Erdély, 1872 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1872-10-10 / 41. szám

ben, a megérdemelt kitüntetésekben, s megközelítheted, vagy el is érheted e földi élet legnagyobb jutalmát, az önmegnyugvást. Te is arra vágysz, te tévesztett irányod oda nem viszen. Céltalanul bolyongsz. Robogó fogatokon s cifra öltözékedben szánandóbb vagy ama rongyokba burkolt gyalogutasnál, ki a göröngyök által felsértett lábai megnyugtatása végett ott a hegy alatt ülve a szabad természet adta friss forrás vizéből megenyhiti szomját. Ennek rendeltetési helye még távol van, de ereje nem lankad, elhatározása erős s célját bizonyára.. eléri. Te is a magadét elérni képzeled, mígnem a keserű csalódás kétségbe ejt. Maradj körödben, munkáld kitartóan s igazán hozzádtartozóid s környezeted valódi javát s üres, hiú töprengéssel ne epeszd magad; mert meglásd, hogy a legnagyobb büntetés: önnön lelkiismereted nem fog kimaradni. Tiszta élvezetet a képzelet világa nyújtani nem képes, de te ezt nem hiszed, mert te még az élvezetet is képzeletben szereted. Jól van, haladj. Úgy is annyira természeteddé vált a hazugság és képmutatás, hogy még magadat sem óhajtod valódi minőségedben látni. Félsz magadtól? Tőled függ, hogy ne félj. Légy erős, határozott, vágyaidnak szabj korlátokat, keress szórakozást a nemes s tehetségedhez mért munkában, küzdj az élet nehézségeivel, légy kifogyhatatlan felebarátid szeretetében, szolgálj a köznek s hozzád folyamodó embertársaidnak , tanulmányozd s ismerd a gyakorlati élet követelményeit; tiszta, önzetlen magatartásod által szerezz sok igaz barátot, s akkor életed egy folytonosan tartó élvezet lesz. Milyennek képzeljük mi a gyakorlati embert. Ezzel egy fellengző a versenyt kiállani nem képes. Ez az a ki megérdemli a mivelt ember nevezetet. Ennek társasága vonzó, kellemes s embertársai még nevét is örömmel hallják emlittetni. Ez nem az elmélet embere. A gyakorlati élet ilyeneket igényel. Egy állam valódi hasznos polgára csak ilyen lehet, ki nyilatkozattal, mint tettel, mindenfelé csak jót eszközöl. S most már, ha ilyen vagy, — örömmel üdvözlünk, kedves olvasó! (—f) Ada Cristen költeményeiből. I. Sokan vetették már szememre: Versed silány, nincs benne mérték, Folyékonyság és simaság — és Tudj’ isten még mi minden érték! 454 Ők ujj rászednek minden vers-sort, Javítják, törlik... Mit én bánom ! — Vérző szivemre hallgatok csak S mit ez dobog — papírra hányom. II. Midőn őt láttam néhanapján Keblem szorult és úgy reszkettem; Mégis oly égve, vágyva vártam, Hogy találkozzunk újra ketten. 8 ha oldalamnál elhaladva, Érülté kissé ruhám fodrát: Ah, arról én virágaimnak Elcsevegtem egész napon át...! III. Hosszú, végtelen napokon, Hányszor gondoltam én terád! Kétség, remény, könyek között, Hány éjét virasztottam át! __ Ülök most is, mint egykoron Gyertyámnál, mely alig lobog: Virasztokl... de reménylem, De sirni jaj! már nem tudok... Bácsi Mihály.*) Egy pár keztyü. (BESZÉLT.) Lukácsffy Auréltól. (Folytatás.) Midőn belépett, tekintete büszke volt, mint a cárnéé és szemeinek fénye gyémántjaival versenyeztek. A kegyenc elfogultan sietett elébe, arcán ott volt a visszautasított szerelem kínja, alig tudta a szót kiejteni, midőn a keringőre felkérte. Hedvig hidegen szó nélkül engedte karcsú derekát átöleltetni. A testőrhadnagy szemeit nem volt képes róluk levenni, érezte mint szállja meg az őrült szenvedély, mint rohan azon sötét örvénybe, hol a képzelet hatalmaskodik az akaraton. Elkábulva leste a hölgy minden mozdulatát s midőn mellette elrejtett oly közel, hogy annak lehelete érinté felhevült arcát, úgy jött, hogy lábai elé borulva, csókjaival halmozza el öltönyének uszályát. Midőn aztán a tömeg elfedé szemei elől a hercegnét, az ifjú magához tért s gondolkozott helyzete fölött. Mily esztelenség, hogy ő egy kis testőrhadnagy, ki féléve szolgálja a cárnőt, versenytársa legyen a hatalmas Potemkinnek. Valóban Iván minden rajongása mellett ezt feltudta fogni és jobbnak látta elvonulni az étterembe, hol igen ízletes vacsorát lehetett kapni A sülteket az Uralhegy vaszerk. donjai, a halakat a Volga- és Kaspitenger, a gyümölcsöt pedig Bukharia szolgáltatta, a borok Magyar- Francia és Spanyolországot képviselték. Iván úgy tett, mint a jóétvágyú bajtársai, odaült közéjök, hozatott magának császármadarat és egy üveg tokajt, aztán hozzálátott, hogy mielőbb azt elfogyassza. Egyik barátja nem állotta meg, hogy a szótalan ifjúba bele ne kössem . Ugyan elbámultál Zourwoska hercegnőn Iván, mondhatom azonban, hogy ez csakis jó ízlésedet mutatja: Hedvig valóban szép nő. — Ismered, kérdé a testőrhadnagy. — Hedvignek hívják, neve is oly szép, mint ő maga. Ismerem, volt idő mikor szintén úgy elbájolt, mint ma téged, de hiába — nem csuda, Mily termet ?— Oh az isteni — sóhajtva Iván egy sült szárnyat dugva szájába. Mily szemek ? — Szebbeket látni nem lehet. — És arca ? — És haja és egész lénye? Mind tökéletes, mind magsztos, hanem barátom Irán, én azt a jó tanácsot adom neked, hogy ne törd az eszedet a hercegnőn, nem neked való, aztán ha észrevennék még valami szerencsétlenség érne. Igyunk egyet az egészségére, aztán beszéljünk másról. Iván felvette poharát, koccintott barátjával, aztán mielőtt ivott volna így szállott: Igazad van Fedor, én ugyan ma csak egy kis testőr vagyok, de még lehetek nagyobb is. Barátjának volt ugyan erre valami megjegyezni valója, de e percben kívülről kétségbeesett kiáltások hallszottak, aztán a szobában valami kellemetlen szag és füst tódult be. Az étkezők rémülve tekintettek egymásra, senki sem tudta megmondani mi történt, míg egy polgár, ki haloványan rohant be meg nem fejté: — Tűz van, a színház ég, meneküljön a ki tud. Ivánnak azonnal eszébe jutott Hedvig, lecsapta poharát, hogy az azonnal több darabba tört, felszökött helyéről s rohant a színház folyosójára. Itt azonban a tömeg magával ragadta s a helyett, hogy a színházba mehetett volna, kint az udvaron találta magát. Azonban Iván nem az a férfi volt, ki az első akadályoktól megrettenjen. Előtte csakis Hedvig állott, ki segélyére van szorulva. Áttörte magát a menekülők csoportján, kiszaladt az utcára s onnan felszaladt a színház csal *) Fogadja baráti köszönetünket a „Nagyváradi nagyérdemű szerkesztője e „világfájdalmas német poeta-nőnek költeményeiből“ fordított csinos közleményéért. — Számítani az ígértveszélyre.