Erdély, 1872 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1872-09-19 / 38. szám
Második évfolyam: 30. sz Maros -Vásárhelytt, 1872. sept. 19. Szerkesztői szállás és kiadóhivatal: a szeminárium épületben; előfizetési díj: egész évre 11 irt; félévre 3 frt; negyedévre 1 irt 50 kr. o. é. Egyes példány ára : 15 kr. o. é. Hirdetmények díja: háromszor hasábozott garmondsor-, vagy térfogatának ára 6 kr.; bélyegilleték minden beigtatásért 30 kr. o. é. A kölni nővérek. (Novel lette) CHARLES DICKENS-től. ii. (Folytatás.) Magamra maradva, gondolkozni kezdtem mindazok felett, miket e házban megérkezésem óta láttam s hallottam ; s valami sajátságos, gyötrő, némileg kifejezhetlen érzés bántott annál inkább, minél kevésbbé tudtam magamnak megfejteni a gyanakvó ellenszenvet, melyet a nővérek bennem gerjesztettek. A darabos viselet és a visszataszító külső, mely az idősebbnél nagyon is szembeötlött, ellenszenvemet némileg igazolta; de a fiatalabbnál hiába kerestem ily alapot. Ez kellemes alak volt, sőt megvallá irányombani rokonszenvét, s mindamellett nem tudtam egy nemét a félelemnek leküzdeni, ha reá— gondolok. Váljon mily veszélyt akart sejtetni velem? — — Tanakodtam önmagammal. — Szemeiben vad láng lobogott, s mily különös volt ajánlata! Eszembe jutottak: Brigitta sajátságos viselete a vacsora alkalmával, azután Lóri parancsoló s egyszersmind fenyegető tekintete, melylyel bugát kormányozni látszott, — s ezekből következtetést vonva, megfejtettelek hittem a talányt. — — nagyon valószínű, hogy esze nem tökéletes! — De miként tehette Lóri, ki Brigitta lázrohamait ismerte, hogy egy merőben idegen embert vendégül meghívjon ? Ez ismét kérdés vola, de helyes feleletet biz én egyre sem tudtam kigondolni. — Erkölcstelenséggel szintén nem vádolhattam; viseletük minden tőrbecsalási gyanút kizárt; a megrablás eshetősége épen nevetségesnek tűnt fel; kopott kabátom, mely a földhözragadt szegénység bélyegét viselé magán, eléggé óvott ily szándék kivitelétől, — azonkívül még útitáskámat is elhagytam, fiatal voltam s erős, igy az erőszakos megtámadásnak, — ha csakugyan az volt szándékuk, — nem egykönnyen estem volna áldozatul. Hasztalan fárasztottam eszemet a találgatásokkal, mert a rejtély kulcsát mégsem kaptam meg. Igyekeztem tehát elaludni, de az sem sikerült, fejem égett, ingerültségem növekedett, s minden nesz, mely fülemet érintő, lázas önkívületbe hozott. Az egy szál gyertya, mit számomra hagytak, homályosan égett, és csak gyengén világította meg a nagy szobát. A vérem ellenben forrt, s képzelődésem száz meg száz alakot rajzolt a falakra, melyek szobámat átlebegték. Alvásról szó sem lehetett. Kis idő múlva, midőn a házban minden lecsendesedett, nyugtalanul felszöktem helyemről, és a gyertyát megragadva, vizsgálgatni kezdtem a szoba minden zege-zugát. Legelőbb is a képek vonták magukra figyelmemet, többnyire „Schiller Haramiáiból“ vett jeleneteket ábrázoltak ; szemem mintegy megmerevít ez irtóztató alakok látására. Az egyik szögletben egy ódon mérőasztal állott, fiókjában néhány tányért és egy rozsdás kést találtam. Ismét ágyamra ültem, s takaróm szemlélődésébe estem. Fiz egy úgynevezett „quodlibet-paplan“ volt, száz meg száz háromszegletű apró, különféle színü és tarkaságú szövetdarabkákból, melyeknek művészi összeállításán elbámultam, — egy helyen valami piros foltokat vettem észre, közelebb vittem gyertyámat, és elsápadtam. — Amit kezdetben bíborveres posztónak néztem, azok vérnyomok voltak. Jéghideg verejték kezdett végig gyöngyözni hátamon. Ah, gyermekség! mondám, bizonyosan az ujját vágta meg valaki, azonban nagyon kétkedtem okoskodásom helyességén. Kacagni akartam magam felett, mert azt hittem, hogy agyrémek űznek velem gonosz játékot ; szemeim szüntelenül jobbra-balra tétováztak. „Schiller haramiái“, mint valami koboldok ugráltak s táncoltak a falakon, és a hold rémes árnyakat vetett a nagy terpsychore lombozatain keresztül, a szoba padlózatára. Térdre ereszkedtem s négykézláb mászva, apróra kezdtem vizsgálni a deszkázatot. Itt nem vol. MSaMMwm. ii 1.1 jmj MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN