Építők Lapja, 1959 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-05 / 2. szám
2 Utánpótlási nehézségekkel küzd a tetőfedő szakma Valljuk meg őszintén: ha a tetőfedő szakmáról esik szó, legtöbben lekicsinylően legyintenek, sokan talán még szakmaszámba se veszik. Akik azonban közelről ismerik, tudják, hogy a nehéz szakmák közé tartozik, mert a tetőn való munka bátorságot követel, s elvégzésére nem mindenki alkalmas. S akik mesterei a szakmának, azok azt állítják, hogy a tetőfedő szakma művészet. Sokan megcsodálták már, a szakmához nem értő járókelők közül is például a Gellért Szálló kupoláját, a Rákóczi út és József körút sarkán újjáépült gyógyszerház művészi palafedését, az Országos Levéltár, a városligeti Mezőgazdasági Múzeum, a Műjégpálya, a Budai Vár, Béla és Zsigmond tornyainak fedési munkáját. A szépen, ízlésesen elkészített különféle pala- és cserépfedések emelik, szinte megkoronázzák az épületeket s tanúskodnak arról, hogy az építők szívüket-lelküket is belevitték munkájukba. Sok évtized gyakorlata, rátermettség szükséges ahhoz, hogy valaki ilyen művészi fedést elvégezhessen. Ha pedig gyakorlati szempontból vizsgáljuk a tetőfedéseket, akkor látjuk legjobban a szakma fontosságát. Hiába épül fel a ház, ha nincs teteje, az épületekben sem lakni, sem ideiglenesen tartózkodni nem lehet. Különösen az esős időszakok beálltával keresik fel kétségbeesve a tetőfedőket, hogy szabadítsák meg őket a kellemetlen zuhanytól. A tetőfedő szakma most válságos helyzetbe jutott. A régi, képzett szakmunkások lassanként nyugalomba vonulnak és nincs, aki a munkájukat átvenné, tovább folytatná. Nincs utánpótlás. A szülők — váltjuk meg — nem szívesen engedik gyermekeiket e szakmára, mert féltik őket annak veszélyességétől, s amikor a jelentkezők orvosi vizsgára mennek, akkor derül ki a másik nagy baj: a fiatalok nagy része magas, vagy alacsony vérnyomásban szenved, ami kizárja azt, hogy a tetőn dolgozhassanak. Sok fiatal meg fél a tetőn való munkától, fél az esetleges szédüléstől. Pedig ez is csak megszokás kérdése, ezenfelül kellő védőfelszerelések állnak rendelkezésükre, amelyeknek használata kötelező. Nem szabad belenyugodnunk a nehézségekbe, sürgősen cselekednünk kell, annál is inkább, mivel az 1959—60-as években már az eddigieknél is nagyobb feladatok elé állították a szakmát. Fel kell hívnunk pályaválasztó fiataljaink figyelmét erre a szakmára, amelyről keveset tudnak. Illetékes szerveknek foglalkozniuk kell ezzel a problémával most, amikor még van idő az utánpótlás megszervezésére és új, friss vérkeringés megindítására. Hoffer János az ÉM, Tetőfedő és Szigetelő V. igazgatója A tagszervező verseny értékelését február 10-én délután 2 órakor tartja a szakszervezeti központ protokolltermében a magas- és mélyépítőipari szakmai bizottság. Ekkor osztják ki a versenyben legjobb eredményt elérők között a jutalmakat és adják át a verseny győztesének és helyezettjének a vándorserleget, illetve vándorzászlót. építők lapja A jól dolgozó aktívákat baráti találkozóra hívta össze nemrég a magas- és mélyépítőipari szakmai bizottság. Balla János, a szakmai bizottság elnöke méltatta a szakszervezeti aktívák tevékenységét, érdemeit s a fenjobbaknak emléklapot, illetve értékes