Erdély, 1873 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1873-09-11 / 37. szám

tyolat alatt és szemei bűvösen fény­­lettek. A bibornok oda ült mellé s átölelve karcsú derekát szenvedélyesen susogá: — Kedvetlen vagyok leányka, vi­díts fel hangoddal, nevettess meg bo­hóságaiddal. Oh te értesz ahoz. — Szívesen, uram, parancsolom. A másik percben aztán felszökve­ a bibornok mellől, csengő kis dobját kezébe kapva, végig surrant a persiai szőnyeggel borított padlaton ; körbe­­­forgó, mint a hetedik menny angyala az öreg Mahomed előtt; termete haj­lott, mint a fiatal pálma; fekete haja,­­ mely sötét volt, mint az éj, hullámzott utaira; arca égett a belső tűztől, sze­mei pedig szikráztak. Fráter György kéjjel nézte a szép hölgyet. (Folytatása következik.) Egy kép hatása (Hollandból.) Deák M.-tól. (Folytatás.) És Anikó, az öreg Anikó, nem osztozott , ezen este örömében, áldásában­? Bizonynyal igen, az öreg hű cselédről, ki a házat gon­dozta, nem felejtkeztek el! Az ő beleegye­zését, az ő áldását is kérték és az össze­kulcsolt kezek, a remegő ajkak, a könycsek, mely ráncos arcán végig gördült, miközben szemeit es­őleg ég felé emelé, minden azt monda, hogy ő is boldog volt, s hogy tán, mint egy női Simeon, így imádkozott: „Most, Uram, bocsásd el békében a te szolgádat!“­­ s nem gondolt arra, hogy még más négynek van szüksége gondozására, még pedig ket­tőztetek szorgalommal. Azon boldogságról beszélt, melyet Timor anyja érez e pillanat­ban oda fenn; beszélt Isten szeretetéről, mely egyedüli biztosíték a jövendőbeli boldogság­hoz ; az Isten iránti félelemről, mely minden s igy az ifjú pár jóllétének is föltétele és úgy látszott, mintha a jámbor nő szavai, ki 40 éven át egész odaadással és változatlan hűséggel állott meg a neki kimutatott helyen, s ki legszebb jutalmát ezért, aziránti min­­­­denki által tanúsított jó­indulatban és be­csülésben aratta, emelnék a pillanat ünne­pélyességét ; m­egilletődve, helybenhagyólag néztek mindnyájan az öregre, ki remegő han­gon ez ihletett szavakat rebegte, mint egy imát: Hol szeretet lakik, ott az Úr áldása. Ott lakik Ő maga, ott az üdv forrása. S ott az örök élet! Az ifjak eljegyzése nemsokára nyilvánossá lett. Sokan irigyelték az ifjú Becking győzel­mét; sokan örvendettek a mennyasszonynyal együtt, kinek vonásai azon boldogságról ta­núskodtak, mely keblét eltölté, és határozot­tan föltehetjük, hogy azon szerencsekivána­­tok legnagyobb része, melyek mindenfelől jöttek őszinte szívből származott, mi ily ese­tekben nem mindig áll, hol oly sokat mon­danak az emberek csupán divatból és illem­ből, oly sokat, mi csak az ajkról és nem a szívből származik. Nemsokára eljött, a menyegző napja. Ke­­vesen ünnepelték, a tán minden ünnepek leg­­szentebbikét, több bensőséggel és hűséggel, kevesen forróbb, szívből származottabb és szentebb szerelemmel, mint ez ifjú pár. Mi­dőn Isten szolgája, ki hivatalánál fogva éle­tüket összeköti, ünnepélyes hangon e kérdést intézi hozzájuk: „Szándékotok, erős elhatá­rozásotok e azon szent állapotban úgy élni, a mint itt a keresztény közönség előtt állít­kétséget az sem, hogy nyugat népei előtt a román áriák különöseknek fognak feltűnni melódiájuk eredetisége és sok helyütt hogy úgy szóljak vadsága miatt. De ezek egy édes és bánatos melancholia kinyomata. Sok embert meghatott ama bánatos hang, melyet a szomorkodó román ember hallatott dalaiban; e hang oly eredeti s oly érzelem­dús, mintha csak a fájdalom maga szólana; mintha a szív mélyében elrejtve lévő vágy­nyerne kifejezést és adna hangot. A román népköltészet áriái méltók a szö­veghez, maga a szöveg nem biz­ingabb, avagy szomorúbb tartalommal, mint az ária maga; a­mily féktelen jó kedv csapong a dalban, olyan féktelen különc annak áriája is és vi­szont a búdalokra alkalmazva. Nem csalt ki könnyeket a román búdal a szemekből s nem egyszer oszlatták el a borús kedélyről a gon­dokat s fakasztották az ajkakat mosolyra a román via dalok. Tárgyunk második részére, a balladákra térve, a román ember valóban büszkén mu­tathat balladáira s büszkén produkálhatja más nemzetek irodalmai előtt, mert azok méltók szelleméhez. A magyar irodalom, mint fennebb is em­­litettük, ismeri már a román népballadák legnagyobb részét, miután azok nagyobbára már át vannak ültetve. A román népballadákban, általában véve, a drámai alak hiányzik, ezekben az eseté­t játok és fogadjátok; és kivánjátok-e, hogy­­ ezen házassági frigy megerősittessék ?