Építők Lapja, 1967 (62. évfolyam, 1-26. szám)

1967-10-23 / 22. szám

Ezer lakás A Borsod megyei Építőipari Vállalat dolgozói a harmadik negyedévben szinte minden második nap átadtak egy-egy új létesítményt. A mintegy 40 — egymástól távol eső — mun­kahelyeken dolgozó kőművesek és szakiparosok az elmúlt há­rom hónapban 470 lakást és 24 nagyobb létesítményt készítet­tek el. Ezek között van a mis­kolci 3000 adagos konyhával felszerelt gyorskiszolgáló étte­rem, az ózdi közgazdasági tech­nikum, valamint a miskolc-ta­­polcai tüzeléstechnikai kutató­­intézet. Az új technológiákat, a lakó­házak összeszerelését, illetve a habosított kohósalak betonból való kiöntését a dolgozók tö­kéletesen elsajátították. Ennek és a jó munkaszervezésnek az eredménye, hogy az év eleje óta — nagyobbrészt Miskolcon, Ózdon és Tiszaszederkényben —, már több mint 1100 lakást adtak át. A jubileumi évfordu­lóra készülve az építők elha­tározták, hogy a még hátralévő 346 lakást az év végi határidő előtt, december közepére átad­ják. Korszerű téglagyár Pécs közelében 50 millió fo­rint költséggel új, korszerű téglagyár épül, a város és kör­nyéke építőanyag-ellátásának megjavítására. Bár az állami és szövetkezeti lakások több­sége korszerű panel­ technoló­giával készül, a hagyományos építőanyagra is nagy szükség van. Az új gyár több millió köb­méter, jó minőségű nyers­anyag-lelőhelyen épül, amely évtizedekre biztosítja a folya­matos termelést, évi 36 millió darab tégla előállítását. A ki­vitelezés a vízvezeték-hálózat fektetésével, tereprendezéssel megkezdődött. Az új téglagyá­rat hazai, valamint szovjet és NDK-beli berendezésekkel sze­relik fel. Az új gyár 1969 má­sodik felében megkezdi a ter­melést. Táviratot kapott Szakszervezetünk Elnöksége az ÉVM Középdunántúli Tég­la- és Cserépipari Vállalattól, amelyben Várni Gyula igazga­tó közölte, hogy ez évi 207 mil­lió darabos bruttó nyersgyár­tási tervüket október első fe­lében sikeresen teljesítették. Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ EPMO- FA- ÉS ÉPÍTŐ­ANYAGIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK UP.14 LXII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM­ÁRA: 10 FILLÉR 1967. OKTÓBER 23. Megkezdték jövő évi tervük kidolgozását az épít vállalatok Szélesedik a szabad vállalkozású építési munkák köre Az építőiparban már az 1967. évi terv összeállításánál érvényesült a vállalatok sza­bad vállalkozási joga, de csak szerény mértékben, mert az építési feladatoknak mintegy 80 százalékát még központilag és tételesen az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium határozta meg. Az új gazda­ságirányítással lényegesen növekvő vállalati önállóság­nak megfelelően a jövő évben bővül a köz­ponti kijelölés nélkül el­fogadható építési munkák köre. Az eddig kiadott új tervezési intézkedések alapján csak a kormány által jóváhagyott egyedi nagy beruházás mun­káinak elvégzésére kap­ köz­ponti utasítást az építőipari vállalat. A minisztérium azon­ban a beruházásoknak még ebben a szűk körében is lehe­tőleg érvényesíti a szabad kapcsolatokat.. Lehetővé kívánja tenni a beruházó és az építőipari vál­lalat szabad megegyezését, s csak akkor nyúl az utasítás eszközéhez, ha feltétlenül szükséges. A szabad kapcsolatokon alapuló tervezési módszerek kialakításának átmeneti évé­ben azonban még nem várha­tó gyökeres változás, mert az építőipari vállalatok jö­vő évi kapacitásának több mint 60 százalékát már lefoglalták az eddig meg­kezdett és 1968-ra is áthú­zódó munkák. A gyárépítő országos vállala­toknál ennél is jóval nagyobb az arány, így elsősorban a rövidebb ideig tartó építési munkákat végző tanácsi épí­tőipari vállalatok és a mező­­gazdasági jellegű megyék ÉVM vállalatai bővíthetik szabad vállalkozási tevékeny­ségüket. A gyárépítőknek vi­szont kötelessége, hogy ha ko­rábban már szerződött vala­melyik beruházás egyik ré­szének kivitelezésére, akkor a folytatására, a következő épí­tési ütemre is szerződést