Erdély, 1875 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1875-10-22 / 43. szám

Ötödik évfolyam. 43. sz. Maros-Vásárhelytt, 1875. október 22. 313. 335. _____________MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN EGY NAGY ÍVEN.______________ Szerkesztői szállás Sz.-György-utcza 1098. sz., kiadóhivatal: a plebánia-épületben: előfizetési díj: egész évre 6 írt; lelevre A trt. n­egvenevre 1 frt 60 Kr.u.i. heryes példány ára: 15 fcr. o. é. Hirdetmények dija: háromszor hasábozott garmondsor ára 6 kr. nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél kedvezmény; bélyegilleték minden beigtatásért 30 kr. o. é. Hirdetmények M.-Vásárhelytt, a rom. kath. leányiskola könyvnyomdájába (Plébánia-épületben) czimzendők. A hirdetmények közlési dija előre fizetendő. SZÉPIRODALMI HETI KÖZLÖNY. KÉPZELT UTAZÁS.*) (Dr. G. I. barátomnak, midőn keleti útjából visszatért.) Izzó egéről a fényes Keletnek, S csodáiról beszélj, — én hallgatom. E barbár képek ma úgy érdekelnek, S pihennem élv a porzsolt arczokon. Tedd fel a fezt... övezd csípőid övvel, Hogy a csalódás legyen igazabb, Üsd fel a Koránt.. egy-két szárát zöngj el — — Lá iláha ill’ Alláh! — És kezd elől zarándokutadat. Hol szent a tébolys ég nyilatkozása, És jós a költő, népe dalnoka — Ez elmivelt kalmárvilágból vágya Miért ne vonná a költőt oda? Saraimról és lelkemről lesöpröm A vén Európa fakó porát, És elkísérlek túl szigeten, öblön------­— Lá iláha ill’ Alláh! — Vájjon a seikh szine elé bocsát? a Sátras beduinok kékvérű sarja, Mecsetnek oszlop, a seikh, nagy ur­a... — Üdvözletünket nyájasan fogadja, Sörbettel kinál s narghilého’ nyúl. „Megmosdám arczom a Nilus habjába O seikh! és mostan szózatod lesem — Sörbeted nem kell s narghiléd ámbrája: — Lá iláha ill’ Alláh! — Csak bölcseséged az kell énnekem!“ Mert tudománya volna a gyaurnak, Mihaszna! Bölcseségben oly szegény ! A bölcsesség mi? Összhangja száz húrnak — S ez összhangot hiába keresém. Egekbe ront elménk, feltörni bátran A hét pecsétes titkos zárakat, És lelkünk elpusztul s szivünk elszárad — Lá iláha ill’ Alláh! — Az égkiséütő, kapzsi harcz alatt. Irigylem, a seikhi, gyermeteg kedélyed, Mely ábrándos mesékbe hinni tud! Mienk a küzdés — tietek az élet, Tietek a czél és mienk — az út. *) Mutatványul a „Zsidó-évkönyv“-ből, mely Kiss József (Szentesi Rudolf) kitűnő szerkesztése mellett meg­jelent s gazdag tartalma s csinos kiállítása által méltán megérdemli a pártfogást. Bármely könyvkereskedés utján megszerezhető. (Kiadó a Franklin-társulat.) Szerk. Ti vagytok a jók, Mohám’ szakállára! És nem mi, akik azzal kérkedünk. A pusztuló tölgy korhadt sudarára — Lá iláha ill’ Alláh! — Vagyon felírva a mi végzetünk! S királyi fejét a seikh bólogatja S szemébe villan önérző sugár. Szól és beszéde, mint mikor gyors habba A pajkos gyermek rózsákat dobál. Én lelke röptét nem birám követni, De te, barátom ott voltál velem, És rajtad áll most világgá hirdetni — Lá iláha ill’ Alláh! — Mit mondott a seikh, mit felelt nekem! Kiss József. Egy ifjú szerelme. — Beszély. — J-JARMATH J­UIZÁTÓL. Egyszerű, mindennapi történetet beszélek el, mely tökéletesen az életből van merítve, s azért nem is igyek­szem felcziczomázni, hatásra számított nagy körmondatokkal, hanem hű ma­radva az eseményekhez, én úgy mon­dom el, a­mint az előttem lefolyt. A Bánlaky család ezelőtt pár évvel a legtiszteltebbek egyike volt Kolozs­várit. Vendégszeretetéről s házias egy­szerűségéről, de főképpen mérhetlen gazdagságáról volt nevezetes. S aztán a mi fődiszéül a családnak, s fővonz­­erőül szolgált a tisztelőknek, az Ilona, a Bánlaky-pár egyetlen leánya volt. Nem csak szépsége, s nem hírhedt gazdagsága, hanem bájos egyszerű­sége, s finom, megnyerő modora által tudott magának tisztelőket szerezni. Elégszer a legapróbb előzékenységre kiterjedt figyelme, úgy, hogy még a nők átalános véleménye is — a­mi ugyan csodálni való — oda ütött ki, hogy messzeföldön nincsen olyan bájos, szép és szende leány, mint Bánlaky Ilona. Ez időben, midőn elbeszélésem kez­detét veszi, épen 18 éves volt. 18 éves, és még nem szerelmes, ez hallatlan történet a 19-dik század második fe­lében. Hanem hallatlan, vagy nem, de ez így volt. Csodálkozott is azon min­denki, s tudja Isten miféle titkos ér­zelmeket, elrejtett szenvedélyeket su­sogtak ismerősei, — persze úgy otthon — de boldogabbnak senki sem érezte magát s kitüntetettnek meg épen nem. Ilona szives és előzékeny volt min­denki iránt és minden szenvelgés nélkül s azon túl ott állott a „ne tovább“, mely visszariasztott minden tolakodót, s még talán azokat is, kik körül­ irtabb vágyakkal közeledtek feléje. Hanem hiába küldi le az ég an­gyalát, itt az emberi légkörben em­beri vágyak keletkeznek lelkében, mely ha egyelőre határozatlanul is, de mind­inkább komolyabb képet ölt, s végre nagyon is emberiesen gátat tör ön­maga előtt, s rohan meggondolatlanul s talán öntudatlanul az őt elnyeléssel fenyegető veszélybe . .. Hiába, ha a szív egyszer emberi, gyarló marad az minden körülmények között! „No de eféle homályos kitéréseket kikérünk magunknak“ — mondja az olvasó — s én belátva ez erélyes megrovás igazságát, sietek az elmu­lasztottat helyrepótolni. A kolozsvári egyetem ifjúsága nagy­szerűnek hirdetett majális rendezé­sével foglalkozott. Bánlakyék természetesen az első meghívottak között foglaltak helyet. Az idő szép volt. A lelkese is nagy. „S ha csak az ördög nem szeg­ül ellenünk, — mondák a rendezők — ilyen mulatságról még nem álm-, a Királyhágón innen.“ S az ördög, úgy látszik, nem akart beleelegyedni a játékba, mert a ma­jális napján a legszebb nap virradt fel, nagy örömére a mulatni óhajtó ifjúságnak. Volt is aztán közönség, s volt jó kedv, hogy zengett belé a liget, mert talán el is felejtem mondani, hogy a

Next