Enigma, 1998 (5. évfolyam, 14-19. szám)
1998 / 14-15. szám
MERIDIÁN A művészet állása Svetlana Alpers 1985-ben jelentette meg The Art of Describing: Dutch Art in the Seventeenth Century [A leírás művészete: holland művészet a tizenhetedik században] című könyvét, melyre sokan felfigyeltek mind a szakmabeliek, mind a kívülállók köréből. A könyvben felülvizsgálja azokat a fogalmainkat, amelyekkel elmúlt korok művészetéhez közelítünk. Nehezményezi a művészettörténet elfogultságát az itáliai típusú elbeszélő művészet iránt, mely nem vesz tudomást a holland művészet sajátos voltáról. Alpers már korábban bizonyította ennek az értelmezési stratégiának a termékenységét, amikor Velázquez Las Meninas című képéről kimutatta, hogy a paradoxon általa kiváltott érzése (pl. Foucault, 1973; Searle, 1980; Snyder és Cohen, 1980) az elbeszélés és a leírás integrálásából fakad. A The Art of Describing a németalföldi „vizuális kultúrával” kapcsolatos, részint verbális, részint vizuális dokumentumokra támaszkodik: a korabelieknek a látással, a tudományos megbízhatósággal kapcsolatos elképzeléseiről, a látás tökéletesítésére szolgáló eszközök feltalálásáról és az ezirányú késztetésekről, továbbá arról a törekvésről ad számot, hogy, akár a térképeken, vizuálisan dokumentáljanak különféle struktúrákat. A korabeli vizuális kultúra eme értelmezéséből kiindulva számtalan, különféle műfajba tartozó alkotás elemzésével bizonyítja e művészet leíró késztetését. Értelmezésem szerint ily módon a Describing arról a hatásról szól, amit egy verbális kontextus, a látással kapcsolatos nehezen körvonalazható kulturális textus gyakorol az adott kor vizuális művészetére. Ez a vizuális kultúra olyan, mint egy episztémé a la Foucault, amely a kultúrát doxaként10 a la Barthes hatja át. Ettől lesz Alpers tanulmánya - a kor közkeletű, de inkább homályos, mintsem kiélezett diszkurzusaiba nyúló gyökereivel11 - a művészettörténet inherensen szóban és képben fogant mivoltának beszédes szószólójává. 8 A vitával, ami fordulópontot jelentett a művészettörténet egyre inkább interdiszciplinárissá válása szempontjából, részletesen foglalkozom a 7. fejezetben. 9 Martin Jay (1988) átveszi Alpers megkülönböztetését, és a leíró stílust bár folytatólagosan, mellérendeli a perspektívának, melyet mindeddig a XIX. század végéig terjedő időszak egyetlen uralkodó rendszereként tartottunk számon. Alpers e könyvének történetisége a társadalomtörténethez sorolható, amennyiben egyetértünk vele abban, hogy a vizuális kultúrának alapvető társadalmi vonzatai vannak. Én a magam részéről így gondolom, de a részletek még pontosításra szorulnak. 10 A „doxa" terminus egy történet jelentésére vonatkozó, józan ész diktálta, magától értetődő feltevésekre utal, Bourdieu megfogalmazásában (1977:168.): „a vitán felül álló univerzumára". 11 Ez hangsúlyozottan az én értelmezésem Alpers vállalkozásáról, nem a sajátja. Az ő célja annak a vizuális kultúrának a meghatározása, amiből a holland művészet kiemelkedett, így nem kíván nagy hangsúlyt fektetni a verbális forrásokra (pl. Alpers, 1988. xix.). Némileg módosítani szeretném ezt az állítását, mert a felhasznált források fényében problematikusnak találom. Célja a vizuális kultúrát annak alapján meghatározni, amit a látásról szóló verbális források, valamint a kultúra egészéről tanúskodó vizuális képek elárulnak róla. A látásról szóló verbális diszkurzus kulturálisan szükségszerűen más diszkurzív - például fiozófiai, politikai és vallási - nézetek kereteibe illeszkedik. A vizuális képek egy kultúra dokumentumaiként vallanak a saját státuszukról, mely státusz másfelől erősen függ filozófiai, politikai és vallásos megfontolásoktól. Ilyen megközelítésben sem a verbális források, sem a vizuális képek nem „érintetlenek" egymástól, a vizuális kultúra pedig kultúra, azaz definíciójánál fogva egy keverék. 136