Márkus Dezső: Magyar Jogi Lexikon öt kötetben. II. kötet. Biró-Dézsma - Magyar Jogi Lexikon 2. (Budapest, 1899)

C

Concludens cselekmény 591 kell lennie. E czélból a C. színhelyéül szolgáló termek deszkákkal elkülönített czellákra osztat­nak, amelyek közül minden tábornoknak és con­­clavistának jut egy-egy a sorshúzás rendje sze­rint. Minden czella az illető bíbornok czímerét viseli. A C. és a zárlat feletti ellenőrzést titkos szavazattal választott 3 bibornok (capita ordi­num) eszközli. A pápa halála utáni tizedik napon vonulnak be a tábornokok és conclavisták. E bevonulás után a C.-hoz vezető minden nyílás és ajtó befalaztatik egyetlen elzárt ajtó kivéte­lével, s a bent levők senkivel a C.-n kívül nem érintkezhetnek, s étkeik is ellenőrzés alatt álla­nak. A C.-t csak betegség, vagy más fontos ok miatt lehet elhagyni. Az 1871. olasz garantia­­törvény 6. és 7. §§ értelmében az olasz kormány gondoskodik arról, hogy a C.-k ne zavartassa­nak valamely nyilvános erőszak által és kimon­dotta, hogy semmiféle államhivatalnok v. köz­hatalmi megbízott be nem mehet a C. helyisé­geibe, magának a C.­-nak engedélye nélkül. L. még Pápaválasztás. keiner. Concludens cselekmény, az olyan cselekvés, amelyből valamely jogi akaratnyilvánításra lehet következtetni,anélkül, hogy ezen nyilat­kozat magában a cselekvésben közvetlenül ki­fejezésre jutna. Aki pl. egy bizonyos időtar­tamra előre fizetteti magának a tőke kamatait, ezzel concludenter kifejezi, hogy amaz időtar­tamon belül nem él majd felmondási jogával. A vétel létrejöttéből a vételár megállapítására is lehet következtetni (Curia 1890 máj. 8.1435. sz.). Gyakran a hallgatásban concludenter meg van a beleegyező nyilatkozat valamely cselek­­vényhez, ajánlathoz stb. Ha valamely cselek­vés többféleképen értelmezhető, tiltakozás (pro­testatio) útján kizárható a nem tetsző magya­rázat, kivéve, ha a cselekvés szükségképen (józanul) másképen értelmezendő, amint azt a protestáló óhajtaná (protestatio facto contraria). A polg.­rrkezési rendtartásról szóló 1868: LIV. t. sz. 155. §-a a bizonyítás (1. o.) módjai közé sorozza a tényekből vont okszerű következ­tetést is. Conclusio (lat., concludereból, a. m. bezárni, korlátolni, körülvenni), a római jogi források­ban a. m. leírás, meghatározás (Cod. Theod. VIII. k. 4. ez. 8., 2. §), következtetés, befeje­zés. 1848 előtti íveinkben C. (befejezés) volt a neve a kir. szentesítő záradéknak, amely egy­úttal felsorolta mindazokat, akik a tv. alkotása idejében magasabb hivatali tisztséget viseltek. C. in­causa (C. actorum) az írásbeli eljáráson nyugvó, főleg azonban a római és kánoni per­jogban az a cselekmény, amely a peranyag gyűj­tését lezárta (pl. ellenvégirat), a feleknek az a nyilatkozata, hogy nincs több előterjesztésük; a bíróságnak az a végzése, hogy a felek részé­ről minden további előterjesztés ki van zárva. Conclusum diaetale (új­ lat.), 1848 előtt ha­zánkban a.m.országgyül. határozat,végzés (l.o.). Concordantia (lat.,concordareből, a. m. egyet­érteni, összhangban lenni) a. m. egybehangzás, összhang. Concordantia discordantium canonum, Gra­tianus decretumának (1. o.) eredeti elnevezése. Concordat (fr.), a franczia jogban a. m. 1. con­cordatum (1. k.); 2. a vagyonbukott adósnak egyezménye hitelezőivel (Cod. com. 507— 526. sz.). Concordatum. I. Általában. C. a pápa, mint a kath. egyházfeje és valamely államfő — feje­delem, köztársasági elnök — között létrejött szerződés, amely által a szerződő személyek, az egyházat és az azon államfő alá tartozó álla­mot közösen érdeklő ügyeket rendeznek. Ezen közös érdekű ügyek köre kiterjedhet az egyház­nak azon államban való helyzetére és ennek minden részletére, aminek következtében a más felekezetekhez való viszony, az egyházi személyeknek esetleges közjogi — tehát tisztán államjogi természetű — jogosítványokban való részesítése, az egyházi személyek javadalma­zásának az egyházjog szabályain kívül eső kérdései s általában az egyháznak azon állam­hoz való viszonya egész terjedelmében lehet ily szerződési megállapodásoknak tárgya.Tény­leg ugyan a régibb­­.-ok inkább csak egyes, ezen körbe eső jogviszonyok és jogkérdések rendezésével s ilyenekre vonatkozó viták el­intézésével foglalkoztak,­­­igy az 1122. évi Pactum Calixtinum csak az investitura kérdé­sét rendezte — míg az újabb C.-ok, az egyházi szervezet s a közös érdekű ügyek szélesebb körére kiterjedő szabályozásokat tartalmaznak — például szolgálhat az 1855. évi osztrák C. Lényeges az, hogy a C.-ot kötő szerződő sze­mélyek egyfelől a pápa és másfelől valamely állam főhatalmának birtokosa legyen. Éppen azért nem tekinthetők az­oknak az oly meg­állapodások, amelyek valamely államfő és azon állam valamely püspökei érseke között jöttek létre , amilyenek különösen Német­ország újabb történelmében fordulnak elő a korlátozó állami törvények enyhítésére, az egyes államok kormányai és az egyházi juris­dictio egyes viselői között; az ily megállapo­dások csak — az illető ordinarius jogkörébe eső — csekély jelentőségű s inkább csak ad­ministrativ s vagyonjogi kérdésekre és ezen jogok mikénti gyakorlására terjedhetnek ki, azonban azokkal szemben a közönséges egy­házjog szabályai érintetlenül maradnak; s így az ezekkel netalán ellenkező megállapodások­nál éppen a C. lényegének és elvi alapjának érvényesülése hiányoznék; innen van az, hogy még azok is, akik az ily megállapodásokat is a C. körébe vonják — pl. Scherer — a C. jogi természetének megállapításánál teljesen figyel­men kívül hagyják az ily megállapodásokat. Másfelől pedig államfőnek kell a pápával szem­ben, mint szerződő félnek állania, azért nem Concordatum

Next