porcelán ajándékot adott át. Oklevelet kaptak: Lusher Ferenc (41. V.), Nagy Ferenc (Közúti Hídfenntartó), Biléri Géza (Festő V.), Vörös József (ál. Építőipari V.), Erdélyi István (24. Építőipari V.), Szabó Mihály (Kotró- és Vasútépítő V.), Mózes Kálmán (Hídépítő V.), Falatka József (42. Építőipari V.), Oroszki György (42. Építőipari V.), Kövi Ferenc (42. Építőipari V.), Gulya Sándor (23. Építőipari V.), Sólymosa Marcel (31. Építőipari v.), Kisiván János (XIV. Tatarozó V), Viola József a. sz. Földmunkát Gépesítő V.), Paskó János (Épületbontó V.), dr. Török László (nyugdíjas), Németi Lászlóné (Énületbontó), Bene Ferenc 01. sz. Földmunkát Gépesítő V.), Baróti Zoltán (43. Építőipari V.). Tárgyi jutalmat kaptak: Kucsera Anna (Betonútépítő), Fonodán Mihály (23. Építőipari V.), Mólnár János (22. Építőipari V.), Garádi Sándor (23. Építőipari V.), Pásztor Lajos (44. Építőipari V.), Kovács István (44. Építőipari V.). Pázzándi János (2. Építőipari V.). Salkhamer József. Szűcs Miklós (Közlekedés Építő V.), Keszler Imre (42. Építőipari V.). Rudnyaczky Pál (Bányászati Építő), Domonyik Ilona (Bányászati Építő), Salgó Ferenc (Közlekedés Építő), Gombos József (VII. Tatarozó V.), Tréber János (22. Építőipari V.), Fekete András (É. M. 3. Igazgatóság), Simon Géza (Fővárosi Útépítő), Babák Béla (Betonútépítő), Kustra Ferenc (Épületbontó), Szabó Sándor (23. Építőipari V.), Kácsor Józsefné (44. Építőipari V.), Iglói Jenő (45. Építőipari V.). Eredményes munkás-művész találkozók A Szerelő és vasipari szakmai bizottság januárban másodszor rendezett munkás- művész találkozót a József Attila színház művészei és az iparághoz tartozó vállalatok dolgozóinak részvételével. Az első találkozót múlt év decemberében rendezték a Néphadsereg Színház művészeivel, Ajtai Andor Kossuth- díjas érmedes művész, Kazán I István a színház rendezője és Nagy István színművész közreműködésével. Már az első calálkozó nagy sikert aratott a dolgozók és a színészek között egyaránt. A művészek nevében Ajtai Andor például I elmondotta, hogy sokat vár-ttak, de még többet kaptak, I mert közvetlenül hallhatták, hogy munkájuk milyen foenyomásokat és gondolatokat kelt a közönségben és milyen közös problémák adódnak, amelyeket e találkozók segítségével tisztázni lehet. A januárban szervezek találkozón a József Attila színház részéről Keresztesi Mária, Egri István, Békés Rita, Szemes Mari, Benedek Árpád, Velencei István és Bodrogi Gyula vettek részt. Ezen a találkozón is élénk beszélgetés alakult ki a dolgozók és a színészek között. A munkás részvevők a színházlátogatással kapcsolatos gondolataikat, a színészek művészi pályájuk élményeit mondották el, a fesztelen, baráti légkörben. A szakmai bizottság területi kultúrotthona a színházi idény folyamán még két találkozót szándékozik rendezni. Egyet a Nemzeti Színház művészeinek a részvételével, egyet pedig az operettszínház művészeinek a közreműködésével. Emlékezzünk a régi harcokra... Most, amikor szemünk előtt gyarapodik, szépül az ország, lakóházak, gyárak, kultúr és szociális intézmények sokasága épül, s nemcsak a jelent, a ragyogó jövő perspektíváit is ismerjük, emlékezzünk vissza szakszervezetünk 25 évvel ezelőtti nagy harcaira, a Horthy-rendszer okozta