Enigma, 2014 (21. évfolyam, 78-81. szám)

2014 / 81. szám

45 MEDNYÁNSZKY REVISITED konzervatívnak tartott Keleti Gusztáv sokkal megértőbb volt Mednyánszkyval szem­ben, bár nyilvánvaló, hogy - némileg félreértve a helyzetet - a művész törekvéseit a hagyományos ideálokhoz, az eszmei tartalmat hordozó motívumokhoz való vissza­térésként értelmezte. Véleménye szerint Mednyánszky az „utóbbi években mind erősebb versenytársa lett [Spányi Bélának], talán idegesebb fantáziával is ellátva. [...] Költői ere érezhetően lüktet mind a három legújabb keletű festményében. [...] Egy­némely művében, mint a Megérkezett címűben találgatni is kell a regényes alapgon­dolatot, habár a tájképi szcenéria egymagában, a talány megfejtése nélkül is élvezetet nyújtott. [...] Ezzel a finom érzőképességével és alakító merészségével Mednyánsz­­kyban üdvözölhetjük azt az üdvös fordulatot, amely a jó motívumok szándékos mellőzésének sivár nihilizmusából átmenetet alkot arra a tájfestészeti irányra, mely újból felismerni és elismerni hajlandó, hogy a természet gazdag tárházában fűnek, fának, égnek és víznek [...] külön lelke és karaktere van, [...] éppen csak napjainkban lép, de sokfelől előtérbe a jótékony visszahatás azon majdnem két évtized óta uralkodó áramlat ellen, mely vakságot színlelve és prédikálva a természet nyújtotta érdekesebb motívumok iránt a tájképi semmiségek nagy vásznakon való és végtelenül unalmas megörökítésével tehénkedett a közízlésre. [...] ma ismét egy újabb, eszmé­nyibb irányú tájfestészetet látunk felülkerekedni”.39 A modern művészeti törekvések felé legnyitottabb folyóirat, a Magyar Géniusz méltatta legpozitívabban Mednyánszky szándékait: „Az excentrikusok közt egy felette érdekes művészi egyéniségről kell szoknunk. Mednyánszky László báróban mélységes miszticizmus lakozik. Nem fin de siécle-eskedik az ő miszticizmusa, hanem [az] valami mély érzelem. Mintha lázban szülemlenének meg képei, olyan lázban, mely sorvasztja a művész lelkét. Érezzük, hogy képeinek van valami eszményi tartalma, amelyet puszta hideg ésszel felfogni nem lehet. Némi ihlettség kell ahhoz, hogy Mednyánszky képeit eszünkkel fölérni bírjuk. Az Erdőben a művész legkarakterisztikusabb képei közül való. Emberi roncs fekszik a sűrű bozótban, a faágak közt megjelenik a Megváltó feje. Mindennek, valamint az erdőnek is csak misztikus árnyvonalai látszanak. Hanem valami rémséges hangulat üli meg a képet, borzongunk belé. Ez a borzongás a jele annak, hogy Mednyánszky milyen isten kegyelméből való művész; megráz a szív mélyéig, bárha nem értjük. Nem hajhássza Mednyánszky a szimbolizmust, se a fura színeket, hanem hat tárgyával, hat a lelkével, melyet tárgya feldolgozásába beleönt.”40 Ezek a képek tehát szélsőséges, de szerény terjedelmű visszhangot keltettek. Is­merünk ugyan még néhány hasonló felfogású képet e korszakból Mednyánszky oeuvre-jéből, de ezek nem kerültek létrejöttük idején a közönség elé. Mednyánszky figurális festészetében a döntő fordulat 1897-ben következett be. Párizsban rendezett önálló kiállítást­­ Somssich József társaságában­­ a Georges Petit galériában. Az előzményekről és a körülményekről Malonyay Dezső mondta el a legfontosabbakat, utóbb, 1905-ben megjelent könyvében: e szerint Mednyánszky 39 Keleti Gusztáv: A festészet és szobrászat az 1896. évi ezredéves országos kiállításon. Budapest, 1898. 45. Sz. E. [Szalai Emil]: Az ezredévi tárlat. 6. Az excentrikusok. Magyar Géniusz, 1896. jún. 23. 434-435.

Next