Energiagazdálkodás, 1992 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
A környezetgazdálkodás és kritikus területei Dr. Bakonyi Árpád oki. vegyészmérnök, oki. gazdasági mérnök Ipari és Kereskedelmi Minisztérium A környezetgazdálkodás abban különbözik a környezetvédelemtől, hogy preventív.Számol a természetes és az épített környezet adottságaival, és aszerint gondolkodik és tervez létesítményeket, hogy lehetőleg a környezet ne károsodjon, az életminőség ne romoljon, hanem — ha lehet — javuljon. Ez a fajta közelítésmód mindenképpen jobban megfelel a kor követelményeinek, mint egy olyan defenzív magatartás, amelyet bizonyos értelemben a „környezetvédelem” megfogalmazása sugall, amikor is már bekövetkezett dolog ellen kell védekezni. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium egyik funkcionális szervezete a Környezetgazdálkodási és Biztonságtechnikai Főosztály. A környezetgazdálkodásban érintett munkatársak semmiféle kompromisszum idő előtti megkötésére nem kötelezettek. Ez lehetővé teszi, hogy karakterisztikusan alakítsák ki elképzeléseiket a jövendő iparpolitikáról és a kitűzendő célokról. A problémákat igyekeznek pragmatikusan kezelni. Elhatárolják magukat attól a nézettől, hogy vagy környezetvédelem, vagy fejlődés, vagy ipar, vagy környezetvédelem. Ez ugyanis teljesen tarthatatlan a mai körülmények között. Ezzel szemben olyan gazdaságpolitikát és olyan iparpolitikát tekintenek magukénak, ahol a környezetgazdálkodás szempontrendszere maximálisan érvényesül. A fejlett ipari országok gyakorlatában nem nehéz olyan példákat találni, amiket végül is úgy fogalmaznak meg, hogy a „fenntartható fejlődés” elvei. Ez lényegében megfelelő esélyt ad még egy olyan közepesen fejlett ország számára is, mint Magyarország. Ebből következően célszerű megfogalmazni, hogy milyen elvek és szempontok szerint látszik célszerűnek az ipar fejlesztése, az iparszerkezet átalakítása, tágabban értelmezve a termelési szerkezet átstruktúrálása. Ideje megvalósítani azt a célkitűzést, hogy lehetőleg olyan termelési technológiákat, termelési kultúrákat kell előtérbe helyezni, amelyekről elmondható, hogy környezetbarátok, azaz szennyezésmentesek vagy szennyezésszegények, vagy ha hulladékos terminológiában gondolkodunk, akkor hulladékmentesek, hulladékszegények. Világosan kell azonban látni, hogy ez a nagyon szép elv még a fejlett ipari országok gyakorlatában is csak korlátozottan érvényesül, hiszen a technológiáknak, a ma ismert termelési kultúráknak a döntő része nem igazán felel meg ennek a kívánalomnak. Természetesen ettől teljesen eltérő kérdés, hogy egyes fejlett és nagyon gazdag országok lényegében a termelési kultúrákból kit tudták választani a maguk számára azokat, amelyek minimális szennyezést jelentenek, amelyekről elmondható, hogy környezetbarátok. Ennek viszont az az ára, hogy más térségbe helyezték át azokat a technológiákat, amelyek nem felelnek meg ezeknek a kritériumoknak. Sajnos szennyezés, hulladék kisebb-nagyobb arányban az iparban és a nemzetgazdaság más területein is keletkezik. Fokozni kell erőfeszítéseinket a hulladékoknak a termelési folyamatokba való visszajuttatására, vagyis a recycling technológiára. Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy nemcsak a fejlett országok ipari gyakorlatához képest vagyunk nagyon lemaradva, hanem a saját lehetőségeinkhez képest is. Tudjuk, hogy energiahordozókban és nyersanyagban szegény ország vagyunk, ugyanakkor igen nagy mennyiségű hulladékot termelünk, de ennek csak kis részét visszük vissza a termelésbe. Pedig ha pl. aluminium hulladékból termelünk készterméket, akkor huszadannyi energiára van szükség, mint ha ugyantt bauxit, timföldgyártás, aluminiumkohászat, félgyártmány, készgyártmány termelési vertikumon visszük keresztül. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy aluminium „nagyhatalom” vagyunk. Az egy főre jutó aluminiumfogyasztásban a világon a legjobbak közé tartozunk. Érthető ezért ha az a vélemény alakult ki, hogy a hulladékhasznosítás kormányzati szintre emelése elengedhetetlenül fontos kérdés. Vannak olyan melléktermékek, olyan hulladékok is, amelyek semmiféle termelési kultúra szempontjából már nem jelentenek másodnyersanyagot, nem hasznosíthatók, tehát valamilyen formában gondoskodni kell az ártalmatlanításukról, különösen azokban az esetekben, amikor nem teljesen ártalmatlan anyagokról, hanem különleges kezelést igénylő vagy veszélyes hulladékokról van szó. Ilyen esetben elsősorban a technológiához szorosan kapcsolódó megoldásokon célszerű gondolkodni, és csak abban az esetben kell központi létesítményeket, tehát veszélyes hulladékégetőket építeni, ha ez elkerülhetetlenül szükséges. A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a két stratégia kombinációját valósítják meg minden fejlett országban. Amikor és ahol csak lehet, a technológiához igazítják ezeket az ártalmatlanító berendezéseket, ha ez nem megy, akkor viszont központi létesítményeket hoznak létre. A környezetvédelem szemszögéből nézve van egy az előbbiekkel egyenértékűen fontos kérdés. Kormányzati szintű erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy Magyarországon mnd jelentősebbé váljon az az iparág, amely környezetvédelmi javakat és szolgáltatásokat bocsájt a nemzetgazdaság rendelkezésére. Hazánk ugyanis belátható időn belül nem lesz olyan gazdag, hogy ilyen javakat tömegszerűen importáljon. Ennek az új iparágnak az a szerepe, hogy a tömegesen jelentkező igényekre javakat és szolgáltatásokat bocsásson rendelkezésre. Természetesen ameddig egy-két Energiagazdálkodás XXXIII. évf. 1992. 1. szám