Építők Lapja, 1982 (75. évfolyam, 1-24. szám)

1982-04-26 / 8. szám

1982. ÁPRILIS 26. Kritikát kaptak a műsza­kiak a Debreceni Közúti Épí­tő Vállalat újítási tanácskozá­sán, amelyen Tóth Attila, szb-titkár elnökölt. A beszá­molót tartó Juhász Jenő fő­mérnök ugyanis erősen hiá­nyolta a beruházási újításokat. A múlt évben mindössze két ilyen javaslatot nyújtottak be annál a vállalatnál, ahol kö­zel száz műszaki dolgozik irá­nyító munkakörben. Érthető, hogy ennyi műszakitól már sokkal több termelési éssze­rűsítés volna elvárható. Ami azt illeti, az újító fi­zikai dolgozók számával sem lehetnek elégedettek a válla­latnál. Tavaly csak öt újító került ki a 700 munkás közül, vagyis számuk aránya még az 1 százalékot sem érte el. Abban, hogy ez az arány is javuljon a jövőben ugyancsak a műszaki irányítókra hárul­nak feladatok.­­ Adjanak nagyobb segítséget, több biz­tatást, hogy a fizikai dolgozók hasznosítható ötleteiket mi­nél nagyobb számban formál­ják újítási javaslattá. Az utóbbi három esztendő újítási statisztikája azért mégis arra utal, hogy nem „állóvíz” ez a mozgalom a Debreceni Közúti Építő Vál­latnál. Így az előző évi 11-ről 24-re nőtt a benyújtott újítá­sok száma. Az elért megtaka­rítás 700 ezer forintról 1,8 millió forintra emelkedett, az újítók részére kifizetett díj pedig az előző évi 24 ezer fo­rinttal szemben 1981-ben már elérte a 74 ezer forintot. A több javaslatból azonban még nem lett több megvaló­sított újítás, mert a megvaló­sításhoz szükséges pénzeszkö­zök nem mindig állnak a vállalat rendelkezésére. Az pe­dig egyenesen örvendetesnek mondható, hogy az ilyen gon­dok ellenére sem szenvedett törést a múlt évben megnö­vekedett újítási kedv. Az idei első negyedévben már 11 ja­vaslatot nyújtottak be az „öt­letemberek”. Újításaik közül ezidáig hármat elfogadtak és kettőt be is vezettek. Az el­ért gazdasági megtakarítás máris rekordot ígér, hisz alig három hónap leforgása alatt meghaladta a 800 ezer forin­tot. Élénk aktivitás jellemezte a tanácskozás vitáját. Ez is fel­fogható úgy, mint az újítási kedv ígéretes megnyivánulása. Palpp Lajos újító, aki szak­­szervezeti tisztségviselő is, javasolta, hogy a jövőben jeligével nyújtsák be az újí­tásokat, mert ezzel eleve ki­zárható a „részrehajlás” ve­szélye.­­Egyetértett azzal, hogy a fizikai dolgozóknak nagyobb segítséget kell nyújtani újítá­saik kidolgozásához. Pittlik Elemér ötlete: a munkahelyi vezetők kapjanak jogot a ki­sebb jelentőségű újítások el­bírálására. Érdemes jobban népszerűsíteni az újítási ered­ményeket — mondta Sándor Károly. Véleménye szerint a termelési tanácskozásokon is minden alkalommal szólni kellene az újítási feladatokról. Örvendetes, hogy mind több újítást nyújtanak be a szo­cialista brigádok. Érdekeltek ebben, mert a verseny értéke­lésekor számukra pluszt je­lent, ha újítottak. Béres Jó­zsef azt kezdeményezte, hogy a bevezetett újításokat tegyék közzé a Vállalati Értesítőben, mert lehet, hogy azt más munkaterületen is hasznosí­tani tudnák. Szentkirályi Sza­bolcs szerint csak hasznos lehet, ha javul a viszony az újítók és az elbírálók között. Helyesnek tartaná ötletnapok bevezetését és az újítások megvalósításánál közreműkö­dők fokozott elismerését. L. J. EPITOK lapja Kommunista műszak Hevesben — Lenin születésének