“ és s midőn Albertina arra félig hangosan az el- i kötelező „igen“-t kimondá, akkor még nem gondolá sem ő, sem Becking, hogy a világ gonoszsága, vagy a szemek hiúsága valaha valami olyat idézhetne elő, mi a szent frigy iránti hűtlenségre vezethetne. És mégis ezen szép egyetértés, ezen házi erényből származó boldogság nem tarthatott sokáig. Nemsokára megjelent a gonosz szellem, hogy a búza közé vesse konkolyát! Itt egy intést kell jól figyelembe venni, melyhez, hogy mig az ember áll, addig vi­gyázzon, hogy el ne essék; van egy kérés az Úr által mindenkinek szájába adva; egy kérés, mely nemcsak az első fohász reggel, hanem este is az utolsó kérő- és hálaadó hang: „Uram! ne vigy a kisértetbe!“ De ott is, hol a legszentebb imában ez minden reg­gel és este elhangzik, ott is ott áll azért oldalunk mellett egész napon át a kisértés, az élet minden nyugtalanságai, a szívszen­vedélyek minden háborgása mellett, folyto­nosan leselkedve és csalogatva, hogy érvény­be vezessen, mely éltünk ösvénye jobb és bal felén található. Oh hányan kezdték meg tiszta lelkiismerettel, erős elhatározással pá­lyájukat — és mi lett a vége ? Fájdalom! ha sok dolognak végére tekintünk, gyakran fájó sóhaj száll fel a kebelünkből! Az első év zavartalan boldogságban telt el és semminemű zivatar nem homályosítá el életük egének szelíd fényét. Még boldog visszaemlékezésben ünnepelték, mint ma Wöl­bers atya házában az ó­évestét és szinte egyikök sem tudta hinni, hogy már egy év elrepült. Épen abban áll a szerelem bűv­­ereje, hogy az mindazt megvilágítja és meg­­dicsőíti, mi minket körülvesz és mintegy boldog álomban az élet minden terhétől fel­ment, nyék keleti színgazdagsággal és déli hévvel adatnak elő, illetőleg elbeszéltetnek, de nem állítja azokat szemeink előtt. Hiába keres­sük e balladákban az északi ballada-költé­szet drámaiságát, rohamos voltát és ama ti­tokzatos félhomályt, mely ezek jellemző sa­játja, mert, habár itt-ott a rejtélyes iránt mutatkozó hajlammal találkozunk is, ez ki­vételesen egy-egy balladájában fordul elő. A balladákban nyilvánul leginkább a bű­­bájosság a szellemnek, tündérekkel való tár­­salkodás és foglalkozás iránti hajlam. Meg­lepő az az ügyesség, melylyel a nép szoká-­­­sait, hiedelmeit a balladákba szövi. A magyar balladák drámai lényege leg­inkább azáltal tünk ki — Aigner Lajos sze­rint — hogy tulajdonképeni elbeszélés nem is igen fordul elő bennük,­ hanem az expo­sitio után egy kérdés segélyével rögtön a cselekmény közepén terem, s ez a cselekvő egyének párbeszédeiben gördül le előttünk, rendesen halállal végződik. A román népballadákra ez nem áll, épen megfordítva van a dolog. Ezekben a párbe­széd, csak mint az esemény előadása fordul elő, általuk az esemény nem állittatik lel­künk eleibe s kevés végződik halállal. A román népköltészetről Moldovai Gergelytől. (Folytatás.) A­mi a román népköltészet dalainak áriáit illeti, a „doinák“ áriái rendesen szomorúak, bánatosak, a „here“-k áriái pedig a kicsa­pongásig iigak. A román népköltészetben a humor és satyra nagy szerepet játszik. Em­beri gyengeségek, bűnök, mint gög, és hiú­ság, iszákosság és feslettség többször válnak a gúny tárgyává. A satyra üldözőbe veszi a gonoszokat és erkölcsteleneket, a papokat, megcsalt férjeket sat. Bordalok, vadászdalok a román népköltészetben nem igen vannak, de annál nagyobb számmal vannak a tánc­dalok képviselve. A román ember regeltől estig és ismét reggelig táncolva folytonosan tudna újat mondani, s ezekben nyilvánul a humor és satyra legerősebb alakjában. Nem tartom feleslegesnek Elrich Henrich jeles zenész kiadott román áriás előszaván erre vonatkozólag tett megjegyzéseit ide­igtani. A román nemzeti jellem tisztán és meg­­másolhatatlanul mutatkozik annak nyelve, szokásai­ és zenéjében, mely minden más zenétől annyira különbözik. Nem szenved (Folytatása köv.) 316

Next