kös­sön. A szabad vállalkozást tehát csak a teljesen új munká­ra kapott megbízás esetén érvényesíthetik. A jövő évi vállalati progra­mok összeállítása, az újabb építési szerződések megkötése megkezdődött. A régi és az új programozási módszer miatt kialakult átmeneti álla­pot azonban rendkívül bonyo­lult. Az új feladatokat ugyan­is még a jelenlegi szabályok szerint vállalják, de a jövő évben a generálkivitelező már nem számíthat arra, hogy az alvállalkozók és a különböző szállítási vállalatok automati­kusan, központi kijelölésre vesznek részt a munkában. Ezért máris kapacitásfoglalá­si szerződést, jegyzőkönyvi megállapodást kötnek az ösz­­szes számításba jöhető alvál­lalkozóval. Rendkívül körül­tekintő előkészítő munkát kell végezni, mert ha az alvállal­kozókból valamelyik kimarad és késik az átadás, akkor a fővállalkozó viseli a késedelem súlyos követ­kezményeit, anyagi ter­heit. Az építőipari vállalatok jövő évi önálló tervének elkészíté­sében különösen fontos a perspektivikus szemlélet, hogy az erők koncentrált kihaszná­lása miatt fő vonalakban két­­három évre előre ismerjék az építési feladatokat, s ennek alapján dolgozzák ki a részle­teket 1968. évre. A tervkészítést szabályozó rendelkezések néhány végre­hajtási utasítását ezekben a hetekben kapják meg a vál­lalatok, így novemberben—de­cemberben elkészül a végleges 1968. évi építési terv. JELENTJÜK AZ ELNÖKSÉGNEK Teljesítettük éves tervünket Még januárban bejelentet­tük főhatóságunknak, hogy — az elmúlt évek szocialista munkaverseny-mozgalom eredményei alapján — ez év­ben Földmérő és Talajvizsgáló Vállalatunk részt kíván venni a „Szocialista Munka Vállala­ta” címért szervezett verseny­ben. Ezt követően január 31- én az illetékes helyekre felter­jesztettük vállalatunk felaján­lásait az egyes osztályok és brigádok részletes vállalásai­val együtt, melyet mind az ÉVM, mind pedig a szakszer­vezet elfogadott. Az építésügyi miniszter és a szakszervezet elnökségének a szocialista munkaverseny­­mozgalom 1967. évi irányel­veire vonatkozó együttes hatá­rozata alapján és annak szel­lemében kiadtuk az évi ver­senyfelhívást, majd szabályoz­tuk és új alapokra fektettük a munkaverseny lebonyolításá­nak és értékelésének módját. Májusban a vállalat vezető­sége a társadalmi szervekkel együtt újabb felhívással for­dult a dolgozókhoz, melyben az ez évi munkaversenyt a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 50 éves évfordulója tiszteletére jubileumi munka­versennyé minősítette és e cél­ból pótfelajánlások tételére szólította fel őket. Fentieken túlmenően két ízben összevont brigádértekezletet tartottunk, amelyen a szakszervezet bu­dapesti bizottsága is képvisel­tette magát. Vállalatunk 39 brigádját — akik közül az elmúlt év vé­géig tizennyolc elnyerte a szo­cialista címet s közülük egy bronz, hat pedig zöldkoszorús jelvényt — és az összes dolgo­zókat áthatotta a „Szocialista munka vállalata” cím elnyeré­sének versenyszelleme, vala­mint az ez évi jubileumi munkaverseny célkitűzése. Elsősorban ennek tulajdonít­ható az is, amit most örömmel jelentünk be: vállalatunk ok­tóber 18-ra teljesítette az évi 29,7 millió Ft termelési tervét és az év végéig ezt közel 8 millió forinttal, vagyis mint­egy 26 százalékkal teljesíti túl. Bár vállalatunk elsősorban előtervező munkákat végez, igyekezett a beruházási megta­karításokkal is a népgazdaság érdekeit szolgálni. A megtaka­rítási bizottsághoz benyújtott ötvenkét munkánál csaknem ötvenegymillió forint megta­karítást értünk el. Mint eredményeink bizo­nyítják: vállalatunk összes dolgozója a jubileumi verseny szellemében végzi feladatát. S akár csak eddig, az év hátra­levő időszakában mindent el fogunk követni, hogy a „Szo­cialista munka vállalata” cím elnyerésének összes feltételeit maradéktalanul teljesítsük, il­letve túlteljesítsük és ennek jutalmául elnyerjük a meg­tisztelő címet. Laczkovics József szb-titkár 770 millió forint értékű munka - ráadásként Az Építésügyi­ és Városfej­lesztési Minisztérium építő­ipari vállalatainak dolgozói a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 50. évfordulójának tiszteletére kibontakozott ju­bileumi versenyben jelentősen túlteljesítették első háromne­gyedévi tervüket, mintegy 770 millió forint értékű építési és szerelési munkával tetézték meg az előirányzatot. Többek között az utóbbi hetekben ad­ták át a Váci Forte-gyár nagy emulziófőző üzemét, a csurgói faipari üzemet, a debreceni 405 személyes diákotthont, a putnoki téglagyár új alagútke­­mencéjét, Budapesten a város­majori fedett teniszcsarnokot és az Autótaxi Vállalat délbu­dai telepét. A budapesti és vi­déki ÉVM vállalatok ez év első kilenc hónapjá­ban 11675 lakás építését fejezték be, s így 1014 új otthonnal többet adtak át, mint a múlt év azonos idő­szakában. Az utolsó negyedévben még nagy munkákat végeznek az építők. Október végéig egye­bek között befejezik a tabi sü­tőüzem, a vasvári kenyérgyár, a zalaegerszegi és a szolnoki gépkocsiszerviz, valamint a balatonfüzfői növényvédő­üzem, a pestvidéki gépgyár és pécsi rostműbőrgyár új üzemcsarnokának építését. Az év utolsó három hónapjában 7000 lakást adnak át. Különö­sen nagy erőfeszítésre lesz szükség Budapesten, mert munkaerőhiány késlelteti az építkezéseket, s a terv szerint még 3200 lakás munkálatait kell befejezni. Vidéken jóval előbbre tartanak a lakásépí­tők. Ezért 11 megyei ÉVM vállalat a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. évfor­dulójának tiszteletére soron kívüli segítséget ad a budapesti lakásépí­tőknek. Mintegy 400 vidéki építőipari dolgozó érkezett a napokban a fővárosba, hogy a jubileumi verseny során az új lakóhá­zakban csaknem 100 000 négy­zetméternyi falat bevakoljon október 20-ig. Ezzel a támoga­tással lehetővé teszik, hogy még a nagy hidegek előtt ki­száradjanak a falak, s így jó minőségben végezhessék el a szakipari dolgozók a nedves­ségre érzékeny festési , má­zolási és padlóburkolási mun­kákat. A Csongrád megyei Építőipari Vállalat vakolóbri­gádja máris teljesítette fel­ajánlását. Kőbánya városköz­pontjának új házaiban október 15 helyett, október 9-re elvégezte a vállalt 6000 négyzetméternyi fal vakolását, s a brigád most már dolgavé­­gezetten hazautazott. A megyei vállalatok a vakolás befejezté­vel még több száz szakipari munkást is kölcsönöznek, hogy ne csak vidéken, hanem a fő­városban is átadja az előirány­zott idei lakásokat az ÉVM építőipara. Az ÉVM Üvegipari Országos Vállalat sajószentpéteri üveg­gyárának munkásai a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy terven felül a korábbi felajánlásukkal együtt 1967 végéig 15 millió forint értékű konzervüveget, üveg­téglát és egyéb terméket ké­szítenek. A vállalásokból ok­tóber elejéig csaknem 12 mil­lió forint értékű termék ké­szült el a gyárban. A sajó­­szentpéteriek az új gazdasági mechanizmus szellemében, a keresletnek megfelelően ala­kítják a termelésüket. Üzem­vezetőikből és technikusaikból alakult kollektívájuk átalakí­totta a gyár egyik Linch típu­sú 5/4-es üveggyártó gépét, hogy a konzervgyári igények kielégítésére ötliteres üvegeket is gyárthassanak. Az átalakí­tás következtében új gép vá­sárlását és kb. hárommillió fo­rintot takarítottak meg. Ké­pünkön villástargoncával szál­lítják a vagonokba az ötliteres üvegeket. Anyaghiány miatt nem készült el 77 lakás Az ÉM Komárom megyei Állami Építőipari Vállalatnál a harmadik negyedév eredmé­nyeit, tervszámait összesítő statisztikában lapozunk. A vállalat termelékenységi tervét 113,9 százalékra teljesítette — olvasom. És mégis csak 633 lakást adtak át, a tervezettnek 89 százalékát. Ellentmondás? Nem. Mert az egyéb építkezé­sek jól haladnak. — Például a komáromi ken­derfonó bővítése is a válla­lat feladata — mondja Nádas­­di szaktárs, a technológiai cso­port vezetője — és ennél az építkezésnél például két hó­nappal előre hoztuk az átadás határidejét. Műszakilag rekord idő