komoly ember és talán már meg is unta Annát, az egyszerű, buta bányászlányt. Ámbár én vagyok a legszebb a delegációban és még a német női delegátusok között sincs olyan szép, mint én vagyok és nagyon tetszettem nekik is. De azért ne légy rám féltékeny, Jimmy, mert maradtam szerető — Annád. U. S. Mert én se vagyok féltékeny a Comrade Lidiára, csak tisztelem és becsülöm őt és kikaparom a szemeit, hogy ha észreveszem, hogy mégis elvámpolja tőlem a Comrade Harryt. XXTT. LEVÉT Dear Jimmy! Ma este utazunk Moszkvába és sietek bepakkolni, meg mindennek három napig nem írtam levelet és ezért röviden leírom neked, hogy e három nap alatt mit láttunk. Először is, a Comrade Harry és Comrade Lidia között nincs semmi sem, mert a Comrade Harry tegnap este feljött a szobámba és amikor én sírtam, mert fájt a szivem, hogy közte és Comrade Lidia között van valami, ő mondta, hogy nincs semmi sem és Hogy ő csakis csak engem szeret. És erre én nagyon jól éreztem magamat és mondtam neki, hogy hát akkor miért nem szeret, hogy ha szeret? És erre a Comrade Harry megcsókolt és, de ne haragudjál Jimmy — nem is bánom, hogy ha megcsalsz a C’árival, még azt se bánom, hogy ha elveszed feleségül a Clárit, mert én a Comrade Harry felesége vagyok már, mert a Comrade Harry ott is maradt nálam és azóta együtt lakunk, mert a Comrade Harry ezt másnap reggel bejelentette a kommandánsnak, meg az elvtársaknak, mert ő nem szereti a manki bizniszt. És én nagyon boldog vagyok és tudom, hogy te is, meg a Cián is boldogok vagytok és én megbocsájtok neked, hogyha megcsaltál a Ciánival. És az az igazi szabad szerelem Oroszországban, nem pedig ami a szövőgyári munkáslány, meg a new yorki piktor között történt. Merthogy milyen régen szeressük mi egymást, Dear Jimmy és mégse kelhettünk egybe a U. S.-ben és most, hogy a Comrade Harry azt mondta nekem este tíz órakor, hogy szeret, egynegyed tizenegykor már a felesége lettem neki, meg minden. De Dear Jimmy! Nem akarok sokat beszélni magamról, mert nem akarok neked fájdalmat okozni. Ámbár sokszor fájt ez nekem, mikor a Cárira gondoltam... de én megbocsájtok. Amerikából kijött ide egy pár asztals és a Néván, egy szigeten, amire egy kis hajón kell átmenni, egy asztalos gyárat csináltak. Megnéztünk mindent szépen sorjában. Egy magas, new yorki asztalos vezetett bennünket angolul Megmutatta a csúsztatót, ahol a fa jön, ahol elfűrészelik deszkákká a fát, a gyár épületét, ahol gyalulják és földolgozzák azt épületrésszé, ablakokká, meg ajtókká. Gyönyörűen sütött a nap és most itt már kezdődik a tavasz és a Néván túl, a gyár körüli mező már zöld. Azután itt-ott még hó is van a zöldelő fű és a fekete sár között. De a legeslegszebb a tiszta kék ég és a drága jó nap, ami már kezd melegen sütni. Ámbár a new yorki Comrade azt mondja, hogy nekem most minden tetszik, mert boldog vagyok. Egy asztalos U. S.-ből mondta, hogy csak az a baj, hogy nincs elég szakmunkás, ámbár az orosz paraszt született asztalos művész. Annak csak egy szekercéje van és azzal fűrészel, farag és még az apró kilincset és játékokat a gyerekek számára vagy a furulyát magának is azzal faragja ki, éppen úgy, mint ahogy a házának való hatalmas tölgyfát is azzal vágja ki az erdőből. Amikor ez a paraszt bekerül a gyárba, a saját szekercéjével akar dolgozni, mert még sohasem látott gépet és nem hiszi el, hogy a gépek is meg tudják csinálni a dolgukat. Sőt még az is előfordult, hogy szénával akarta megetetni a gépet az egyik. Azután meg, amikor lássa, hogy a gép mindent csinál, mindent a géppel akar elvégeztetni és sok gépet, fűrészt elront ezzel. De hogy ha egy félévig itt dolgozik, olyan munkás lesz belőle, hogy fölér az amerikaiakkal. Keményen dolgozik, lelkiismeretes és nem is akaródzik neki hazamenni a munkájáról, annyira szeret dolgozni. És annyira megszereti a gépét, hogy el-elnézegeti hazamenés előtt, mintha a szeretőjétől búcsúzni Elolvasás után add tovább az Új Előrét a polgári lapok olvasóinak!