Erdély, 1873 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1873-09-18 / 38. szám
A zajra György vonásai ismét hideg és szigorúvá váltak, arcáról eltűnt a szenvedély tüze és szemeiből a láng. — Ki az? — kérdé, mialatt eltaszította magától a hölgyet. — A holdtöltének ideje elérkezett, a fövényóra éjfélre mutat; ők itt vannak, várnak reád — hangzott kívülről. — Jól van, azonnal megyek s ezzel Jeftához fordulva megfogta annak kezét. — Egy óra múlva visszatérek, addig pihend ki magad; lehet, hogy kora reggel elhagyjuk e helyet s visszatérünk Erdélybe. Jefta összehúzta patyolat ingét, mely válláról lecsúszott; hosszú, fekete haját vastag tekercsben összecsavaritá s aztán helyet foglalva a kereveten, csengő hangjával igy szólott a távozni készülő bibornokhoz : — Egy óráig fennviasztva várlak. György helyeslőleg intett kezével , azután kilépett a sátorból. A dolgozó osztályban Ulomán beglerbég emberei voltak, kik üdvözölve a hatalmas barátot, egy tekercs papirost adtak át, mely zöld zsinórral volt átkötve. Ezen levél Belgrádból íratott 1551. december 18-án s tartalma Martinuzi György érdekeinek volt szánva; meg volt abban ígérve, ha az erdélyi rendeket a szultán hűségére birja, nemcsak Erdély és ehez tartozó részek, hanem még Lippa, Bece, Becskerek és Csorog vára is örökre fog a tulajdonába adatni; továbbá: az adó tetemesen le fog szállíttatni s annak is bizonyos része Fráter Györgynek fog átszolgáltatni. Mindezeken felül nagy számú arany és ezüst ékszerek, drága edények, gyémántos fegyverek igértettek ajándékként. A bibornoknak reszketett keze, midőn elolvasá e sorokat, kevés idő múlva azonban sikerült felindulását elrejteni. — Üdvözlöm a tiszteletre méltó beglerbéget, s vidd el azon válaszomat, hogy három nap múlva be fog teljesedni a nagy padisah magas óhajtása. A küldöttség eltávozása után György kevés idő múlva visszatért az odaliszkhez, kit aluva talált a kereveten. — Egyedül ez hallhatta beszélgetésünket, várjon alvása nem tettetett-e — monda magában. Lehajtott az ifjú hölgyhez és megcsókolta homlokát, mire az fölvete szemeit. — Itt vagy, uram? vártalak. — És a várás alatt elalvás. — Bágyadt valók s szemeim önként lecsukódtak — szólt szilárdan a zsidó leány. Jefta nem szólt igazat, mert kihallgatta a követeket, egyetlen egy hang nem futá el figyelmét. A vékony vászonfalon minden jól hallszott. A cibornokot egy hölgy tőrbe ejtő. (Folyt. köv.) A román népköltészetről. Moldovă» Gergelytől. (Folytatása és vége) A népballadák verselései technikáját véve szemügyre, ebben versszakokra nem találunk, s legfennebb 8 tagig menő trocheus-, vagy jambusokat használ. Rímekben a román nyelv igen gazdag s ezzel annyira kérkedik, hogy a román népköltészet több terméke verseségében öt tagos trocheusokat használ s a rímek mégis oly épek; assonantiát a román népköltészetben nem ismerünk. A számos balladákból a román nép jellemét, balhiedelmét alaposan megismerjük, mert ezek balladáiban művészien bele vannak szőve. Nem tartom fölöslegesnek itt egy párt fölemlíteni. A román embernek nagy hajlama van hinni a végzetben. Napjait felosztja boldog és szomorú napokra. A sors csapásait nyugodtan tüti, mondván, hogy úgy volt elrendelve, úgy volt megírva. A csillagokról azt hiszi, hogy minden embernek van egy csillaga, mely szorosan egybefügg sorsával; e csillag fényét veszti, midőn az embert szomorúság éri s lehull az ember kimúlásával. Több csillag valamely szerencsétlenség, nyomor előhírnökének tekintetik, minek a véres csillagok, üstökösök, melyek a háborúk előtt tűnnek fel. A kígyókról különös hiedelmek terjedtek el a román nép között; hiszi, hogy minden megölt kígyóért az Isten egy-egy vétket bocsát meg annak, ki azt megöli; hiszi, hogy a kígyók tartózkodása helyén vannak a brilliantok és rubinok. Szájuk babjaiból lesznek a drágakövek. Van az évnek egy pár napja, midőn a kígyók