Érdekes Ujság, 1958. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-05 / 27. szám

Kása, a süketnéma, a Csepel Vasmű Fémműgyárának munkása négyoldalas, kétségbeesett levelet írt az üzemorvosnak, dr. Dede Károlynak. .....a doktor úr tönkre akar tenni engem. Négy gyermekem van. Mi lesz velünk, ha elküld innen?” — Az orvos haladéktalanul, ám szigorúan válaszolt: „Itt tönkremegy, ha így folytatja még egy hónapig. Nem egyezem bele. Egy időre el kellhagynia az üzemet.” — És hiába szaladgált Kása fűhöz-fához, kettőjük párharcában az orvos akarata győzött. Ólomfelszívódást észlelt ugyanis a munkás szervezetében a rendszeresen megejtett havi szemle során, s ez az ártalom megtámadja, pusztítja a vörös vérsejteket. Kását tehát időlegesen áthelyezték más üzembe. S nem ment tönkre sem négy gyereke, sem ő maga, hanem meggyógyult. Ma ismét a Fémműgyárban dolgozik — ám az ólomártalomnak nincs többé hatalma rajta. Ez az összekoccanása az orvossal még akkor történt, amikor a régi, szűk, levegőtlen műhelyben dolgoztak s az ólombronzöntvények mérges lehellete szabadon szállt a levegőbe. Azóta — az üzemorvosi kar fellépésének eredményeként — a veszélyes üzemet áthelyezték más, egészségesebb, tágasabb helyiségbe, és újítások segítségével kialakították az ólmos öntvények munkájának zárt rendszerét. Az üzemorvosok munkájának — mint Kása esete is mutatja — a napi kezelések, sérülések ellátásán túl — legfontosabb része a balesetelhárítás s a betegségek megelőzése. Itt van például Z. a kovácsológyárból. Kicsi, fekete, árkoltarcú ember. Z. az egyik munkásszálláson lakik, családra nincs gondja s él, mint hal a vízben — míg meg nem betegszik. Ámha ágynak esik, százszorosan érzi az agglegénysors minden nyomorúságát. Magányosan küszködik a betegséggel, s nincs, aki egy pohár vizet nyújtson neki, meleg ételéről gondoskodjék, leüljön az ágya szélére beszélgetni. Ha benéz is hozzá az orvos, jelenléte csak percekig tart... És Z.-hez hasonló beteg mindig van a Csepeli Vasműben. A munkásszállásokon 1800-an laknak. Az üzemorvosi hálózat gondja kiterjed rájuk is. Tavaly óta 22 ágyas fektető működik a legnagyobb, a Kossuth utcai munkásszállás épületében. Ide hozzák a munkásszállások megbetegedett lakóit, ahol állandó orvosi felügyelet, éjjel-nappali nővérszolgálat őrködik gyógyulásuk felett. A mentőállomáson pedig két vöröskeresztes mentőautó áll készenlétben, hogy szükség esetén a központi üzemorvosi rendelőbe szállítsa a rászorulókat.-----■—• Az intézkedés néha ilyenformán zajlik. Meglátja a gyári orvos a havi szemlén — amelyen az igazgató is jelen van — például Gáspár Józsefet, a mozdonyjavító üzemvezetőjét, aki nemrég esett át tüdőgyulladáson s szigorúan rákiált: — Mi az, Gáspár elvtárs, maga itt van? — Hát hol legyek? — kérdezi az üzemvezető ... — Magának a szanatóriumban kell lennie ... — Tessék engem kihagyni doktor úr — alkudozik az üzemvezető. — Én voltam tavaly üdülni Sopronban, a Lövérekben ... Ám hiába alkudozik. A csepeli vasasok éjjeli szanatóriumában, fent, Királyerdőn, a homokdombok felett, a fenyvesekkel övezett barátságos és kényelmes emeletes házban már őt is lefotografáljuk a pizsamában és papucsban kártyázó kerekasztal konferencia együttesében. Akik itt ülnek, vagy az ebéd utáni kötelező sziesztán nyugágyukban pihennek a lombok alatt, a csillagász, vagy a matematikus előadását hallgatják a társalgóban, mozielőadást néznek AZ Ír/EMH a kényelmes, kárpitozott fotelekből, méretkeznek, injekciót kapnak és válogatott, diétás