Építők Lapja, 1984 (37. évfolyam, 1-24. szám)
1984-03-12 / 5. szám
1984. MÁRCIUS 12. Kevesebb pénzből, gazdaságosan Útépítés komplex vállalkozással Az ország szűkösebb anyagi lehetőségei miatt útépítésre és korszerűsítésre is kevesebbet költhetünk. A harmincezer kilométer hosszú országos úthálózat fejlesztésére 700 millió forintot szánnak az idén. Ebből kétszázmillió jut útépítésre, ennél valamivel kevesebb a hidak rekonstrukciójára. A pénzeszközöket mindenek előtt a már megindított munkák befejezésére összpontosítják, az idén új beruházást nem is indítanak. Ebben a helyzetben bizony korántsem irigylésre méltó a közútépítő vállalatok helyzete, hiszen többen osztoznak kevesebb munkán. Írásunkban arra keresünk választ, vajon az Egri Közúti Építő Vállalatnak milyen lehetőségei vannak, mekkora esélyekkel indulnak az új vállalkozások teljesítésében. Az ország gazdasági helyzetét ismerve tudomásul kell vennünk, hogy megrendelőink érdeklődése nagymértékben csökkent vállalatunk munkája iránt — állapítja meg Holló László, az Egri Közúti Építő Vállalat igazgatója. — Míg néhány évvel ezelőtt 440—510 milliós bevételt könyvelhettünk el, az idén várhatóan százmillióval kevesebbre számíthatunk még akkor is, ha minden pályázat nyertesei mi leszünk. Erőink 40 százalékát már lekötöttük, akad jó néhány folyamatban lévő ügyünk, de kapacitásunk további 40 százalékára még nem sikerült megrendelőt szereznünk, mert a partnereknek nincs pénzügyi fedezetük. Sajnos számolnunk kell olyan esetekkel, hogy a szerződést anyagi okokra hivatkozva felbontják, mint tette ezt a drégelypalánki Szondy Tsz is. Számítanunk kell — hasonló okok miatt — határidő-módosításra. A vállalat termelési eredményeinek visszaesése tehát elkerülhetetlen. Építési-, szerelési munkánk számottevően csökkent, de ipari tevékenységünk értéke — az emulziógyártásnak köszönhetően —, a tavalyi 42 millióról hatvan millióra nő. A motorizáció rohamos fejlődésével arányosan szaporodtak az országban azok a telepek, ahol nagy teljesítményű gépek ontják az aszfaltot. A vállalat 1978-ban még 380 ezer tonnát állított elő, tavaly már csak e mennyiség felét. A kereskedelmi szellem nálunk tízéves múltra tekint vissza, ám manapság megváltozott e munka módszere. Arról van szó, hogy komplexebben kell vállalkozni. Nemcsak utat építünk vagy korszerűsítünk, hanem különböző mélyépítési feladatokat is elvégzünk, uram bocsá’ épületalapozást csinálunk. Azok a szakembereink, akik a hidak építésénél már megtanulták mi a dolguk , s ez a munka hallatlan precizitást igényel —, gond nélkül veszik az újabb akadályokat is. Ajánlkozni persze csak úgy lehet, ha mi magunk keressük fel régi partnereinket — a tanácsokat, mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, gyárakat, oktatási intézményeket, más építési vállalkozókat —, vagyis felújítjuk a kapcsolatokat, miközben természetesen az új lehetőségeket sem hagyjuk kicsúszni a kezünkből. — Mire gondol? — A külföldi munkavállalásra. Elsősorban Tunéziában, esetleg Algériában, Líbiában szeretnénk bizonyítani. Korábbi, nigériai vállalkozásunkat a közismert politikai helyzet miatt nem sikerült megvalósítanunk. Persze a külföldi munkavállalásnak számtalan buktatója, kockázata van. Nehezíti helyzetünket, hogy a nyugateurópai útépítők is versenyeznek a feladatokért, hiszen hazájukban a miénkhez hasonló gondokkal küszködnek, kénytelenek ők is kifelé kacsingatni. Hallatlan előnyük velünk szemben az, hogy már nyertek tárgyalást, tehát