Építők Lapja, 1959 (57. évfolyam, 1-12. szám)

1959-02-05 / 2. szám

2 Utánpótlási nehézségekkel küzd a tetőfedő szakma Valljuk meg őszintén: ha a tetőfedő szakmáról esik szó, legtöbben lekicsinylően le­gyintenek, sokan talán még szakmaszámba se veszik. Akik azonban közelről ismerik, tud­ják, hogy a nehéz szakmák közé tartozik, mert a tetőn való munka bátorságot köve­tel, s elvégzésére nem min­denki alkalmas. S akik meste­rei a szakmának, azok azt ál­lítják, hogy a tetőfedő szak­ma művészet. Sokan megcsodálták már, a szakmához nem értő járókelők közül is például a Gellért Szálló kupoláját, a Rákóczi út és József körút sarkán újjá­épült gyógyszerház művészi palafedését, az Országos Le­véltár, a városligeti Mezőgaz­dasági Múzeum, a Műjégpá­lya, a Budai Vár, Béla és Zsigmond tornyainak fedési munkáját. A szépen, ízlésesen elkészített különféle pala- és cserépfedések emelik, szinte megkoronázzák az épületeket s tanúskodnak arról, hogy az építők szívüket-lelküket is be­­levitték munkájukba. Sok év­tized gyakorlata, rátermettség szükséges ahhoz, hogy valaki ilyen művészi fedést elvégez­hessen. Ha pedig gyakorlati szem­pontból vizsgáljuk a tetőfedé­seket, akkor látjuk legjobban a szakma fontosságát. Hiába épül fel a ház, ha nincs teteje, az épületekben sem lakni, sem ideiglenesen tartózkodni nem lehet. Különösen az esős idő­szakok beálltával keresik fel kétségbeesve a tetőfedőket, hogy szabadítsák meg őket a kellemetlen zuhanytól. A tetőfedő szakma most válságos helyzetbe jutott. A régi, képzett szakmunkások lassanként nyugalomba vonul­nak és nincs, aki a munkáju­kat átvenné, tovább folytatná. Nincs utánpótlás. A szülők — váltjuk meg — nem szívesen engedik gyermekeiket e szak­mára, mert féltik őket annak veszélyességétől, s amikor a jelentkezők orvosi vizsgára mennek, akkor derül ki a másik nagy baj: a fiatalok nagy része magas­, vagy ala­csony vérnyomásban szenved, ami kizárja azt, hogy a tetőn dolgozhassanak. Sok fiatal meg fél a tetőn való munká­tól, fél az esetleges szédülés­től. Pedig ez is csak megszo­kás kérdése, ezenfelül kellő védő­felszerelések állnak ren­delkezésükre, amelyeknek használata kötelező. Nem szabad belenyugod­nunk a nehézségekbe, sürgő­sen cselekednünk kell, annál is inkább, mivel az 1959—60-as években már az eddigieknél is nagyobb feladatok elé állítot­ták a szakmát. Fel kell hív­nunk pályaválasztó fiataljaink figyelmét erre a szakmára, amelyről keveset tudnak. Ille­tékes szerveknek foglalkoz­­niuk kell ezzel a problémával most, amikor még van idő az utánpótlás megszervezésére és új, friss vérkeringés megin­dítására. Hoffer János az ÉM, Tetőfedő és Szige­telő V. igazgatója A tagszervező verseny értékelését február 10-én délután 2 órakor tartja a szakszervezeti köz­pont protokolltermében a magas- és mélyépítőipari szak­mai bizottság. Ekkor osztják ki a versenyben legjobb ered­ményt elérők között a jutal­makat és adják át a verseny győztesének és helyezettjének a vándorserleget, illetve vándorzászlót. építők lapja A jól dolgozó aktívákat baráti találkozóra hívta össze nemrég a magas- és mélyépítőipari szakmai bizottság. Balla János, a szakmai bizottság elnöke méltatta a szakszervezeti aktívák tevékenységét, érdemeit s a fenjobbaknak emléklapot, illetve értékes porcelán ajándékot adott át. Oklevelet