Építők Lapja, 1983 (76. évfolyam, 1-24. szám)

1983-07-18 / 14. szám

1983. JÚLIUS 18. FÉLIDEI ÉRTÉKELÉS BÁCS MEGYÉBEN A határozatok az alapszervezeteknél valósulnak meg Június utolsó hetében ke­rült sor a Bács-Kiskun megyei bizottság választások óta el­telt időszakról szóló beszámo­lójára, melyet a megbízott megyetitkár Ágó János mon­dott el. A beszámolót követően né­hány kérdést tettünk fel Ágó Jánosnak arra vonatkozóan: hol tartanak „félidőben” a Bács megyei szervezetek. — Megyebizottságunk jelen­leg 16 alapszervezettel ren­delkezik, összesen 12 886 szer­vezett dolgozóval. A hozzánk tartozó vállalatok létszáma 3 év alatt mindössze két száza­lékkal csökkent, e téren tehát jobban állunk az országos át­lagnál. Szervezettségünkkel vi­szont nem vagyunk megelé­gedve — mondta Ágó János — mert a megyék között majd­nem az utolsók vagyunk . . . Ezen feltétlenül javítani aka­runk. Fizikai dolgozóink átlag­­keresete 18 százalékkal emel­kedett, az egy főre eső szociá­lis ráfordítás pedig 35 száza­lékkal. Főleg az utóbbival — úgy gondolom — elégedettek lehetünk. Amit még lényeges­nek tartok: vállalataink ex­portbevétele 3 év alatt 316 százalékkal nőtt. — A választásokat követően mik voltak a megyebizottság elsődleges tennivalói 1980- b­an? — Mindjárt a választások után az újonnan megválasz­tott aktivisták felkészítése volt a legfontosabb feladat, mely­­lyel az új szervezeti felépítés működtetését kívántuk meg­alapozni. Fontos kérdés volt ez, mert a tisztségviselők 50 százaléka először került funk­cióba. Megyebizottságunk a koordinálás és ellenőrzés mel­lett előadások, oktatások vál­lalásával segítette­­a felkészí­téseket. Egyébként megyebi­zottságunk fontos tennivalója volt mindenekelőtt a közpon­ti célkitűzések, határozatok végrehajtásának megyei szin­tű realizálása, a végrehajtás­hoz szükséges megyei fő irány­vonalak kijelölése, levitele az alapszervezetek szintjére, ezek alapszervezetenként differen­ciált feladatai végrehajtásá­ban való segí­tségnyújtása. Ki­emelten kezeltük az alapszer­vezeti munka segítését a me­gyebizottság irányító-ellenőr­ző szerepének megtartása mellett; az alapszervezetek ön­álló kezdeményezőkészségét, operativitásuk erősítését. — Mindezeket a célkitűzése­ket a megyebizottság milyen munkamódszerekkel valósítot­ta meg? — Megyebizottságunk az el­múlt év során nyilvános ön­vizsgálatot tartott s ez alka­lommal új módszereket dol­goztunk ki az alapszervezeti munka jobb, hatékonyabb se­gítése érdekében, így kiépítet­tük az alapszervezeteket pat­ronáló megyebizottsági háló­zatot. Elsősorban a kisebb alapszervezetek kaptak külön patronálót. Ebben további fel­adatunk a patronálók folyama­tos informálása megyebizott­ságunk részéről, az illető alap­szervezet részéről pedig a fo­lyamatos kapcsolattartás volt a patronálóval. A tapasztalato­kat ezután titkári értekezlete­ken elemeztük és értékeltük. Útmutatásokat is adtunk ilyen­kor s módszerbeli tanácsokat a jövőre vonatkozóan. Nagyon alaposan foglalkoztunk titkári értekezleteken ez évben az 1049-es MTI SZOT határozat végrehajtása során a működé­si szabályzatok elkészítésével s ezek kapcsolatával a vállala­ti ügyrendekhez. Szabályza­taink április végére el is ké­szültek. Új módszer volt ná­lunk az átfogó komplex vizs­gálatok bevezetése. Ezt fő bá­zisainkon — Kecskemét, Ba­ja, Kiskunhalas —építettük ki, hogy a felesleges utaztatásokat lecsökkentsü­k. Itt is nagy súlyt helyeztünk az együttes értékelésekre, melyek révén hatékonyabbá tettük a segít­ségnyújtást alapszervezeteink felé. — Vannak-e eredményeik a munkahelyi demokrácia kiszé­lesítése terén? — Igen. Itt is van javulás, ezt minden bizonnyal állíthat­juk. Gondjaink azért még akadnak jócskán. A fórumok működése, működtetése alap­vetően zökkenőmentes, aktivi­tásuk javult, de az elmúlt év második felében némi passzi­vitás, érdektelenség volt ész­lelhető. Jobb volt a helyzet a telepített vállalatoknál, üze­mekben. A fő gondok a kivite­lező építőiparban jelentkez­tek, ahol a szétszórt munka­helyeken nincsenek kellően el­lenőrizve sem vállalati, sem szakszervezeti részről a terme­lési tanácskozások, brigádve­zetői, szocialista brigádérte­kezletek. Azt is megtudtuk, hogy ezeket több helyen meg sem igen tartják. Néhány he­lyen formálisan, vagy helyte­len módon érvényesült a bi­zalmiak jogköre. Elmaradozik a bizalmi csoportértekezletek megtartása. Bérfejlesztések, jutalmazások esetében sokszor a főbizalmi aláírása helyettesí­tette a bizalmi egyetértését. Ezek a jelenségek legintenzí­vebben a Közúti Építő Válla­latnál jelentkeztek, ezért itt vizsgálatot tartottunk és a té­mát megyebizottsági ülés elé vittük. — Hogy működik a munka­­verseny-mozgalom a megyé­ben? — Jóllehet a mozgalom gyermekbetegségei nálunk is jelentkeztek, legtöbb alapszer­vezetünknél a színvonalat, tö­megszerűséget sikerült fenn­tartani. 1980-hoz képest a résztvevőik száma is emelke­dett 7 százalékkal. — A megyebizottság vezeté­sében 3 év alatt több változás is történt. Nem zavarta ez a vezetési tevékenységet? — Sajnos, zavarta. Megyebi­zottságunk 1980 után abba a sajátos és munkáját erősen befolyásoló helyzetbe került,­­hogy a választások óta eltelt három év alatt négyen ve­zették a középszervi munkát.­­ Azt hiszem, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy ahány ember, annyi vezetési, módszerbeli stílus. Ha pesszi­mistán fogalmaznék, azt mondhatnám, már az is ered­mény, hogy a megyebizottság a szakszervezeti feladatok vég­zésének, a központi elvárások­nak folyamatosan és rendben eleget tudott tenni. Ha opti­mistán fogalmazok, úgy azt kell mondanom, hogy mind­ezen sajátos és objektíven fel­merülő gondok ellenére fel­adatainkat elvégeztük, az el­várásoknak eleget tettünk, ha nem is teljes egészében és az igényelt minőségben, de mind a termelést segítő tevékeny­ség, mind a szociálpolitika, mind pedig politikai,mozgalmi téren kimutatható eredmé­nyeket tudunk­­ felmutatni. Munkánkban sok segítséget kaptunk — amit ezúttal meg is, köszönök — központunktól, ennek osztályaitól, helyi poli­tikai és társadalmi partne­reinktől, de amit a legfonto­sabbnak tartok — az alap­­szervezeteinktől. Náluk reali­zálódik igazában munkánk eredménye, náluk valósulnak meg a határozatok, itt válnak politikai, anyagi erővé. (s. l.) Számvetés a bizalmi oktatásról Alapszervezeteink mostaná­ban készítik az 1982/83-as tisztségviselői oktatás mérle­gét, és tervezik az új évad ten­nivalóit. Milyen tapasztala­taik gyűltek össze, melyek a további elgondolásaik? — er­ről kérdeztük a 23. számú Ál­lami Építőipari Vállalatnál Tóth Béla szb-titkárt. — Az oktatás megszervezé­sével alapvető célunk volt — kezdi —, hogy tisztségviselő­ink, a bizalmik és helyetteseik olyan elméleti, gyakorlati és módszerbeli ismereteket sze­rezzenek, amelyek birtokában helytállhatnak a szakszerveze­ti politikai tömegmunkában, kellő érvekkel felvértezve mozgósíthatnak a helyi felada­tok végrehajtására. Töreked­tünk eközben arra is, hogy ak­tivistáink munkamódszerének, munkastílusának megjavításá­val is fejlesszük a munkahelyi demokráciát.