Városi Római Katolikus Népiskolák, Eperjes, 1907

kéknél 21-ikén, a bejáróknál 22-ikén történt, a Kisded Jézus szépen díszített villanyfénnyel világított jászola előtt, miközben karácsonyi énekek hang­zottak a gyermekek ajkáról. E napon volt a közös szent áldozás is és a boldog gyermekek — bennlakók közül szintén többen — repültek az édes otthon felé, mert a szép karácsonyt, ez igazi gyermekünnepet mintha nem is lehetne másutt, mint csak a kedves családi körben oly igaz bensőséggel megülni. Dec. 21-ikén, mint minden évben, úgy az idén is sok szegény gyer­mek szíve Hangosabban dobogott, mert a kis Jézus e napon szokta az inté­zetbe járó szegény gyermekeket meglátogatni s valóban meg is érkezett a szokott időben, délután 3 órakor. Csakhogy a kis Jézus adománya ez évben oly gazdag volt, hogy nem fért volna el a legnagyobb iskolai helyiségben sem s a jó tisztelendő Mater Főnöknő átengedte e célra az intézet dísz­termét, melynek egyik végében állott a függönyökkel eltakart óriási kará­csonyfa, másik részében hosszú asztalokon voltak a csinosan és ízlésesen elrendezett ruhaneműek, cipők, téli köpenyek, kendők, meleg ruhák, mely utóbbiak elkészítésével különösen a Mária-gyermekek igen sokat fáradoztak. Egymást fölülmúlni iparkodtak e nemes lelkek s a kis Jézus bizonnyal szeretettel szemlélte őket, mint fáradoznak -- talán saját munkájukat is félretéve — a szegények segélyezésében azáltal, hogy az összegyűlt pénzen vett ruhakelmékből kisebb-nagyobb ruhácskákat készítettek. A bejáró nagyobb tanulók pedig az „Angyalszívek karácsonya" című kedves kis színdarabbal lepték meg a közönséget. A kis ünnepség műsora a következő volt: Több ismertebb karácsonyi ének. Előadták a jelenlevő gyermekek. Angyalszívek karácsonya. Karácsonyi kép: Erdősi Károlytól. Személyek: Élőkép: Jézuska........................................................ Takács Mariska. Angyalok: a szereplőkön kívül Deák Lenke, Hábel Erna, Jakubék Mariska, Wunsch Irén, Sandála Mariska. Igen megható volt, midőn a Karácsony angyala, megjutalmazni akarván a darabban szereplő szegény, gazdag és szenvedő leánykát m int angyal­társának s ez széthúzza a rögtönzött színpad égszínkék s aranycsillagos függönyét, mire előtűnt a tündöklő karácsonyfa, melynek láttára a közel­ben fölállított szegény leánykák meglepetten, örömkönnyekkel szemükben. Karácsony Angyala .... Gazdagok Angyala Szegények Angyala .... Szenvedők Angyala Gazdag leányka.......... Szegény leányka .... Szenvedő leányka Neusinger Zelma Petricskó Zsuzska Kálk­a Ilona Balucha Apollónia Roskoványi Eleonóra Blaskó Jolán Bánóczy Vilma. i­*

Next