Erdély, 1872 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1872-03-21 / 12. szám
ból a gondolatba száll át és ott űzi játékát: előáll a gondolatéle, mint az éle legszabadabb és tökéletesebb alakja. A gondolatél e szerint nem a szavak hangjaival, nem is azok sokféle jelentésével, hanem a gondolatokkal vagyis magukkal az ítéletekkel játszik. E végre valódi mesternek kell lennie az ítéletek világában: ismernie kell azok értékét és értéktelenségét, az értelmest és értelem nélkülit; a kettő között könnyen és gyorsan határvonalat kell húznia, s az igy fölismert értelmetlenséget, esztelenséget és oly gyorsan meg kell világítania és játszva közlenie. Teljes lehetetlen ugyan, hogy valaki az emberi tudás és gondolkozás egész világában ennyire otthon legyen; miután azonban saját gondolatvilága mindekinek megvan, az intellektuális éle, ha ugyan megvan, hozzá az erő, e kisebb téren is fölleli természetes hatáskörét. Minthogy a gondolatol játszi könnyűségét, gyorsaságát és készségét csakis természet ajándékozhatja, s így születésünkkel kell örökölnünk — úgy szólva — anyánktól: természeti vagy anyaélnek is nevezik. S legtisztábban és gyönyörködtetőbben ott tűnik föl, ahol naiv; olyan embereknél és életviszonyok közt, ahol nyoma sincs a mesterséges tanultságnak; vagy olyan egyéneknél is, akiknél tudomány és tanultság nagy mértékben megvan ugyan, de eme természeti adományt elnyomni nem képesek. Szembesítsük már a gondolatélet ellenképével, vagyis: mutassuk föl, hogyan játszik a gondolatok minden esztelennel?! 1. Az éhes felültetés. Az elménység ellenképe vagyis annak tökéletes hiánya azon lelkiállapot, melyet egyiigyüségnek (beata simplicitas) szoktunk nevezni. Az egyik természeti adomány, a másik természeti hiány, ott az ítélő tehetség mindig csatakészen, itt a tökéletes képtelenség védtelen állapotban! Nem szép dolog ugyan az elménőségtől az, hogy előnyös helyzetét a védtelen együgyűséggel szembe annyira kizsákmányolja, sőt mindig, de mindig ez ellen intézi legelső támadásait; de hát tehet-e ő arról, ha rá oly vonzó hatást gyakorol az ostobaság, sőt maga áll ki célpontnak! A gondolator képes éretelmes és értelmetlenséget hamar és játszva fölismerni; míg az ostoba együgyűség erre merőben képtelen nemcsak: az értelmetlent értelmes, az esztelenséget bölcseség gyanánt fogadja. E próbára őt a gondolatélc teszi. A gondolatélc ugyanis kigondol valami esztelenséget azzal a biztos számítással, hogy az együgyüséget vele lépre keríti; elébe dobja ez esztelenséget az ostobaságnak; s minthogy van benne némi látszólagos észszerűség is — olyan forma hatást gyakorol az ostobaságra, mint a kelepcébe helyezett pörkölt szalonnabőr illatja az egérre. Ha a kelepcében (azaz: a kigondolt esztelenségben) nincs szalonnabőr, bizony az ostobaság se megy bele; és ha a lelemény egyszerűen nem igaz, de ezért nem lehetetlen — mint midőn például valakivel áprilist jártatnak, — a rászedés legfennebb tréfa, de nem élő. Lássunk egy pár példát! Volt egyszer egy nagybátya és a nagybátyának két unokaöcscse suhanc diákok. A nagybátya néha-néha beletekintett az ifjak oskolai dolgozataiba, noha az igazat megvallva — nem sokat értett az efféle diák dolgokhoz. Egy ilyen szemle alkalmával megpillantja — életében először — Vega aranyszámos könyvét; elbámul a csupa számok 128 kal tömött nagy könyvön, és tudakozódik a könyv után, mire az egyik suhanc kétségbeesettnek látszó pofával— felsóhajt: „Ezek bizony Europa házszámai!!