kaptak: Lusher Ferenc (41. V.), Nagy Ferenc (Közúti Híd­fenntartó), Bil­éri Géza (Festő V.), Vörös József (ál. Építőipari V.), Erdélyi István (24. Építőipari V.), Szabó Mihály (Kotró- és Vas­útépítő V.), Mózes Kálmán (Hídépítő V.), Falat­ka József (42. Építő­ipari V.), Oroszki György (42. Építőipari V.), Kövi Ferenc (42. Építő­ipari V.), Gulya Sándor (23. Építőipari V.), Sólymosa Marcel (31. Épí­tőipari v.), Kisiván János (XIV. Tatarozó V), Viola József a. sz. Föld­munkát Gépesítő V.), Paskó János (Épületbontó V.), dr. Török László (nyugdíjas), Németi Lászlóné (Énületbontó), Bene Ferenc 01. sz. Föld­munkát Gépesítő V.), Baróti Zoltán (43. Építőipari V.). Tárgyi jutalmat kaptak: Kucsera Anna (Betonútépítő), Fonodán Mihály (23. Építőipari V.), Mólnár­ János (22. Építőipari V.), Garádi Sán­dor (23. Építőipari V.), Pásztor Lajos (44. Építőipari V.), Kovács Ist­ván (44. Építőipari V.). Pázz­ándi János (2. Építőipari V.). Salkhamer József. Szűcs Miklós (Közlekedés Építő V.), Keszler Imre (42. Építő­ipari V.). Rudnyaczky Pál (Bányászati Építő), Domonyik Ilona (Bá­nyászati Építő), Salgó Ferenc (Közlekedés Építő), Gombos József (VII. Tatarozó­ V.), Tréber János (22. Építőipari V.), Fekete András (É. M. 3. Igazgatóság), Simon Géza (Fővárosi Útépítő), Babák Béla (Betonútépí­tő), Kustra Ferenc (Épületbontó), Szabó Sándor (23. Építőipari V.), Ká­­csor Józsefné (44. Építőipari V.), Iglói Jenő (45. Építőipari V.). Eredményes munkás-művész találkozók­ ­ A Szerelő és vasipari szak­­­­mai bizottság januárban­­ másodszor rendezett munkás­­- művész találkozót a József­­ Attila színház művészei és az iparághoz tartozó vállalatok dolgozóinak részvételével. Az első találkozót múlt év decemberében rendezték a Néphadsereg Színház művé­szeivel, Ajtai Andor Kossuth­­- díjas érmedes művész, Kazán I István a színház rendezője és­­ Nagy István színművész közre­­­­működésével. Már az első ca­­­­lálkozó nagy sikert aratott a­­ dolgozók és a színészek között­­ egyaránt. A művészek nevé­­­­ben Ajtai Andor például I elmondotta, hogy sokat vár-­t­tak, de még többet kaptak, I mert közvetlenül hallhatták,­­ hogy munkájuk milyen foe­­­­nyomásokat és gondolatokat­­ kelt a közönségben és milyen közös problémák adódnak, amelyeket e találkozók segít­ségével tisztázni lehet. A januárban szervezek ta­lálkozón a József Attila szín­ház részéről Keresztesi Mária, Egri István, Békés Rita, Sze­mes Mari, Benedek Árpád, Velencei István és Bodrogi Gyula vettek részt. Ezen a ta­lálkozón is élénk beszélgetés alakult ki a dolgozók és a szí­nészek között. A munkás részvevők a színházlátogatás­sal kapcsolatos gondolataikat, a színészek művészi pályájuk élményeit mondották el, a fesztelen, baráti légkörben. A szakmai bizottság területi kultúrotthona a színházi idény folyamán még két találkozót szándékozik rendezni. Egyet a Nemzeti Színház művészeinek a részvételével, egyet pedig az operettszínház művészeinek a közreműködésével. Emlékezzünk a régi harcokra... Most, amikor szemünk előtt gyarapodik, szépül az ország, lakó­házak, gyárak, kultúr és szociális intézmények sokasága épül, s nemcsak a jelent, a ragyogó jövő perspektíváit is ismerjük, em­lékezzünk vissza szakszervezetünk 25 évvel ezelőtti nagy harcaira, a Horthy-rendszer okozta nyomorra, munkanélküliségre. Ezek