Enigma, 2005 (12. évfolyam, 43-46. szám)
2005 / 43-44. szám
A MUNKÁCSY-KÉRDÉS S már indultunk is. - Köszönöm az ebédet - fordultam nagy hazánkfiához. S azt hittem, nagyon előkelő vagyok, mikor még jónak láttam hozzátenni. - De engem ne tessék többé ebédre hívni, mert engemet itt éhenkórásznak tekintenek. - Az lehet, de engem is - felelte Munkácsy.”17 A közelebbi ismerősök és barátok meséi szerint az élő Munkácsy sokkal inkább ehhez, a Justh- és Szomory-jellemezte alakhoz hasonlított. Még saját szalonjában is sokszor idegenül mozgott, nemegyszer vált irodalmi szalonok kínos jelenetének szereplőjévé,18 s ezt a képet igencsak nehezen vagy csak erőszakkal lehetett összetéveszteni a „nemzet világítóoszlopával.” A korabeli sajtóban és a művészeti szakirodalomban szinte népmeséi hőssé stilizált Munkácsy életpályájának kérdései és a sorsának szerencsés alakulása fölötti lelkendezés (vagy épp irigység) jó ideig elnyomta és késleltette művészetének értő kritikai felmérését és elemzését. Úgy tűnik, hogy az asztalosinasi kötényt odahagyó, a császártól kapott nemesi rangra emelt, báróné feleséget elnyert, mesés gazdagságra és sok-sok szakmai elismerésre, kitüntetésre szert tevő, a próbatételeket sorra teljesítő, a világot meghódító és mindent elnyerő „legkisebb fiú” példája olyannyira vonzó és lenyűgöző volt, hogy a konkrét személytől és habitustól, valamint művészi produktumtól függetlenül, sőt nemegyszer épp annak ellenére vagy azt figyelmen kívül hagyva - mégis szinte felkínálta magát, hogy az 1880-as évek Magyarországa a korszak egyik nemzeti szimbólumát 19 benne, Munkácsyban és művészi alkotásaiban keresse és találja meg. Egy olyan nemzeti szimbólumot, aki (amely) - meglehetősen sajátos módon - akkor több mint egy évtizede élt már idegen földön, aki külföldi feleséget választott, akinek művészetéhez a kortárs 7 7 7 Szomory: A párizsi regény. 79-80. - a kiemelések az eredetiben. Justh Zsigmond például naplójában elborzadva, mindazonáltal nem titkolt megvetéssel mesél el számos ilyen történetet. „Rémítő hósuvatagban" Justh és Munkácsy Taine-hez, a kor egyik meghatározó filozófusához kocsizik, mikor Munkácsy kérdezősködik, kik a mai kiválóbb írók (absolute nem ismert, l. az újak közül senkit.) A költők közül felemlítem Reviczkyt, Kiss Józsefet, az elbeszélők közül a „modern ’’gárdát, egyeseknek, így Gozsdunak még a nevét sem hallotta. In: Kozocsa (szerk.): Justh Zsigmond Naplója és levelei. 113. 79 Ahogy Mikszáth Kálmán Munkácsy elment című Pesti Hírlap -beli cikkében írta: „Álmodunk ezt, rege az, vagy igazán megtörtént? Amit magyar falusi házakban mesélgetnek, hogy a szegény fiú elindult világot próbálni, aztán királlyá tették, s végre hazajött látogatóba a feleségével. Otthon pedig olyan nagy volt az öröm az ő eljövetelére, hogy olyan dáridót csaptanak, még a sánta koldusok is könyökig vájkáltak a mákoscsíkban...’’ Mikszáth Kálmán: Munkácsy elment.«.Mikszáth Kálmán Összes Művei. 63. köt. Bp. 1972. (a kiemelés tőlem); Malonyay Dezső 1898-as monográfiáját pedig így kezdte: „Mese nincs mesésebb, mint a mi Munkácsynk históriája - a vézna kis asztalos inasé, aki elindult mezítláb, egyedül, hogy meghódítsa a világot és ezt meg is cselekedte. Nem bírt vele semmi nyomorúság, pedig hányszor állta útját ezerféle akadály! - Nem telt bele 7 (!) esztendő, minden tündér engedelmesen melléje szegődött és hordtak az ölébe dicsőséget, kincset töménytelent. Csak még éppen egy kis hijja volt a mesének, a vége, hogy mikor aztán a kis asztalos inas meghódította az egész világot... haza jöjjön boldog embernek. ” Malonyay Dezső: Munkácsy Mihály élete és munkái. Bp., 1898. Malonyay monográfiája vizsgálatának Gosztonyi Ferenc külön tanulmányt szentelt. [Ld. jelen számunkban, 65-86. old. ( a szerk.).] 119