Elzett Híradó, 1962 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1962-06-01 / 6. szám

1962,JUNnIS_______________________ELZETT HÍRADÓ________ .A. SOPRONI VASAS MŰVÉSZEGYÜTTES BEMUTATÓJA: ute­r Km kie bken kávéba... A Vasas Művészegyüttes tag­jai szabad délutánjaik feláldozásával, s e munkájuk gyümölcseként színvo­nalas előadásban mutatták be az "Egy kis bécsi kávéház"-al. Az elő­adás, mely a mának is szól, méltán aratott sikert. KORÁN JENŐ, az együttes ve­zetője ügyes mértéktartással, az író és a ma eszmei mondanivalójának tiszteletben tartásával rendezte az e­­lőadást. A játék ritmusa kielégítő volt, bár a III. felvonás egyes jelenetei di­namikusabbak lehettek volna, és a be­fejező résznél Lisa szavainak súlyo­sabbnak kellett volna lenniök. A szereplők közül nagyon töké­letes és művészi volt MÉSZÁROS TIBOR játéka Wilhelm Payer szerepé­ben, és ROÓB VILMOSNÉ mint Trudie Payer. SCHULE­K GYULA Max Pl­ent­­jen rohamosztagvezető szerepében ki­tűnő volt, hűen ábrázolta a fanatikus fasiszta tisztet. A Leopold Mareket a­­lakító DANCSOK GYULA jól fogta fel szerpét, ezt kitűnő játékával igazolta. Mozdulatai azonban, főleg a II. felvo­násban nagyon szögletesek és mere­vek voltak, s a játék hevében sok­­­szor elharapta a szavak végét. A Lintschi szerepét formáló ZARÁNDI SYBILLA, bár először ját­szik az együttesben, kitűnően alakí­­­totta szerepét, és megérdemelte a kö­zönség elismerő tapsait. NAGY IMRE Georg, és a kedvesét alakító GULINER MAGDA Lisa szerepében nagyon bá­josak voltak. Sajnos szerepeik íróilag nem egészen kidolgozottak, pedig a két tehetséges színjátszó még többet tu­­­dott volna nyújtani. A közönség így is szívébe zárta a két fiat­alt és iz­­­gult sorsuk alakulásáért - ez nagy mértékben jó játékuknak köszönhe­tő, LOCSMÁNDI ERZSÉBET jó teljesítményt nyújtott, sajnos a masz­­kírozás nem volt kielégítő, s ez egy kicsit rontott játékán is. Végül, de nem utolsó sorban dicséretet érde­­­mel a fiatal KOVÁCS RÓZSI is, aki Gretl szerepét alakította, nagy áté­­­léssel. Ő az együttes legfiatalabb tagja, s­ a jelek arra mutatnak, hogy tehetséges színjátszó válhat belőle. Csak így tovább. A díszlet SCHULEK GYULA hozzáértő munkáját dicsérte, és hű­ségesen szolgálta a mondanivalót. A technikai részről annyit, hogy a világítás nem volt megfelelő, egyes jelenetek hatását kellő alá­­­festő világítással lehetett volna fo­­­kozni. Az utcáról beszűrődő SS me­netelés is lehetett volna hatásosabb. Hiányoztak a különböző Vezényszavak és egy jellegzetes korabeli induló. (Magnetofont ebben az esetben kitű­nően lehetett volna alkalmazni.) Egészében véve az előadás na­gyon jó volt, és dicséretet érdemel. Köszön­et érte minden szereplőnek és szervezőnek. A Vasas Művészegyüt­tes ezzel az előadással is öregbítet­te jó hírnevét, megerősítette közönsé­ge ragaszkodását és szeretetét. G­RATULÁLUNK. Hetesy László KISZ -kulturfelelős ( Zárgyár) m 9.

Next