a harcok megvilágították az emberek előtt, milyen úton kell haladniuk, hogy­­lerázzák nyakukról kizsákmányolóikat és eljussanak oda, ahol ma tartunk. Merítsünk erőt ezekből a harcokból, mert sokat tanul­hatunk belőlük. Az 1933-as építőmunkás sztrájkban a kommunisták lelkes, áldozatkész munkája a széles tömegek előtt meg­növelte a párt tekintélyét. A harcban kitűnt fiatal építő­munkások közül többeket fel­vett a Kommunisták Magyar­­országi Pártja tagjai közé. Ezekkel jelentősen megerő­södött a MÉMOSZ-ban a kommunista frakció. Majd­nem minden szakosztályban kiépültek a kommunista sej­tek. A szakszervezeti ellenzé­ki mozgalom is az eddigiek­nél szélesebb tömegekre ter­jesztette ki befolyását. A kommunisták vezetésé­vel, 1933 végén, 1934 ele­jén a MÉMOSZ-ban lelkes, szervező munka kezdődött. Munkanélküli akcióbizottsá­gok, antifasiszta egységfront bizottságok, nőbizottságok szerveződtek. Ezek a bizott­ságok rendszeres megbeszélé­seket tartottak és részt vet­tek a KMP által kezdemé­nyezett háborúellenes, mun­kanélküliség-ellenes akciók, illegális plakátok ragasztásá­nak, röpiratok terjesztésének szervezésében, a tömegek tüntetésekre való mozgósítá­sában. 1934. január 9-én kedden délelőtt nagy munkanélküli gyűlést szerveztek, melyen több ezer munkanélküli jött össze. A gyűlés elnöke, az ellenzék régi harcos tagja, Tolnai Lajos kőműves, elő­adója — az 1933-as sztrájá­­ban kommunistává, párttag­gá fejlődött — Reszegi Fe­renc elvtárs volt. Kifejtette, hogy: .......a munkanélküli építőmunkásság joggal köve­telhet a maga számára mun­kát és ha munkát adni nem tudnak, rendszeres segélyt...” A gyűlés résztvevői hatá­rozati javaslatot fogadtak el, amelyben követelték, hogy: „A székesfőváros és a kor­mány rendkívüli intézkedé­sekkel azonnal, másrészt meg­felelő törvények életbelépte­tésével, állandó munkanél­küli biztosításokat léptessen életbe.. A munkanélküli akcióbi­zottság feladatává tették, hogy a gyűlés határozatát il­letékes kormányszervekhez küldöttségileg elvigye. Az ipar­ügy­i miniszter nem fogadta az építőmunkások küldöttségét. Nem érdekelte a munkások nyomora, szen­vedése. Jogos követelésükre válaszképpen a belügyminisz­ter segítségét kérte és a rend­őrséggel 1934. február 8-án le­záratták a szakszer­vezetet. A szakszervezetnek a rend­őrség által történt lezáratása nagy felháborodást váltott ki a dolgozók között. Másnap reggel nagy tömegben jöttek össze a MÉMOSZ előtti li­geti téren. Izsó hangulat ala­kult itt ki a szakszervezet védelmére, amely harcos tün­tetéssé vált. Ennek láttán a rendőrséget visszavonták, a helyiséget kinyitották, de a harcot nem adták fel a nyo­morral és munkanélküliség­­gel küzdő építőmunkások el­len. Öt nap múlva, február 13-án — amikor a magyar burzsoázia megdöbbenéssel és ijedelemmel tudomást szer­zett az osztrák munkásosztály forradalmi felkeléséről, félve annak Magyarországra való átterjedésétől — nagy rend­őrségi erők felvonultatásával elfoglalták az egyik legharco­sabb szakszervezetet, a MÉMOSZ-t. A rendőrség na­pokon keresztül megszállva tartotta. Ugyanakkor a Szak­tanács áruló vezetői, Peyer Károly és társai, az alapsza­bály megsértésével kizárták a szakszervezetből a legis­mertebb 45 kommunista és ellenzéki építőmunkást. Február 16-án a rendőrség elfogta Palotás Imrét, az Épí­tőmunkás Ellenzéki Mozga­lom egyik vezetőjét és az Egyesült Szakszervezeti El­lenzék több vezetőjét: Soll­ner Józsefet, Németh Jánost, Kruzslák Bélát és másokat. A rendőrség politikai osz­tályának 1934. február 17-i jelentése ezeket a lefogáso­kat többek között azza­l in­dokolta: „A MÉMOSZ-ban úrrá lett a bolsevizmus...