“ Az öreg úr elhiszi. Miért ne lehetnének e számok háznumerusok! Hanem egész nap nagyon komoly volt, s midőn este, társaságban komolysága okát tudakolták, azt válaszolta hogy unokaöcsei otthon Europa házszámait tanulják; s ez a terhes munka neki fájdalmasan esik ugyan, hanem azért a mai kor követelései ellen semmi kifogást sem lehet tenni ; ennek is megvan a haszna: ha például Párist ismét beveszik, milyen pompásan eligazodhatnak az ő unokaöcscsei e nagyvárosban! — Egy tudós tanár is csúnyául felült volt. Egyszer csak kire megy, milyen rendkívüli feltűnést okozott az orvosi világban egy addig még nem észlelt pathologiai esemény, hogy t. i. egy mellbeteg embernél a javasolt szamártej kissé bővséges élvezete föltartózhatatlan hatást gyakorolt a fülek növekedésére. A bölcs ember persze mint bölcsészhez illik, előbb csodálkozott, hanem az élettan tanárnak fölvilágosító magyarázata után csakhamar belenyugodott. (Folytatása következik.) Nagy Lajos: Megigazítások. (Töredékes közlemények Kassa irodalmi múltjából.) (Folytatás.) Kezdetben sok aggodalmat s küzdelmet okozott Kazinczynak a kérdés helyes eldöntése: hogy hát kik legyenek az „Orpheus “-kör tagjai? Földinek az egyik leendő tag, Dayka írásmodora „pápista Magyarország“ volt, s az új irodalmi egyesületet mind csupa reformátusokból akart megalkotni. Végre is a Kazinczy szabadelvű fölfogása győzött: valláskülönbség nélkül bevett a társaságba mindenkit, kiben tehetség és jóakarat volt. A munka, vagy mint akkor nevezték, segédtársasakra nézve, Ráday Mácsai után indulva, inkább a kevés, de jó s öntudatos, mint a sok, de felületes elvet vallotta. A vállalat technikai oldalaira nézve a kassai Landererrel 1789. dec. havában végmegállapodásra jutván, 1790. februárjában az első havi füzet már sajtó alatt volt s nemsokára meg is jelent a szerkesztőnek Széplaki Vince álneve alatt. Az „Orpheus“ nem foglalkozott kizárólagosan verseléssel. Mint a „Bé-Vezetés“ az 5-ik lapon mondja, középhelyet foglalt el a „Magyar Museum“ között, mely „egyedül a nyelv és poesis csinosításán törekedett mindekkoráig“ és Péczeli „Mindenes Gyűjtemény “-e közt, „melyben a komáromi társak mindennek adnak helyt, valami csak tárgya a tudhatásnak.“ A tovább folytatott (6—8. 1.) előrajz szerint tárgyai „a józan gondolkozás, az igazabb ízlés és nyelv tökéletesítése, hova leginkább a poesis tartozik, s a magyar történetek“, mely nevezet alatt nem magát a históriát kívánta a kiadó érteni, „hanem mindazt, valami nemzetnek történeteit, charakterét, gazdagságát, culturáját illeti, s magunkat magunkkal ismertethet.“ Az „Orpheus“ ez irányban működő íróinak zöméről épen nem mondhatni, hogy „vagyonos emberek“ voltak volna, bár elvétve ilyenek is találkoztak közöttök. Szolgáljon bizonyítékul a munkatársak névsora, kötött s kötetlen irályu dolgozataik közlésének sorrendje szerint: Kallós Dániel, Révai Miklós, Fehér György, Superint. Szilágyi, D. Földi, Cons. Aranka, b. idősb. Ráday Gedeon, Vitéz Imre, Döme Károly, Aszalay János, Szabó László, Szentjóbi, Kazinczy Ferencz, Horváth Ádám, Széphalmy Vincze (Kazinczy), Vályi András, A. I. (Ráday), Franc. Lónyay, b. Orczy Lőrincz, Froniusz Mihály, Hari Péter, Victor d’ Este,) Molnár János kanonok, Fenyvesi, Ottományi Szabó László,* 