Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 25. kötet (206-210. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 25. (Budapest, 1903)
Jászi Viktor: A pragmatica sanctio és a házi törvények [206., 1902]
. A kérdés súlypontja különösen az 1723 :2.-cz. azon szabályainak értelmezésén és magyarázatán nyugszik, melyek a trónra következő egyén kellékeit állapítják meg. A doctrinában is azok (Lechner, Nagy Ernő), kik e kérdésben világos és határozott igenlő álláspontot foglalnak el, azt tartják, hogy egyrészt az «ausztriai főherczeg» minősítés tartalma, vagyis, hogy ki tekintendő annak, a házi törvényekből ítélendő meg, másrészt, mint Nagy Ernő tanítja, az örökösödés részletesebb szabályozását azon határok közt, melyeket maga a mi törvényünk von, megint a házi törvényekben kell keresnünk.* Régibb közjogi munkáink e kérdéssel nem foglalkoznak. Még Korbuly-Fésüs közjoga (1884.) a trónörökösödés szabályait csak az 1722-iki törvényekben keresi, de azért az «egyenszülötti» házasságból való leszármazást megkívánja (1871.). Kiss István (Magyar Közjog III. kiad. 1886.) sem említi ugyan a források közt, de azért azt mondja : «Ezen törvényes szülöttséget az uralkodó háznál . . . fennálló szabályok szerint úgy magyarázzák, hogy az illető egyenrangú . . . házasságból származott törvényes születésű ivadék legyen . . .» (325. 1.) Kmety (A magyar közjog kézikönyve 1900.) a források közt említi az «ú. n. családi törvényeket», melyek szerinte a törvény határai közt érvényesek oly erővel, a minőkkel a kir. rendeletek bírhatnak, a mennyiben kir. rendelet kellékeivel bírnak. Továbbá, ha utalás van rájuk a magyar törvényben, vagy a törvény a házi törvények szerint elbírálandóknak nyilvánítja a kir. ház tagjainak egynémely viszonyát, jogállását, akkor a magyar törvényhozás akaratából is képezi azon viszonyoknak jogi szabályát a házi törvény s azért «legis habet vigorem». (24. 1.) Majd a trónöröklésre megkivántató személyi kellékek tárgyalásánál azt mondja, hogy a családi törvények az által s annyiban, hogy és a mennyiben a pragmatica sanctio reájuk utal, s azokat irányadóknak jelenti ki, magyar államjogi szabályokká emelkedtek (1521.) Azonban épen az a kérdés, s erre határozott választ nem nyerünk, hogy utal-e . L. Lechner (Magyar közjogi előadásaiból kiadott jegyzetek, VII. kiadás 1897.) nem sorolja fel a források közt az uralkodó család házi törvényeit, de a pragmatica sanctio tárgyalásánál a «főherczeg» minőséget azok szerint tartja elbirálandónak. (209. 1.) Nagy Ernő szerint («Magyarország közjoga» IV. kiadás) az előbbi kiadásoktól eltérő árnyalattal nem jogforrás, de mégis figyelembe veendők a törvénybeli (1723: I. t.-cz. 3., 4. II. t.-cz. 7., 9., 10. §§.) utalások s a százados gyakorlat alapján. (23. és 203. 1.) Ugyanígy «A házi törvények és a renuncziáczió», czímű czikkében Jogtud. Közl. 1899. 24. és 25. szám. Jelen értekezés végconclusiói az övével körülbelül egyezők.