Enigma, 2005 (12. évfolyam, 43-46. szám)

2005 / 43-44. szám

H­Í­V­Ó­S­Z­Ó John Everett Millais: Ofélia; 1852; London, Tate Gallery Munkácsy ezen a képen elszakadt a szalonképek megszépített erkölcsöket, szilárd konvenciókon alapuló társadalmi rendet tükröző­ festményeitől. A nőalak körül eltűnt a polgári idill gazdagon berendezett, tágas tere, az enteriőrök tárgyainak rendjében kifejeződő összefüggések értelmetlenné váltak, az enteriőrökben meghatározott helyre állított, vázákba rendezett virágcsokrok magányos szálakra hullottak, különös vitalitással telítődtek, a nőalak ölében lévő szálak kezdik körbefonni a testet. A korábbi modelljei szokványos szerepét, fegyelmezettségét levetkőző női figura narkotikumot vagy egyenesen a halált keresve kilép a mindennapokból, az időből, meghatározott társadalmi szerepéből, rejtélyes individuummá válik. Míg a félálom és a bánatos lelkiállapot okát felfedi a Tennyson Lady of Shalott című költeményét illusztráló, a Birminghami Csoporthoz tartozó Sidney Harold Meregard „Elég már az árnyakbók” című (1913) festményén [ld. 106. old], a Virágok áldozata hősnőjének motivá­ciójáról annyit sem tudunk meg hogy, pillanatnyi hangulat, álom, erotikus vágy vagy betegség tartja-e hatalmában. Elképzelhető, hogy a már említett Zola-mű szinesztéziás hatásokban gazdag, különös szerelmihalál-jelenete inspirálta, melyben az elhagyott Albiné számára a „kert... a halált tartogatja... öröme betetőzéséül.” A szobáját, ágyát telezsúfolta virágokkal: „Végső gyönyör várt itt reá.... Nem moccant, kezét összekulcsolta a szívén, egyre mosolygott, hallgatta, mit suttognak . 22 Azon művei közé sorolnám, melyekben „.. .jelét adta a nagy társadalmi kozmosz széthullásának, a magánemberré válás és magányos küzdelem irracionális sejtelmeinek”. Pemneczky Géza: Munkácsy. Budapest, Corvina Kiadó, 1970.44. 112

Next