Építésügyi Szemle, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1970-06-01 / 6. szám

az építésügy építés-és gazdaságpolitikai folyóipara CKI I со DR. SZABÓ JÁNOS Az építő- és építőanyagipari termelés szervezettségi színvonalával kapcsolatos feladatok I. Hazánk eddigi történetében nem volt még példa arra, hogy történelmileg ilyen rövid idő alatt ek­kora fejlődést ért volna el társadalmunk és gaz­daságunk, mint amennyit a felszabadulás óta elértünk. Negyedszázad alatt a háborúban gaz­daságilag tönkretett országot építettünk újjá, gyö­keresen átalakítottuk társadalmi-gazdasági ren­dünket, eddig soha el nem ért szintre emeltük népünk életszínvonalát. Évenként több mint háromszor annyi lakás épült, mint a háború előtt. A bölcsődék, óvodák, középiskolai férőhelyek, egyetemek száma több­szörösére emelkedett. Több ezer új ipari üzemet helyeztünk üzembe. Több mint másfél millió fé­rőhelynek megfelelő szarvasmarha istálló és kö­zel 6 és félmillió férőhelynek megfelelő sertés­ól épült. Társadalmunk és gazdaságunk fejlődésében elért eredményeink nem választhatók el az építő- és építőanyagipar munkájától. A szocializmus teljes felépítésével kapcsolatos célok közül nem található olyan, amelynek megvalósításában nél­külözhető lenne az építőipar munkája. Sem az iparosítás, sem a mezőgazdaság szocialista át­szervezése, sem pedig az általános népjólét emelése nem képzelhető el az építőipar haté­kony közreműködése nélkül. Ennek felismeréséből fakad az építő- és építő­anyagipar valamennyi dolgozójának, vezetőinek politikai, szakmai és erkölcsi felelőssége. A nép­gazdaság fejlődésének az építőipar teljesítőké­pessége egyik döntő feltétele. Az ezzel kapcsola­tos felelősségérzet váltja ki bennünk, és az építő­ipar igen sok dolgozójában a kérdést: valóban azt a maximumot nyújtják-e az építő- és építő­anyagipar dolgozói a társadalomnak, amit a meglevő technikai és gazdasági feltételek mellett lehet? Van-e mód arra, hogy az adott feltétel­­rendszerben többet, olcsóbban, gyorsabban és jobb minőségben építsünk? Ezekre a kérdésekre csakis a fejlett politikai és szakmai felelősségérzetből fakadó önkritika alap­ján lehet helyes választ adni. Elért eredménye­ink impozánsak, népünk alkotóerejét, társadalmi rendünk iránti hűségét bizonyítják, azonban a jelenlegi feltételrendszerben jóval többet lehetne építeni­­, és olcsóbban, gyorsabban, jobb mi­nőségben. Nem kétséges, hogy meg­van a szándék min­den dolgozóban és vezetőben a munka haté­konyságának fokozására. Azt sem lehet állítani, hogy a vállalati szakemberek díjával volnának azoknak az ismereteknek, amelyek a munka meg­felelő hatékonyságához szükségesek. Mégis azt kell megállapítani, hogy termelési eredményeink ma még nem kielégítőek. Ez év elején a minisztérium vezetői határozatot hoztak az építő- és építőanyagipari termelés szervezettségi színvonalának emelésével kapcso­latos feladatokról. A határozat alapján jóváha­gyást nyert intézkedési terv bevezető sorai meg­állapítják: „... a nagy anyagi erőfeszítések árán kiala­kuló házgyári hálózat, valamint az egyéb kor­szerű technikai bázisok gazdasági hatékonysá­ga nem érvényesül a jogosan elvárható mér­tékben. Különösen az építési helyeken ala­csony a munka szervezettségének színvonala, nem elég szilárd a munka- és technológiai fe­gyelem, túlságosan hosszú az építkezések idő­ •• II fill ии‹ IР” n C­Y XIII. ÉVFOLYAM 1970. 6. SZÁM I I ITPI^n­AI ITIIII I I COPULI I IIVM 161

Next