Budai Ferenc: Magyar ország polgári históriájára való lexicon a XVI. század végéig 3. (Nagyvárad, 1805)
S
178 szalahizi. Magyarok, hogy őtet magok Királyának választották, kérte őket, hogy tőle azért ne idegenkedjenek, hogy ő más nemzetből való, holott már ez előtt is voltak a’ Magyaroknak idegen Királyaik 's a’ t. Lásd Bessenyei István. Végbemenvén Fejérváronn Ferdinánd koronázása, ott 10. Nov. tette Tamást Kancelláriussá, és Egri Püspökké. A következett 1528 eszt. őtet hagyta egyiket Ferdinánd az ország kormánnyána , míg maga a’ Regensburgi Diétára járna. Lőcsém volt ő 1531 eszt. 1,5. Dec. Nyári Ferencet, és magával vitte Basó Mátyást fogva, Hradek, vagy magyarul Liptó Újvár felé, ahol Pekri Lajos három, vagy négyszáz huszárral várta őket. Minthogy pedig útjábann tartott a Murányiaktól , százötvennégy Muskatérosokat adtak neki kísérőül a Lőcseiek. Kértt tőlök kétszáz forintokat is, de hogy azok Szegénységekkel mentették magokat, a’ dolgot abba hagyta. Lásd Basó Mátyás. Sok leveleket küldözött ő széjjel az országba Posonból az Urakhoz 1532 eszt. 12. Jun. mellyekbenn arra intette azokat is, a’ kik Zápolya részénn voltak, hogy álljanak Ferdinándhoz , mind a két Király részénn valóknak pedig parantsolta, hogy a' Törökre készüljenek , azt ígérvém, hogy a’ ki száz lovasokat állít, azoknak tartásokra, minden hónapra száz Magyar forintot fog a’ Királyi Kassából kapni. Ugyan azonn esztendőbenn, mikor Gritti Lajos Esztergomot Szorongatná , a’ várbeliek Ő hozzá Szentek Posonba a’ Segítségért, ő pedig Bétsbe a’ híress Katz Jánosnak adott hírt. 1537 eszt. haltt meg. Az akkor időbenn éltt versírók , sok Görög és Deák versekkel tisztelték Őtet meg halála utánn. Az utolsóbb neműek közzül, itt következnek egynehányak : Ama híres Tudós