Erdély, 1872 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-21 / 12. szám

ból a gondolatba száll át és ott űzi játékát: előáll a gon­dolatéle, mint az éle legszabadabb és tökéletesebb alakja. A gondolatél­ e szerint nem a szavak hangjaival, nem is azok sokféle jelentésével, hanem a gondolatokkal vagyis ma­gukkal az ítéletekkel játszik. E végre valódi mesternek kell lennie az ítéletek világában: ismernie kell azok értékét és értéktelenségét, az értelmest és értelem nélkülit; a kettő kö­zött könnyen és gyorsan határvonalat kell húz­nia, s az igy fölismert értelmetlenséget, eszte­­lenséget és oly gyorsan meg kell világítania és játszva közlenie. Teljes lehetetlen ugyan, hogy valaki az emberi tudás és gondolkozás egész világában ennyire otthon legyen; miután azon­ban saját gondolatvilága mindekinek meg­van, az intellektuális éle, ha ugyan megvan, hozzá az erő, e kisebb téren is fölleli természe­tes hatáskörét. Minthogy a gondolatol­ játszi könnyűségét, gyorsaságát és készségét csakis természet aján­dékozhatja, s így születésünkkel kell örököl­nünk — úgy szólva — anyánktól: természeti vagy anyaél­nek is nevezik. S legtisztáb­ban és gyönyörködtetőbben ott tűnik föl, a­hol naiv; olyan embereknél és életviszonyok közt, a­hol nyoma sincs a mesterséges tanultságnak; vagy olyan egyéneknél is, a­kiknél tudomány és tanultság nagy mértékben megvan ugyan, de eme természeti adományt elnyomni nem képesek. Szembesítsük már a gondolatél­et ellenké­­pével, vagyis: mutassuk föl, hogyan játszik a gondolatok­ minden esztelennel?! 1. Az éh­es felültetés. Az elménység ellenképe vagyis annak tökéle­tes hiánya azon lelkiállapot, melyet egyiigyü­­ségnek (beata simplicitas) szoktunk nevezni. Az egyik természeti adomány, a másik termé­szeti hiány, ott az ítélő­ tehetség mindig csa­takészen, itt a tökéletes képtelenség védtelen állapotban! Nem szép dolog ugyan az elménőség­­től az, hogy előnyös helyzetét a védtelen együ­­gyűséggel szembe annyira kizsákmányolja, sőt mindig, de mindig ez ellen intézi legelső tá­madásait; de hát tehet-e ő arról, ha rá oly vonzó hatást gyakorol az ostobaság, sőt maga áll ki célpontnak! A gondolator­ képes éretelmes és értelmet­lenséget hamar és játszva fölismerni; míg az os­toba együgy­űség erre merőben képtelen nemcsak: az értelmetlent értelmes­, az esztelenséget böl­­cseség gyanánt fogadja. E próbára őt a gon­dolatélc teszi. A gondolatélc ugyanis kigondol valami esztelenséget azzal a biztos számítással, hogy az együgyüséget vele lépre keríti; elébe dobja ez esztelenséget az ostobaságnak; s mint­hogy van benne némi látszólagos észszerűség is — olyan forma hatást gyakorol az ostobaságra, mint a kelepcébe helyezett pörkölt szalonnabőr illatja az egérre. Ha a kelepcében (azaz: a kigondolt esztelenségben) nincs szalonnabőr, bizony az ostobaság se megy bele; és ha a lelemény egyszerűen nem igaz, de ezért nem le­hetetlen — mint midőn például valakivel ápri­list jártatnak, — a rászedés legfennebb tréfa, de nem élő. Lássunk egy pár példát! Volt egyszer egy nagybátya és a nagybátyának két unokaöcscse suhanc diákok. A nagybátya néha-néha belete­kintett az ifjak oskolai dolgozataiba, noha az igazat megvallva — nem sokat értett az efféle diák dolgokhoz. Egy ilyen szemle alkalmával megpillantja — életében először — Vega arany­számos könyvét; elbámul a csupa számok­ 128 kal tömött nagy könyvön, és tudakozódik a könyv után, mire az egyik suhanc kétségbeesettnek látszó pofával— felsóhajt: „Ezek bizony Euro­pa házszámai!!