korábban megvetették lábukat a fejlődő országokban. A kitelepülés nekünk drágább, de kisebb volumenű munkáért is érdemes vállalni, mert csak így lehet reményünk további megrendelésekre. — Nemcsak a korrekt, minőségi munka, az árajánlat is döntő lehet a versenytárgyalásokon. És a nyelvtudás sem mellékes szempont . . . — Az AGROINVEST-tel és a TRANSINVEST-tel közösen szeretnénk betörni a piacra. Korábbi tárgyalásaink tapasztalata az volt, hogy a nyertes külföldi építő harminc-negyven százalékkal olcsóbban tudott vállalkozni. Ennek elsődleges oka a már említett helyszínen tartózkodása volt. Igaz, hogy nekünk még a pontos ajánlatok sem mindig álltak rendelkezésünkre, így nehéz kalkulálni, pedig az árajánlatokat saját számítógépünk segítségével dolgozzuk ki. Gondot okoz a nyelvtudás is. Szakembereink elsősorban németül beszélnek, most angolul tanulnak. A tuniszi területen viszont franciául beszélőkre lenne szükség . . . — Térjünk vissza a hazai vizekre! Azt szeretnénk, ha jó minőségű utak készülnének, lehetőleg gyorsan, s mindez ne kerüljön túl sokba. Vagyis az olcsóbb, minőségi szerkezetek kikísérletezése szerepel a napirenden. — Energiatakarékos és hulladékhasznosító technológiát kívánunk megvalósítani. Az előbbi érdekében kezdtünk hozzá a francia S.C.R.E.G. cég licence alapján betonemulziót gyártani gyöngyösi telephelyünkön. Az emulgátor biztosítja, hogy a bitument gázolaj helyett vízzel hígíthassuk. Ha az út felülete megromlott, érdemes emulziós felületi eljárással javítani. A különböző laboratóriumi és üzemi kísérletek kedvező eredményei alapján jelentős mennyiségű ipari hulladék és melléktermék — kohósalak, pernye, bányameddő — alkalmas az útépítésben való hasznosításra. Népgazdasági szinten ezzel komoly megtakarítás érhető el. Az erőműveknél, például Új-Sontán, Kazincbarcikán óriási mennyiségű pernye képződik, mely szennyezi a környezetet. Ha mésszel keverik, alkalmas a cement helyettesítésére. A pernyebeton nagy teherbíró képességű, olcsó szerkezet építhető vele. Átlagosan 20—30 százalékkal kedvezőbb az ára, más technológiákénál. Az utak építésénél kőzúzalék helyett Luxemburgban például csak salakot használnak. Ezt a példát követik majd nálunk is. Az alapanyagot a kohókban képződő tetemes mennyiségű martin- és kohósalak szolgáltatja. Ebből kinyerik még a vasat, ezután évente 1,2 millió tonna salakhoz jutnak, mely kiválóan alkalmas útépítéshez. A gazdaságos technológia tehát adott, ám ez önmagában még nem biztosít jó minőségű utat. Ha az alépítménybe szükséges anyagokat pontatlanul adagolják, illetve a bedolgozás nem megfelelő — ami végül is az embereken múlik —, minden hiába. Vajon milyen szakemberek az útépítők? — Dolgozóink komoly feladatokkal birkóznak meg, hiszen kezük munkáját dicséri többek között a 3. számú főút M3-as autópálya és Gyöngyös város közötti szakaszának négysávosítása, a 21. főút salgótarjáni átkelési szakasza, a mátrai 24. számú főút teljes korszerűsítése, a 25. főút Egerbe vezető és a városi átkelés mintegy 18 kilométeres szakaszának korszerűsítése, két, száz méter feletti nyílású, előre gyártott vasbeton szerkezetű híd építése, hogy csak néhányat említsek. A szakmunkásbrigádokban számolni kell a kiöregedéssel, ezért szeretnénk a létszámot fiatalokkal feltölteni. Úgy terveztük, hogy a több éves vállalalati gyakorlattal, nyolc általánossal rendelkező negyven év alatti munkásainknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy fél év alatt megszerezzék