­­ Mennyiben sikerült ezt a célt elérni, illetve milyen ered­ménnyel járt a bizalmi okta­tás? — A foglalkozásokat többé- kevésbé rendszeresen, de min­dig terv szerint megtartottuk. Sajnos, nem sikerült minden­kor és mindenütt az oktatási ütemezésben meghatározott időpontot tartani, különféle — köztük nyomós termelési­­ okokból olykor csak egy-két heti késéssel tudták a hallga­tókat összehozni. Ez azonban nem változtat a lényegen, hogy az előírt tematikát betar­tottuk. Méghozzá úgy, hogy az egyes kérdésköröket min­dig igyekeztünk egy-egy konk­rét feladathoz kapcsolni, ami­lyen például a vállalati ter­vek, a kollektív szerződések megvitatása. Minden dolgozót érintő ügyekről lévén szó, ez élénkítette a vitákat is. Az elő­adók jobbára a területi főbi­zalmik voltak — ez a módszer már évek óta bevált, hiszen ők ismerik a legjobban a munká­sokat foglalkoztató helyi gon­dokat. Éppen az előző évek ta­nulságai alapján igyekeztünk erre a főbizalmiakat alaposan felkészíteni, hogy az oktatás tartalmában, formájában egy­aránt színvonalas legyen. S ez a törekvés sem bizonyult hiá­bavalónak, túlnyomó többsé­gük derekasan helytállt. — Ez a beérkezett jelenté­sekből, avagy az szb-tagok személyes meggyőződéséből ál­lapítható meg? A válaszból kiderül, hogy a 23-as vállalatnál már nem ha­gyatkoznak a papírosra, a „fu­tó” jelentésekre, mint a koráb­bi, instruktori rendszernél. Amennyire az emberileg le­hetséges volt, a testület egy­­egy tagja minden foglalkozá­son részt vett, esetenként — amikor bizonyos súlyponti kér­dés volt napirenden — az elő­adás megtartását is vállalták. Különösen magára az szb-tit­­kárra és helyettesére, Takács Lászlóra hárult nagy feladat; a „kényes”, vitatott ügyek­ben, a leggyakoribb napi gon­dokról a tisztségviselők az ő véleményüket kívánták halla­ni — s ez bizony néha-néha igen feszített munkatempót követelt meg. — Igen, ez az igény alapo­san megterhel minket — foly­tatja az szb-titkár —, de így érjük el, hogy kapcsolatunk a bizalmaikkal még rendszere­sebb legyen, a szokásos érte­kezleteken felül havonta kü­lön, személyesen is találkoz­zunk velük, meghallgassuk gondjaikat. Ám az évad sike­re mégsem egyértelmű. — A megjelenési arányra gondol? — Részben arra is, de nem csak erről van szó. Szám sze­rint 97 bizalmi, illetve bizal­mi helyettes oktatását tervez­tük, s ez lényegében meg is történt. De az állandó „lét­számmozgás” miatt a tanfolya­mot nem mindig az fejezte be, aki elkezdte, ezért például a helyetteseknek csak alig 30 szá­zalékáról mondhatjuk el, hogy mindvégig részt vett az okta­tásban. — Számos helyen az szb tisztségviselői oktatási tervé­ben szerepel a partner gazda­sági vezetők képzése is, amely­nek elsőrendű célja, hogy meg­ismerjék a szakszervezeti ak­tivisták és testületek jogait... — Ez a mi törekvésünk is már évek óta, de mostanáig sem sikerült teljesen dűlőre jutni, egyszerűen az érintettek tartózkodó és elutasító maga­tartása miatt. Nagy munka­helyi leterheltségükre, felelős­ségükre hivatkoznak — s ezt a szemléletüket, legalábbis ed­dig, nem sikerült megváltoz­tatnunk. — E helyzet ismeretében hogyan tervezik az 1983 84-es évadot? — A mozgalmi aktivisták képzésében nincs szükség kü­lönösebb változtatásra. A te­matika és a módszerek is meg­felelőnek bizonyultak, s az ed­diginél is több gondot fordí­tunk az előadó főbizalmik fel­készítésére. Legfeljebb a bi­zalmi helyettesekkel kell majd bővebben elbeszélgetnünk, hogy belássák: éppen további munkájukhoz, fejlődésükhöz nélkülözhetetlen az oktatás. Ami pedig a gazdasági vezetők bevonását illeti: képzésükről nem mondunk le, ebben új eszközöket alkalmazunk. Ed­dig tekintetbe vettük nem ép­pen kedvező közérzetüket — vállalatunk évek óta csak az idei I. félévben harcolta ki, hogy ne legyen veszteséges. Most már valamelyest enyhül a feszültség. Arra gondoltunk, hogy több, a vállalat gazdál­kodását érintő fontos témában az új igazgatót kérjük fel elő­adónak; ettől várjuk, hogy a hallgatóság sorai kiegészülnek majd a partner műszaki-gaz­dasági vezetőkkel is. Hiszen tény, hogy a gazdálkodási kö­rülmények nehezebbé válása bonyolultabb feladatok elé ál­lítja a szakszervezeti mozgal­mat is. Nem véletlen, hogy e gondjaink megoldásához ép­pen a partner gazdasági veze­tőkben keressük a megfelelő szövetségest. G. Sz. L. A nagy forgalmú pilisvörösvári országút Budapestről kivezető 5 kilométeres szakaszán már veszélyes volt az útburkolaton a közlekedés. Ezért teljes felújításra szorult, amely a Pest me­gyei Út- és Hídépítő Vállalat kivitelezésében befejezés előtt áll. Koppány György felvétele ÉPÍTŐK LAPJA Száz éve született Vági István Most száz esztendeje, 1883. július 24-én született Vá­gi István, a Magyarországi Szocialista Munkáspárt egyik megalapítója. A nagykőrösi ácsmunkás előbb szociáldemokrataként, majd kommunistaként vett részt a munkásmozgalom politikai harcaiban. 1902-ben belépett a MÉMOSZ-ba, 1919-ben a KMP tagja. A Tanácsköztársaság idején a MÉMOSZ-zászlóalj politikai biztosa. 1912-ben Győrött, 1922-ben Pécsett a városi szociál­demokrata pártszervezet titkára. 1922-ben a MÉMOSZ ácsszakosztályának elnökévé választották­ A húszas évek elején az MSZDP-ben és a MÉMOSZ-ban kiala­kult ellenzéki mozgalom egyik kezdeményezője és ve­zetője, ezért kizárják a Szociáldemokrata Pártból. 1925 áprilisában az illegalitásban levő KMP vezető­ségével együttműködve egyik megalapítója a Magyar­­országi Szocialista Munkáspártnak, majd ennek egyik elnöke. A KMP I. kongresszusán a Központi Bizottság titkárává választották. A Magyarországi Szocialista Munkáspárt létrehozása a nehéz körülmények között rendkívüli jelentőségű volt, hiszen így sikerült áttörni az illegalitás korlátait és egy legális forradalmi munkáspárt jöhetett létre. Az MSZMP jellegét tekintve forradalmi marxista párt volt, amely titokban szoros kapcsolatban állt az illegális kommunista mozgalommal. A párt programjá­ban szerepelt többek között a 8 órás munkanap, a tit­kos választójog, a köztársaság kikiáltása. Vági István tevékenysége során a munkások és pa­rasztok széles tömegeivel való együttműködés megte­remtésére törekedett. Az MSZMP 1926 tavaszán hozta nyilvánosságra agrárprogramját, melyben követelte a száz holdon felüli birtokok kisajátítását és szétosztását, a mezőgazdasági munkások szervezkedési jogának és szociális helyzetének javítását, valamint a progresszív adózást. E program nagymértékben hozzájárult a mun­kás-paraszt szövetség fejlődéséhez. Vági Istvánt többször letartóztatták, hét évet töltött börtönben. Kiszabadulása után a Szovjetunióba emig­rált. Itt a Vörös Szakszervezeti Internacionálé Közpon­ti Tanácsának tagja lett. 1935-ben Moszkva városi ta­nácsának képviselőjévé választották. 1938-ban koholt vádak alapján letartóztatták és 1940-ben meghalt a fog­ságban. A huszadik század első felének egyik legnagyobb munkásmozgalmi személyisége volt Vági István. Épí­tőipari szakmunkásként, majd szakszervezeti vezető­ként ismerkedett meg a marxista eszmékkel, és lett el­kötelezett kommunista. Nagy érdeme, hogy a levert Ta­nácsköztársaság után sikerült megszerveznie és létre­hoznia az első legális forradalmi munkáspártot, az MSZMP-t. Születésének századik évfordulóján az épí­tőmunkások mindenkor következetes és elvhű, prog­ramadó vezetőjére is emlékezünk. Nőbizottsági ülés Követendő példák a BVM-ben A rétegpolitikai munka egyik konkrét meg­nyilvánulásának voltunk szervezői, előkészítői és részesei június 23-án a központi vezetőség nőbizottsági ülésén­, ahol Gazdik László, a BVM személyzeti és oktatási vezérigazgató­helyettese, valamint Incze Gábor vszb-titkár adott tájékoztatót a Beton- és Vasbetonipari Művek területén dolgozó nők foglalkoztatási struktúrájának alakulásáról, valamint a vál­lalaton belüli szervezett szakmai- és szak­munkásképzés tapasztalatairól. Az ilyen jellegű megbeszélés és találkozás nem az értekezlet időtartamára szorítkozik csupán. Ebben az esetben is az előkészítő munka már hónapokkal előbb elkezdődött, mivel a nőbizottság tagjai a BVM gyáraiban helyszínen találkoztak azokkal, akikről ezen az ülésen szó esett, beszélgettek a dolgozók­kal, tisztségviselőkkel, gyári