Építők Lapja, 1984 (37. évfolyam, 1-24. szám)

1984-03-12 / 5. szám

1984. MÁRCIUS 12. Kevesebb pénzből, gazdaságosan Útépítés komplex vállalkozással Az ország szűkösebb anyagi le­hetőségei miatt útépítésre és kor­szerűsítésre is kevesebbet költhe­­tünk. A harmincezer kilométer hosszú országos úthálózat fejlesz­tésére 700 millió forintot szánnak az idén. Ebből kétszázmillió jut útépítésre, ennél valamivel keve­sebb a hidak rekonstrukciójára. A pénzeszközöket mindenek előtt a már megindított munkák befe­jezésére összpontosítják, az idén új beruházást nem is indítanak. Ebben a helyzetben bizony ko­rántsem irigylésre méltó a közút­építő vállalatok helyzete, hiszen többen osztoznak kevesebb mun­kán. Írásunkban arra keresünk választ, vajon az Egri Közúti Épí­tő Vállalatnak milyen lehetősé­gei vannak, mekkora esélyekkel indulnak az új vállalkozások telje­sítésében.­­ Az ország gazdasági helyze­tét ismerve tudomásul kell ven­nünk, hogy megrendelőink ér­deklődése nagymértékben csök­kent vállalatunk munkája iránt — állapítja meg Holló László, az Egri Közúti Építő Vállalat igazga­tója. — Míg néhány évvel ezelőtt 440—510 milliós bevételt köny­velhettünk el, az idén várhatóan százmillióval kevesebbre számít­hatunk még akkor is, ha minden pályázat nyertesei mi leszünk. Erőink 40 százalékát már lekötöt­tük, akad jó néhány folyamatban lévő ügyünk, de kapacitásunk to­vábbi 40 százalékára még nem si­került megrendelőt szereznünk, mert a partnereknek nincs pénz­ügyi fedezetük. Sajnos számol­nunk kell olyan esetekkel, hogy a szerződést anyagi okokra hivat­kozva felbontják, mint tette ezt a drégelypalánki Szondy Tsz is. Számítanunk kell — hasonló okok miatt — határidő-módosí­tásra. A vállalat termelési ered­ményeinek visszaesése tehát el­kerülhetetlen. Építési-, szerelési munkánk számottevően csök­kent, de ipari tevékenységünk ér­téke — az emulziógyártásnak kö­szönhetően —, a tavalyi 42 millió­ról hatvan millióra nő. A motorizáció rohamos fejlődé­sével arányosan szaporodtak az országban azok a telepek, ahol nagy teljesítményű gépek ontják az aszfaltot. A vállalat 1978-ban még 380 ezer tonnát állított elő, tavaly már csak e mennyiség fe­lét.­­ A kereskedelmi szellem ná­lunk tízéves múltra tekint vissza, ám manapság megváltozott e munka módszere. Arról van szó, hogy komplexebben kell vállal­kozni. Nemcsak utat építünk vagy korszerűsítünk, hanem kü­lönböző mélyépítési feladatokat is elvégzünk, uram bocsá’ épületa­lapozást csinálunk. Azok a szak­embereink, akik a hidak építésé­nél már megtanulták mi a dolguk , s ez a munka hallatlan precizi­tást igényel —, gond nélkül ve­szik az újabb akadályokat is. Ajánlkozni persze csak úgy lehet, ha mi magunk keressük fel régi partnereinket — a tanácsokat, mezőgazdasági termelőszövetke­zeteket, gyárakat, oktatási intéz­ményeket, más építési vállalkozó­kat —, vagyis felújítjuk a kapcso­latokat, miközben természetesen az új lehetőségeket sem hagyjuk kicsúszni a kezünkből. — Mire gondol? — A külföldi munkavállalásra. Elsősorban Tunéziában, esetleg Algériában, Líbiában szeretnénk bizonyítani. Korábbi, nigériai vál­lalkozásunkat a közismert politi­kai helyzet miatt nem sikerült megvalósítanunk. Persze a külföl­di munkavállalásnak számtalan buktatója, kockázata van. Nehe­zíti helyzetünket, hogy a nyugat­európai útépítők is versenyeznek a feladatokért, hiszen hazájukban a miénkhez hasonló gondokkal küszködnek, kénytelenek ők is ki­felé kacsingatni. Hallatlan elő­nyük velünk szemben az, hogy már nyertek