Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)

Az ági öröklésről. Barna Ignácz, Enyiczkey Gábor és Kégl János jogászegyleti előadásai [143., 1898]

­ rendkívüli széles határok között írják körül, sokkal szélesebb határok között, mint azt az országbírói értekezlet tette; neve­zetesen ági vagyonnak Zsögöd szerint nemcsak az tekintetik, a­mi az intestato háramlóit át, hanem a végintézkedés foly­tán átháramlott vagyont is az ágiság körébe vonja, pedig ez túlmegy az országbírói értekezletnek az álláspontján. Még ha el lehetne is fogadni az ágiság rendszerét oly határok között, hogy az ab intestato átháramlott vagyon legyen ági vagyon, de annyira menni, hogy a végintézkedés folytán átháramlott vagyon is ági vagyon legyen, azt teljesen elfogadhatatlannak tartom. Mert tegyük fel, hogy az édes­apa három fia közt vég­rendelkezett, egyiket vagy a másikat a köteles részre szorította épen, mert méltatlanabbnak tartotta, mint a másik kettőt. Már most, ha a nagyobb részesedésben ily indokból előnyözöttek közül valamelyik magtalanul elhal, hogy a köteles részre szorí­tott fiú már most ugyanezen vagyonra nézve, a­melyre nézve világos, hogy az örökhagyó kirekeszteni akarta, ágiság czímén jogot vindi­álhasson, ez egyenes megtagadása volna az örök­hagyó intenzióinak. Másrészt azonban ági vagyonnak tekinti Zsögöd azt is, a­mi inter vivos adomány útján jutott át az örökségbe. Ezt a fogalom-kiterjesztést sokkal elfogadhatóbbnak tartom, sőt azt mondom, hogy az ágiságot oly értelemben, hogy visszaháramoljék az első szerzőre az, a­mit ő még életében kiadott, úgyszólván az örökséget anticipatíve kiadva az örökös­nek, hogy ez visszaháramoljék reá, ha őt megelőzőleg meghal a fiú, ezt mindenesetre helyesnek tartom, mert nézetem szerint az gazdaságilag igen fontos, hogy az öreg emberek ne tartsák a vagyont a markukban életük végéig s midőn azt már többé gyümölcsöztetni nem képesek, kiadják a gyermeknek; de hogy ha az a vagyon, a­mit a gyermeknek kiadnak életükben, ha az a gyermek esetleg ő előttük elhal, hogy az a vagyon vissza ne háramoljék ismét reájuk, ez nemcsak igazságtalan dolog volna, hanem természetesen oda vezetne, hogy nem fogják kiadni a vagyont életükben, hanem azt életük fogytáig megtartják, miért is nézetem szerint az élők közti adományokra vonatkozólag a visszaháramlás még a legigazságosabb dolog. Schvarcz J. tag­társunk a memorandumában mindezekre nézve nem nyilat­kozik sehol sem, úgy­hogy sejtenünk sem lehet dolgozatából.

Next