“ De sem a rendőrségi terror, sem Peyerék árulása, nem tudta megtörni az építőmun­kások harcos elszántságát, el­érni a KMP befolyásának csökkentését Az építőmunkások tömegei a szakszervezetből való ki­tiltás után is együtt marad­tak. A MÉMOSZ előtt, a li­get területén (amit maguk között Marx­platznak nevez­tek el abban az időbeni, hét­köznap, vagy vasárnap, jó, vagy rossz időben, tömegesen összejöttek nemcsak­­­ mun­kanélküliek, de a munkából hazajövök is. Rendszeres szervezeti élet folyt itt. Fel­olvasások, politikai viták, Vörös Segély gyűjtései, stb. Állandó kapcsolatban voltak a szakszervezet­be beengedett baloldali szociáldemokraták­kal és az ellenzékkel szimpa­tizálókkal. A festő-szakosztályban — a régi tekintélyes kommunista Papp János elnökségével — kommunisták, ellenzékiek és becsületes baloldali szociál­­demokraták maradtak a ve­zetőségben. A festő-s­zakosz­­tály helyiségei így megnyíltak a kommunisták és kizárt el­lenzékiek előtt. Lehetővé vált ismét a rend­szeres, legalizált összejövetele politikai elő­adások megta­rtáta. .A festő­­szakosztály baloldali vezetői a szakmaközi összevont ve­zetőség ülésein is hangot tud­tak adni a KMP és ellenzéki egységfront felhívásainak, fel-' világosító tevékenységet tud-­ tak kifejteni a többi szakosz­tályi vezetőség becsületes szo­­­ciáldemokratás tagjai között.­­ Ennek eredményeként a töb­ j­bi szakosztály vezetőségéből is egyre több hang hallatszott­ a kizártak visszaviteléért és­ a munkásegység megvalósítá- ■ sáért. A munkásegység napról - napra erősödött. A tömeg-­­ nyomás 1931 végére kikény-■ szerítette, hogy a kommunis-­­ ták és baloldali magatartá-­­ sukért kizártak ismét bejár-­ hattak a MÉMOSZ-­ca Az­ eddigieknél, még nagyobbj egységben és erővel kezdődött­­ meg az 1935-ös nagy sztrájk­ szervezése. Papp Lajos . A balesetek csökkentése érdekében versenyt szervezett a budapes­ti magas- és mélyépítőipari, valamint tatarozó vállalatok munkavédelmi felügyelői ré­szére a szakmai bizottság. A verseny január 15-vel kezdő­dött és értékelését a munka­­védelmi felügyelők jelentése, valamint a központi ellenőrzé­sek tapasztalatai alapján ejt­jük meg júliusban, illetve a féléves értekezletek előtt. A verseny győztesei, illetve he­lyezettjei vándorserleg, zászló- és oklevél jutalomban része­sülnek. A verseny célkitűzéseit El­nökségünknek a „Szakszerve­zet munkavédelmi feladatai­ról hozott 1958. február 3-i határozata, valamint az 1958. december 16-án megtartott or­szágos építő- és építőanyag­ipari munkavédelmi konferen­cia határozata szabja meg. Általános célkitűzések: I. A jelenlegi magas balese­ti számokat — 1000 főre esően értékelve — az 1952—1958. kö­­ zött elért 3,55 százalék legala­­c­­sonyabb szintre csökkenteni •£ vállalati szinten. § II. Rendszeres tevékenysé­ ft get kell kifejteni a dolgozók­­ életének, testi épségének és­­ egészségének védelmében. § Közvetlen feladatok: ff 1. A munkahelyeken az áll- ^ ványok átvétele a óvórend- S szabályok előírása szerint, tör- § ténjen meg. ff 2. Az építkezéseken és a ^ telepített üzemekben az anya- S gok átvétele és tárolása sza­­­ bályosan történjen. ff 3. Meg kell szervezni a dől- % gozók szakosított oktatását és S annak ellenőrzését. § 4. Oktatószobákat és oktató- § sarkokat kell létesíteni.