“ Az öreg úr elhiszi. Miért ne lehetnének e számok háznumerusok! Hanem egész nap nagyon komoly volt, s midőn este, társaságban komolysága okát tudakolták, azt válaszolta hogy unokaöcsei otthon Europa ház­számait tanulják; s ez a terhes munka neki fájdalmasan esik ugyan, hanem azért a mai kor követelései ellen semmi kifogást sem lehet ten­ni ; ennek is megvan a haszna: ha például Pá­­rist ismét beveszik, milyen pompásan eligazod­hatnak az ő unokaöcscsei e nagyvárosban! — Egy tudós tanár is csúnyául felült volt. Egy­szer csak kire megy, milyen rendkívüli feltűnést okozott az orvosi világban egy addig még nem észlelt pathologiai esemény, hogy t. i. egy mell­beteg embernél a javasolt szamártej kissé bőv­­séges élvezete föltartózhatatlan hatást gyakorolt a fülek növekedésére. A bölcs ember persze mint bölcsészhez illik, előbb csodálkozott, ha­nem az élettan tanárnak fölvilágosító magya­rázata után csakhamar belenyugodott. (Folytatása következik.) Nagy Lajos: Megigazítások. (Töredékes közlemények Kassa irodalmi múltjából.) (Folytatás.) Kezdetben sok aggodalmat s küzdelmet okozott Kazinczynak a kérdés helyes eldönté­se: hogy hát kik legyenek az „Orpheus “-kör tagjai? Földinek az egyik leendő tag, Dayka írásmodora „pápista Magyarország“ volt, s az új irodalmi egyesületet mind csupa reformá­tusokból akart megalkotni. Végre is a Kazin­czy szabadelvű fölfogása győzött: valláskülönb­ség nélkül bevett a társaságba mindenkit, ki­ben tehetség és jóakarat volt. A munka, vagy mint akkor nevezték, se­gédtársasakra nézve, Ráday Mácsai után in­dulva, inkább a kevés, de jó s öntudatos, mint a sok, de felületes elvet vallotta. A vállalat technikai oldalaira nézve a kassai Landererrel 1789. dec. havában végmegállapodásra jutván, 1790. februárjában az első havi füzet már sajtó alatt volt s nemsokára meg is jelent a szerkesztőnek Széplaki Vince álneve alatt. Az „Orpheus“ nem foglalkozott kizárólago­san verseléssel. Mint a „Bé-Vezetés“ az 5-ik lapon mondja, középhelyet foglalt el a „Ma­gyar Museum“ között, mely „egyedül a nyelv és poesis csinosításán törekedett mindekkoráig“ és Péczeli „Mindenes Gyűjtemény “-e közt, „melyben a komáromi társak mindennek ad­nak helyt, valami csak tárgya a tudhatásnak.“ A tovább folytatott (6—8. 1.) előrajz szerint tárgyai „a józan gondolkozás, az igazabb íz­lés és nyelv tökéletesítése, hova leginkább a poesis tartozik, s a magyar történetek“, mely nevezet alatt nem magát a históriát kívánta a kiadó érteni, „hanem mindazt, valami nem­zetnek történeteit, charakterét, gazdagságát, culturáját illeti, s magunkat magunkkal is­mertethet.“ Az „Orpheus“ ez irányban működő íróinak zöméről épen nem mondhatni, hogy „vagyonos emberek“ voltak volna, bár elvétve ilyenek is ta­lálkoztak közöttök. Szolgáljon bizonyítékul a munkatársak névsora, kötött s kötetlen irályu dolgozataik közlésének sorrendje szerint: Kal­lós Dániel, Révai Miklós, Fehér György, Su­­perint. Szilágyi, D. Földi, Cons. Aranka, b. idősb. Ráday Gedeon, Vitéz Imre, Döme Ká­roly, Aszalay János, Szabó László, Szentjóbi, Kazinczy Ferencz, Horváth Ádám, Széphalmy Vincze (Kazinczy), Vályi András, A. I. (Rá­day), Franc. Lónyay, b. Orczy Lőrincz, Fro­­niusz Mihály, Hari Péter, Victor d’ Este,­­) Molnár János kanonok, Fenyvesi, Ottományi Szabó László,* 