tárgyalást, tehát ko­rábban megvetették lábukat a fej­lődő országokban. A kitelepülés nekünk drágább, de kisebb volu­menű munkáért is érdemes vál­lalni, mert csak így lehet remé­nyünk további megrendelésekre. — Nemcsak a korrekt, minő­ségi munka, az árajánlat is dön­tő lehet a versenytárgyalásokon. És a nyelvtudás sem mellékes szempont . . . — Az AGROINVEST-tel és a TRANSINVEST-tel közösen sze­retnénk betörni a piacra. Korábbi tárgyalásaink tapasztalata az volt, hogy a nyertes külföldi építő har­minc-negyven százalékkal olcsób­ban tudott vállalkozni. Ennek el­sődleges oka a már említett hely­színen tartózkodása volt. Igaz, hogy nekünk még a pontos aján­latok sem mindig álltak rendelke­zésünkre, így nehéz kalkulálni, pedig az árajánlatokat saját szá­mítógépünk segítségével dolgoz­zuk ki. Gondot okoz a nyelvtudás is. Szakembereink elsősorban né­metül beszélnek, most angolul ta­nulnak. A tuniszi területen vi­szont franciául beszélőkre lenne szükség . . . — Térjünk vissza a hazai vi­zekre! Azt szeretnénk, ha jó mi­nőségű utak készülnének, lehető­leg gyorsan, s mindez ne kerül­jön túl sokba. Vagyis az olcsóbb, minőségi szerkezetek kikísérlete­zése szerepel a napirenden. — Energiatakarékos és hulla­dékhasznosító technológiát kívá­nunk megvalósítani. Az előbbi ér­dekében kezdtünk hozzá a fran­cia S.C.R.E.G. cég licence alapján betonemulziót gyártani gyöngyö­si telephelyünkön. Az emulgátor biztosítja, hogy a bitument gáz­olaj helyett vízzel hígíthassuk. Ha az út felülete megromlott, érde­mes emulziós felületi eljárással javítani. A különböző laboratóriu­mi és üzemi kísérletek kedvező eredményei alapján jelentős mennyiségű ipari hulladék és melléktermék — kohósalak, per­nye, bányameddő — alkalmas az útépítésben való hasznosításra. Népgazdasági szinten ezzel ko­moly megtakarítás érhető el. Az erőműveknél, például Új-­Sontán, Kazincbarcikán óriási mennyiségű pernye képződik, mely szennyezi a környezetet. Ha mésszel keverik, alkalmas a ce­ment helyettesítésére. A pernye­beton nagy teherbíró képességű, olcsó szerkezet építhető vele. Át­lagosan 20—30 százalékkal ked­vezőbb az ára, más technológiáké­nál. Az utak építésénél kőzúzalék helyett Luxemburgban például csak salakot használnak. Ezt a példát követik majd nálunk is. Az alapanyagot a kohókban képződő tetemes mennyiségű martin- és kohósalak szolgáltatja. Ebből ki­nyerik még a vasat, ezután éven­te 1,2 millió tonna salakhoz jut­nak, mely kiválóan alkalmas út­építéshez.­­ A gazdaságos technológia tehát adott, ám ez önmagában még nem biztosít jó minőségű utat. Ha az alépítménybe szüksé­ges anyagokat pontatlanul ada­golják, illetve a bedolgozás nem megfelelő — ami végül is az em­bereken múlik —, minden hiába. Vajon milyen szakemberek az út­építők? — Dolgozóink komoly felada­tokkal birkóznak meg, hiszen ke­zük munkáját dicséri többek kö­zött a 3. számú főút M3-as autópá­lya és Gyöngyös város közötti szakaszának négysávosítása, a 21. főút salgótarjáni átkelési sza­kasza, a mátrai 24. számú főút tel­jes korszerűsítése, a 25. főút Eger­be vezető és a városi átkelés mint­egy 18 kilométeres szakaszának korszerűsítése, két, száz méter fe­letti nyílású, előre gyártott vasbe­ton szerkezetű híd építése, hogy csak néhányat említsek. A szakmunkásbrigádokban számolni kell a kiöregedéssel, ezért szeretnénk a létszámot fiata­lokkal feltölteni. Úgy terveztük, hogy a több éves vállalalati gya­korlattal, nyolc általánossal ren­delkező negyven év alatti mun­kásainknak lehetőséget biztosí­tunk arra, hogy