a szakmunkásbizonyítványt. Sajnos alig akad dolgozónk, aki megfelelt volna a követelményeknek. A betanított és segédmunkásaink közül sokan még a hat osztályt sem végezték el, egyesek írni, olvasni sem tudnak. Más vállalatoktól nem tudunk „elcsábítani” embereket, mert az útépítés köztudomásúan nehéz. — Hol dolgoznak majd az idén? — A 25-ös úton új nyomvonalat építünk. Gödöllőn egy 60 milliós beruházásra kaptunk megbízást: a Dózsa György út teljes rekonstrukcióját kell elvégeznünk a közművek korszerűsítésével együtt. A gyöngyös—karácsondi csomópontban lévő két hídon egy-egy sávval bővítjük az utat. A kerecsendi hidat is átépítjük. Leglátványosabb munkánk talán a Kisköre—Poroszló közötti útszakaszon lesz, ahol a burkolatmegerősítést a már említett pernyebeton emulziós felületi kezeléssel végezzük el. Fazekas Eszter Újítók A Békés megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói tavaly 27 újítási javaslatot adtak be, s ezekből hasznosításra mindössze 10 volt elfogadható, kettő pedig még elbírálás alatt áll. Az elfogadott újítások éves gazdasági haszna összesen alig érte el az egymillió forintot. A vállalat az újítási kedv fokozására törekszik, ezért a feladattervben olyan megoldások kidolgozását tűzte célul, amelyek újabb eredmények elérésére szükségesek, és az adott körülmények között megvalósíthatók. Köztük olyanokat is, amilyeneket egy-egy munkahelyen maguk a dolgozók javasoltak. A műszaki osztály dolgozói felajánlották, hogy segítséget nyújtanak a tervrajz elkészítéséhez és egyes részfeladatok megoldásához. A feladattervvel kapcsolatban a dolgozók már eddig három újítási javaslatot adtak be, amelyek közül az egyik különösen jelentős, nagynyomású berendezés a betonkeverő gépek hideg vízzel való mosására. Alkalmazásával sok víz takarítható meg. Heti negyven óra Nagyobb fegyelem, kisebb veszteség Az elsők között dolgozta ki és vezette be a negyvenórás munkahétre való átállást a Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. A feladatterv kimunkálását követően beszélgettünk az átállásról Kiss Sándor igazgatóval és Nagy Gellért szakszervezeti bizottsági titkárral. Az áttérést teljes egészében saját erőből, a hatékonyság növelésével, a termelőegységek tartalékainak feltárásával, hasznosításával, a technológiai fegyelem javításával kell megoldani. Ezzel mindenki tisztában volt, amikor az előkészületi munkákat megkezdték. A kérdés egy eddig is meglehetősen szigorú rend szerint gazdálkodó vállalat esetében, hogy hol és hogyan találja meg ezeket a tartalékokat, miként tudja javítani a technológiai- és munkafegyelmet? Erre a kérdésre csak alapos és körültekintő vizsgálódás után sikerült megtalálni a választ. A tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy ott, ahol eddig sem bántak könnyű kézzel az anyaggal és figyelmet érdemlő eredményeket mutattak föl hoszszú évek óta a takarékosságban is, még mindig sikerült rábukkanni néhány hatékonysági fehér foltra. Ezek persze a Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál sem voltak könnyen felfedezhetők. A cél megvalósításához ugyanakkor sokkal tüzetesebb és következetesebb szervezői munkára lesz szükség. Kedvezett a negyvenórás munkahétre való áttérés bevezetésének az a körülmény, hogy erre éppen a téli időszakban, a tél közepén került sor, amikor az időjárási viszonyok egyébként is határt szabnak a munkanapoknak. Ám az már most megmutatkozott, hogy milyen figyelmet érdemlő tartalék rejlik a munkaterületek megfelelő