Érdekes Ujság, 1957. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-04 / 1. szám
b 53 h ogy a gyerekeknek egy mulatságuk legjeit írta: THURY ZOLTÁN — Valami játékot kellene kitalálni ezeknek a gyerekeknek — mondta az asszony. — Szörnyen unják magukat. A gyerekek összemosolyogtak s egy apró vakkantás is hallatszott, mintha játékos kis kutya rikkantása volna. Ez a hang háromesztendős pisze kis lánykából tört ki Még egy ennél kisebb lány is totyogott a szobában. Az összekapcsolta a kezét és azt mondta: áték... áték... A kisebbik, a pisze leánynál azonban két esztendővel idősebb fiú, odaadó naivitással az apjára rontott s kunyerált: papuskám, csinálj valamit. Csiinálj! A nagyobbik fiú hosszú szempillája, mint valami szőke selyemeresz alól kifigyelve, komoly nyugalommal várta, hogy mi lesz. — Ugyan, csinálj már nekik valamit — nógatta a férfit az asszony, mire az megmozdult. A mi Urunk Jézus Krisztus lépéseit nem figyelték nagyobb áhítattal a tanítványai, mint ezt a fiatalembert a gyerekek. Ehhez mérten körülményes is volt azután. Minden rekvizítumot külön vitt be a szobába és különféle ajtókon át. Egyszer a konyhából jött, azután a fürdőszobából, azután a hálóból. Behozta a szappantálat, azután vizet, azután szappant, azután künnről, hátsó udvarból sok keresés után alkalmatos szalmaszálakat. Néhány szappanforgácsot feloldott a kis tál vízben, a szalmaszálak egyik végét szerte kigörbítette, hogy olyanok lettek, mint a vízemelő tornyok tetején a kerék. A várakozás körül, amint mondani szokták, a tetőpontra hágott. A nagyobbik kislány ráripakodott a kisebbik bátyjára: ne lökj! Az egészen kicsi most már türelmetlenül követelőzött játék, áték — s a kisebbik fiú nagy dióbarna szemét mérhetetlen bizalommal az apjára függesztve bámult. A nagy fiú már sejtette, hogy mi lesz s mosolygott. A férfi végre mindennel rendbejött és kijelentette, hogy szappanosgömböket fog fújni Meg is kezdte. Belemártotta a szürkés nyúlós vízbe a szalmaszálat, s belefújt, mire egy csöpp szappanos víz hullott a nadrágjára. Ez kissé felbosszantotta. Nem nagyon, hanem összehúzta a szemöldökét s most már türelmetlenül fújt. — Ugyan várj — mondta az asszony. — Hagyj békében — s újra fújt. Azután várt egy ideig s végre csakugyan finom, csillogó üveggolyó gömbölyödött ki a szalmaszálból. Mind nagyobb lett, hanem egy kis kellemetlenség esett vele A legkisebb gyermek tudniillik nagy rikoltással rárohant és belemarkolt. A férfi erre dühbe jött és kiabált — Mari! Mari! Kis, félszeg falusi lány jött be — Vigye innen ezt a haramiát! Ettől a majomtól semmit sem lehet csinálni. — A kisasszony ordított de a nyers erő diadalmaskodott. A leány, miután néhány rúgást kapott a hasába, kicipelte. A férfi tovább fújt s egy-egy sikerült alkotásnál rákiabált az asszonyra: — Nagyszerű, nézd! Felséges! — S keményen mozdult a gyermekekre: — Ne tolakodjatok. — Azok megilletődve vonultak hátrább s sóvár pillantással kísérték útjában a szalmaszálat a tálig, meg vissza, s majd kidűlt a szemük, úgy bámulták illendő távolságból a gömböcskéket, amelyeket könnyed libbentéssel a levegőbe dobott föl az apjuk. Csak akkor estek neki mindnyájan, ahogy lefelé szállott s szertepattant a kezükön. Ezt nem bánta a férfi, akkor ő már új gömböt fújt, azzal volt elfoglalva s mivelhogy a száját nem használhatta egyébre, hát csak a kezével intett mérgesen, ha valamelyik gyerek a közelébe tévedt. Az apparátust azonban kissé tökéletlennek találta. Nagyon sokáig kellett fújni s a gömb végül mégiscsak akkorácska lett, mint egy kisebbfajta alma. Tollért kiabált s azt is mondta, hogy mozogjanak, nem várhat estig Egyéb dolga is van. Az egyik lány fölment a padlásra, a másik pedig arra emlékezett, hogy a házmesterné mintha ludat vett volna a múlt héten. Hát elmentek mind a ketten s ezt a percet a legkisebb gyerek arra használta föl, hogy bebátorodjék