évfordulója tiszteletére­­ Hagyomány már a Heves megyei Állami Építőipari Vál­lalatnál, hogy Vlagyimir Iljics Lenin születésnapját a brigá­dok kommunista műszakkal köszöntik. Pihenőnapjukon, április 17-én több százan fog­tak dologhoz a megye három városának kiemelt építkezé­sein. — A munkaverseny-vállalá­­sunk szerint idén két kommu­nista műszakot dolgozunk — mondta Kerek József vízveze­ték-szerelő, a szakszervezeti bizottság tagja. Hevesről jöttek a megyeszékhely Grónay-lakó­­telepére, hogy meggyorsítsák a 3x16 lakás építését. Egerben egyébként minden jelentősebb munkahelyen dol­goztak az építők. A lajosvárosi „piros” iskolánál főleg azok a szülők igyekeztek, akiknek gyerekei az intézményben ta­nulnak majd... — A takarítók Radnóti Mik­lós brigádjában hozzám ha­sonlóan sok asszonytársamnak van óvodás és iskolás korú gyereke. Bennünket nem kel­lett agitálni a társadalmi mun­kára! — újságolta Nagy And­rásné brigádvezető a 16 tanter­mes általános iskolánál. Az új megyei kórház építésé­nél egy ifjú férj pedig arról beszélt, hogy már csak azért is igyekezni kell a munkála­tokkal, hogy születendő gyer­meke az új kórházban lássa meg a napvilágot... Tovább épült a Csebokszári­­városrész ezen a napon is. Az idei évben összesen 115 ház­gyári lakásba költözhetnek a tulajdonosok, noha itt sok még a tennivaló. Mindenesetre az április végére kitűzött 30 la­kás átadásához az irodai dol­gozók is hozzájárultak: takarí­tották az épületet és csinosí­tották a környéket. Gyöngyösön a cég ipari fő­üzemében egyebek mellett vil­lamos elosztókat és bútorokat gyártottak, beépített szekré­nyeket mázoltak a brigádok. Harmath Gyula vezetésével a lakatosok aranykoszorús szo­cialista brigádja nyílászárókat gyártott, miközben a szerelők az oktatási központnál is igye­kezettel dolgoztak. A Petőfi Sándor szocialista brigád ugyanis felhívással fordult az építésszerelésben részt vállaló kollektívákhoz, akik kommu­nista műszakkal is hozzájárul­tak az intézmény jó minőségű átadásához. Jól haladtak a be­tonozással a Vörös Hadsereg úton épülő V—4. jelű létesít­ményen is, ahol Kiss László peraszerelő brigádjának tagjai az aznap reggeli munkakez­déskor ígéretet tettek a ház te­tején levő munkák elvégzésé­re. Beváltották szavukat. A dolgozók a kommunista műszak bérét a lakásépítési alap és a gyermekjóléti intéz­mények támogatására ajánlot­ták fel. Többek között ezzel is segítik az óvodák, bölcsődék munkáját, javítják működésük feltételeit. — mika — A téglaipar, főleg a hős­korban, nem tartozott a köny­­nyű munkát adó iparágak közé. Mégis, bármerre jár az ember, szinte minden gyá­runkban akad néhány régi „téglás” aki sem hajdan, sem napjainkban n­em kíván meg­válni munkahelyétől. Talál­koztam már 60 év feletti mun­kásasszonnyal, aki még az unoka mellől is átszalad a gyárba, ha hívják, s ki tudja miért, a korszerűnek egyálta­lán nem mondható lakásból se akar kimenni. „Közel van a gyárhoz, mit keresnék én máshol” — mondta, amikor e témában kérdezgettem. És eh­hez, a gyökerekhez végletekig ragaszkodó generációhoz tar­tozik idős Póczaik Péter Nagy­kanizsán. — Gépészkovácsnak tanul­tam a nagybátyámnál Söjtö­­rön — emlékszik a kezdetre, az immár fehér hajú mester. — A szabadulástól már csak egy ugrás 1948, amikor má­jus 10-én a bánokszentgyörgyi