fél év alatt meg­szerezzék a szakmunkásbizonyít­ványt. Sajnos alig akad dolgo­zónk, aki megfelelt volna a köve­telményeknek. A betanított és se­gédmunkásaink közül sokan még a hat osztályt sem végezték el, egyesek írni, olvasni sem tudnak. Más vállalatoktól nem tudunk „elcsábítani” embereket, mert az útépítés köztudomásúan nehéz. — Hol dolgoznak majd az idén? — A 25-ös úton új nyomvona­lat építünk. Gödöllőn egy 60 mil­liós beruházásra kaptunk megbí­zást: a Dózsa György út teljes re­konstrukcióját kell elvégeznünk a közművek korszerűsítésével együtt. A gyöngyös—karácsondi csomópontban lévő két hídon egy-egy sávval bővítjük az utat. A kerecsendi hidat is átépítjük. Leglátványosabb munkánk talán a Kisköre—Poroszló közötti út­szakaszon lesz, ahol a burkolat­megerősítést a már említett per­nyebeton emulziós felületi keze­léssel végezzük el. Fazekas Eszter Újítók A Békés megyei Állami Építő­ipari Vállalat dolgozói tavaly 27 újítási javaslatot adtak be, s ezek­ből hasznosításra mindössze 10 volt elfogadható, kettő pedig még elbírálás alatt áll. Az elfogadott újítások éves gazdasági haszna összesen alig érte el az egymillió forintot. A vállalat az újítási kedv foko­zására törekszik, ezért a feladat­­tervben olyan megoldások kidol­gozását tűzte célul, amelyek újabb eredmények elérésére szükségesek, és az adott körülmé­nyek között megvalósíthatók. Köztük olyanokat is, amilyeneket egy-egy munkahelyen maguk a dolgozók javasoltak. A műszaki osztály dolgozói felajánlották, hogy segítséget nyújtanak a terv­rajz elkészítéséhez és egyes rész­feladatok megoldásához. A feladattervvel kapcsolatban a dolgozók már eddig három újí­tási javaslatot adtak be, amelyek közül az egyik különösen jelen­tős, nagynyomású berendezés a betonkeverő gépek hideg vízzel való mosására. Alkalmazásával sok víz takarítható meg. Heti negyven óra Nagyobb fegyelem, kisebb veszteség Az elsők között dolgozta ki és vezette be a negyvenórás munka­hétre való átállást a Borsod me­gyei Tanácsi Építőipari Vállalat. A feladatterv kimunkálását köve­tően beszélgettünk az átállásról Kiss Sándor igazgatóval és Nagy Gellért szakszervezeti bizottsági titkárral. Az áttérést teljes egészében sa­ját erőből, a hatékonyság növelé­sével, a termelőegységek tartalé­kainak feltárásával, hasznosításá­val, a technológiai fegyelem javí­tásával kell megoldani. Ezzel mindenki tisztában volt, amikor az előkészületi munkákat meg­kezdték. A kérdés egy eddig is meglehetősen szigorú rend sze­rint gazdálkodó vállalat esetében, hogy hol és hogyan találja meg ezeket a tartalékokat, miként tud­ja javítani a technológiai- és mun­kafegyelmet? Erre a kérdésre csak alapos és körültekintő vizs­gálódás után sikerült megtalálni a választ. A tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy ott, ahol eddig sem bántak könnyű kézzel az anyaggal és figyelmet érdemlő eredményeket mutattak föl hosz­­szú évek óta a takarékosságban is, még mindig sikerült rábukkan­ni néhány hatékonysági fehér foltra. Ezek persze a Borsod me­gyei Tanácsi Építőipari Vállalat­nál sem voltak könnyen felfedez­hetők. A cél megvalósításához ugyanakkor sokkal tüzetesebb és következetesebb szervezői mun­kára lesz szükség. Kedvezett a negyvenórás mun­kahétre való áttérés bevezetésé­nek az a körülmény, hogy erre éppen a téli időszakban, a tél kö­zepén került sor, amikor az időjá­rási viszonyok egyébként is ha­tárt szabnak a munkanapoknak. Ám az már most megmutatko­zott, hogy milyen figyelmet ér­demlő tartalék rejlik a munkate­rületek