előkészítésében, illetve átadásában. — Ez már nem évszakok kérdése — mondja az igazgató és az eltelt viszonylag rövid idő arról győzött meg bennünket, hogy a technológiai sorrendben következő szakma számára teremtett optimális feltételek hozzájárulnak a folyamatossághoz. Pedig itt egy meglehetősen megcsontosodott szemlélettel kell szembenézni — és valószínű nemcsak a mi vállalatunknál — történetesen azzal, hogy az adott szakmák képviselői ne csak a saját érdekeiket lássák pontosan az utolsó szögig, hanem a kivitelezés egésze szempontjából lényeges célt tartják a legfontosabbnak. — A műszaki előkészítés, az anyaggazdálkodás színvonalának javítása számítások szerint figyelmet érdemlően hozzájárulhat a veszteségidők csökkentéséhez — veszi át a szót a szakszervezeti bizottság titkára. A szerkezetek, szerelvények hiánya igen rontja a hatékonyságot. A szállítások pontossága, a megfelelő tárolás viszont a biztonság növelését segíti. — Milyenek az eddigi tapasztalatok? — A szállítások pontosságához nem mindig elegendő a mi igyekezetünk, ahhoz a külső vállalatok fokozottabb megbízhatóságára is szükség van. A kezdeti lépések biztatóak, ám még mindig marad igazítani való ezen is. Akkor várható döntő változás, ha a pontosságot a kölcsönös érdekek alapján kötelezőnek érzik majd egymás iránti kötelezettségeik teljesítésében a vállalatok — mondja az igazgató. — Az idénymunkarend kialakításához figyelembe vettük tevékenységünk jellegét, így november elseje és február 28-a között 32 órás munkaidőt alkalmazunk, míg március elseje és október 31-e között 44 órát dolgozunk. Ehhez a menetrendhez alkalmazkodóan alakítottuk ki — a dolgozók véleményének figyelembevételével a központ munkarendjét is. A vállalatnál tervszerű munkaerő-átcsoportosításokra is sor kerül a termelési osztály lebonyolításában. Itt is arra törekszik a vállalat gazdasági és társadalmi vezetése, hogy a közösségi és az egyéni érdekek a lehető legjobban egybeessenek. Összegző, megnyugtató tapasztalatok természetesen csak valamivel később, talán az első félév elteltével állnak majd rendelkezésre, ám a nyitány jónak mutatkozik. N. J. Épül a gázbetongyár Az elmúlt évben jelentős beruházás alapjait rakták le az építők Visonta határában. Megközelítőleg 2 milliárd forintos költséggel az építkezésben részt vevő négy fővállalkozó: az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat, az ÉPBÉR, a Jászberényi Aprítógépgyár és az ÉTI gázbetongyárat épít. A leendő nagyüzem a Gagarin Hőerőmű pernyéjét hasznosítja, melyből a kislakásépítésekhez kézi falazóelemeket gyárt. Az Európában használatos legkorszerűbb technológiát egy NSZK cég szállítja. Az építkezésben részt vevő fő- és alvállalkozók jó ütemben haladnak előre, minden esélyük megvan arra, hogy határidőre, 1985-re végeznek a rájuk bízott munkákkal. Fotó: Szabó Sándor ÉPÍTŐK LAPJA • Kisebb hiányosságok Munkavédelmi szemle egy építkezésen Az új Békés megyei könytár építése és a régi átalakítása — Kárpáti Károlynak, a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat építésvezetőjének a tájékoztatása szerint — 110 millió forint értékű munka. A befejezés határideje szeptember 30. — El is készül addig ? — kérdezem tőle, tudva azt, hogy ez már módosított határidő. Ő nem mond kereken „igen”-t. Véleménye szerint a megvalósulás főként a szak- és szerelőiparon múlik. Pontosabban meghatározva azokon, akik Svecz Mihály és Tóth Tamás részlegvezetőhöz tartoznak. Annál inkább lehet állítani, mert