2) Bacsányi János,3) N. Y. (Ráday), Darvas Ferencz, helytartói tanácsos, Újhelyi Dayka Gábor, Sáray Sámuel, gr. Teleky József, Gy. Csépány István, Darvas János a fölebbi fia, főszolgabiró Ahonyban, Vérségi Ferencz, Paulus Némethi, philos. studios., 4) Péczeli, Szatthmári Paksi Mihály, sárospataki professor, gr. Zichy Károly, Virág Benedek, Mede Pál, Ányos Pál, Ivánkay Vitéz,5) Bereczky Mihály, gr. id. Ráday Gedeon,6) Láczai József, Rajnis József, gr. Deseöffy József, E névsorban legtekintélyeseb helyet foglalnak el az irodalom történetéből általánosan ismert írói nevek, melyek tulajdonosairól jól tudjuk, hogy nagyon csekély kivétellel, épen nem voltak „vagyonos emberek,“ sőt némelyike valóságos homeri szegénységben élt, mint például egy darabig Vérségi, s élte fogytáig a jó öreg Virág s mások. Az írói pálya általában véve napjaink fejlettebb s kedvezőbb irodalmi viszonyai között sem az a tér, mely vagyont nyújtana, hát még a mult század végén s a jelennek elején?... Ez a szerencse csak keveseknek mosolyg. Annak sem találok semmi nyomára eddig összeböngészett adataim között, hogy a munkatársak „pénzt is adtak a nyomtatás költségeire.“ Egy kis tévedés van a dologban. Erre Bacsányi kérte fel az általa szerkesztett és kiadott „Magyar Museum“ számára munkatársait. Adtak-e valamit a módosabbak? — adataim nem tanusitják. — Csak annyi bizonyos Bacsányinak Kassán 1791. márc. 24. kelt s idősb gr. Ráday Gedeonhoz küldött leveléből.) A mult század végén s a jelennek elején 30 éven felül volt természettantanár a kassai akadémiában. Hihetőleg az Este főhercegi ház törvénytelen ivadéka. A hagyomány szerint többször dicsekedett, hogy az átutazó főhercegek meglátogatták. Egyébiránt eredeti, kedélyes, különc alak, kiről több anekdota tarta fent magát még most is Kassa s vidékének öregjeinél. Egyházi állása dacára (apát volt) öreg napjaiban hosszú frakkban és sarkantyus csizmákban járt, avval indokolva, hogy neki ehez joga van, mert a physikát 30 éve tanítja. 2) Szentjóbi, ki 1768. jún 22-én biharmegyei Ottományon születvén, innét vette föl Ottományi előnevét. 8) Méltán feltűnő, hogy az „Orpheus“-ban Bacsányi neve is előfordul, holott épen az ő kiállhatlanságig nehéz természete adta Kazinczinak az eszmét, hogy elváljék irodalmi társasága s folyóiratától s újat alkosson. Bácsányi hajthatlan maradt továbbra is, sőt Arankához Erdélybe irt leveleibengunyolódék is az „Orpheus“ ellen. Nem igy Kazinczy, kinek nemes lelkében az irodalom nagy érdekei előtt az egyéni kicsinyeskedések eltörpültek A tehetséget ellenfelében is becsűlé, s Bacsányinak „A martinestyei csatában elesett magyar vitézek sirhalmára“ irt epigrammját következő szerkesztői megjegyzéssel vette át az „Orpheus“ X. kötetének 385-ik lapjára: „Ez az epigramma a „Magyar Museum“ I. kötetjének IV. negyedibe vagyon beiktatva, de jó darabok nem hozattathatnak elő sokszor. Ennek szépségét csak azok fogják úgy érezni, a mint illik, akik a görög történetre és felülírásra emlékeznek.“ — Több vers Bacsányitól nincs az „Orpheuszban. 4) D’ Este latin prózákat közölt az „Orpheus“ban, e fiatal költő pedig alkalmi verseket ugyanazon a nyelven. 5) Hihetőleg a már egyszer előfordult Vitéz Imre. 6) Ráday Gedeon II. József császár alatt nyerte a báróságot, XI. Leopold alatt pedig, épen az „Orpheus“ évében, 1790. grófi méltóságra emeltetett. K. Gy. H.