2) Bacsányi János,3) N. Y. (Rá­day), Darvas Ferencz, helytartói tanácsos, Új­helyi Dayka Gábor, Sáray Sámuel, gr. Teleky József, Gy. Csépány István, Darvas János a fölebbi fia, főszolgabiró Ahonyban, Vérségi Ferencz, Paulus Némethi, philos. studios., 4) Péczeli, Szatthmári Paksi Mihály, sárospataki professor, gr. Zichy Károly, Virág Benedek, Mede Pál, Ányos Pál, Ivánkay Vitéz,5) Be­­reczky Mihály, gr. id. Ráday Gedeon,6) Láczai József, Rajnis József, gr. Deseöffy József, E névsorban legtekintélyeseb helyet foglal­nak el az irodalom történetéből általánosan ismert írói nevek, melyek tulajdonosairól jól tudjuk, hogy nagyon csekély kivétellel, épen nem voltak „vagyonos emberek,“ sőt némelyi­ke valóságos homeri szegénységben élt, mint például egy­ darabig Vérségi, s élte fogytáig a jó öreg Virág s mások. Az írói pálya általában véve napjaink fejlettebb s kedvezőbb irodalmi viszonyai között sem az a tér, mely vagyont nyújtana, hát még a mult század végén s a jelennek elején?... Ez a szerencse csak ke­veseknek mosolyg. Annak sem találok semmi nyomára eddig összeböngészett adataim között, hogy a mun­katársak „pénzt is adtak a nyomtatás költsé­geire.“ Egy kis tévedés van a dologban. Erre Bacsányi kérte fel az általa szerkesztett és ki­adott „Magyar Museum“ számára munkatár­sait. Adtak-e valamit a módosabbak? — ada­taim nem tanusitják. — Csak annyi bizonyos Bacsányinak Kassán 1791. márc. 24. kelt s idősb gr. Ráday Gedeonhoz küldött leveléből.­­) A mult század végén s a jelennek elején 30 éven felül volt természettantanár a kassai akadémiában. Hihetőleg az Este főhercegi ház törvénytelen ivadéka. A hagyomány szerint többször dicsekedett, hogy az át­utazó főhercegek meglátogatták. Egyébiránt eredeti, kedélyes, különc alak, kiről több anekdota tarta fent magát még most is Kassa s vidékének öregjeinél. Egy­házi állása dacára (apát volt) öreg napjaiban hosszú frakkban és sarkantyus csizmákban járt, avval indokol­va, hogy neki ehez joga van, mert a physikát 30 éve tanítja. 2) Szentjóbi, ki 1768. jún 22-én biharmegyei Ottományon születvén, innét vette föl Ottományi elő­­nevét. 8) Méltán feltűnő, hogy az „Orpheus“-ban Bacsá­nyi neve is előfordul, holott épen az ő kiállhatlansá­­gig nehéz természete adta Kazinczinak az eszmét, hogy elváljék irodalmi társasága­ s folyóiratától s újat al­kosson. Bácsányi hajthatlan maradt továbbra is, sőt Arankához Erdélybe irt leveleiben­­gunyolódék is az „Orpheus“ ellen. Nem igy Kazinczy, kinek nemes lel­kében az irodalom nagy érdekei előtt az egyéni kicsi­nyeskedések eltörpültek A tehetséget ellenfelében is be­csűlé, s Bacsányinak „A martinestyei csatában elesett magyar vitézek sirhalmára“ irt epigrammját következő szerkesztői megjegyzéssel vette át az „Orpheus“ X. kö­tetének 385-ik lapjára: „Ez az epigramma a „Magyar Museum“ I. kötetjének IV. negyedibe vagyon beiktatva, de jó darabok nem hozattathatnak elő sokszor. Ennek szépségét csak azok fogják úgy érezni, a mint illik, a­kik a görög történetre és felülírásra emlékeznek.“ — Több vers Bacsányitól nincs az „Orpheuszban. 4) D’ Este latin prózákat közölt az „Orph­eus“­­ban, e fiatal költő pedig alkalmi verseket ugyanazon a nyelven. 5) Hihetőleg a már egyszer előfordult Vitéz Imre. 6) Ráday Gedeon II. József császár alatt nyerte a báróságot, XI. Leopold alatt pedig, épen az „Orpheus“ évében, 1790. grófi méltóságra emeltetett. K. Gy. H.

Next