­­• 5. A munkavédelmi hetek, s hónapok szervezése egy-egy­­ baleseti veszélyforrás meg- § szüntetésére, vagy egy-egy is nagyobb mozgalmi feladat s megvalósítására irányuljon. S 6. Ankétok, vitaestek, film- § vetítések, kiállítások, röpgyű­ § lések szervezése munkahelyi­­ és vállalati szinten. o 7. A célt legjobban szolgá­­ó­ló munkavédelmi szemléltető § anyagok'- plakát, felhívás, ff üzemi híradó széleskörű ter­­j­­esztése. S 8. A megjelölt feladatok § végrehajtására szervezett ak- ff tívahálózat állandó foglal-­­­koztatása. § 9. Az igazgató és üb által­­ készített közös tervben a leg-­­ több belesetet okozó veszély-fs források megszüntetésének s módozatai szerepeljenek (el-­­­nökségi határozat). § 10. A havi szemléken bizto­­f­­­sítani kell az üb részvételét valamint a balesetek kivizsgá­lását a dolgozók érdekvédel­mének figyelembevételével. A verseny reális értékelése megköveteli, hogy a baleseti statisztika negyedévenk­ént és okozati bontásban értékelve legyen. Magas- és Mélyépítőipari Szakmai Bizottság HÍREK Hatvankét fő vesz részt az Általános Szerelő Vállalat 94 dolgozójából a szakszervezet által szervezett politikai isko­lán.* A Süttői Kőfaragó- és Épü­­letszobrászipari Vállalat készí­ti el a Nemzeti Pantheon 290 köbméter kőanyagát. A süt­­tőiek szállítanak faragott kö­vet a budapesti Regent- és New York-palota rendbehozá­sához. Száz százalékos szervezettsé­get ért el a Paksi Téglagyár üzemi bizottsága. Gratulálunk a szép eredményhez. 1959. FEBRUÁR 5. Felhívás a kőbányaipar összes dolgozóihoz és vezetőihez! Kőbányász dolgozók! Munkások! Vezetők! Szaktársak! Adjunk 4 millió tonna zúzott követ 1959-ben az országnak! A kőbányaipar 1958. évben túlteljesítette termelési tervét és mintegy 3 400 000 tonna zúzott követ termett. A kőbányászok becsülettel teljesítették kötelességüket. Az 1959. évi zúzott kő tervünk 3 600 000 tonna. Ez a terv reális és teljesíthető. Tervünk teljesítését biztosítja az 1958-ban már végre­hajtott és 1959-ben elvégzendő műszaki fejlesztési és a kő­bányai termelés gépesítésének programja, Uzsán, Komlón, Szolgárdiban, Zalahalápon, Sümegen, Tarcalon, Tállyán, Szo­­bon és Nógrádkövesden. Emellett a tervteljesítés legfonto­sabb alapja a kőbányaipar minden egyes dolgozójának tel­kes, harcos, odaadó, szorgalmas, becsületes munkája is. Országunk szocialista építéséhez a tervben előirányzott mennyiségnél sokkal több zúzott kőre van szükség. A forra­dalmi munkás-paraszt kormány az eddiginél sokkal több kor­szerű utat, vasutat és egyéb létesítményt akar építeni, és ezek alapanyagát, a követ mi termeljük. A kormány a nagyarányú építési programját csak úgy tudja megvalósítani, ha a kőbányaipar 1959-ben legalább 4 millió tonna zúzott követ ték­nél, vagyis terven felül 400 000 tonnát. Ez vállalatonként napi 10—15 vagon terven felüli termelést jelent. Kőbányászok! Elvtársak! Meg vagyunk győződve arról, hogy minden kőbányász becsületbeli kötelességének tartja, hogy a kormánynak a nép érdekeit szolgáló építési