Építők Lapja, 1982 (75. évfolyam, 1-24. szám)
1982-04-26 / 8. szám
2 Versmondók a klubban Évek óta megrendezik az Építőipari Szállítási Vállalat győri üzemegységének klubjában a költészet napi ünnepséget. Amint az már hagyomány, az idén is versmondó versenyt szerveztek. Gépkocsivezetők, adminisztrátorok, esztergályosok, asztalosok, autószerelők mondták el József Attila, Radnóti Miklós, Petőfi Sándor, Váci Mihály, Tóth Árpád, Heltai Jenő, Arany János, Kaffka Margit verseit. A huszonötversmondó közül az első díjat megosztva Benke Mária adminisztrátor és Pócs Imre gépkocsivezető, a másodikat Pénzes Vilmos asztalos és Albert Tamásné adminisztrátor (Lábatlanról), míg a harmadik díjat Párkányi József gépkocsivezető nyerte el. A költészet napi ünnepség résztvevői a Magyar Irodalom Gyöngyszemei sorozatban megjelent Ady Endre válogatott verseit kapták emlékül a vállalattól. Képünkön az egyik első helyezett: Benke Mária. Kiss József Módszertani tapasztalatcsere Az Orosházi Üveggyár és a Hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár művelődési bizottságai között 1978 óta van érvényben az együttműködési szerződés. Ennek azóta is sok hasznát vették. 1980 őszén az üveggyáriak jártak a porcelángyárban, most március 12-én a hódmezővásárhelyiek voltak Orosházán. Valódi módszertani tapasztalatcsere volt a találkozó. Az üveggyári kulturális munkáról Szatmáriné Uhrin Ildikó, a művelődési bizottság titkára, az oktatási helyzetről Máté Mihály osztályvezető tartott beszámolót. A szocialista brigádok művelődéséről, a közönségszervezésről, az ismeretterjesztésről, a könyvtár és a klubok tevékenységéről a reszortfelelősök mondták el munkájuk tapasztalatait. Külön téma volt a munkahelyi testnevelés. A vásárhelyiek is felkészülten jöttek, Héja János szb-titkár és Burai Józsefné, a művelődési bizottság titkára vezetésével. A beszámolókból, majd a kötetlen beszélgetések során kitűnt a két gyár művelődési lehetőségeinek hasonlósága, de hasznos volt kicserélni a sajátos szervezési, módszerbeli tapasztalatokat is. Sok szó esett az ötnapos munkahét bevezetése okozta művelődési problémákról, azok megoldásának lehetőségeiről. A két gyár ebben az évben több közös kulturális és sportrendezvény szervezését tervezi. Műveltség — Művészet Munkásmozgalom Tanulmányok a magyar munkásmozgalom kulturális törekvéseiről. Első kötet Az MSZMP Központi Bizottságának Párttörténeti Intézetében egy újabb színvonalas munka készült, a könyvkiadói teendőket a Népszava Lap- és Könyvkiadó végezte. Kezünkben tarthatjuk azt a könyvet, amelyről bízvást írhatjuk: hiánypótló. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára a kötet előszavában, amely maga is egy rövid tanulmánynak beillő, hangsúlyozza: „A művelődési célok a korai szakszervezeti mozgalom követelései között már szerepeltek, megtalálhatók a szociáldemokrata párt programjában is, és következetesen helyet kaptak az 1918 novemberében megalakult kommunista párt elméleti és gyakorlati tevékenységében is. Az uralkodó osztályok műveltségi kiváltságainak felszámolásáért folyó harc mindig az osztályharc elválaszthatatlan része volt." Napjainkban, a változó világ öszszetettebb ideológiai-művelődési hatásait vizsgálva, ha úgy tetszik ismét felragyog a marxil leniai igazság, egy fejlett szocialista típusú társadalom építése, megvalósítása elképzelhetetlen az emberek szocialista tartalmú műveltségének fejlesztése nélkül... És ez utóbbi nem valami automatizmus. E területen elérhető minden eredményért hangyaszorgalommal kell serénykednünk. Szocialista brigádok ezrei, a formális vállalások útjáról letérve, művelődésükben, kulturálódásukban is egyre inkább önmaguk, környezetük jobbítójává válnak. Ebben a szerepben a magyar munkásmozgalom kulturális törekvéseinek megismerése csak újabb nemes kovász lehet, egy kulturális-szellemi pezsdüléshez! (Sándor) Műemlék és szálloda Értékes műemléki együttes bontakozik ki a mecseki Zengő-csúcs lábánál, ahol az I. István király alapította pécsváradi bencés kolostort rekonstruálják. A műemléki felügyelőség által már a nagyrészt helyreállított palotaépületben román kori kápolna, valamint múzeum és kőtár fogadja a látogatókat. Az udvari épületeket és az ágyútornyot szállodává kívánják átalakítani. ÉPÍTŐK LAPJA Egy mondóka cáfolata A holnap építőmunkásait