Erdély, 1875 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1875-10-22 / 43. szám
Ötödik évfolyam. 43. sz. Maros-Vásárhelytt, 1875. október 22. 313. 335. _____________MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN EGY NAGY ÍVEN.______________ Szerkesztői szállás Sz.-György-utcza 1098. sz., kiadóhivatal: a plebánia-épületben: előfizetési díj: egész évre 6 írt; lelevre A trt. negvenevre 1 frt 60 Kr.u.i. heryes példány ára: 15 fcr. o. é. Hirdetmények dija: háromszor hasábozott garmondsor ára 6 kr. nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél kedvezmény; bélyegilleték minden beigtatásért 30 kr. o. é. Hirdetmények M.-Vásárhelytt, a rom. kath. leányiskola könyvnyomdájába (Plébánia-épületben) czimzendők. A hirdetmények közlési dija előre fizetendő. SZÉPIRODALMI HETI KÖZLÖNY. KÉPZELT UTAZÁS.*) (Dr. G. I. barátomnak, midőn keleti útjából visszatért.) Izzó egéről a fényes Keletnek, S csodáiról beszélj, — én hallgatom. E barbár képek ma úgy érdekelnek, S pihennem élv a porzsolt arczokon. Tedd fel a fezt... övezd csípőid övvel, Hogy a csalódás legyen igazabb, Üsd fel a Koránt.. egy-két szárát zöngj el — — Lá iláha ill’ Alláh! — És kezd elől zarándokutadat. Hol szent a tébolys ég nyilatkozása, És jós a költő, népe dalnoka — Ez elmivelt kalmárvilágból vágya Miért ne vonná a költőt oda? Saraimról és lelkemről lesöpröm A vén Európa fakó porát, És elkísérlek túl szigeten, öblön------— Lá iláha ill’ Alláh! — Vájjon a seikh szine elé bocsát? a Sátras beduinok kékvérű sarja, Mecsetnek oszlop, a seikh, nagy ura... — Üdvözletünket nyájasan fogadja, Sörbettel kinál s narghilého’ nyúl. „Megmosdám arczom a Nilus habjába O seikh! és mostan szózatod lesem — Sörbeted nem kell s narghiléd ámbrája: — Lá iláha ill’ Alláh! — Csak bölcseséged az kell énnekem!“ Mert tudománya volna a gyaurnak, Mihaszna! Bölcseségben oly szegény ! A bölcsesség mi? Összhangja száz húrnak — S ez összhangot hiába keresém. Egekbe ront elménk, feltörni bátran A hét pecsétes titkos zárakat, És lelkünk elpusztul s szivünk elszárad — Lá iláha ill’ Alláh! — Az égkiséütő, kapzsi harcz alatt. Irigylem, a seikhi, gyermeteg kedélyed, Mely ábrándos mesékbe hinni tud! Mienk a küzdés — tietek az élet, Tietek a czél és mienk — az út. *) Mutatványul a „Zsidó-évkönyv“-ből, mely Kiss József (Szentesi Rudolf) kitűnő szerkesztése mellett megjelent s gazdag tartalma s csinos kiállítása által méltán megérdemli a pártfogást. Bármely könyvkereskedés utján megszerezhető. (Kiadó a Franklin-társulat.) Szerk. Ti vagytok a jók, Mohám’ szakállára! És nem mi, akik azzal kérkedünk. A pusztuló tölgy korhadt sudarára — Lá iláha ill’ Alláh! — Vagyon felírva a mi végzetünk! S királyi fejét a seikh bólogatja S szemébe villan önérző sugár. Szól és beszéde, mint mikor gyors habba A pajkos gyermek rózsákat dobál. Én lelke röptét nem birám követni, De te, barátom ott voltál velem, És rajtad áll most világgá hirdetni — Lá iláha ill’ Alláh! — Mit mondott a seikh, mit felelt nekem! Kiss József. Egy ifjú szerelme. — Beszély. — J-JARMATH JUIZÁTÓL. Egyszerű, mindennapi történetet beszélek el, mely tökéletesen az életből van merítve, s azért nem is igyekszem felcziczomázni, hatásra számított nagy körmondatokkal, hanem hű maradva az eseményekhez, én úgy mondom el, amint az előttem lefolyt. A Bánlaky család ezelőtt pár évvel a legtiszteltebbek egyike volt Kolozsvárit. Vendégszeretetéről s házias egyszerűségéről, de főképpen mérhetlen gazdagságáról volt nevezetes. S aztán a mi fődiszéül a családnak, s fővonzerőül szolgált a tisztelőknek, az Ilona, a Bánlaky-pár egyetlen leánya volt. Nem csak szépsége, s nem hírhedt gazdagsága, hanem bájos egyszerűsége, s finom, megnyerő modora által tudott magának tisztelőket szerezni. Elégszer a legapróbb előzékenységre kiterjedt figyelme, úgy, hogy még a nők átalános véleménye is — ami ugyan csodálni való — oda ütött ki, hogy messzeföldön nincsen olyan bájos, szép és szende leány, mint Bánlaky Ilona. Ez időben, midőn elbeszélésem kezdetét veszi, épen 18 éves volt. 18 éves, és még nem szerelmes, ez hallatlan történet a 19-dik század második felében. Hanem hallatlan, vagy nem, de ez így volt. Csodálkozott is azon mindenki, s tudja Isten miféle titkos érzelmeket, elrejtett szenvedélyeket susogtak ismerősei, — persze úgy otthon — de boldogabbnak senki sem érezte magát s kitüntetettnek meg épen nem. Ilona szives és előzékeny volt mindenki iránt és minden szenvelgés nélkül s azon túl ott állott a „ne tovább“, mely visszariasztott minden tolakodót, s még talán azokat is, kik körül irtabb vágyakkal közeledtek feléje. Hanem hiába küldi le az ég angyalát, itt az emberi légkörben emberi vágyak keletkeznek lelkében, mely ha egyelőre határozatlanul is, de mindinkább komolyabb képet ölt, s végre nagyon is emberiesen gátat tör önmaga előtt, s rohan meggondolatlanul s talán öntudatlanul az őt elnyeléssel fenyegető veszélybe . .. Hiába, ha a szív egyszer emberi, gyarló marad az minden körülmények között! „No de eféle homályos kitéréseket kikérünk magunknak“ — mondja az olvasó — s én belátva ez erélyes megrovás igazságát, sietek az elmulasztottat helyrepótolni. A kolozsvári egyetem ifjúsága nagyszerűnek hirdetett majális rendezésével foglalkozott. Bánlakyék természetesen az első meghívottak között foglaltak helyet. Az idő szép volt. A lelkese is nagy. „S ha csak az ördög nem szegül ellenünk, — mondák a rendezők — ilyen mulatságról még nem álm-, a Királyhágón innen.“ S az ördög, úgy látszik, nem akart beleelegyedni a játékba, mert a majális napján a legszebb nap virradt fel, nagy örömére a mulatni óhajtó ifjúságnak. Volt is aztán közönség, s volt jó kedv, hogy zengett belé a liget, mert talán el is felejtem mondani, hogy a