nyomorra, munkanélküliségre. Ezek a harcok megvilágították az emberek előtt, milyen úton kell haladniuk, hogylerázzák nyakukról kizsákmányolóikat és eljussanak oda, ahol ma tartunk. Merítsünk erőt ezekből a harcokból, mert sokat tanulhatunk belőlük. Az 1933-as építőmunkás sztrájkban a kommunisták lelkes, áldozatkész munkája a széles tömegek előtt megnövelte a párt tekintélyét. A harcban kitűnt fiatal építőmunkások közül többeket felvett a Kommunisták Magyarországi Pártja tagjai közé. Ezekkel jelentősen megerősödött a MÉMOSZ-ban a kommunista frakció. Majdnem minden szakosztályban kiépültek a kommunista sejtek. A szakszervezeti ellenzéki mozgalom is az eddigieknél szélesebb tömegekre terjesztette ki befolyását. A kommunisták vezetésével, 1933 végén, 1934 elején a MÉMOSZ-ban lelkes, szervező munka kezdődött. Munkanélküli akcióbizottságok, antifasiszta egységfront bizottságok, nőbizottságok szerveződtek. Ezek a bizottságok rendszeres megbeszéléseket tartottak és részt vettek a KMP által kezdeményezett háborúellenes, munkanélküliség-ellenes akciók, illegális plakátok ragasztásának, röpiratok terjesztésének szervezésében, a tömegek tüntetésekre való mozgósításában. 1934. január 9-én kedden délelőtt nagy munkanélküli gyűlést szerveztek, melyen több ezer munkanélküli jött össze. A gyűlés elnöke, az ellenzék régi harcos tagja, Tolnai Lajos kőműves, előadója — az 1933-as sztrájában kommunistává, párttaggá fejlődött — Reszegi Ferenc elvtárs volt. Kifejtette, hogy: .......a munkanélküli építőmunkásság joggal követelhet a maga számára munkát és ha munkát adni nem tudnak, rendszeres segélyt...” A gyűlés résztvevői határozati javaslatot fogadtak el, amelyben követelték, hogy: „A székesfőváros és a kormány rendkívüli intézkedésekkel azonnal, másrészt megfelelő törvények életbeléptetésével, állandó munkanélküli biztosításokat léptessen életbe.. A munkanélküli akcióbizottság feladatává tették, hogy a gyűlés határozatát illetékes kormányszervekhez küldöttségileg elvigye. Az iparügyi miniszter nem fogadta az építőmunkások küldöttségét. Nem érdekelte a munkások nyomora, szenvedése. Jogos követelésükre válaszképpen a belügyminiszter segítségét kérte és a rendőrséggel 1934. február 8-án lezáratták a szakszervezetet. A szakszervezetnek a rendőrség által történt lezáratása nagy felháborodást váltott ki a dolgozók között. Másnap reggel nagy tömegben jöttek össze a MÉMOSZ előtti ligeti téren. Izsó hangulat alakult itt ki a szakszervezet védelmére, amely harcos tüntetéssé vált. Ennek láttán a rendőrséget visszavonták, a helyiséget kinyitották, de a harcot nem adták fel a nyomorral és munkanélküliséggel küzdő építőmunkások ellen. Öt nap múlva, február 13-án — amikor a magyar burzsoázia megdöbbenéssel és ijedelemmel tudomást szerzett az osztrák munkásosztály forradalmi felkeléséről, félve annak Magyarországra való átterjedésétől — nagy rendőrségi erők felvonultatásával elfoglalták az egyik legharcosabb szakszervezetet, a MÉMOSZ-t. A rendőrség napokon keresztül megszállva tartotta. Ugyanakkor a Szaktanács áruló vezetői, Peyer Károly és társai, az alapszabály megsértésével kizárták a szakszervezetből a legismertebb 45 kommunista és ellenzéki építőmunkást. Február 16-án a rendőrség elfogta Palotás Imrét, az Építőmunkás Ellenzéki Mozgalom egyik vezetőjét és az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék több vezetőjét: Sollner Józsefet, Németh Jánost, Kruzslák Bélát és másokat. A rendőrség politikai osztályának 1934. február 17-i jelentése ezeket a lefogásokat többek között azzal indokolta: „A MÉMOSZ-ban úrrá lett a bolsevizmus...