neveli Meglehetősen gondterhelten találóan Dorogi János tanárt, a 34. számú, Sallai Imre nevét viselő szakmunkásképző intézet szb-titkárát, aki végül is megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy nem intézetük lebontásra váró épületszárnya problémáinak firtatása céljából jöttem (érdemlegeset úgysem tudna mondani), hanem a kőművestanulók nevelése, az intézetben folyó mozgalmi tevékenység érdekel. S mindebben az ő szerepe, hiszen a Forradalmi Ifjúsági Napok alkalmából nemrégen kapta meg a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés ezüst fokozatát. Készségesen és részletesen számol be arról, milyen náluk a szakszervezeti munka felépítése, hogyan gondoskodnak az irányításról. Működik a „felnőtt” alapszervezet, amely az intézet vezetőit, a tantestületi tagokat és a technikai dolgozókat fogja össze. Ennek főbizalmija, illetve helyettese segíti a tanulói alapszervezetet, amely 28 tanulócsoport tagjaiból áll. Mindegyiknek van soraikból választott bizalmija és helyettese, akiknek túlnyomó többsége részt vesz a számukra külön szervezett oktatásban. Így a jövő szakmunkásai már tizenévesként megismerik a mozgalom fő céljait, ezen belül a maguk sajátos feladatait, az érdekvédelmi munka alapjait. Alapszervezetük bizalmi értekezletén is mindig beszámol arról egyikük, hogyan hasznosítja csoportjában, a gyakorlati munkában, a tanfolyamon hallottakat. — Külön örömmel figyelem, hogy a jobbára faluról felkerült, részben még ma is naponta vidékről bejáró fiataljaink milyen kedvvel kapcsolódnak be a szakszervezeti munkába, s mennyire érdeklődnek társadalmunk ügyei, a világesemények iránt — jelentiki az szb-titkár. — Óráimon is tapasztalhatom: nemcsak a tananyaggal, hanem minden egyébbel kapcsolatos kérdéseikre választ várnak. Ezért mozgalmasak, valósággal vitafórum jellegűek az osztályfőnöki órák. S tanulóink tettre is készek, társadalmi munkában vállalták például — leválasztással — két új tanterem kialakítását, amit különösen szükségessé tett a nálunk kísérletként már szeptembertől bevezetett, ötnapos tanítási hét. Amint azt parlamentjükön kinyilvánították, tanulóink akár új szárnyat is építenének iskolájukhoz, amenynyiben megteremtik annak a feltételeit... Nos, erre aligha nyílik egyhamar mód, de merem állítani, hogy készségük és képességük is meglenne hozzá, amint azt az Asztalos János Ifjúsági Park új építményei bizonyítják. Dorogi János ezt olyan emberként, nevelőként mondja, aki negyed századnál régebben került az intézethez. Származása, addigi pályája is mintegy predesztinálta arra, hogy az építőiparnak képezzen új szakmunkásokat. Mezőkövesden született, kőműves és ács volt édesapja is, így módja nyílt rá, hogy a szakmát „családon belül” tanulja ki, a harmincas évek második felében. Azután sok helyen megfordult, új közösségekkel ismerkedett; a front és a hadifogság után, 1946 tavaszán már a budapesti Kossuth-híd építésén dolgozott. Ma is különösen szívesen emlékezik vissza az akkori 25. számú (ma Pest megyei) ÁÉV kollektívájára, ahol az idősebb szakmunkások a mesterség minden csínjára-bínjára megtanították. Közben technikumot végzett, így került szakoktatónak mostani intézetéhez, 1961 óta pedig az iskola tanára, a szakma elméleti és gyakorlati ismereteire oktatja növendékeit; hét éve választották szb-titkárrá. Talán ez a rövid életrajzi összefoglaló is magyarázza, miért foglalkozik nemcsak hivatásos nevelőként, hanem szakszervezeti tisztségviselőként is olyan odaadóan, szívvel-lélekkel a fiatalokkal. Sok mindenben megnyilvánul ez a gondoskodás. Abban például, hogy az szb figyelemmel kíséri a vállalatoknál, szövetkezeteknél, esetleg kisiparosoknál gyakorlatukat végző intézeti tanulók helyzetét. E célból rendszeres kapcsolatot tart az ottani mozgalmi szervekkel, főként pedig a vállalati tanulófelelősökkel. Az utóbbiak közül különösen jó partnernek bizonyul Dudás László, a 21. számú és Szűcs András, a 23. számú ÁÉV-nál. Az szb gazdálkodik az intézeti szociális kerettel; az elosztásnál, a rászorultság megállapításánál messzemenően figyelembe veszik a tanuló-bizalmiak véleményét. S körömszakadtáig harcol az stb azért, hogy az oktatási körülmények — amennyire csak a gazdasági lehetőségek engedik — mielőbb megjavuljanak, a fiatalok valóban jóleső érzéssel, örömmel léphessék