most az építkezésen dolgozik Rusznák Pál kőműves és Dobos József villanyszerelő brigádja, ami biztosíték arra, hogy a szak- és a szerelőipar a meghatározott időben folytassa a munkát. Ez a két brigád arról nevezetes, hogy soha nem késik, és mindig kifogástalan munka kerül ki a keze alól. * * * Dolgozni természetesen csak biztonságos körülmények között érdemes és szabad. Vajon milyen a helyzet ennél az építkezésnél? Ezt vizsgálja meg Vágréti László, az SZMT munkavédelmi felügyelője, akit elkísérekt az útján. « Először az okmányokat kéri Kárpáti Károlytól. Egyebek közt a munkavédelmi naplót, aztán a munkavédelmi szabályzatot, majd a háromrészes „A munkavédelemről szóló miniszteri rendelet és kapcsolódó legfontosabb előírások” című kiadványt, az érvényben lévő, munkavédelemmel kapcsolatos szabványok és rendeletek jegyzékét, az építkezés szervezési tervét, végül az építési naplót. Minden rendben van. Sőt! Vágréti László azt különösen dicséretesnek tartja, hogy a tervező az időközben történt módosítást rajzban és méretek megadásával bejegyezte a naplóba. Ez növeli a biztonságot. A munkahelyi üzemi baleseti nyilvántartás szerint az utolsó baleset 1983. április 28-án történt. Bognár Ferenc festő egyik ujján a bőr kissé meghorzsolódott. — Bekötöztük az ujját és dolgozhatott tovább — emlékszik vissza Alt Béla művezető. Akkor nézzük meg: mi van az irodában elhelyezett mentőládában? Egy kis vizsgálódás után Vágréti László megállapítja, hogy rendben van. * * * A felvonulási épület ebédkiosztó helyiségében viszont már nincs minden rendben. A körülményekhez képest ugyan tisztaság van, hiba azonban, hogy a mosószer egy szekrényben van a konyharuhákkal, a só a Vimmel, a sósav a WC-papírral. — Még egy kisebb szekrényre van szükség, ahol a mosószert (természetesen elzárva) kell tartani — magyarázza Vágréti László, és Alt Béla mindjárt ígéretet is tesz, hogy gondoskodik a szekrényről. Az öltöző- és pihenőhelyiségben törött padok, rossz szekrényajtók, eldobált csikkek, papírdarabok vonják magukra a belépő figyelmét. Nincs sehol szemétgyűjtő és hamutartó. A zuhanyozókban hiányoznak a kapaszkodók és a zuhanyállásokat elválasztó közfalak. Nem kell sokat magyarázni: nagytakarításra van szükség. Tavasszal ennek a résznek a felújítása sem maradhat el. — A „sebek gyógyítása”, azoknak a hibáknak a kijavítása most a feladatunk, amit a szellőzőberendezések kialakításánál a fűtésszerelők akaratlanul okoztak — mondja és mindjárt mutatja is Rusznák Pál. * * * A Dobos-brigád évek óta 120 százalékos teljesítményt ér el a munkában. Jól összehangoltan, rajzról dolgozik. A brigád tagjai az átlagosnál valamivel több pénzt is visznek haza. — De . . . még többet tudnánk teljesíteni, bár eléggé kihasználjuk a munkaidőt. Jó lenne, ha végre valóban teljesítmény szerint kereshetnénk. Régen beszélünk róla ... — mondják. A munkahelyeken kifogásolható, hogy az állványbakokat pallóterítés nélkül használják."A villanyszerelőknél a szerszámokkal van baj. Vastag, szigetelt nyelű fogókat kell biztosítani részükre. A szemle végén Vágréti László a következő megállapításra jut: — A brigádok munkája szervezett, a művezetők és a brigádvezetők a helyükön vannak, a főépítésvezetői utasítások írásban és rajzban a helyszínen megtalálhatók. A szerszámok — néhány kisebb hiányosságtól eltekintve — jók. A munkahelyek téliesítése, illetve fűtése, hőmérséklete és szellőztetése kifogástalan. A könyvtári építkezésen a munkavédelem megfelelő. Pásztor Béla