a játék színhelyére. De csak az ajtóig jutott, mert akkor már rákiáltott az apja: — Indulj, te betörő! — A betörő megfordult és lábánál fogva maga után hurcolva egy majdnem akkora babát, amekkora ő maga — visszatipegett a másik szobába. A nagy fiú a bennlévő tömeget tartotta rendben. Visszalökdöste őket, ha előre léptek s magyarázott azonközben: — De édeskéim, a papa nem tud fújni, ha a keze alatt vagytok. Az öccse fölvetette a fejét, mint valami makrancos kis csikó, és kijelentette, hogy ő is fújni akar. A kislány behúzta fejét a válla közé s szintün ráhatározta magát, hogy nyilatkozzék: — Én is fájok. Az apjuk csak rájuk nézett s mivelhogy egy sikerült kékes, felül narancssárgás gömb függött a szalmaszál végén, röviden fejezte ki magát: — Maradjatok. A fiú konokul erősködött: — De én fújok. A kis pisze sem hagyta magát. — Én is. Az asszony is beleszólott: — Ugyan hagyd őket. Legyen örömük. — Nézzék. Behozták a tollat a házmesterétől. A férfi megnézte, levágta a végét, belefújt s azt mondta: — Ez már beszéd. — Kis idő beletelt, míg alkalmassá tette a munkára. Azalatt csak bámultak a gyerekek, hanem azután, amikor az első gömb kirepült a levegőbe, egyszerre rárohantak az apjukra. Most már a nagy fiú is: — Papa, én is! — Az apjuk megmártogatta a szappanos vízben a tollcsatorna végét s szomorú szemrehányással szólott nekik: — Hát látjátok, így van ez. A papuskának egyéb dolga is lenne. Te nagy kamasz vagy, legalább te megérthetnéd, a papuska nem abból él, hogy itt nektek szappant fújjon. Hanem hát a papuska, jó, csinál nektek játékot s azután megrohanjátok, mint valami betyárok. Hát aztán legyen kedve az embernek... A fiú komolyan elhúzódott. Sokkal kedvetlenebből, mint a másik, de nem mozdult helyéről a kislány s nem igen hangosan, de határozottan jelentette ki: — Én fújok. — Fújsz? — kérdezte az apja, de most már nagyon mérgesen. Hát nem érted a szép szót? Tudok én másképp is beszélni. Mars innen! Takarodj a sarokba! A kislány húzódva indult el. Visszapislogott, hogy talán még visszahívják, csak a másik szobában kezdett el sírni. De nagyon. A férfinak egy kicsit kiabálni kellett, hogy megértse az asszony. — Azért mégis hálátlanok ezek a gyerekek — mondta. — Az ember csinál nekik játékot és ez a köszönet. — Fújj bele füstöt. — Persze. A férfi óriásra fújt fel egy golyót, s azután a cigarettájából kis füstöt bocsátott bele. A füst kavargott a vékony, gömbölyű, tökéletesen átlátszó falak között s mivelhogy az ablakon át bekukkantott a nap, gyönyörű lett a lomhán libegő, könnyű, ezer színben pompázó karika Az asszony is gyönyörködött bent és fölugrott. — Adj egy kis füstöt nekem is. Szívott a cigarettából, azután ő fújt fel egy labdát. Ebbe már több jutott a füstből. A hamvas vadgalambpehely szinte dominált benne és míg nézték, hogyan ereszkedik le, meg sem hallották a kisebbik fiút, amint konokul ismételte: — Én is fújok A nagyobbik fiú is beleszólott. Szépen kérve, nagy vágyakozással: — Én is, papa, füsttel. — Hát még mit nem? — Papuskám ... A férfi lecsapta az asztalra a cigarettát s idegesen lármázni kezdett. — Te már okos vagy, hát nézzed. Nem szép ez, mondd? Gyönyörködj benne. Lásd, apuka itthon maradt, hogy játékot csináljon nektek s ti folyton zaklatjátok A gyermek szeme megtelt könnyel, nehézkesen, tempósan végigfolyni indult az arcán s félszemmel fölpillantva az apjára, könyörögve, valami nagyon is szívhezszóló keserves vágyakozással szólott: — Papuskám, füsttel még sohase csináltam. Ahogy látta, hogy az apja rá sem hallgat, keserves, feltartóztathatatlan zokogás tört ki belőle. Elment a díványra és fuldokolva, görcsös lihegésben sírt. A kicsi, az öccse megismételte, azután meg újra mondta. — Én fújok A férfi most már az asszonyra volt dühös. — Minek lovalsz bele engem ilyesmibe? Hát,látod, az ember mindent megtesz értük, azután ez a köszönet. "