vezetőkkel. A vállalat vezetésének tartalmas és mélyre­ható elemzése hozzásegített e szakma és az ott dolgozók munkakörülményeinek és lehető­ségeinek jobb megismeréséhez. A vállalat számokban kifejezhető eredményei mellett elsősorban azt a folyamatot mutatták be, hogy a számok mögött dolgozó emberek van­nak egyéni, közösségi, vállalati munkasikerek és erőfeszítések. Amikor födémgerendákról, födémpanelek­ről, ipari csarnokszerkezetekről, vasúti lemez­aljakról és olyan egyedi termékekről, mint a csepeli víztorony vagy a Róbert Károly krt-i felüljáró elemei — hallunk vagy olvasunk — e termékek mögött az építmények robosztus volta miatt talán nem is gondolunk arra, hogy mennyi női kéz összehangolt mozdulata összpontosul benne. Az építőipar fejlődése itt is közvetlen nyo­mon követhető — a betonelemgyártás fejlődé­sével, változásaival. A technol­ógia összetett­ségét a termékszerkezet változását reprezen­tálja, hogy ma már nem betonkészítőkről és vasbetonszerelőkről , hanem a magasabb szakmai követelményeknek megfelelően vas­­betonkészítő szakmunkásokról beszélünk. A betanított munkát végzők felé is a maga­sabb követelmények az érvényesek, és ennek az igénynek megfelelően végzik munkájukat. Az országos nagyvállalatnál a gépkezelők egyötöde nő, nagyon sok kötözővel és vasváz­­szerelővel is találkoztunk. A nődolgozók szakmai képzésben, tovább­képzésben való részvétele az elmúlt években állandóan 30-32% között mozgott, az összes tanulókhoz viszonyítva ez megfelel a vállalati létszámarányuknak. Legnagyobb arányú a ta­nulási kedv ott, ahol a munkakörhöz szüksé­ges vállalati érdeket is szolgáló képesítést nyújtó képzés van. Biztosítéka ennek a lendületnek, hogy a vállalat politikai és­ gazdasági vezetése folya­matosan megteremtette annak lehetőségét — hosszú évek óta vezetési módszerük egyik alapja —, hogy képezik, oktatják, tanítják dolgozóikat és vallják, hogy a nagyobb hozzá­értés, az irányítómunka és a munkakörök szakmai színvonalának általános emelkedése termelékenységet növelő tényezővé vált, amit igazol, hogy a nők gazdasági aktivitása és ta­nulása között kölcsönhatás tapasztalható. Az átképzés minőségi lehetőséget nyújt a mun­kakörök ellátásánál a vállalat dolgozóinak. A vállalaton és gyárakon belüli oktatás megvalósításának folyamatai­köziben eredmé­nyes együttműködés alakult ki a gyárak veze­tői és a partner testületek között, melynek hatása ma már több irányú. Tapasztalatunk szerint már évekkel ezelőtt felismerték, hogy a tanfolyamok gyári szervezése, színvonalas be­indítása, és ellenőrzése, a női szakmunkások képzése elengedhetetlen ebben a szakmában, mivel a szakmunkástanulók utánpótlási szű­kös és nem a lányok köréből kerül ki. Amikor szakmai képzettségi szintről beszé­lünk, hatásait nem hagyha­tjuk figyelmen kívül, mivel szorosan kapcsolódik az általá­nos és emberi műveltségi színt emeléséhez, de velejárója, hogy bérben és juttatásokban is megmutatkozik a nagyobb szakértelem elis­merése. Tapasztalatunk, hogy a nagyvállalat gyá­raiban megteremti azokat a gazdasági, kultu­rális, tudati és jogi feltételeket, amelyek se­gítik a nők egyenlő esélyeinek érvényesülését. A találkozó és a szerzett tapasztalataink is megerősítették, hogy a nőpolitikai tevé­kenység kihat egy vállalat egész termelő kol­lektívájára. Az időszakonként végzett elemzé­sek, előremutató, feladatmeghatározást hor­doznak magukban. Jelentősnek és követendőnek tartjuk, amit a BVM irányítása évek során meghonosított, hogy nem alkalmanként, hanem folyamatá­ban és állandó jelleggel foglalkozik a dolgo­zók képzésével, továbbképzésével, megte­remtve annak lehetőségét, hogy a gyáron be­lül a munkahelyekhez kötődve nevelik ki az utánpótlást különböző munkakörök ellátásá­hoz. Puskás Béláné, a központi vezetőség nőbizottságának tagja 3

Next