Építésügyi Szemle, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1970-06-01 / 6. szám
az építésügy építés-és gazdaságpolitikai folyóipara CKI I со DR. SZABÓ JÁNOS Az építő- és építőanyagipari termelés szervezettségi színvonalával kapcsolatos feladatok I. Hazánk eddigi történetében nem volt még példa arra, hogy történelmileg ilyen rövid idő alatt ekkora fejlődést ért volna el társadalmunk és gazdaságunk, mint amennyit a felszabadulás óta elértünk. Negyedszázad alatt a háborúban gazdaságilag tönkretett országot építettünk újjá, gyökeresen átalakítottuk társadalmi-gazdasági rendünket, eddig soha el nem ért szintre emeltük népünk életszínvonalát. Évenként több mint háromszor annyi lakás épült, mint a háború előtt. A bölcsődék, óvodák, középiskolai férőhelyek, egyetemek száma többszörösére emelkedett. Több ezer új ipari üzemet helyeztünk üzembe. Több mint másfél millió férőhelynek megfelelő szarvasmarha istálló és közel 6 és félmillió férőhelynek megfelelő sertésól épült. Társadalmunk és gazdaságunk fejlődésében elért eredményeink nem választhatók el az építő- és építőanyagipar munkájától. A szocializmus teljes felépítésével kapcsolatos célok közül nem található olyan, amelynek megvalósításában nélkülözhető lenne az építőipar munkája. Sem az iparosítás, sem a mezőgazdaság szocialista átszervezése, sem pedig az általános népjólét emelése nem képzelhető el az építőipar hatékony közreműködése nélkül. Ennek felismeréséből fakad az építő- és építőanyagipar valamennyi dolgozójának, vezetőinek politikai, szakmai és erkölcsi felelőssége. A népgazdaság fejlődésének az építőipar teljesítőképessége egyik döntő feltétele. Az ezzel kapcsolatos felelősségérzet váltja ki bennünk, és az építőipar igen sok dolgozójában a kérdést: valóban azt a maximumot nyújtják-e az építő- és építőanyagipar dolgozói a társadalomnak, amit a meglevő technikai és gazdasági feltételek mellett lehet? Van-e mód arra, hogy az adott feltételrendszerben többet, olcsóbban, gyorsabban és jobb minőségben építsünk? Ezekre a kérdésekre csakis a fejlett politikai és szakmai felelősségérzetből fakadó önkritika alapján lehet helyes választ adni. Elért eredményeink impozánsak, népünk alkotóerejét, társadalmi rendünk iránti hűségét bizonyítják, azonban a jelenlegi feltételrendszerben jóval többet lehetne építeni, és olcsóbban, gyorsabban, jobb minőségben. Nem kétséges, hogy megvan a szándék minden dolgozóban és vezetőben a munka hatékonyságának fokozására. Azt sem lehet állítani, hogy a vállalati szakemberek díjával volnának azoknak az ismereteknek, amelyek a munka megfelelő hatékonyságához szükségesek. Mégis azt kell megállapítani, hogy termelési eredményeink ma még nem kielégítőek. Ez év elején a minisztérium vezetői határozatot hoztak az építő- és építőanyagipari termelés szervezettségi színvonalának emelésével kapcsolatos feladatokról. A határozat alapján jóváhagyást nyert intézkedési terv bevezető sorai megállapítják: „... a nagy anyagi erőfeszítések árán kialakuló házgyári hálózat, valamint az egyéb korszerű technikai bázisok gazdasági hatékonysága nem érvényesül a jogosan elvárható mértékben. Különösen az építési helyeken alacsony a munka szervezettségének színvonala, nem elég szilárd a munka- és technológiai fegyelem, túlságosan hosszú az építkezések idő •• II fill ии‹ IР” n CY XIII. ÉVFOLYAM 1970. 6. SZÁM I I ITPI^nAI ITIIII I I COPULI I IIVM 161