Érdekes Ujság, 1957. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-06 / 27. szám

AZ EMIGRÁCIÓ „TALPRA ÁLL” A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala kiadásában megjelent az »Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben« című Fehér Könyv harmadik kötete. A kötet egyik fejezete elemzi a nyugati magyar emigráció szerepét az ellenforradalom­ban. Az alábbiakban ebből a fejezetből közlünk részleteket: " A lapokból kitűnik az is, hogy a nyugati magyar emigránsok lázas buzgalommal készülődtek a Ma­gyarországra való be­­özönlésre. Felkészül­tek a csendőralaku­latok is. A Hadak úíján októberi szá­ma beszámol a fran­ciaországi »csendőr bajtársak­« »zászló­avató« ünnepségéről, melyen szentmisét tartottak és számos csendőr »bajtárs« mondott beszédet. Közismert, hogy Nagy Ferenctől Hor­­thyn keresztül József főhercegig, az egész magyar disszidens társaság talpra ugrott Volt, aki csak távolról nyilatkozott, mások a határra sereglettek, mások pedig át is jöttek a határon. Teljes gőzzel működtek az ellenséges rádiókban is. »Münchenben a nyilasoknak is volt egy rádióprogramjuk — írja az Amerikai Ma­gyar Szó december 6-án. — Madridból, a fasiszta Franco fővárosából pedig Ottó hívei buzdították a magyar népet a test­vérharcra, abban a reményben, hogy Ottó Visszanyerheti a királyságot.« Az emigráció októberi felkészüléséről legrészletesebben a Hadak Útján novem­beri száma számol be: »A magyarországi események híre úgy­szólván órák alatt talpra állította az egész magyar emigrációt. A korábbi politikai el­lentéteket félretéve, szinte a világ minden magyarját egyetlen szent akarat töltötte be: ha lehet, fegyverrel megsegíteni a ma­gyar szabadsághősöket, ha nem lehet, ak­kor minden összeköttetés megmozdításával felrázni a világ közvéleményét... Az AtHBK (Magyar Harcosok Bajtársi Közös­sége nevű fasiszta alakulat, Szerk. megj.) központi törzs önmagát is kibővítette és Zákó András vezérőrnagy vezetése alatt rendkívüli vezetési szervet hívott életre, mely a legsürgősebb feladatok megvitatása után riadótörzset alakított... A hírekre számosan, a lelkesedéstől fütve azonnal elindultak Ausztria felé, sokan fennakad­tak az országhatárokon, vagy a közbeeső nagyobb városokban rekedtek. Október 28-tól kezdve sok-sok száz egyéni és cso­portos jelentkezőről jöttek hírek nemcsak Európából, hanem a tengerentúlról is. A társemigrációk nemcsak együttérzésükről biztosították a magyarságot, hanem a vas­függöny mögötti nemzetek tagjai közül igen sokan jelentkeztek minden országban a magyar szabadságharcban való részvé­telre... Az MHBK-hoz a tengerentúlról érkezett távirat, hogy száz kanadai bajtárs és ottani lelkes ma­gyar repülőgépen Ausztriába indul, hogy részt vegyen a szabadságharcban. ... Eisenhower el­nök már a szabadság­­harc kitörésének első óráiban fogadta az Amerikai Magyar Szö­vetség képviselőit és azoknak teljes támo­gatását ígérte meg.­ Az Amerikai Ma­gyar Népszava (december 8-án) beszámol ar­ról, hogy Zákó tábornok »fegyveres kísére­tével« Győrött járt. Újságolta, hogy Raksá­­nyi Árpád, a hazaáruló­­ kisgazdavezér, Varga Béla titkára —a forradalom hírére Bécsbe utazott és bravúros módon eljutott Budapestre*. A fasiszta-hungarista Út és Dél novemberi száma szerkesztőségi levél­ben közli, hogy »a Hungarista mozgalom vezetője, szer­kesztőségünk egyik­ tagjának kíséretében átlépte a magyar határt, hogy a hely­színen tájékozódhassanak a helyzetről. Távollétük alatt Európa majd minden országából Ausztriába érkeztek harcolni­­ akaró magyar csoportok. Szerkesztősé­­­­günk éjjel-nappal a külföldről jövő test­véreink rendelkezésére álott.