megfelelő előkészítésé­­ben, illetve átadásában. — Ez már nem évszakok kérdése — mondja az igazgató és az eltelt vi­szonylag rövid idő arról győzött meg bennünket, hogy a technoló­giai sorrendben következő szak­ma számára teremtett optimális feltételek hozzájárulnak a folya­matossághoz. Pedig itt egy meg­lehetősen megcsontosodott szem­lélettel kell szembenézni — és va­lószínű nemcsak a mi vállala­tunknál — történetesen azzal, hogy az adott szakmák képviselői ne csak a saját érdekeiket lássák pontosan az utolsó szögig, hanem a kivitelezés egésze szempontjá­ból lényeges célt tartják a legfon­tosabbnak. — A műszaki előkészítés, az anyaggazdálkodás színvonalának javítása számítások szerint figyel­met érdemlően hozzájárulhat a veszteségidők csökkentéséhez — veszi át a szót a szakszervezeti bi­zottság titkára. A szerkezetek, szerelvények hiánya igen rontja a hatékonyságot. A szállítások pon­tossága, a megfelelő tárolás vi­szont a biztonság növelését segíti. — Milyenek az eddigi tapasz­talatok? — A szállítások pontosságához nem mindig elegendő a mi igye­kezetünk, ahhoz a külső vállala­tok fokozottabb megbízhatóságá­ra is szükség van. A kezdeti lépé­sek biztatóak, ám még mindig marad igazítani való ezen is. Ak­kor várható döntő változás, ha a pontosságot a kölcsönös érdekek alapján kötelezőnek érzik majd egymás iránti kötelezettségeik teljesítésében a vállalatok — mondja az igazgató. — Az idény­munkarend kialakításához fi­gyelembe vettük tevékenységünk jellegét, így november elseje és február 28-a között 32 órás mun­kaidőt alkalmazunk, míg március elseje és október 31-e között 44 órát dolgozunk. Ehhez a menet­rendhez alkalmazkodóan alakítot­tuk ki — a dolgozók véleményé­nek figyelembevételével a köz­pont munkarendjét is. A vállalatnál tervszerű munka­erő-átcsoportosításokra is sor ke­rül a termelési osztály lebonyolí­tásában. Itt is arra törekszik a vállalat gazdasági és társadalmi vezetése, hogy a közösségi és az egyéni érdekek a lehető legjob­ban egybeessenek. Összegző, megnyugtató tapasztalatok ter­mészetesen csak valamivel ké­sőbb, talán az első félév elteltével állnak majd rendelkezésre, ám a nyitány jónak mutatkozik. N. J. Épül a gázbetongyár Az elmúlt évben jelentős beruházás alapjait rakták le az építők Visonta határában. Megközelítőleg 2 milliárd forintos költséggel az építkezésben részt vevő négy fővállalkozó: az Észak-magyarországi Ál­lami Építőipari Vállalat, az ÉPBÉR, a Jászberényi Aprítógépgyár és az ÉTI gázbetongyárat épít. A leendő nagyüzem a Gagarin Hőerőmű pernyéjét hasznosítja, melyből a kislakásépítésekhez kézi falazóelemeket gyárt. Az Európában használatos legkorszerűbb technológiát egy NSZK cég szállítja. Az építkezésben részt vevő fő- és alvállalkozók jó ütemben haladnak előre, minden esélyük megvan arra, hogy határidőre, 1985-re végeznek a rájuk bízott munkákkal. Fotó: Szabó Sándor ÉPÍTŐK LAPJA • Kisebb hiányosságok Munkavédelmi szemle egy építkezésen Az új Békés megyei könytár építése és a régi átalakítása — Kár­páti Károlynak, a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat építésve­zetőjének a tájékoztatása szerint — 110 millió forint értékű munka. A befejezés határideje szeptember 30. — El is készül addig ? — kérdezem tőle, tudva azt, hogy ez már módosított határidő. Ő nem mond kereken „igen”-t. Véleménye szerint a megvalósu­lás főként a szak- és szerelőiparon múlik. Pontosabban meghatározva azokon, akik Svecz Mihály és Tóth Tamás részlegvezetőhöz tartoz­nak. Annál inkább lehet állítani, mert