kijönnek az útra, s ilyenkor nagy mészárlást visznek véghez közöttük. Minden háznak van egy-egy kígyója, valamint fecskéje is; ezt bántani nem szabad, mert az a ház jóllétének fenntartója. Az úgynevezett sárkányok a román népmesékben és balladákban nagy szerepet játszódnak, ezeknek teste a kígyóéhoz hasonló, de emberi hangokat is tudnak adni; beszélnek ezek, midőn a mesék hőseivel öszszejönnek, buzogányokkal verekednek, de az említett hősök által mindig legyezetnek, felaprittatnak ; a felapritott testrészek egyesülni iparkodnak mielőtt a nap nyugvóra szállana. A sárkányok őrzik a kincseket s az általuk elragadott királylányokat. A román ember hiszen a varázslás erejében. A varázslást az öreg asszonyok értik, miért is ezeket ördög-lovának nevezi. Egy szórakozott, egy nagyon szírelmes ifjú, egy fogasbába csupra által név van varázsolva. Az ilyen szerencsétlen szerelmes felül egy vesszőre s a levegőbe repül, a varázslónő hangja után megyen, aki egy vesszővel a tűzhelyen levő csuporra üt mindaddig, míg az illető szerelmeséhez meg nem érkezik. Vannak román emberek, akik erősítik, miszerint ily repülő alakokat láttak. Útjukban semmi és senki sem állíthatja meg őket, csak az a kés, melyet erősen a földbe szúrunk. A varázslónők szerelmet tudnak előidézni a kebelben, denevércsontokkal is. Az ilyen denevéreket karácson estéjén fogják s beteszik valamely hangyabolyba, testükből nem marad meg egyéb, csak egy horog- és egy lapát-alakú csontocska. Az elsővel megszerezhetjük magunknak azt, akit szeretünk, s eltávolíthatjuk azt, ki iránt ellenszenvvel viseltetünk. A vílrázlónőknek van hatalmuk a vizet megfogyasztani, az esőt megállítani, szárazságot előidézni, avagy zivatarokat, felhőszakadásokat támasztani, jósolnak s kigyógyitnak minden betegségből. A colindák több román balladában említtetnek s a vitézség és sebesség példázására szolgálnak. Egyes balladáit fölemlítve a román népköltészetnek, kitűnő helyet foglal el a „Torna“ című népballada, mely a nép ajakán több változatban fordul elő. Egy hűtlen nő története adatik elő benne, ki megszökik férje és gyermekétől kedvesével; később gyermekére gondolva tettét megbánja, visszatér; de a megcsalt férj a nő hűtlenségét halállal bünteti. 324 Egy kép hatása (Hollandból.) Deák 91.-tól. (Folytatás.) Becking a gazdag örökség után felmentve érze magát azon kötelezettségtől, hogy magát most is, mint eddig, ernyedetlen buzgósággal ügyeinek szentelje; látogatni kezdte a nyilvános helyeket, eleinte titokban és ritkán, mintha tudta volna, mennyire szomorúja ezáltal szeretetteljes nejét, ki félrevonultál élt, ki egyedül otthon kereste és találta boldogságát és gyönyörét. De jaj annak, ki csak egyszer és azon erős elhatározással lépik is azon útra, mely roszra vezet, hogy tovább nem megy, mint a meddig ment, sőt még onnan is vissza fog térni. Ez az út oly széles, oly sima, oly sok ezerféle világgal van körülvéve és oly észrevétlenül kígyózik át az érzékiség terén, oly sok szirénhang csal előre; oly sok csalóka képet vakító fátyolt a szabadot, erősen és éles látással képzelődő lélekre, oly sok rózsalánczcal vesz körül, mintegy enyelegve és játszian, mely később, mint széttörhetlen vasbilincs zárja körül a lelket és a leldismeretet, hogy egyedül az isteni szeretet csodateljes mindenhatósága bir mentő erővel! Becking hovatovább, mind kevesebbet volt otthon, többet kávéházban és társaságok mulatságaiban. Ott oly sok vig, könynyelmü „barátra“ talált; férfiakra, kik „az életet élvezni tudták“ és az élet komolyságát nevették, tréfálódások oly lehötő, oly kellemes volt s oly gazdag a változatosságban ! Mily egyhangú volt ezzel összehasonlítva, csendes házában az élet, hol ritkán volt valami egyéb hallható, mint egy dal az énekes könyvből vagy Tollenstől.*) *) Kitűnő holland költő. Vallásos költeményei tele hittel, érzéssel, elragadó hatásúak.