alatt — 21 nap alatt — ké­szült el a Bábolnai Állami Gazdaság 600 vagonos gabona­silójának csúszószsaluzása. Is­kolák, bölcsődék, óvodák, iro­daházak, üzletsorok, ipari léte­sítmények építése — mint az Esztergomi Szerszámgépgyár új csarnoka, a Nyergesújfalui Viscozagyár bővítése — tarto­zik még a Komárom megyei vállalat feladatkörébe. — És mi az oka a lakásépí­tésben lemaradásnak? — Mielőtt még megindokol­nánk, talán tegyük hozzá, hogy év végére úgy 50—60 lakással túlteljesítjük a tervet — jegy­zi meg Molnár Lajos, az szb­­titkár helyettese. — A lakások pedig anyag­hiány miatt nem készültek el — magyarázza Nádasdi szak­társ. — Nem kaptunk időben horganyzott csövet, idomacélo­kat, nyílászáró szerkezeteket, gömbvasat. Egyes anyagokból még most is hiányunk van. — A másik problémánk a munkaerővándorlás — mondja és mutatja is a kimutatást Molnár Lajos. — A létszám­ellátottságunk csak 96,2 száza­lék. Jellemző adat például a ki- és belépők száma. Az idén 1223-an jöttek a vállalathoz és 1192-en léptek ki. Erős kon­­kurrencia nekünk az Országos Vízügyi Főigazgatóság tatabá­nyai kirendeltsége. Nem tud­juk ho­gyan, de jóval maga­sabb bért tudnak fizetni a szakmunkásoknak és a kubi­kosoknak is, mint a mi válla­latunk. 100 dolgozónk ment át hozzájuk, és mind törzsgárda­­beli, jól dolgozó emberünk. A létszámhiányt műszaki fejlesz­téssel próbáljuk pótolni. Ezért vezettük be a gépi vakolást és ezért fogjuk előregyártó tele­pünkön előkészíteni 1968-tól a nagyblokkos választófalakat. — Mit tudnak tenni a fluk­tuáció megakadályozására? — Nem sokat — válaszolják. Mindenesetre biztató, hogy e beszélgetésünk idején ép­pen ülésezett a vállalat veze­tősége — az új premizálási rendszer kialakítása volt na­pirenden. Kádár Márta Túlteljesítették jubileumi versenyvállalásukat ,ött arra vállalkoztak, hogy rendkívül keresett termékeik­ből, a hullámlemezből, a tető­fedő lemezből és a különböző csövekből, idomokból 2,5 mil­lió forint értékűt gyártanak terven felül. Már több termék­ből sikerült túlteljesíteniük egész évi vállalásukat. Hul­lámlemezből a vállalt 30 000 négyzetméternyi helyett már 47 000-et adtak terven felül. Hasonló eredményekkel dicse­kedhetnek a csőgyáriak is: eredeti tervükhöz viszonyítva 100 kilométerrel több nyomó­csövet gyártottak. Ezenkívül 20 kilométernyi túlteljesítést vállaltak év végéig. Ez azt je­lenti, hogy az idén már ebből a termékből is ki tudják elé­gíteni a várható hazai szükség­letet. Burkolólemezből sincs adóssága a gyárnak, a terven felül ígért 12 000 négyzetmé­ternyi lemez is elkészült. A nyergesújfalui Eternit Gyár dolgozói a jubileumi munkaversenyben többek kö­ 43,2 millió terven klüli tégla A Tégla- és Cserépipari Tröszt üzemeinek dolgozói a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 50. évfordulójának tiszteletére szocialista kötele­zettséget vállaltak, hogy a fa­lazóanyag-hiány enyhítésére az idén 47 millió terven felü­li égetett téglát gyártanak. Az iparág dolgozói ez év első ki­lenc hónapjában az év végéig ígért 47-ből már 43,2 millió terven felüli téglával járul­tak hozzá a falazóanyag­hiány enyhítéséhez. Miután az előirányzat is jóval magasabb volt a múlt évinél , vég­eredményben 129 millió téglá­val szállítottak többet az épí­tőknek, mint tavaly az első három negyedévben. A felajánlás hátralevő ré­szének valóraváltásában és túlteljesítésében már segíte­nek a gyorsított beruházással épült új üzemek és a korsze­rűsített régi gyárak. Az ipar­ág felkészült arra is, hogy ha az időjárás engedi, akkor no­vemberig meghosszabbítja a téglapréselés gyártási idényét, így a szokásosnál öt, esetleg tíz nappal tovább dolgoznak, s naponta 4-6 millió nyers tégla préselésével gondoskod­nak a félkész termékek téli készletének növeléséről. Ez­zel lehetővé válik, hogy a múlt évinél 40—50 millióval több nyerstéglát dolgozzanak fel a télen, tehát jövő év ta­vaszán már kedvezőbb anyag­­ellátással segítsék az építke­zéseket.

Next