Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 12. kötet (108-115. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 12. (Budapest, 1896)
Vargha Ferencz: A gyermekkorban levő bűnösök [108., 1895]
g főbb feladata, hogy a törvény segélyével feltalálja azt a büntetést, mely aogi érték individualisált megtámadásának a társadalmi hasznosságot s czélszerűséget irányadóul véve a legmegfelelőbb. Alig múlta idejét az a felfogás, mely szerint az állami igazságszolgáltatásnak egyedüli feladata a megtorló büntetés; ennek természetes folyománya volt az irodalom sajátszerű iránya, amely nem állott egyébből, mint a törvény magyarázatából. Ezen korszak feltalálható minden állam irodalmában, azzal a különbéggel, hogy egyik helyütt hosszabb, máshol rödebb ideig tartotta lekötve az elméket. Ez a korszak a codificatiók korával esik össze. A hol a codificatio megindult, s főkép a hol a törvény már megalkottatott, az irodalom is nagy lendületet vett. S az a sajátságos, hogy ne mondjam, beteges irány tapasztalható, mely szerint a legnagyobb szellemi csatákat nem a codificatio elő®, hanem az után vívták meg tudományunk harczosai; tehát фког, midőn már a törvénybe öntött jogszabály ellen való küzdelem meddő volt, s csak az alig szentesített törvény megváltóztatására irányulhatott. Ez a temdentia legjobban kifejlődött Németországban; nincs mértéke annak az irodalmi productiónak, amit a Shering által oly találóan elkeresztelt «Begriffsjurisprudenz» megteremtett. Nagy örömmel constatálhatom, hogy nálunk a jogi fogalmak kicsiszolásának művészete a túltengésbe nem esett. Nem keresem ennek az okát; lehet, azért van ez így, mert büntetőtörvényünk kisen lett megalkotva, akkor, amikor már az új irány, a reformeszmék hajnala kezdett derengeni, amelyek minket is magjukkal ragadtak. Vagy engedjünk meg magunknak egy kishauvinismust s állítsuk fel a fejlődés törvényének okát hadunkban akképen, hogy a speculatióra a magyar agyvelő hosszabb időn át nem alkalmas. Hagyjuk meg hát e téren a német criminalistáknak a babért s örömmel üdvözöljük azt az ülj, friss levegőt, melynek áramlata nem a dohos könyvtárak illedt levegője, hanem a természet, az élet, tehát az egyedül is az, a mesterkéletlen felé hullámzik. De hát mi is az az új irány és mi az, ami az előtt elfog.