át iskolájuk kapuját. (Ugyanez az érdeke és igénye természetesen az intézet valamennyi felnőtt dolgozójának.) — A magam ifjúkori, olykor keserves tapasztalatai is arra sarkalltak, hogy kezdettől fogva minden lehetőt megtegyek intézetünkért, az építőipari szakmunkásgárda utánpótlásáért — mondja Dorogi János. — Ne kelljen mintegy sutytyomban ellesniük a szakma fortélyait, ne inasként kezeljék, hanem valóban emberszámba vegyék őket mindenütt! Kellő felkészültséggel lépjenek ki az életbe, állják meg helyüket szakmailag és emberileg egyaránt! Ám ehhez időben kell tudatukat formálni, erkölcsi tulajdonságaikat kialakítani — ez a mi dolgunk. S még valamit: ideje lenne az építőszakma becsületét helyreállítani, hiszen az, okkal vagy ok nélkül, de sok helyütt még alaposan meg van nyirbálva. Néhány, vidékről jött elsősünk panaszolta: odahaza csúfolták őket, amikor megtudták, hová készülnek. Mert sajnos, helyenként még darálják a régi gúny versikét: „Egy kis habarcs, egy kis mész — kőművesnek nem kell ész!” . . . Már nyugdíjba készülök, de remélem, sikerült valamennyit tennem azért, hogy ezt a mondókát építőiparunk korszerűen képzett szakemberei végérvényesen megcáfolják... G.Szabó László Bevált már BCD Q bLAarrendszer Nemcsak hazánkban, de országhatárainkon túl is hódít a CLASP könnyű-acélszerkezeti rendszer. Képünkön egy iyen rendszerű 150 férőhelyes óvoda látható, amely Százhalombattán is nagy sikert aratott. Az érdi 220. sz. Szakmunkásképző Iskola I. éves festő-mázoló tanulói tűzvédő festéssel vonják be a belső szerkezetet. (Fotók: Tímár Mátyás) 1982. ÁPRILIS 26. Köszönet az édesanyáknak !nehéz az anyákról írni, de t könnyű az anyáknak írni. A munkásszállókon, a kollégiumokban, az albérletekben, a honvédségnél íródott levelek címzettjei legtöbbször az édesanyák. A sorok hétköznapi dolgokról vallanak, a fiú vagy a lány sorsáról, órák, napok, hetek eseményeiről. „Ne nyugtalankodj, anyu! Jól vagyok. Szombaton utazom haza, már nagyon hiányzol!” „Ötöst kaptam a héten matekból. Vasárnap kirándulni megyünk, küldj egy százast anyud.” „Előléptettek tizedessé. Hamarosan hazautazom szabadságra, készítheted a kedvenc ételemet, anyukám .. ” Az anyák életében ezek a hétköznapi sorok versek zengését, szirmok nyílását, szemek mosolyát idézik. Könnyű nekik írni, mert mi ismerjük őket. Könnyű velük beszélni, mert ők azt is értik, amit a szavak nem fejezhetnek ki. Megértően fogadják türelmetlenségünket, elnézik gyengéinket, ápolják sebeinket. Ebben a világ minden anyája hasonlít egymáshoz, mégis nehéz az anyáikról írni, mert annyira különbözők. Ezernyi titkuk van az anyáknak, megfejthetetlen, ősi, titkuk. Gyermekeiket félelem nélkül, emberhez méltóan akarják nevelni, és gyűlölik az erőszakot, a háborút. Általuk szélesedett kapcsolatunk a világgal; simogatásuk, szavaik melegét nem utánozhatja senki más. Emlékszem gyermeküket ölelő anyák rózsaarcára, könnyet törlő kezük szelídségére, és láttam sír fölé borult testük ívét, temetőfájdalmát. Az anyák értenek a vigasztaláshoz, a sebkötözésekhez, a virrasztáshoz, a megbocsátáshoz, az élet ezernyi rendüléséhez. Az ember igaz küzdelmének legerősebb szövetségesei ők. Hivatásukat mégis évezredek óta szerény méltósággal végzik, az elismerés, a hála, a dicséret igénye nélkül. A legnagyobb hitelezők ők: a szeretet, a bizalom, az álmok, a remények kölcsönzői. Nekik az egész emberiség tartozik. Ezért nehéz a teljesség igényével az anyákról írni... Kaszala Sándor SOROKBAN BARCS HOSSZÚ TÁVÚ általános rendezésének tervkoncepcióját még az év első felében elkészíti a Dél-dunántúli Tervező Vállalat. Ebben önálló fejezetként szerepel majd a város településesztétikai terve. TAVALY ŐSSZEL kezdték meg Dunaújvárosban a 20 ezer tonna befogadóképességű új gabonasiló építését. Az alaptestet a Hídépítő Vállalat elkészítette, a még szükséges csúszózsaluzást a DÉLÉP végzi. FOKOZATOSAN CSÖKKENTIK a Tatabánya levegőjét erősen szennyező klinkerégetést, s a jövő év végére végleg megszüntetik a Tatabányai Cementgyárban — jelentették be március 24-én az ÉVM és Komárom megye vezetőinek tervegyeztető tanácskozásán. A dolgozók foglalkoztatását megnyugtatóan megoldják. Az ÉVM, a Cement- és Mészipari Művek hasznosítja a gyár épületeit, berendezéseit. Tatabányára más cementgyárakból szállítanak majd kankért.