téglagyárban a többiekkel együtt én is eljegyeztem ma­gam a téglákkal. Ezek az esztendők legfeljebb papírról követhetők nyomon, mert azokban az években, ipar­ágon belül, egymást követték az átszervezések. Akkor még Zalában békésen termelt egy­más mellett a szövetkezeti tu­lajdonú téglagyár, s az állami, majd a vállalatok egyesülése­­bolygatta meg a kialakult ren­det. S bár a név változott, a munka és a dolgozók marad­tak. — Gépészből kevés volt, így azután én gyakran csoma­goltam. Bánokszentgyörgyről a kanizsai I-es téglagyárba ke­rültem főgépésznek. Innen a zalaegerszegiek központi mű­helyébe vezetett az utam. Itt hat éven keresztül okítottam a kezdőket a téglavágló auto­maták beállítására, javítására. Ezt követő­en ismét Nagykani­zsán kötöttem ki, a régi gyá­ramban. Ezelőtt 17 éve már nem kellett messze hurcolkod­­ni, a szomszédos vasüzembe helyeztek, lakatos csoportve­zetőnek. Mivel a két megyét felölelő vállalat minden gyá­rába innen járnak a szerelők, lakatosok, itt tudták legjobban hasznosítani a több évtizedes tapasztalatomat. S emlékekben nincs hiány. Az ötvenes évek ünnepet nem ismerő folyamatos műszakjai, afféle harctéri d­ics­őségként maradtak meg az emlékezet­ben. Joggal. — Én nem hagyhattam el a műhelyt sohasem. Ha aludni tértem a közeli lakásba, on­nan se csavaroghattam mesz­­szire, mert készültségiben vol­tam. Téglából sohasem lehetett eleget termelni, s érthetően minden­­kiesést számon tartot­tak. Pepecselésre nem volt idő, mert a kemence égett, s a gyomra téglát kívánt szünte­len. S hol volt akkor a mai technika? Bizonyításiként valahová a gyár felé legyint az utolsó ak­tív n­a­pjlatt dolgozó Póczak Péter, a többszörös élmunkás, kiváló dolgozó. — A legkorszerűbb gépünk egy első világháborút is ma­tuzsálemiként kiszolgáló esz­terga volt. Az ékhornyokhoz sem talált itt egyetlen maró­gépet. Helyette felvettük a fúrót, utána a hidegvágót, s adj neki. Szombaton nekiáll­tunk a megrokkant berende­zésnek, s hétfőre megjavítot­tuk. Azóta persze sok minden történt. A műhely gépei kö­zött is látható, hogy immár 1982-t írunk, de ugyanígy korszerűsödtek a gyárak. Az olasz gépsorok mellett már pántológép „kötözi” a rakla­pon magasodó téglahegyeket. S a hajdani főgépész ezekkel is barátságot kötött. Ismeri a hangjukat, a legkisebb idegen zörejre ráncba fut a homloka. És hiába az ünnep, a hajdani­val össze sem hasonlítható öt­napos munkahét, Póczak Pé­ter lakása ma is „csak hívás­­nyira” van az üzemtől, a gyártól. — Úgy tűnik, velem újabb generációval gazdagszik a tég­laipar — somolyog a gépészek doyenje. A két idősebb fiam itt ismerkedett meg a munká­val, Péter lakatosnak, Feri marósnak tanult. Az öregebb itt ragadt az üzemiben. A leg­kisebb Attila, a fém helyett a fát választotta, ő asztalos. Csak abban egyformák, hogy szorgalomban nehéz rajtuk túltenni". S a fiúk mellett több tucat fiatal köszöntheti mesterét Póczak Péterben. Sorsuk el­térő. Van aki időközben egye­temet is végzett s­­ma főosz­tályvezető, egy másik üzemve­zetőségig vitte, a többség pe­dig ott dolgozik a zalaeger­szegi, a nagykanizsai, s a többi zalai téglagyárban. — Fáj a búcsú? — Nem akarok én elmenni, legfeljebb most majd pihenek néhány hetet. Persze a stafé­tabotot átadom, de az évtize­dek tapasztalatait még