ebédet esznek, nem holmi unatkozó idősebb urak, akik elutaztak egy kicsit a fenyvesekbe az időt agyonütni, hanem marósok, gyalusak, öntők és kovácsok, műszakiak, valamennyien a Csepel Vasmű aktív dolgozói. Két munkanap között töltik itt az idejüket. Valamennyien délelőtti műszakosok. Délelőtt tíz órakor összegyűlnek a gyár ebédlőjében egy kis villásreggelire, műszak után beszállnak a gyári autóbuszba, és a legkényelmesebb háztól-házig szállítás útján jutnak el a szanatóriumba. Lezuhanyoznak, pizsamába öltöznek, ebédelnek, aztán választékos szellemi szórakozással, pihenéssel töltik az időt másnap reggelig, amikor ismét értük jön az autóbusz. Így folyik az életük egy hónapon át, s szükség esetén az orvos a szanatóriumi tartózkodás meghosszabbítását írja elő. Van köztük, aki idegi kimerültségben szenved, betegség után leromlott állapotban van, esetleg gyomorfekélyével bajlódik , munkaképes, de fokozott gondozásra, környezetváltozásra, kikapcsolódásra szorul. Nem szükséges betegállományba helyezni őket , könnyebb megbetegedésük nem jelent családjuk számára keresetkiesést, a szanatóriumi ellátásért és kezelésért nem fizetnek semmit s az egy, esetleg két hónap letelte után jónéhány kiló súlygyarapodással, helyrejött testi-lelki kondícióban hagyják el a szanatóriumot, s térnek vissza otthonaikba. Az éjjeli szanatórium három hónapig a férfiaké, azután további három hónapra a nődolgozókés nem kell elszakadniuk a családjuktól , vasárnap fogadhatják a rokoni látogatókat. A csepeli gyártelepen a központi üzemorvosi szakrendelőn kívül még hat kisebb üzemorvosi rendelő ügyel a dolgozók egészségére. Az üzemorvosi szolgálatot — a rendelőintézeti, szanatóriumi, fektetőbeli orvosokon kívül — tizenkét orvos látja el. Tizenhat üzemorvosra van „státus”, anyagi keret — négy üzemorvosi állás évek óta betöltetlen. Az üzemorvosok — akik szívvel-lélekkel együtt élnek a gyárral és betegeikkel — így fogalmazzák meg a jelenség magyarázatát: — Nem szívesen jönnek a kollégák üzemorvosi szolgálatra. Aki üzemorvosnak megy, elásta magát__ Elásta magát, ez azt jelenti: az üzemorvos számára nincs perspektíva, nincs fejlődési lehetőség. A fennálló szabályok értelmében magánrendelése nem lehet — és ez helyénvaló. Betegei, akik porban és füstben dolgoznak, műszak közben, vagy közvetlen utána jönnek a rendelőibe, még egy szál virággal sem tudják kifejezni az orvos iránti megbecsülésüket. De nem ez a fájó kérdés , hanem az, hogy az üzemorvos nem tehet vizsgát a gyógyászat más ágából, még ha kész is tovább tanulni, vagy rendelkezik a szükséges tárgyi tudással, szakmai gyakorlattal. Azaz: be van zárva az üzembe egyszer s mindenkorra. A távlati terv további egészségügyi fejlődést ígér a gyárvárosnak: új kórházat, amikoris majd a jelenlegi közkórház viszszakerül a Vasmű tulajdonába és kezelésébe, különleges üzemi profillal, újabb szakrendelésekkel, laboratóriumokkal, a baleset- és betegségmegelőzés új lehetőségeivel. Az üzemorvosoknak nincs más vágyuk, igényük, minthogy tovább is együtt élhessenek az üzemmel, s hogy reájuk is kiterjedjen a többi gyári dolgozót megillető gondoskodás és figyelem. Bars Sárt Csepelen, a központi Üzemorvosi rendelőben. Dr. Nikodémusz Istvánné üzemorvos vérnyomásmérést végez. A páciens: Kostyáin Ákos, a Szerkezeti- és Emelőgépgyár művezetője Mentőautó áll rendelkezésre sürgős szükség esetén Fenyveserdőben áll az éjjeli szanatórium. Lent: Egy asztaltársaság az éjjeli szanatórium ebédlőjében (Dolezsál László felvételei)