“ De sem a rendőrségi terror, sem Peyerék árulása, nem tudta megtörni az építőmunkások harcos elszántságát, elérni a KMP befolyásának csökkentését Az építőmunkások tömegei a szakszervezetből való kitiltás után is együtt maradtak. A MÉMOSZ előtt, a liget területén (amit maguk között Marxplatznak neveztek el abban az időbeni, hétköznap, vagy vasárnap, jó, vagy rossz időben, tömegesen összejöttek nemcsak munkanélküliek, de a munkából hazajövök is. Rendszeres szervezeti élet folyt itt. Felolvasások, politikai viták, Vörös Segély gyűjtései, stb. Állandó kapcsolatban voltak a szakszervezetbe beengedett baloldali szociáldemokratákkal és az ellenzékkel szimpatizálókkal. A festő-szakosztályban — a régi tekintélyes kommunista Papp János elnökségével — kommunisták, ellenzékiek és becsületes baloldali szociáldemokraták maradtak a vezetőségben. A festő-szakosztály helyiségei így megnyíltak a kommunisták és kizárt ellenzékiek előtt. Lehetővé vált ismét a rendszeres, legalizált összejövetele politikai előadások megtartáta. .A festőszakosztály baloldali vezetői a szakmaközi összevont vezetőség ülésein is hangot tudtak adni a KMP és ellenzéki egységfront felhívásainak, fel-' világosító tevékenységet tud- tak kifejteni a többi szakosztályi vezetőség becsületes szociáldemokratás tagjai között. Ennek eredményeként a töb jbi szakosztály vezetőségéből is egyre több hang hallatszott a kizártak visszaviteléért és a munkásegység megvalósítá- ■ sáért. A munkásegység napról - napra erősödött. A tömeg- nyomás 1931 végére kikény-■ szerítette, hogy a kommunis- ták és baloldali magatartá- sukért kizártak ismét bejár- hattak a MÉMOSZ-ca Az eddigieknél, még nagyobbj egységben és erővel kezdődött meg az 1935-ös nagy sztrájk szervezése. Papp Lajos . A balesetek csökkentése érdekében versenyt szervezett a budapesti magas- és mélyépítőipari, valamint tatarozó vállalatok munkavédelmi felügyelői részére a szakmai bizottság. A verseny január 15-vel kezdődött és értékelését a munkavédelmi felügyelők jelentése, valamint a központi ellenőrzések tapasztalatai alapján ejtjük meg júliusban, illetve a féléves értekezletek előtt. A verseny győztesei, illetve helyezettjei vándorserleg, zászló- és oklevél jutalomban részesülnek. A verseny célkitűzéseit Elnökségünknek a „Szakszervezet munkavédelmi feladatairól hozott 1958. február 3-i határozata, valamint az 1958. december 16-án megtartott országos építő- és építőanyagipari munkavédelmi konferencia határozata szabja meg. Általános célkitűzések: I. A jelenlegi magas baleseti számokat — 1000 főre esően értékelve — az 1952—1958. kö zött elért 3,55 százalék legalacsonyabb szintre csökkenteni •£ vállalati szinten. § II. Rendszeres tevékenysé ft get kell kifejteni a dolgozók életének, testi épségének és egészségének védelmében. § Közvetlen feladatok: ff 1. A munkahelyeken az áll- ^ ványok átvétele a óvórend- S szabályok előírása szerint, tör- § ténjen meg. ff 2. Az építkezéseken és a ^ telepített üzemekben az anya- S gok átvétele és tárolása sza bályosan történjen. ff 3. Meg kell szervezni a dől- % gozók szakosított oktatását és S annak ellenőrzését. § 4. Oktatószobákat és oktató- § sarkokat kell létesíteni.