Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
a büntetés súlyát és tartalmát. Ebből az következik, hogy a törvényszegést el lehet nézni, ha ismétlésétől nem kell tartani, míg viszont bárkit ártalmatlanná lehet, sőt kell tenni, akinek jelleme veszélyezteti a társadalmi együttlétet. E felfogás mellett, miként az előadó úr helyesen mondja, megszűnik a különbség a gonosztevő és az őrült, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás között. Természetes, hogy ez a felfogás nem vezethetett a büntetés kiszabásának olyan reformjára, amely megszüntetné az e téren észlelhető visszásságokat azáltal, hogy a bíró kezébe olyan iránytűt adna, amely őt a különböző esetek kellő megítélésében eligazítaná. A kriminálpolitikai irány alapelve nem ide, hanem inkább a határozatlan büntetések rendszeréhez vezet. Mert hiszen ha csak arról van szó, hogy a társadalomra nézve veszélyes egyén ártalmatlanná tétessék, vagyis elzárassék mindaddig, amíg szabadonléte mások személyét és vagyonát veszélyeztethetné , ebből önként következik az is, hogy a büntetés tartama előre meg sem határozható, mint az csak addig jogosult, amíg az említett czél szolgálatában van. Ezt azonban a biró előre nem tudhatja és így a végrehajtó hatalomra kellene ruházni azt a jogot, hogy a biró által elitélt egyént addig tartsa fogva, amíg szükséges s akkor bocsássa szabadon, mikor már megszűnt veszélyes lenni. Mint látjuk, ez épen ellentéte annak, amit a büntetés kimérése alatt értünk. Ezért helyesen mondja az előadó úr, hogy a kriminálpolitikai irány ennél a pontnál csődöt mondott, tehát ezzel szemben felállítja a szerinte helyesnek vallott alapelvet s ebből vonja le azokat a következtetéseket, amelyek együttvéve a büntetés kiszabásának reformjához vezetnek. Szerinte a büntető igazságszolgáltatás nem nélkülözheti a megtorlás követelményeinek kielégítését sem. A társadalom szükségletei a tettes személyén túlmenő fontossággal ruházzák fel a büntetés tartalmát és mértékét. E szükség, vagyis az öszszeség érdekei oly tettes megbüntetését is követelik, kinek egyénisége különben nem veszélyezteti a társadalmi együttlét feltételeit, viszont ugyancsak a társadalom érdekei tiltják a a különböző értékű jogok megsértésének egyenlő megtorlását