sze­retném néhány évig, ha öre­gesebben te, de folyamatosan kamatoztatni. Egyébként itt lakom ötszáz méterre a gyár­kaputól. Hová mennék én ennyi év után, ha kinyitom a lakásajtót? Legfeljebb több nyúlpa­prikást főzünk majd a kollégákkal, mert tudja már 31 éve vadászok. Győri András Tuskókiszedés -forgácsolással Gálog Mihály, a KIPM bé­késcsabai Közúti Igazgatóság fásítási, növényvédelmi és újí­tási előadója ez év januárjá­ban ment nyugdíjba. Régebben időelemzői, majd munkaügyi előadói munkakörben dolgo­zott és több újítása volt. 1977- ben, amikor látta, hogy a ha­talmas útmenti fákat traktor­ral nem lehet gyökerestől ki­szedni, eszébe jutott, hogy 1973-ban a vízügyi szervek bemutattak egy olasz gyárt­mányú tuskóforgácsoló gépet, ami igen jó szolgálatot tett. Ez ösztökélte arra, hogy ismét újítson, illetve egy hasonló szerkezetet konstruáljon. A megvalósulásig elég sok idő telt el, amire így gondol visz­sza. — Már 1977-ben kezdtem szervezni a munkát. Próbáltam szakembereket rábírni a köz­reműködésre, de nem sikerült. Végül magam láttam hozzá az elkészítéséhez otthon, egy kis műhelyben. Elképzeltem, meg­terveztem, de csak két év múlva alakult ki a végleges forma. Felkértem Lachner Pált, az orosházi üzemmérnök­ség vezetőjét a közreműködés­re. Főleg azért, hogy a mű­szaki rajzokat az elgondolá­som alapján készítse el. A forgácsolófej kialakítására megcsináltam az öntőmintát. — Mikor valósult meg az elképzelése és mikor vették használatba a gépet? — Tavaly júniusban próbál­tuk ki MTZ-trarktor áttételes meghajtásával. A gép 6-8 perc alatt forgácsolja szét egy 50- 60 centiméter átmérőjű nyár-, fűz-, vagy juharfa tuskóját. Az igazgatóság hasznosításra elfogadta. Mivel pedig a me­gyében az utak mentén éven­te átlag 8 ezer tüsköt kell ki­szedni, számítások szerint igen jelentős, mintegy másfél mil­lió forint a megtakarítás. — Eddig hány tuskóforgá­csoló gép készült? — A békéscsabai igazgató­ságnak 2, a kaposvári igazga­tóságnak­­ és az egyik erdő­­gazdaság rendelt még kettőt. — Mennyi újítási díjat ka­pott a békéscsabai igazgató­ságtól? — Előlegként 45 ezer forin­tot, a többit ez év végéig fize­tik ki a gazdasági eredmény alapján. A pénzből megállapo­dás szerint 25 százalékos arányban részesül Lachner Pál. — Vásárolható ilyen gép? — Igen, 60-90 nap alatt ké­szül el, s mintegy 100 ezer fo­rintba kerül. Aki akarja, a műszaki rajz alapján — a köz­reműködésünkkel — saját ma­ga is elkészítheti P. B. Nagy nyomású, vegyszeres meleg vízzel mossák a Fővárosi 3. sz. Építőipari Vállalat szakemberei a Rákóczi úti házakat. Tetőtől talpig megtisztítják a környezeti ártalmaktól beszeny­­nyezett színes épületeket (MTI Fotó) JÚNIUS 8-10. KÖZÖTT: Budapesten rendezik meg a IV. Ipari Építészeti Konferenciát Az Építőipari Tudományos Egyesület ipari építési bizott­sága, az Építésügyi és Város­­fejlesztési Minisztérium véd­nökségével 1982. június 8—10. között Budapesten az MTESZ székházában rendezi meg a IV. ipari építészeti konferen­ciát. Hasonló jellegű konferencia eddig három alkalommal ke­rült megrendezésre: 1961, 1966 és 1975 években. Valamennyit nagy érdeklődés kísérte, me­lyet igazolt a hazai és külföl­di résztvevők nagy száma is. A III. ipari építészeti kon­ferencia záró referátuma meg­jelölte azokat a célfeladatokat, melyek