* A Katolikus Magyarok Vasárnapja arról számol be, hogy Vécsey József főtisztelen­dő úr »a rövid időtartamú magyar szabad­ság ideje alatt otthon volt, és tárgyalt Mindszentyvel is. Ennyit árultak el ezek a lapok a Nyuga­ton élő fasiszták, reakciósok közvetlen részvételéről a magyarországi »szabadság­­harcban«. És szándékuk, hogy máskor is vért, szenvedést, rabságot vigyenek az or­szágba. A Hadak Útján januári száma sze­rint »nem lehet semmiféle gátlásunk, hogy ott, akk­or és oly módon kapcsolódjunk bele népünk szabadságharcába, amint és amikor arra csak egy lehetőség adódik!* Az Út és Cél egy novemberi cikke még nyíltabb: »A hontalanok túlnyomó többsége min­denkor kész arra, hogy ha kell, fegy­verrel is részt vegyen a felszabadítás­ban.* (Kiemelés eredetiben!) A nyugati magyar emigráció politkusai­­nak — és eltartóiknak — nem volt elég a vérontás. Úgy érzik, hogy jelentőségüket, árfolyamukat megnövelte az októberi el­lenforradalmi kísérlet. Szívesen növelnék tovább, szívesen kergetnék új véres ellen­forradalmi kalandba félrevezetett fiatalok ezreit. Grófok, bárók, földbirtokosok és a tőkés rend­szer egyéb figurái fegyverrel és fegyver nélkül lépték át az országhatárt, hogy visszaszerezzék földbirtokaikat és gyáraikat Uf­aára&'Z a légi­­tárdéAxe Sok szemináriumon, évvégi össze­foglalón, egyetemi vizsgán tették fel hosszú éveken át a kérdést: mi a proletárinternacionalizmus? Viszony­lag könnyű kérdésnek számított, szinte adva volt rá a felelet, a meg­szokott, megkopott, a sok gépies is­métléstől fényét vesztett két-három mondat és a hallgató tisztes sikert arathatott akármelyik középfokú vizsgán. És azután egy adott pillanatban maga az élet tette fel a kérdést: mi a proletárinternacionalizmus? Sajnos Magyarország adott alkalmat erre és szerencsére Magyarország esete száműzte az élet gyakorlatából a megszokott, megkopott választ. Az ellenforradalmi puccs megbukott —s ma nem horthysta urak dirigálnak Magyarországon. A néphatalom hű­séges magyar hívei a nemzetközi kommunista mozgalom erejére, bá­torságára, következetességére tá­maszkodva megszabadították a mi népünket az égő házak és lobogó könyvmáglyák fényében támadó ka­pitalista, fasiszta restauráció rette­netétől. A vizsgán nálunk a témát már többé nem lehet egy-két mondattal elintézni. A szocialista tábor ereje — természetesen benne a Magyar Népköztársaság állami, politikai, ka­tonai, gazdasági ereje — végered­ményben ténykérdés és ezt kifejteni és nem dogmákat hadarni, hosszú órákat és cikkek sorozatát venné igénybe. De a tények statisztikailag is ki­mutatható tömege mellett vannak olyan tények is, amelyeket számok­kal nem lehet remélni. A szeretet olyan megnyilvánulásai ezek, ame­lyek nem áruk tonnáiban érkeznek és nem szerepelnek a devizaforga­lom kimutatásaiban sem. Azoknak a magyar küldöttségeknek tagjai, akik az ellenforradalom óta eltelt hat hó­napban a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban jártak, elmondották, hogy szinte röstelkedve fogadták a szeretet, a megbecsülés testvéri, baráti érzéseit, amellyel körülvették őket. Sajnos, úgy látszik mindez nem fért be a 150 000 szóba, amit az ENSZ különbizottsága legutóbb ösz­­szehozott. Nem számoltam meg, hogy hány szóban foglalkozik ezzel a té­mával az MSZMP pártértekezleté­nek határozata. A szavak számában mindenesetre eltörpül az ENSZ né­mely megbízottjának szóbősége mö­gött. Dehát az igazságot mégis ez a mi dokumentumunk örökíti meg az utókor, sőt, bármennyire kényelmet­len is ez egyes amerikai vagy uruguayi nagyköveteknek,­­ a je­lenkor számára is. Gál György 3

Next