Kerékgyártó Árpád: Magyarok életrajzai 1. szakasz: Hajdankor - 1600, 1-7. füzet (Pest, 1856)
II. Füzet
Hogy zsarnoki önkényét sikeresebben folytathassa, Nyári Ferenczczel szövetkezve Hont vármegyét maguk közt felosztották, és a nélkül hogy valaha a főispáni esküt letették volna, az egyik az úgynevezett Kis- a másik pedig Nagy- Hont vármegyében kezelte kénye kedve szerint a vármegyének kormányát melly visszaélésből olly tömérdek panaszok keletkeztek, hogy az 1542. évi pozsonyi országgyűlés kénytelennek érzette magát az ott jelen volt Balassa és Nyári főispánok ellen kimondani , miszerint vagy eskettessenek fel főispánokká ő felsége előtt, vagy fosztassanak meg hivatalaiktól; továbbá , hogy egyesítsék Hont megyét, és az ismét szokott helyéről igazgatassék; végre tartózkodjanak minden zsarnokságnak további gyakorlásától, mert ellenkező esetben velők, mint lázadókkal kell bánni. 81) Balassa úgy látszik csakugyan megfosztatott a főispánságtól, mert még ugyanazon 1542-ik évben már Nyári Lőrinczet olvassuk Hont vármegye főispánjának, 86 ezen állomása helyett azután a következett 1542. évben Bars megye főispánjává neveztetett ki, 80 itt azonban még az eddiginél is nagyobb alkalma nyílt a rablásnak rendszeres gyakorlására. A hontmegyei Léva várnak tulajdonosa, lévai Cseh Gábor, 1542- ben Pest ostromakor ágyúgolyó által találtatva szörnyet halt, s ennek özvegyét Turzó Annát, úgy látszik 1543-ban feleségül vette Menyhért , és igy a lévai várnak, melly különben mostoha fiát az akkor 8 éves Cseh Jánost illette, tettleg birtokába lépett, s azontúl ide tette lakását. S8) Itt történt 1544-ben, hogy az esztergomi törökök közöl 400 jancsár ás 1500 lovas éjjel a Garánon átlopódzván, Lévát megrohanta, a falkerítést lajtorjákon megmászva a városba rontott, s ott a felserkentek levágatása után, a vár kapuira vetette magát. A lármára fölébredt Menyhért kardot ragadva lógott s öltözetlenül oda sietett hol legnagyobb volt a veszély, és a jól irányozott ágyú meg puskatüzelés által a törököket visszanyomta, kik némi rövid zsákmányolás és a városnak több helyeni felgyujtatása után vissza is vonultak. Ekkor lóra kapott ugyan Menyhért és a segítségül érkezett Túri György sági parancsnokkal a törökök után eredett, de látván azoknak nagyobb erejét, tanácsosabbnak tartotta a várba ismét visz- 81) 1542. pozs. 37. t. ez. as) Lehoczki i. h. 10 IT. a. 1, 114.) Istvánfi XVI. 170. 175. Wagner. Scepus. 3, 99.