• 5. A munkavédelmi hetek, s hónapok szervezése egy-egy baleseti veszélyforrás meg- § szüntetésére, vagy egy-egy is nagyobb mozgalmi feladat s megvalósítására irányuljon. S 6. Ankétok, vitaestek, film- § vetítések, kiállítások, röpgyű § lések szervezése munkahelyi és vállalati szinten. o 7. A célt legjobban szolgáóló munkavédelmi szemléltető § anyagok'- plakát, felhívás, ff üzemi híradó széleskörű terjesztése. S 8. A megjelölt feladatok § végrehajtására szervezett ak- ff tívahálózat állandó foglal-koztatása. § 9. Az igazgató és üb által készített közös tervben a leg- több belesetet okozó veszély-fs források megszüntetésének s módozatai szerepeljenek (el-nökségi határozat). § 10. A havi szemléken biztofsítani kell az üb részvételét valamint a balesetek kivizsgálását a dolgozók érdekvédelmének figyelembevételével. A verseny reális értékelése megköveteli, hogy a baleseti statisztika negyedévenként és okozati bontásban értékelve legyen. Magas- és Mélyépítőipari Szakmai Bizottság HÍREK Hatvankét fő vesz részt az Általános Szerelő Vállalat 94 dolgozójából a szakszervezet által szervezett politikai iskolán.* A Süttői Kőfaragó- és Épületszobrászipari Vállalat készíti el a Nemzeti Pantheon 290 köbméter kőanyagát. A süttőiek szállítanak faragott követ a budapesti Regent- és New York-palota rendbehozásához. Száz százalékos szervezettséget ért el a Paksi Téglagyár üzemi bizottsága. Gratulálunk a szép eredményhez. 1959. FEBRUÁR 5. Felhívás a kőbányaipar összes dolgozóihoz és vezetőihez! Kőbányász dolgozók! Munkások! Vezetők! Szaktársak! Adjunk 4 millió tonna zúzott követ 1959-ben az országnak! A kőbányaipar 1958. évben túlteljesítette termelési tervét és mintegy 3 400 000 tonna zúzott követ termett. A kőbányászok becsülettel teljesítették kötelességüket. Az 1959. évi zúzott kő tervünk 3 600 000 tonna. Ez a terv reális és teljesíthető. Tervünk teljesítését biztosítja az 1958-ban már végrehajtott és 1959-ben elvégzendő műszaki fejlesztési és a kőbányai termelés gépesítésének programja, Uzsán, Komlón, Szolgárdiban, Zalahalápon, Sümegen, Tarcalon, Tállyán, Szobon és Nógrádkövesden. Emellett a tervteljesítés legfontosabb alapja a kőbányaipar minden egyes dolgozójának telkes, harcos, odaadó, szorgalmas, becsületes munkája is. Országunk szocialista építéséhez a tervben előirányzott mennyiségnél sokkal több zúzott kőre van szükség. A forradalmi munkás-paraszt kormány az eddiginél sokkal több korszerű utat, vasutat és egyéb létesítményt akar építeni, és ezek alapanyagát, a követ mi termeljük. A kormány a nagyarányú építési programját csak úgy tudja megvalósítani, ha a kőbányaipar 1959-ben legalább 4 millió tonna zúzott követ téknél, vagyis terven felül 400 000 tonnát. Ez vállalatonként napi 10—15 vagon terven felüli termelést jelent. Kőbányászok! Elvtársak! Meg vagyunk győződve arról, hogy minden kőbányász becsületbeli kötelességének tartja, hogy a kormánynak a nép érdekeit szolgáló építési