a III. konferenciát kö­vető években várhatóan befo­lyásolják az ipari építészet és építés irányvonalát. Ezek: — az építőipar fokozott ipa­rosítása, — a többszintes ipari épüle­tek szerkezeti rendszereinek fejlődése, — az ipari parkok kialak­u­lása, — a karbantartási igények újabb szempontjainak érvé­nyesítése, — a tervező építész vezető szerepének biztosítása az ipa­ri beruházások létrehozásában. A III. konferencia óta eltelt 7 év természetesen nem zár­ta ki a felsorolt témák fontos­ságát, de a jelentkezett gazda­sági és az ezzel párhuzamos beruházáspolitikai változások egyéb és újabb jelentős kérdé­sek hazai és nemzetközi szin­tű egyeztetését teszik szüksé­gessé. Így alakult ki a konferencia fő témája: „Az ipari épületek hatékonysága." Ezen összefoglaló témakörön belül szekcióüléseken kerül­nek megtárgyalásra az alábbi kérdések: 1. Emberi környezet 2. Az építési rendszerek in­dokoltsága 3. Az ipari csarnok technikai ellátásának komplex szemlélete (belső épületgépészeti és tech­nológiai berendezések, vezeté­kek összehangolása) 4. Régiből újat (felújítás, re­konstrukció, rehabilitáció). A konferenciára való előze­tes értesítések és felkérések alapján nagy számban jelent­keztek hazai és külföldi elő­adók, mind szocialista, mind nyugati relációból. Ezek közül említésre méltóak a követke­ző előadások: W. Herrn (NSZK): Az ipari építészet jelentősé­ge a modern építészetben K. A. Koppenhöfer (NSZK): A tervezési szabadság hatá­rai az ipari építészetben. H. Nitschke (NDK): Ipari rekonstrukciók előké­szítése M. K. Mäkinen (Finnország): A munkahely az emberi kör­nyezet integráns része P. Vernescu (Románia) Építési rendszerek tipizálása Szirányi Z. (Magyarország): Ipari épületek energiataka­rékos építése és üzemeltetése. összesen több mint 40 elő­adó jelentette be előadás meg­tartására vonatkozó igényét. A két napig tartó konferen­ciával párhuzamosan szakmai kiállításon kerülnek bemuta­tásra az elmúlt 5-6 évben fel­épített jelentősebb ipari léte­sítményeink. A konferenciára a részvéte­li díj és az írásos anyag árá­nak együttes befizetése mellett az MNB MTESZ 232—90171— 2494 sz. egyszámlájára „Építő­ipari T. E. IV. ipari építészeti konferencia” megjelöléssel le­het jelentkezni. A konferencia részvételi dí­ja: 900.0 Ft. A részvételi díj a 20/1973. P. M. sz. rendelet hatálya alá esik. A konferencia írásos anyagának ára: 800 Ft. A­­konferenciával kapcsolat­ban felmerülő kérdésekre az Építőipari Tudományos Egye­sület Titkársága ad felvilágo­sítást. (Telefon: 125-247.) Nedelykov Mihály a szervező bizottság titkára Társadalmi munkában A közelmúltban értékelték a Nógrád megyei Közúti Igaz­gatóságon a szocialista brigádok tavalyi tevékenységét. A 16 kollektíva tagjai kétezer társadalmi munkaórát végeztek az év során, s az idén sem szeretnének ettől elmaradni. Emellett je­lentős feladatokat vállaltak az anyag- és energiatakarékosság­ban. Új anyagraktárat létesített a Komárom megyei Állami Építő­ipari Vállalat Tatabányán, amelyben gépesítették a különféle szerelvények és szerszámok mozgatását, raktározását. Az ezer­nyolcszáz négyzetméter alapterületű magascsarnokban közel százmillió forint értékű árut tárolnak, melynek a ki- és beszállí­tásához szükséges gépek kezelését négy ember végzi (MTI Fotó: 7

Next