most az építkezésen dolgozik Rusznák Pál kőműves és Dobos József villanyszerelő brigádja, ami biztosíték arra, hogy a szak- és a szerelőipar a meghatározott időben folytassa a munkát. Ez a két brigád arról nevezetes, hogy soha nem késik, és mindig kifogástalan munka kerül ki a keze alól. * * * Dolgozni természetesen csak biztonságos körülmények között ér­demes és szabad. Vajon milyen a helyzet ennél az építkezésnél? Ezt vizsgálja meg Vágréti László, az SZMT munkavédelmi felügyelője, akit elkísérekt az útján. « Először az okmányokat kéri Kárpáti Károlytól. Egyebek közt a munkavédelmi naplót, aztán a munkavédelmi szabályzatot, majd a háromrészes „A munkavédelemről szóló miniszteri rendelet és kap­csolódó legfontosabb előírások” című kiadványt, az érvényben lévő, munkavédelemmel kapcsolatos szabványok és rendeletek jegyzékét, az építkezés szervezési tervét, végül az építési naplót. Minden rend­ben van. Sőt! Vágréti László azt különösen dicséretesnek tartja, hogy a tervező az időközben történt módosítást rajzban és méretek meg­adásával bejegyezte a naplóba. Ez növeli a biztonságot. A munkahelyi üzemi baleseti nyilvántartás szerint az utolsó bal­eset 1983. április 28-án történt. Bognár Ferenc festő egyik ujján a bőr kissé meghorzsolódott. — Bekötöztük az ujját és dolgozhatott tovább — emlékszik vissza Alt Béla művezető. Akkor nézzük meg: mi van az irodában elhelyezett mentőládá­ban? Egy kis vizsgálódás után Vágréti László megállapítja, hogy rendben van. * * * A felvonulási épület ebédkiosztó helyiségében viszont már nincs minden rendben. A körülményekhez képest ugyan tisztaság van, hiba azonban, hogy a mosószer egy szekrényben van a konyharuhák­kal, a só a Vimmel, a sósav a WC-papírral. — Még egy kisebb szekrényre van szükség, ahol a mosószert (természetesen elzárva) kell tartani — magyarázza Vágréti László, és Alt Béla mindjárt ígéretet is tesz, hogy gondoskodik a szekrényről. Az öltöző- és pihenőhelyiségben törött padok, rossz szekrényaj­tók, eldobált csikkek, papírdarabok vonják magukra a belépő figyel­mét. Nincs sehol szemétgyűjtő és hamutartó. A zuhanyozókban hiá­nyoznak a kapaszkodók és a zuhanyállásokat elválasztó közfalak. Nem kell sokat magyarázni: nagytakarításra van­ szükség. Tavasszal ennek a résznek a felújítása sem maradhat el. — A „sebek gyógyítása”, azoknak a hibáknak a kijavítása most a feladatunk, amit a szellőzőberendezések kialakításánál a fűtésszere­lők akaratlanul okoztak — mondja és mindjárt mutatja is Rusznák Pál. * * * A Dobos-brigád évek óta 120 százalékos teljesítményt ér el a munkában. Jól összehangoltan, rajzról dolgozik. A brigád tagjai az át­lagosnál valamivel több pénzt is visznek haza. — De . . . még többet tudnánk teljesíteni, bár eléggé kihasznál­juk a munkaidőt. Jó lenne, ha végre valóban teljesítmény szerint ke­reshetnénk. Régen beszélünk róla ... — mondják. A munkahelyeken kifogásolható, hogy az állványbakokat palló­terítés nélkül használják."A villanyszerelőknél a szerszámokkal van baj. Vastag, szigetelt nyelű fogókat kell biztosítani részükre. A szemle végén Vágréti László a következő megállapításra jut: — A brigádok munkája szervezett, a művezetők és a brigádve­zetők a helyükön vannak, a főépítésvezetői utasítások írásban és rajz­ban a helyszínen megtalálhatók. A szerszámok — néhány kisebb hiá­nyosságtól eltekintve — jók. A munkahelyek téliesítése, illetve fűté­se, hőmérséklete és szellőztetése kifogástalan. A könyvtári építkezé­sen a munkavédelem megfelelő. Pásztor Béla

Next