programját a legmesszebbmenően támogatja. Ezért fordulunk az ipar összes dolgozóihoz, kőbányászokhoz és vezetőkhöz. Javasoljuk, induljon mozgalom, hogy 1959-ben a 4 millió tonna zúzott követ kitermelhessük. Felkérjük az üzemek pártszervezeteit, üzemi bizottságait és üzemi tanácsait, álljanak a mozgalom élére, és segítsék azt győzelemre. Járjanak jó példával elöl az üzemek kommunistái. Ha mindannyian összefogunk, akkor biztosan valósággá válik, és 1959-ben elérjük a 4 millió tonna zúzott kő kitermelését. Szokup Lajos Brutyó János miniszterhelyettes az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára így évtized tapasztalatával gazdagabban... Elmondta: Kapcsándi István sz. b. elnök A Komárom megyei Építőipari Vállalat nemrég ünnepelte fennállásának tízéves évfordulóját, és azokat a dolgozókat, akik az elmúlt tíz év során helytálltak a legnagyobb nehézségek közepette is és részt vettek a vállalat szocializmust építő munkájában. Az ünnepségen idősebb és ifjú szaktársaink emlékezetébe idéztük a két világháború közötti munkanélküliséget, elnyomást, az embertelen munkaviszonyokat, hogy lássák, milyen hatalmas és sikerekben gazdag az az út, amelyet a felszabadulás után a párt vezetésével, a szakszervezet segítségével megtettek. Hol volt a Horthy-rezsimben üzemi étkeztetés, védő- és munkaruha, kulturális és szociális juttatás. Még csak nem is álmodhattak róla. Most munkájuk megbecsülése mellett mindezt élvezhetik. S ha munkásaink átlagbérének fejlődését nézzük, itt is rendkívül érdekes képet nyerünk. Amíg ugyanis átlagbérünk 1949-ben csak 6 599 forint volt, 1958-ban már elérte a 18 500 forintot évente, azaz nem kevesebbet, mint 180 százalékot emelkedett 1949 óta. A vállalat termelékenysége viszont az 1949- es esztendőhöz mérve 105 százalékkal emelkedett a munkaverseny, az újítások s a fokozott gépesítés eredményeként. Az elmúlt tíz év során ötezer lakást építettünk, egynegyedrészét itt Tatabányán, másfélezret Oroszlányban, a többit pedig a dorogi bányavidéken s a környéken. Az elmúlt évek során épített ipari létesítmények közül kiemelkedik a nyergesújfalusi periongyár, a helybeli könnyűbetonelemgyár, az esztergomi sportárucsarnok, az almásfüzitői kőolajtelep, a dorogi MÁVAUT-telep, a helybeli erőmű kibővítése, az oroszlányi szénosztályozó, a komáromi épületelem gyár, az esztergomi szerszámgépgyár. A második évtized első esztendejében is jól kezdünk: több mint 50 százalékkal nagyobb építési programot hajtunk végre. Ez egyaránt vonatkozik a vállalatra és a szakszervezetre. Miután ugyanis emeljük a létszámot, ez maga után vonja a szakszervezeti tevékenység fokozását is. A szétszórtan fekvő építkezések nemcsak a vállalat, a szakszervezet szervezési munkáját is nehezíti. Ezért közös erővel próbáljuk a vitás kérdéseket megoldani, a vállalat és az emberek érdekeit összehangolni. Sok dolgozónk lakik még ma is barakkban. A múlt év végén végre kijelölték a helyét több százszemélyes munkásszállásunknak és remény van rá, hogy most már meglesz. Központi probléma még a szolgálati lakások és a vállalat székházának építése. Reméljük, ezeket is megoldjuk. A Komárom megyei építőmunkások harcos, eredményes tíz esztendeje biztosíték arra, hogy amit akarnak, azt meg is valósítják.