Horváth Mihály: Első József római császár és első örökös apostoli magyar király dicső emlékezete (Buda, 1862)
*1 Még csak Kassa és Munkács volt néhány csekélyebb várral a szövetségesek (a Rákócziak) birtokában; seregek pedig, melly összesen mintegy 12 ezerre olvadt, egészen Lengyelország széleire nyomatott. A nagylelkű, engedékeny király mindezen szerencséje mellett sem szándékozott fegyverrel kiirtani a szomorú állapotra jutott szövetséges rendeket, hanem kegyelme biztosításával, engedékenységgel akart bizodalmat gerjeszteni a kedélyekben, mi végre még egyszer kísérletet ten a kibékülés iránt. A kíméletlen, kegyetlen Heister, kinek nevét a magyar csak gyűlölettel említhette, erre méltán nem látszott neki alkalmas eszközül; őt tehát visszahíván, Pálffy Jánost, a királyi ház iránt nem kevesbbé hű, mint hazáját forrón szerető, egyenes lelkű, s ezen erényeiről hazaszerte ismeretes, köztiszteletben álló horvátországi bánt nevezte ki fő tábornagggyá, s a békealkudozásra felhatalmazott kir. biztossá. És a derék hazafi meg is felelt a nagylelkű király várakozásának. Egyenként szólta fel ő a szövetségesek fejeit, mindenek közt pedig a pártjánál s Rákóczynál is tekintetben álló Károlyi Sándort igyekezett nov. 17-kén kelt levelében a békére hajlandóvá tenni. Károlyi e felszólítást tüstént közlötte Rákóczyval. Látták mind a ketten, hogy veszendő *) Horváth Mihály, a Magyarok Története. Harmadik szakasa. Pápán, 1844. 8. r. 404—415. 1.