programját a legmesszebbmenően támogatja. Ezért fordulunk az ipar összes dolgozóihoz, kőbá­nyászokhoz és vezetőkhöz. Javasoljuk, induljon mozgalom, hogy 1959-ben a 4 millió tonna zúzott követ kitermelhessük. Felkérjük az üzemek pártszervezeteit, üzemi bizottságait és üzemi tanácsait, álljanak a mozgalom élére, és segítsék azt győzelemre. Járjanak jó példával elöl az üzemek kommunistái. Ha mindannyian összefogunk, akkor biztosan valósággá válik, és 1959-ben elérjük a 4 millió tonna zúzott kő kiter­melését. Szokup Lajos Brutyó János miniszterhelyettes az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára így évtized tapasztalatával gazdagabban... Elmondta: Kapcsándi István sz. b. elnök A Komárom megyei Építő­ipari Vállalat nemrég ünne­pelte fennállásának tízéves évfordulóját, és azokat a dolgozókat, akik az elmúlt tíz év során helytálltak a legnagyobb nehézségek köze­pette is és részt vettek a vál­lalat szocializmust építő mun­kájában. Az ünnepségen idő­sebb és ifjú szaktársaink em­lékezetébe idéztük a két vi­lágháború közötti munkanél­küliséget, elnyomást, az em­bertelen munkaviszonyokat, hogy lássák, milyen hatalmas és sikerekben gazdag az az út, amelyet a felszabadulás után a párt vezetésével, a szakszervezet segítségével megtettek. Hol volt a Horthy-rezsim­­ben üzemi étkeztetés, védő- és munkaruha, kulturális és szociális juttatás. Még csak nem is álmodhattak róla. Most munkájuk megbecsülé­se mellett mindezt élvezhe­tik. S ha munkásaink átlag­bérének fejlődését nézzük, itt is rendkívül érdekes képet nyerünk. Amíg ugyanis átlag­bérünk 1949-ben csak 6 599 forint volt, 1958-ban már el­érte a 18 500 forintot évente, azaz nem kevesebbet, mint 180 százalékot emelkedett 1949 óta. A vállalat terme­lékenysége viszont az 1949- es esztendőhöz mérve 105 százalékkal emelkedett a munkaverseny, az újítások s a fokozott gépesítés eredmé­nyeként. Az elmúlt tíz év során öt­ezer lakást építettünk, egy­negyedrészét itt Tatabányán, másfélezret Oroszlányban, a többit pedig a dorogi bánya­vidéken s a környéken. Az elmúlt évek során épített ipari létesítmények közül ki­emelkedik a nyergesújfalusi periongyár, a helybeli könnyű­­betonelemgyár, az esztergomi sportárucsarnok, az almásfü­­zitői kőolajtelep, a dorogi MÁVAUT-telep, a helybeli erőmű kibővítése, az oroszlányi szénosztályozó, a komáromi épületelem gyár, az esztergomi szerszámgépgyár. A második évtized első esztendejében is jól kezdünk: több mint 50 százalékkal na­gyobb építési programot haj­tunk végre. Ez egyaránt vo­natkozik a vállalatra és a szakszervezetre. Miután ugyanis emeljük a létszámot, ez maga után vonja a szak­­szervezeti tevékenység foko­zását is. A szétszórtan fekvő építke­zések nemcsak a vállalat, a szakszervezet szervezési mun­káját is nehezíti. Ezért közös erővel próbáljuk a vitás kér­déseket megoldani, a válla­lat és az emberek érdekeit összehangolni. Sok dolgozónk lakik még ma is barakkban. A múlt év végén végre ki­jelölték a helyét több száz­személyes munkásszállásunk­nak és remény van rá, hogy most már meglesz. Központi probléma még a szolgálati lakások és a vállalat szék­házának építése. Reméljük, ezeket is megoldjuk. A Komárom megyei építő­munkások harcos, eredmé­nyes tíz esztendeje biztosíték arra, hogy amit akarnak, azt meg is valósítják.

Next